2010 legjobban várt PC-s játékai
2010. január 11. 03:41, hétfő
Mint minden évben, így idén januárban is számba vesszük az idei év legérdekesebbnek ígérkező PC-s játékait. Ha minden jól halad, akkor 2010-ben két Blizzard játék is megjelenik (1998 óta először), de folytatódik a Total War széria, a BioShock, a Splinter Cell és a Crysis is. Év elején pedig megjelenik a világsikerű Assassin's Creed 2 PC-s változata is.

2010. igen termékeny év lesz, idén minden PC-s játékos megtalálhatja a maga számítását. Mivel elég sok a megjelenés, így a tavaly alkalmazott megoldás helyett inkább műfajokra osztva soroljuk fel az érdekesebb játékokat.

Stratégia
Elsőnek itt van mindjárt a Command & Conquer 4: Tiberium Twilight, mellyel az Electronic Arts lezárja a nagymúltú sorozatot. Az év legnagyobb sikerének azonban mégsem ez, hanem a Blizzard folytatása ígérkezik. A StarCraft II: Wings of Liberty körül elég forró a hangulat, ám maga a játék valószínű remekül sikerül majd.



Aki nyugisabb stratégiára vágyik annak ideális választás lehet a The Settlers 7, melyet nem is olyan régen jelentett be a Ubisoft. A Total War széria is folytatódik, ezúttal a világhírú hódító, Bonaparte Napóleon lesz a főszereplő. A Napoleon: Total War minden híresebb csatát felidéz majd, ám ezúttal átírhatjuk a történelmet, ha megnyerjük a Waterloo-i csatát.

Egy magyar fejlesztésről beszámolni mindig örömteli esemény és szerencsére idén sem maradunk hazai fejlesztés nélkül. A King Arthur első, tesztelésre kiküldött változatai pozitív visszhangot kaptak és jó érzés, hogy a világsajtó ennyire figyelemmel kísér egy hazai terméket. Érdekes újításokkal készül világhódító útjára a R.U.S.E., melyben stratégiában eddig nem látott eszközöket vethetünk be ellenfeleink ellen.



A Heroes of Might & Magic rajongók bizonyára emlékeznek a Disciples nevezetű konkurensre, mely szintén kellemes órákat szerzett a körökre osztott stratégiák kedvelőinek. Nos, idén érkezik a harmadik, jelenleg Renaissance címet viselő epizód, mely megújult grafikus motorral és lehetőségekkel várja a játékosokat. Érkezik a Warhammer 40k - Dawn of War 2: Chaos Rising, mely a nagysikerű stratégia hivatalos kiegészítője.

Akció
Az FPS-TPS stílus kedvelői sem panaszkodhatnak idén, hiszen régóta beígért folytatások és érdekes újdonságok is terítékre kerülnek. Februárban érkezik rögtön az Assassin's Creed 2, mely konzolokon már meghódította a játékosok szívét. Az egyik leghangulatosabb GTA-klón, a Mafia is remélhetőleg folytatódik az idén, a System Shock-rajongóknak pedig alig egy hónap múlva megérkezik a BioShock 2.

Nagy botrányokat okozott pedig még meg sem jelent az Aliens vs. Predator, mely szintén februárban érkezik meg a gépekre. Márciusban a Modern Warfare 2 babérjaira törő Battlefield: Bad Company 2 örvendezteti meg a háborús játékok szerelmeseit, de mégis az év legjobban várt FPS-e a Crysis 2 és a Medal of Honor lehet, melyekről eddig szinte alig tudhattunk meg valamit.



A TPS fanoknak érkezik a több ezer négyzetkilométernyi szabadon bejárható területtel rendelkező Just Cause 2, a meglepően jól sikerült horror folytatása, a Dead Space 2 valamint az alaposan átalakított Max Payne 3. Az id Software Rage-e már a tavalyi felsorolásban is szerepelt, reméljük 2010-ben végre valóban megjelenik. Az év első felében két, nagyon hasonló FPS is érkezik. Először februárban a STALKER: Call of Pripyat, majd még valamikor az első negyedévben a Metro 2033 is megmutatja a saját poszt-apokaliptikus világát.

A Splinter Cell: Conviction szintén sokat csúszott, de a látottak alapján megéri a várakozást. Ugyanez nem mondható el a Brink című akcióról, mely az eddigi bemutatók alapján nem szerepel majd túl jól. A Wolfenstein bukása miatt sokan már előre leírták a Raven szintén ide-oda halasztgatott időmanipulálós FPS-ét, a Singularity-t, mi azonban még reménykedünk.



Idén elméletileg két "idegenes" játék is érkezik. A második pontos megjelenési dátummal még nem rendelkezik, de örülni kell egyáltalán, hogy a Sega mégis zöld utat adott az Aliens: Colonial Marines-nek. A Deus Ex 3-ról szintén elég keveset tudunk, az év meglepetése lehet viszont a multira kihegyezett All Points Bulletin. A lengyelek a Hellion - Mystery of the Inquisition című középkori FPS-sel próbálkoznak, míg a sorozatrajongók a Prison Break börtönéből próbálhatnak meg kitörni.

Kaland
Az eddig eléggé elhanyagolt műfaj rajongói is kapnak pár csemegét, ám a felhozatal mennyisége továbbra is elmarad az előbbi két műfajétól, ám a minőségre talán nem lesz panasz. Először február 5-én jelenik meg a Haunted, melyben eltűnt testvérünket kell női főhősünkkel felkutatni. A Lost Horizon a rengeteg átvezető jelenetével és a megszokottnál több akciórészével próbál kitűnni a tömegből.


Deponia

A klasszikusan rajzolt nyomvonalat követi majd a Deponia, az Alter Ego pedig inkább a horror-rajongóknak okoz majd izzasztó perceket. A Jekyll & Hyde a népszerű történetet dolgozza majd fel, a Black Sails pedig a kalózok világába kalauzolja el a játékosokat.

Sport
A sportok rajongói is megkapják szokásos sorozataik frissitett verzióit, ám szerencsére akadnak új franchise-ok is. Ilyen lesz a Bizarre Creations nevével fémjelzett Blur is, melyben nem a tiszta versenyen lesz a hangsúly. Ugyanez igaz a Split/Second-ra is, mely a legnépszerűbb multis autóverseny lehet idén. Szerencsére tavaly kikerült a Sony kezeiből a Forma-1 játékok joga, így végre ismét bepattanhatunk kedvenc istállónk egyik járművébe és megmutathatjuk a visszatérő Schuminak, ki a király.


Split/Second

A menedzser-rajongóknak pedig készül a Pole Position 2010/2011, melyben az egyik csapat irányítását vehetjük át. A Fifa idén két alkalommal is visszatér. Először a világbajnokságra elkészített Fifa 2010: World Cup jelenik meg, majd a szokásos Fifa '11 is tiszteletét teszi. Ezzel együtt természetesen legnagyobb riválisa, a Pro Evolution Soccer is felfrissül.

RPG
Végül nézzük az egyik legnépszerűbb műfajt, melynek rajongói bőven el lesznek látva tennivalóval. Mi mással is kezdhetnénk, mint a január 28-án megjelenő Mass Effect 2-vel, mely minden téren jobbnak tűnik, mint elődje. Készül a Németországban Az év szerepjátéka díjat elnyerő Drakensang folytatása, valamint a The Dark Eye: Demonicon is.

Egy év alatt két Blizzard játék? A jelek szerint igen. A StarCraft II mellett ugyanis a 11 milliós előfizetői táborral rendelkező World of WarCraft megkapja harmadik kiegészítőjét Cataclysm címmel. Az egykori Gothicos srácok egy új franchise elindítását készítik elő az Arcania: A Gothic Tale-lel és a látottak alapján sikerülni is fog nekik.


The Dark Eye: Demonicon

Ugyancsak folytatódik a Two Worlds és elméletileg a Fallout: New Vegas is betoppan. Régóta csúszik, de elméletileg hamarosan kezeink közt tarthatjuk a Sega ígéretes akció-kaland-RPG-jét, az Alpha Protocol-t is. Egy másik bolygóra repít el minket a Mars, mely a Silverfall készítőinek új akció-RPG-je. Online fronton szinte minden ismertebb sci-fi franchise megkapja a saját játékát. Javában készül a Star Trek Online, a BioWare gőzerővel dolgozik a Star Wars: The Old Republic kódján és ha lesz vállalkozó kedvű forgalmazó, akkor a jelenleg leállított Stargate Worlds is megjelenhet.

A felsorolásokból elég sok játék kimaradt. Ennek oka, hogy még vagy nem történt hivatalos bejelentés (Call of Duty: Vietnam) vagy nem tudni, érkezik-e PC-re (Alan Wake). Mindenesetre az jól látszik, hogy bár sokan temetik a PC-s játékokat, azok egyáltalán nem akarnak eltűnni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. ápr. 04. 21:27 | válasz | #114
nekem a Crysis2 Metro2033 Bad Company 2 és a Halo Ultimate War pack aki nemtudja mi az nézzen utnánna
2010. márc. 04. 11:41 | válasz | #113
ja és még ezek is szóba jöhetnek nekem: GTA4,GTA SAN ANDREAS,GTA SAN ANDREAS MULTIPLAYER és a Mercenaries 2 !!
2010. márc. 04. 11:41 | válasz | #112
ja és még ezek is szóba jöhetnek nekem: GTA4,GTA SAN ANDREAS és a Mercenaries 2 !!
2010. márc. 04. 11:40 | válasz | #111
Nálam pedig ezek jöhetnek szóba: test drive unlimited 2,transportando o brasil,cod 4,cod modern warfare 2,crysis 2,syberia 1,syberia 2,Secret Files Tunguska, Secret Files 2,Nibiru age of secrets,és a többi kalandjátékok.
csiber  
2010. feb. 06. 17:26 | válasz | #110
Jéé én valahogy egyiket se várom :)
2010. jan. 30. 09:53 | galéria | válasz | #109
Nálam AVP3,CoD Vietnam, Medal of Honor jöhet szóba.Esetleg még valami AVP szerű gém(mint az X-Men Origins Wolverine tavaly:P)
2010. jan. 19. 17:03 | galéria | válasz | #108
A felsoroltak közül :Assassins Creed2, Aliens vs Predator, Bioshock2, Crysis2, és a Medal of Honor jöhetnek nálam számításba!
A többi lecsó...
2010. jan. 18. 17:44 | válasz | #107
Húúú....nagyon felkeltetted az érdeklődésemet a játék iránt.Nagyon komplexnek tűnik a dolog.Egy nagy probléma van,hogy nem beszélni "páruszki".Azért mindenképpen "megsasolom",hátha sikerül valamit kibogarászni a dologból.
2010. jan. 17. 22:15 | galéria | válasz | #106
És a duke nukem hol marad az kimaradt a listából.
Merces  
2010. jan. 17. 12:54 | válasz | #105
docking computer not insalled XD
2010. jan. 15. 18:37 | galéria | válasz | #104
toled: "És mi az hogy a Mass Effect a Bioware eddigi leggyengébb játéka? Tudom, hogy ez is szubjektív vélemény, de azért a többség szerint is a legjobban sikerült játékuk volt eddig."

tehat arrol volt szo hogy biowarenek mik voltak a jo jatekai genretol fuggetlenul, vagyis teljesen valos alapja van a bg vs me hasonlitasnak.
2010. jan. 15. 15:11 | válasz | #103
Alapos lista, sok új nevet olvastam benne, köszi!
2010. jan. 14. 18:41 | válasz | #102
Az űrhajós része engem leginkább talán a Freelancerre emlékeztet az irányítás, harcrendszer tekintetében.
2010. jan. 14. 18:38 | válasz | #101
''Mert nem volt még olyan űrszimulátor, amiben fps módban is lehetett volna nyomulni (már ami többé kevésbé igényesen, jól meg is lett volna csinálva.) Le lehet szállni a bolygókra...''

-Na jó, a Star Wars Battlefrontban volt űrhajós meg fps rész is, de az meg inkább taktikai csapatjáték volt, szerepjáték elemek nélkül. A Parkan 2 az nálam nem indult el rendesen, a Mace Griffin Bounty Hunter meg nem tetszett nekem valamiért, a ''Millenium A.D.'' (vagy mi volt a címe) meg halál igénytelen, szar volt. Konzolon tán volt egy ilyesmi(???) játék, a Falcone: Malestrom.
2010. jan. 14. 18:08 | válasz | #100
Minek várni a soha meg nem jelenő Elite 4 -re, amikor itt Precursors?!!! Sajnos egyelőre csak szovjetül van, és úgy elég kemény, hogy egy mukkot nem értek belőle, de én már nem tom'kivárni az angolosítást mert lehet, hogy nem is lesz... A küldetések lényegét (eddig még) így is ki tudtam találni (nyíl mutatja, hogy merre kell menni).

Eddig kivaszott nagy!!! Fps / Rpg / űrszimulátor elemekkel nagyon jól vegyítve!!!! Eddig az én szememben ez minden idők legjobb játéka, az tuti!!! Mert nem volt még olyan űrszimulátor, amiben fps módban is lehetett volna nyomulni (már ami többé kevésbé igényesen, jól meg is lett volna csinálva.) Le lehet szállni a bolygókra... Van benne sok földi jármű is, ez a rész szerintem különösen jó lett, meglovagolható dinószerűségtól kezdve van benne helikopter, géppityus dzsipek (gyalogoskatonák, + szörnyek ellen nagyon fasza elgázolni őket) tankok, meg most már van nagyobb mechszerű robotom is, kurva jó!!! Sérülésmodellezése többnyire elég jó, a nagyobb űrhajóknak ki lehet lőni az alrendszereit, meg a katonákon ha van páncél, akkor azt a részt kell célozni, ahol nem fedi és ott jobban sérül, ami poén, hogy erre figyeltek a készítők. A bányászat nem fizet jól, de a kalózkodás az már jó biznisz:). A lelőtt katonáktól felszedett cuccokat, fegyvereket el lehet adni a piacon, az abból befolyó pénzből pedig lehet fejleszteni a kézifegyvereket és az űrhajó alrendszereit. Van (pontelosztásos) fejlődési rendszere is a karakternek.

Az sajnos nem világos, hogy a nagyobb hajókat vajon el lehet-e foglalni?... De a vadászgépben belül is lehet mászkálni.

Eddig ennél jobb játékot én még nem láttam!!!

http://www.gametrailers.com/video/russian-gameplay-the-precursors/37359
Justil  
2010. jan. 13. 20:59 | válasz | #99
az angollal jól boldogulok, gondolom ha a bg sagát letoltam úgy, hogy mindent értettem, akkor az x3-mal se lesz gondom.

hát a ME-ről meg annyit, hogy úgy van ahogy mondod, de én meg épp hogy egy klasszikus rpg-re számítottam (3D-ben, mozi stílusban, de rpg-re). pl a kotor is 3D, egy ME szintű grafikával lehetne mozis is, de mégsem shooter.

szóval nem nekem való akkor, ennyi.
Pares  
2010. jan. 13. 19:07 | válasz | #98
Abban teljesen igazad van, hogy nem keményvonalas RPG, mint az említettek, de nem is annak készítették. És a 2-es és 3-as része se lesz az. Inkább egy 50:50 százalékban shooter és rpg, interaktív mozi stílusban megvalósítva.
A Dragon Age is eléggé más jellegű, bár hasonlít a Mass Effectre, de inkább hajaz a régi rpg-k stílusára (eltekintve az olyan apróságoktól, mint a kameranézet...).
Szóval a Mass Effect nem teljesen RPG, ezért én nem is hasonlítanám a nagy öregekhez. De szerintem nagyon jó volt.
Pares  
2010. jan. 13. 19:04 | válasz | #97
Nem baj az, ha nem baj, csak nem árt az angol nyelv kezdőnél magasabb szintű kezelése.
Pares  
2010. jan. 13. 19:03 | válasz | #96
Miért, mi volt nehéz a dokkolásban? Ha jól emlékszem elég volt akár csak egy gombnyomás is, vagy más esetben katt az állomásra, "Ask permission for docking"(vagy vmi ilyesmi), és már dokkolhatsz is, csak oda kell repülni.
Justil  
2010. jan. 13. 17:27 | válasz | #95
nekem nem baj ha bonyolult :)
Merces  
2010. jan. 13. 16:21 | válasz | #94
az X sorozat csak fanatikusoknak való ,biztos jó nem vitatom ,de ha nem akarsz egy órát .szakodni mire rájössz hogy kell dokkolni akkor nem ajánlanám, ott van viszont a dark star one sokkal inkább játékosbarát hétköznapi felhasználók is játszhatják XD.
Justil  
2010. jan. 13. 16:09 | válasz | #93
a ME UI-ja nem volt bonyolult, nem ez volt a gond vele.

és ja, a BG-hez hasonlítom. meg az NWN-hez meg a Kotorhoz. RPG-ként van elvileg definiálva, és Bioware csinálta, úgyhogy az összehasonlítási alap megvan.

de úgy van, ahogy írtad, teljesen más a játékmenet és a játékrendszer...épp ez az, ami miatt nem jött be, és ami miatt sztem a bioware rendesen melléfogott a játékkal.

a terran conflictra rá fogok nézni, ha az az újabb, kösz a tippet.
Pares  
2010. jan. 13. 15:39 | válasz | #92
Nem értek veled egyet, de hadjuk. Nincs értelme ennek az egésznek. Szerintem meg egy jópár százezer ember szerint így remek a játék. Ha neked nem tetszett, nem kötelező erőltetni. Ez nem a te játékod. Ennyi.
Pares  
2010. jan. 13. 15:37 | válasz | #91
Ááá, szóval hogy a Mass Effectet egy Baldur's Gate-hez hasonlítod. Értem... Az nem is tűnik fel, hogy teljesen más a játékmenet, meg az egész játékrendszer. Ezzel az erővel a Strongholdot meg a Call of Duty-t is összehasonlíthatod.

A Mass Effect franchiset RPG-Shooter-Interactive movie-nak kell felfogni.

Az UI-val még mindig nemtudom, konkrétan a bajod, az hogy buta shooter szintjére ereszkedett, hát nemtudom. Semmi bajom se volt az UI-val, és nagyon másnak se, ahogy olvasgattam a fórumokat.

X3: Reunion és az X3: Terran Conflict nagyon jók. Csak ajánlani tudom. Jelenleg egyértelműen a legminőségibb játék azon a téren. Bár megvannak a hibái, de egyáltalán nem vészesek. Alapjába véve nagyon jól megvan csinálva.
A Terran Conflictnak (a legújabb, és utolsó része) szerintem elképesztően jó grafikája van. A bolygók, űrhajók, meg az egész űr remekül ki vannak dolgozva.
Az is igaz, hogy elég sok idő kell hozzá, de addiktív is egyben.
Na és végül a modokat sem szabad elfelejteni. Hihetetlen sok modifikáció készült a játékhoz, és még mindig készülnek. Valamikor mostanában kéne kijönnie az Xtended nevű modnak, ami rengeteg javíítást/modifikációt tartalmaz egyben. Lehet akkor majd újra előveszem. Szóval teljesen megéri kipróbálni. Az SG fórumon mindkét résznek megvan a topikja.
Előre figyelmeztetlek, hogyha a Mass Effect UI-ja nem tetszett, akkor az X3-ét egyenesen utálni fogod, mert elejével rohadt bonyolult. De ne add fel, ha kicsit belejösz, akkor menni fog.
Justil  
2010. jan. 13. 14:51 | válasz | #90
az nem baj :D akkor kipróbálom majd
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 13. 14:37 | válasz | #89
X3 nagyon jó, de egy élet kevés hozzá... Rettentően hosszú. Nekem van egy mentésem olyan 100 óra magasságában, és még éppen csak _elkezdtem_ építgetni a birodalmam...
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 13. 14:36 | válasz | #88
Nyilván szubjektív, ha leírom, hogy NEKEM mi nem tetszik... :P Mégis mit vártál?

De amit írtál, azzal nem értek egyet. Ez szimplán agyhalott célcsoport és lusta dizájn kérdése. Mert sokkal nehezebb balanszolni azt, hogy az ellenfél típusa az erejét is jelentse egyben, és ha meglátsz egy sárkányt, ne a szintjét kezdd el nézegetni, hanem fuss amerre látsz. Illetve a "höhö, patkány, lenyomom!" felkiáltás utáni két harapástól behalás is vicces tud lenni... Igen, sarkítottam. De az Oblivion goblinjai viszont konkrét példák a jelenségre...

Régen ezt megoldották úgy, hogy voltak helyek, amiket jobban tettél, ha elkerültél az elején, majd szépen felfejlődve már be lehetett merészkedni. Sokkal hihetőbb, értelmesebb, és fílingesebb volt.
Justil  
2010. jan. 12. 20:44 | válasz | #87
téleg, ilyen szabadúszós missönözgetős űrrepülős játék engem is érdekelne, mmint a jelenlegiek közül melyiket érdemes kipróbálni? számomra totál ismeretlen a műfaj, de érdekel...ez az X3 Reunion ez jó, vagy mit ajánlotok? Nem baj ha nem ultramodern a cucc, de azért legyen szép is relative :)
2010. jan. 12. 19:18 | galéria | válasz | #86
ELITE IV :-)
Justil  
2010. jan. 12. 17:00 | válasz | #85
hát csak annyi, hogy a korábbi bioware rpg-khez képest a UI (nem a GUI, az rendben volt) egy buta shooter szintjére ereszkedett. nekem legalábbis ez volt a benyomásom.

az, meg hogy a többség szerint a ME a legjobb bioware játék? hát nem tudom, meg lehet, de akkor a többség ilyen 13-14 évesekből állhat, akik a régebbi gammákkal nem tolták. Baldur's Gate, Icewind Dale, NWN, KotOR (hogy ne csak fantasy settingeset említsek) .. ezekkel össze sem lehet hasonlítani, kispályás a ME hozzájuk. Akkoriban még volt minőség Bioware-éknél.
Szóval nem tudom, lehet h vmi hivatalos felmérésben olvastad, de én akárhol nézelődök a neten fórumokban, mindenhol visszasírják a régi bioware cuccokat...
Pares  
2010. jan. 12. 16:17 | válasz | #84
Már nem azért, de mi bajod volt az UI-val? Az irányítással sem volt semmi gond, a Mako-t leszámítva, de az spéci eset.

És mi az hogy a Mass Effect a Bioware eddigi leggyengébb játéka? Tudom, hogy ez is szubjektív vélemény, de azért a többség szerint is a legjobban sikerült játékuk volt eddig. Szerintem is. Egyértelműen. A DA:O is csak egy kicsit marad el tőle.
Pares  
2010. jan. 12. 16:12 | válasz | #83
Ez szubjektív. A fejlődésrendszerrel nekem semmi bajom nem volt. Mindig volt egy kis kihívás, de így is mindig könnyebb volt leszedni az egyszerűbb elleneket. Igazából nagyon is jól eltalálták, mert ha úgy lett volna, hogy az NPC-k nem lépnek szintet, akkor vagy nagyon könnyű lett volna a játék, vagy nagyon nehéz. Így viszont mindig megvolt az a plussz-mínusz 1-2-3 szint külömbség, ami nem tette játszhatatlanná, de könnyűvé se a játékot. Ne feledd, hogy ez a gém inkább egy Akció-RPG-Interaktív mozi, mintsem egy barangolós, felfedezős hardcore RPG. Nem is annak szánták. És ez így volt tökéletes. Szerintem.
Pares  
2010. jan. 12. 16:06 | válasz | #82
Az a hely, amiről te beszélsz, az a Citadella Presidium része. Perszehogy csillog-villog minden, ha a itt székel a Galaktikus Konzul és a galaxis többi, jelentősebb és jelentéktelenebb fajának a nagykövetsége. Majd pont ez nem lesz tiszta. Különben is, abszolút illogikus lenne, ha a Mass Effect technológiáival, békeidőben mocskos lenne minden... A többi hely a galaxisban, ami bejárható, és nem szabadna "tisztának" lennie, mert elhagyatott, vagy harcoltak ott, az nem is volt tiszta. Nekem egyáltalán nem zavarta a szemem a látványvilág, sőt. Évek óta az egyik legjobb látványvilág volt. Tedd magad túl ezen, vagy a játékon.
Merces  
2010. jan. 12. 15:50 | válasz | #81
nem lehetne már olyasmiröl is irni ami nincs amugy is agyonreklámozva?
2010. jan. 12. 15:19 | válasz | #80
gyakorlatilag ez így is van. valakinek volt régen egy nagyon jó ötlete, egy korszakalkotó újítás, és a mai napig azt másolják; erről szól. amit, félreértés ne essék, abszolút nem bánok mert nem véletlenül olyan jó az ötlet, és nem véletlenül keresi magát egy rakás ember hülyére ezekkel a mai napig.. de attól ezek mind csak klónok, kivitelezésben, hangulatban, ezer kisebb-nagyobb dologban különböznek, de semmi forradalmi nincs bennük.
2010. jan. 12. 15:06 | válasz | #79
ennyi erővel minden rts dűne klón, minden fps doom klón, stb. stb.
2010. jan. 12. 13:56 | válasz | #78
akkor lemondok én is, mert tényleg az.. ha te nem látod a hasonlóságot, akkor valószinű összekevered valamelyik játékot valamivel. :) tény, hogy a Mafia ezerszer jobban tetszett, de attól még az egész játékmenetet a GTA-ból nyúlták..
2010. jan. 12. 13:26 | válasz | #77
GTA Klón a MAFIA? Ezért a szerző kérjen bocsánatot, de legalábbis mondjon le! Nemlehet senki ilyen hülye!!!
2010. jan. 12. 11:47 | válasz | #76
szerencsére volt bioshock demó...nekem már az alapján sem tetszett.
2010. jan. 12. 11:46 | válasz | #75
az a jó ebben, hogy mire eljutok odáig, hogy egy "új" játékot megvegyek, már rég lement az ára
2010. jan. 12. 11:45 | válasz | #74
Így már érthető az unalmas jelző :-)
Hát na, ezzel próbáltak valami újdonságot vinni a játékba :-)
2010. jan. 12. 11:44 | válasz | #73
ja tényleg
na mindegy, én úgy csináltam, hogy bejártam 3-4 rendszert, aztán mentem egy főküldetéses feladatra. így számomra okés volt.

ezeket várom, ezeket fogom feltétlenül megvenni: ME2, AC2, BF BC2, STALKER call of pripjaty. aztán ha jók lesznek a visszajelzések, kritikák: dead space2, tiberium twilight, medal of honor.

ez is több, mint amivel lesz időm játszani, ennyi játék nekem 2 évre is elég, főleg ha figyelembe veszem, hogy ha BF BC2 multizni fogok, akkor minden más kiesik hónapokra a 4-5 évig játszott bf2 miatt is több játszatlan játék csücsül még a polcomon.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 12. 10:51 | válasz | #72
Hjah, időrendben lehet, csak hozzám Vegas1-2, GoW, Mass Effect, és Mirrors Edge után jutott el. Illetve közben, mert fenn figyelt a gépen sokáig, háromszor kezdtem bele.

Mindegy igazából, itt is túl nagyok voltak az elvárásaim. Azt hittem Shock lesz, és nem az lett, ennyi. A rákényszerítést meg úgy értem, hogy mindenképpen alapképességed a varázslás, nem úgy, mint pl az SS2-ben, hogy ha akartál, "varázslóvá" váltál, de akár 100% ki is hagyhattad a játékból, és akkor soha még csak nem is láttál "varázslatot".
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 12. 10:46 | válasz | #71
Fordítva.... Félreértetted, vagy elírtad. A fősztorit tettem félre, miután unlockolódott a világ, és elkezdtem megcsinálni az összes mellékküldetést.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 12. 10:42 | válasz | #70
Mert azért van ott, hogy megcsináld. Másrészt meg mert én még régi cRPG-ken szocializálódtam, nem a "velem együtt lép szintet a világ" típusú faszságon, és régen még volt értelme annak, hogy fejlődök. És mert első végigjátszásra még nem tudom, hogy van-e értelme tápolni, gyűjtögetni, szintezni, tehát csinálom, hátha van.
Másik fele, hogy szeretek félisteneket képezni RPG-kben, kimaxolni a karaktert, ha lehetséges, és ahhoz meg kötelező megcsinálni az összes mellékküldetést, összeszedni az összes cuccot, begyűjteni az összes XP-t.
2010. jan. 12. 09:58 | válasz | #69
Ne már, direkt rendeltem a Gyűjtői Kiadást, hogy legalább az eredeti nyelvű lesz :-S

dronkZero: A Biosshock az első játékok között volt, amik az UE3-at használták, szóval nem értem miért unalmas a grafika, akkoriban nem volt az :-) Én is végigjátszottam, és a "varázslatok" kötelező használata kimerült ajtók kinyitásában és néhány akadály eltüntetésében, minden más helyzetben csak rád volt bízva hogy használod-e őket, szóval nem voltál rákényszerítve hogy állandóan "varázsolj", legalábbis szerintem.
2010. jan. 12. 09:01 | válasz | #68
kár... valóban "rosszul" játszottad a játékot, hogy ennyire a főküldetésre koncentráltál, és a mellékeket csak később akartad kezdeni, mert úgy valóban egybefolyhat az egész és monotonná válhat.

sokan panaszkodtak az egyhangú mellékküldetésekre, a sivár bolygókra...bevallom, én élveztem mindegyiket. minden bolygót felfedeztem, minden gyűjtögetős mellékküldetést is megcsináltam, mert a bolygók, sivárságuk ellenére is változatosak voltak számomra és a mass effect akció részét meg egyenesen imádtam, ezért örömmel harcoltam minden kis kalóz-rejtekhelyen.

de igazad van, ez teljesen szubjektív.
Fbn Lx  
2010. jan. 12. 02:41 | galéria | válasz | #67
De miért nehéz nem minden mellékküldetést megcsinálni?
Fel nem bírom fogni, hogy ha ennyire nem fekszik, akkor minek kell erőltetni.
Megcsináltam 1-et 2-t ha éppen kedvem volt hozzá, vagy ami kicsit is különlegesebb volt, pl. a Hold. innentől kezdve meg leszartam, vittem a sztorit, és az igenis élvezetes volt.
Shodan  
2010. jan. 12. 00:45 | galéria | válasz | #66
pont ezt akartam írni én is.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 12. 00:11 | válasz | #65
"Ha meg eleve ez a "high scifi" hangulat nem jön be, akkor miről beszélünk? Ez nem a te játékod! Meg mi az hogy "steril". Nem értelek..."

Hogy minden tiszta és új, enni lehetne a földről, csillivilli szép az egész világ. Lásd Star Wars 1-3 vs 4-6. Az új előzmény trilógia megtestesíti azt a steril scifit, amitől hányok (meg a Star Trek, meg még sorolhatnám), a régi, eredeti trilógia meg pont kellemesen "használt". A vadászgépeket folyton kókányolják, hegesztik a felkelők, a bázisokon látni, hogy úgy baszták össze, stb.

Remélem érthető...

Szal alapvetően nem baj, lehet jó is. De nagy általánosságban szerintem nagyon távol áll a "valóságostól", a hihetőtől. Nem szeretem.

De a Mass Effect-tel ez a legkisebb gond...
wedge31   2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 11. 23:52 | galéria | válasz | #64
Nyugalom a harmadik rész szintjét egész biztosan hozni fogják / bár lehet hogy azt a fostalicska szintet akárki összetudná hozni /
Justil  
2010. jan. 11. 23:44 | válasz | #63
hát azért a korábbi bioware játékokhoz képest a Mass Effect 1 pite, akárhogy is nézzük.

a második részről így látatlanban inkább nem mondanék semmit, de ha marad az első rész szerencsétlen ui-ja és irányítása, meg a jellegtelen setting, akkor azzal se fogok egy délutánnál többet játszani.

én leginkább a starcraft 2-t várom a felsoroltak közül, tényleg, warcraft 4 lesz vmikor?
Higany  
2010. jan. 11. 23:29 | galéria | válasz | #62
Köszi a segítséget!
Fbn Lx  
2010. jan. 11. 22:57 | galéria | válasz | #61
na igen...
"Az egykori Gothicos srácok egy új franchise elindítását készítik elő az Arcania: A Gothic Tale-lel és a látottak alapján sikerülni is fog nekik."

Mondani is akartam, hogy ezzel az egy mondattal csak két kifogásom van.
Az egyik: nem a piranha bytes fejleszti (gothicos srácok), a másik meg az, hogy rohadtul nem úgy néz ki, hogy sikerülni is fog nekik... :D
2010. jan. 11. 22:54 | válasz | #60
akkor nem néztem meg mind :D.

kösz.
2010. jan. 11. 22:26 | válasz | #59
"A Wolfenstein bukása..."

Ezt kiemelném. Miért bukás? Szerintem nem bukás. Nekem nagyon tetszett, lehet, hogy sok embernek nem, de ez nem változtat a véleményemen. idTECH4-es motor hajtja? Meglátszik rajta, de akkor is nagyon szép a grafikája.

Szerintem egy nagyon korrekt játék, mondjon bárki bármit, akkor is a kedvenc gamem az RTCW-vel együtt.
2010. jan. 11. 21:52 | galéria | válasz | #58
Guild Wars 2-t várom és Bioshock 2-t, remélem jönnek is, bár gw még bizonytalan :)
Randal  
2010. jan. 11. 21:40 | galéria | válasz | #57
"Az egykori Gothicos srácok egy új franchise elindítását készítik elő az Arcania: A Gothic Tale-lel és a látottak alapján sikerülni is fog nekik."

Az Arcaniat mióta csinálják az egykori Gothicos srácok? Ők nem a Risent készítették el véletlenül?:P

Egyébként nagyon jó újítás az SG részéről, hogy nem tudni ki írta a cikket. Nem vállalják fel amit írnak? Vagy nem szeretik a fikázást? Dehát ha marhaságot írnak...

2010. jan. 11. 21:39 | válasz | #56
A fallout uj kiegjét csak én várom?
Nameg persze crysis-t!
2010. jan. 11. 20:55 | válasz | #55
Silent hunter 5.
5i  
2010. jan. 11. 20:49 | válasz | #54
"avp3 is benne lehetne a cikkbe, meg esetleg aliens: colonial marines is."

Idézet a cikkből:

"Idén elméletileg két "idegenes" játék is érkezik. A második pontos megjelenési dátummal még nem rendelkezik, de örülni kell egyáltalán, hogy a Sega mégis zöld utat adott az Aliens: Colonial Marines-nek."
"Nagy botrányokat okozott pedig még meg sem jelent az Aliens vs. Predator, mely szintén februárban érkezik meg a gépekre."
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 11. 19:57 | galéria | válasz | #53
mafia 2, ennyi...
2010. jan. 11. 19:15 | válasz | #52
avp3 is benne lehetne a cikkbe, meg esetleg aliens: colonial marines is.
wedge31   2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 11. 19:12 | galéria | válasz | #51
Honnan ez a infó ?
2010. jan. 11. 19:09 | válasz | #50
Ez az!
Starcraft 2!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! XD
2010. jan. 11. 18:59 | válasz | #49
Aki MASS EFFECT 2 re utazik ANNAK SZÓLOK HOGY GYŰJTŐI KIADÁS IS MAGYAR FELIRATOS LESZ!!!
Pares  
2010. jan. 11. 18:48 | válasz | #48
Rage... arra én is kiváncsi vagyok...
2010. jan. 11. 18:45 | válasz | #47
Hehh, Need for Speed World Online-ról semmi hír... :D De lehet, hogy nem is lesz olyan jó! Amúgy is, 2010 Duke Nukem éve lesz! (xD)

Várom a StarCraft II-t... Mióta? 2007 óta... Kezd elmenni tőle a kedvem...
Új WoW kieg... Lassan külön vincsi kell a játéknak...

Amit nem szívesen veszek észre:
-Nincs rajta a Serious Sam 3
-nincs rajta a Dead Rising 2(jön PC-re is, nem mint az 1, ami jött volna, oszt mégse... lehet, hogy a 2-vel együtt jön?:D)
-Max Payne 3. Annyira, de annyira rossz lesz... Miért kellett az 1 és a 2 hangulatát semmibe venni? Nem értem...

És ami még érdekes lehet, az a Rage...
Pares  
2010. jan. 11. 18:35 | válasz | #46
Na igen, én is írtam. Ezt többször is hangsúlyozták a fejlesztők, hogy nem volt rá idejük. Mondjuk ez teljesen látszott. A felfedezhető bolygók inkább voltak félbehagyott, megmunkálatlan "alfa" verziók, mint véglegesek. Ezt szerintem teljes mértékben az EA számlájára írhatjuk. Lehet, ha fél évet vagy akár csak pár hónapot adtak volna a fejlesztésre, már teljesen máshogy néz ki a játék azon része. Dehát a pénz az pénz.

De vegyétek azt is, hogy míg az első résznél a 0-ról indultak minden téren, a 2-esnél már minden alap megvan. Ha úgy vesszük, egy új sztori kell, kissé felturbózott grafika, jobban kiaknázott engine képességek, és a játékosok által visszajelzett félresikerült (vagy félig kész) elemek, mint a kocsikázás, meg a világok. Minderre annyi idejük van gyakorlatilag, mint az első részre.
wedge31   2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 28. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 11. 18:31 | galéria | válasz | #45
Ha idén kijön a Mafia 2 az ugyis mindent visz...
Pares  
2010. jan. 11. 18:29 | válasz | #44
A Bioware-es srácok el is árulták, hogy az egyesben a fő hangsúly a fő történetszálra és a hangulatra, a környezetre, az egész galaxis megeremtésére hegyeződött ki. Igen, a mellékküldetések nem sikerültek maradandóra, mivel a kocsikázás félresikeredett, és a bolygók felszínét is elhanyagolták. Állítólag utóbbi a határidő miatt történt. Jellemző lenne EA-ra. Viszont most állítólag nagy hangsúly fektettek azokra a hibákra, amiket az 1-esben elkövettek. Mint írtam a Mako-t egy az egyben lecserélték egy új járműre, a játék fizikáját kijavították (nincs több hegymászás), de nem csak a kocsikázás terén, hanem a harc terén is (leszakadó végtagok, realisztikusan reagáló ellenfelek, stb.). A felfedezhető bolygóknak is sokkal nagyobb szerepük lesz a játékban, most végre tényleg kidolgozottak lesznek, és szerepük lesz a felszerelésed fejlesztésében is.

Ha van egy kis időd, akkor nézd meg ezt a Developer Diary videót, sokmindent elárulnak benne. 2:45-től kezdenek beszélni a galaxistérképről és felfedezhető bolygókról, stb.

Ha meg eleve ez a "high scifi" hangulat nem jön be, akkor miről beszélünk? Ez nem a te játékod! Meg mi az hogy "steril". Nem értelek... Tudom, hogy ez szubjektív meg minden, de a Mass Effect ezzel az új világgal és a sztorival ütött, ha tetszik, ha nem. A mellékküldetéseket meg elbaszták, ez tény, de alig volt valami szerepük a játékban azon kívül, hogy + órákkal, XP-vel esetleg felszereléssel kiegészítették a játékot. Mint írtam már párszor, ezt is javították.
Meglátjuk milyen lesz a 2-es, de a kiszivárgott és bemutatott változtatások alapján van egy olyan érzésem, hogy ez nagyon ütni fog. Dragon Age-et nagyon bírtam, de szerintem elbújhat a ME2 mögött... Bár igaz, kicsit drasztikus külömbség van a kettő világ közt.
2010. jan. 11. 18:09 | válasz | #43
De basszus, ők maguk mondták hogy nem volt rá idejük! Amikor elkezdték fejleszteni, még x360 devkitjük sem volt, ráadásul lehető legrosszabbal számoltak. A rossz DLC-ket is erre fogják :D. Komoly előrelépés lesz a 2, mind grafikában mind mellékküldikben.
2010. jan. 11. 18:00 | válasz | #42
Hol van Alan Wake meg a Duke Nukem
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 11. 17:57 | válasz | #41
Ja, még annyit, hogy ez a repetitív, egyhangú, kaptafa küldetésesdi eddig nem volt jellemző a BW játékokra, kb itt, ME-nél indult. Már csak ezért sem sorolom a klasszikusok közé.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 11. 17:56 | válasz | #40
Mondjuk akkor vághattak volna a mellékküldetések _mennyiségéből_. Lehet, hogy órára kevesebb, de élményben több lett volna...

A 2-t meg majd meglátjuk...
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 11. 17:53 | válasz | #39
Hát, asszem az nem az én hibám, ha ilyen csúnya dizájnbeli baki van a játékban... Ha a játék engedi, akkor mi közöm hozzá?
2010. jan. 11. 17:20 | válasz | #38
Szerinted mennyi idő kellet volna ahhoz hogy a mellékküldiket főszál szintűre hegyezzék ki? 5év? Amellett hogy az enginet is meg kelllett írni? A textúrákat megcsinálni? Logikusan ha végiggondolod, ez nem így műküdik. Most már több idejük jutott rá, eljött a te időd.
2010. jan. 11. 17:17 | válasz | #37
"Azt aláírom, hogy lehet, hogy én basztam el, mert úgy csináltam, hogy először főküldikkel unlockoltam a világot, aztán teljesen felfüggesztettem a fő szálat, és elkezdtem végigcsinálni az összes elérhető mellékküldetést. "

poén hogy te egy "racing with the time" című főküldetéssel leparkolsz hogy körülnézhess mit raktak bele a játékba még a fejlesztők. Hogy is mondjam , ez ez icipicit perverz ...
2010. jan. 11. 17:14 | válasz | #36
ja és a Crysis2 ? kiváncsi volnék cryengime 3-ra
Duke Nukem ?
:(
semmi hír?
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2010. jan. 11. 17:03 | válasz | #35
"Ha kijátszottad a játékot, akkor tudod, hogy a játéknak 5% ha kitette összesen a kocsikázás, és 5%-át a bolygók."

Uhh, repedezik a plafon... Hát igen, ha egyetlen mellékküldetést sem csinálsz meg, akkor valóban kb 5% a kocsikázás aránya. Ha mindet, akkor bőven 50% felett van. Én mindet meg akartam csinálni, és megcsömörödtem tőle, az egész játéktól.

"A Mass Effect azért volt kibaszott jó, mert nagyon jó volt a sztorija és a hangulata."

Szubjektív dolgokon felesleges vitázni. A sok szar mellékküldit nem vitte el a hátán a hangulat meg a sztori. SZERINTEM. Sőt igazság szerint már eleve ettől a steril highscifi hangulattól sem voltam oda.

Azt aláírom, hogy lehet, hogy én basztam el, mert úgy csináltam, hogy először főküldikkel unlockoltam a világot, aztán teljesen felfüggesztettem a fő szálat, és elkezdtem végigcsinálni az összes elérhető mellékküldetést. Asszem ott van mentésem, hogy készen vannak, csak éppen annyira elegem lett miattuk az egészből, hogy azóta ott rohad félkészen a mentés. Nem lenne már sok hátra, de egész egyszerűen képtelen vagyok magam rávenni, hogy befejezzem.

És ha egy játék ilyenre képes, azt én már nem nevezem klasszikusnak, de még jónak sem nagyon...