Franciaországban megadóztatnák a Google-t
2010. január 8. 15:40, péntek
Nicolas Sarkozy elnök még tovább akarja fokozni az internet ellenőrzését Franciaországban.

Hirdetés

A francia államfő és a kulturális minisztérium által támogatott Zelnik Bizottság összesen 22 javaslatot terjesztett elő. Az ötletek egyike, hogy meg kell adóztatni a Google-t és a többi online keresőt üzemeltető céget. A Libération tudósítása szerint Jacques Toubon egykori francia kulturális miniszter, aki jelenleg a bizottság egyik tagja egyértelműen Google-adóról beszélt, mivel az elképzelés elsősorban az amerikai keresőket érintené, igaz más nemzetközi portálokra (MSN, Yahoo) is kiterjedne.

Az adózás csak az európai székhellyel vagy azzal is rendelkező érintett cégek reklámbevételeire terjedne ki. Az újság szerint végső soron az számítana, hogy a bannerre vagy a támogatott linkre kattintó felhasználó Franciaországban ül-e a számítógép előtt vagy sem. A bizottság névadója, Patrick Zelnik zenei producer, aki többek között Carla Brunival is együtt dolgozott. A testületben helyet kapott még Guillaume Cerutti, a Sotheby's franciaországi leányvállalatának vezetője is. Az adó várhatóan a reklámbevételek 1, legfeljebb 2 százalékát tenné ki.

Mivel önmagában egy ilyen javaslat nehezen keresztülvihető, így a korábbiakhoz hasonlóan ismét felmerült az internetszolgáltatók megadóztatása, méghozzá burkolt formában, az áfa-szabályok módosításával. Az így befolyó összegek Fédération Française des Télécoms vezetője szerint az idén elérhetnék az 50 millió eurót, míg jövőre 35-40 millió eurót tehetnének ki. Ebből a pénzből finanszíroznák a legális tartalmakat kínáló cégek veszteségeit, illetve támogatnák őket.

"Ezeket a cégeket ott adóztatják meg, ahol székhelyük van, pedig a mi reklámpiacunkból hasítanak ki részt. Az adómenekülés e fajtája igen sajnálatos" - mondta Sarkozy. Az államfő emellett síkra szállt azért is, hogy a versenyfelügyelet vizsgálja felül a Google domináns piaci helyzetét. Továbbá bejelentette: a fiatalokat támogatott ajánlatokkal akarja rászoktatni a fizetős zeneletöltésre. Ennek megvalósításához nyárig megjelenik az a zenekártya, amellyel a fiatalok kedvezményes áron vásárolhatnak zenéket a világhálón. "Újra rá kell szoktatni a fiatalokat arra, hogy a zene nincs ingyen. A zeneletöltés jó befektetés" - vélekedett Sarkozy.

Az online zenevásárlási csekk-kártyánál (La Carte "Musique en Ligne) az 50 eurós kezdőrészletet a francia állam 20 euróval egészítené ki. A program összköltségvetése 25 millió euró, ebből 5 millió eurót fordítanának PR-kampányra és a zeneipari cégek 12 millió eurós adókedvezményt is kapnának. Zelnik azt javasolta, hogy a francia kormány nemzetközi szinten is igyekezzen nyomást gyakorolni a keresőcégekre és el kell érni, hogy az Európai Unió is foglalkozzon a kérdéssel.

Kérdés persze, hogy a tervekhez mit szól majd a Google, a Microsoft, az AOL, a Yahoo! vagy éppen a Facebook. Frédéric Mitterand kulturális miniszter mindenesetre aligha túlzott, amikor közölte, hogy "az elképzelések biztosan heves reakciókat fognak kiváltani".

Az első reakciók érdekesek voltak. Olivier Esper, a Google Franciaország munkatársa például kijelentette: "Úgy gondoljuk, hogy egy új adó bevezetésével nem kellene az internet és a kultúra világa közötti ellentétek tovább szítani". Yves Le Mouel, a Federation Francaise des Telecoms elnöke hozzátette, hogy végeredményben csak a felhasználók fognak fizetni. A legélesebben a tervezetet a La Quadrature du Net civil szervezet bírálta, amely szerint ezek az elképzelések szabályos háborút jelentenek az internetezők ellen. A csoport közel obszcénnek minősítette, hogy a médiaipar azért kap nagy összegű támogatásokat, hogy tovább fenn tudja tartani elavult az üzleti modelljeit.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2010. jan. 13. 13:45 | válasz | #97
Utál rovid u.
En is angliaban elek es latom, h mennyire szar egy orszag.
Anglia nem lehet kovetendo pelda, ugyanis minden erdem nelkul a fel vilag kifosztasabol lett ekkora a vagyonuk, amit 2kezzel szornak, ugyanis az egyik legpazarlobb orszagrol beszelunk.
Persze hogy eros a szocialis halo, mert van penz dogivel.
Magyarorszagon kik szamoltak fel a szocialis halot? A szocialistak.
Nekem sincs tévém, soha nem is volt. Az angolszász "kultúrára" nem vok kivancsi.. ugyanis otthon az folyik belole, semmi "magyar".
A politika meg persze hogy undorito, mikor a kulfold zsebpenzekkel felvasarolja politikusainkat, majd hazankat..

A politika elol nem lehet elbujni, tudatosan donteni, valasztani kell, a népen mulik minden. Persze ezerrel mossak az agyat minden kamposorru mediaban, romboljak a nemzeti tudatot.. de ezt te nem latod. :S

UK-ben sem fenekig tejfel, meg az angoloknak sem, persze alapbol van egy rakas lehetoseguk, tanulni, benefit, bla-bla de nem elnek vele.
A legtobb angol igenytelen, nem vagyik tovabbtanulasra, uzletre, stb, csak a lejujabb mobil, plazmaTV, kocsi. Hitelbol. A fiatalsag egy resze elhagyja magat, drogozik (erre is kapnak segelyt), meg bandakba verodik, bunozik.
A felnott nem erhet hozza, mert akkor ot buntetik meg.. beteg egy orszag, az biztos.
A tobbi fiatal a sok penzzel nem tudja mit csinaljon, nincs perspektivaja, punk lesz meg ilyenek.. a legnagyobb szorakozasuk a Youtube es hasonlok.
Tehetsegtelen ribanc popsztarok az isteneik, akik peldat mutatnak nekik nemdolgozasbol, semmittevesbol.
Ha ez a generacio felno, akkor finish Ánglianak.
Mar most sem ok iranyitjak az orszagukat. Amerikat kovetik szolgamod minden kulpolitikai lepesben.
A londoni City mar reg nem angol, ahogy a Bank of England sem..
2010. jan. 13. 09:18 | válasz | #96
A gond hogy sokan olyan dolgokért harcolnak ami nem éppen viszi előrre az országot. Külföldi tőke nehogy bejöjjön, útálunk mindenkit, stb csak mi nem vagyunk hibásak. Angliában élek most és itt ha nem tetszik valakinek hogy külföldi vagy akkor sem basztat a munkában, mert nekik fontos hogy menjen a gazdaság. Egyébként látszik hogy nem kedvel, és ki is mondja, de nem paraszt velem. És ha így csinálja nem gond hogy hazafi.

Ha valamit igazán akarnak az a megélhetésük leginkább. Otthon a nagyrésze a "hazafiknak" nem így viselkedik, hanem még a saját országából származókat is útálja ha csak más véleményen van. Itt UK-ban pl még retardált munkásokat is segítik mert angol és ennyi. Na ilyet otthon nem láttam, nagyon másként gondolják otthon hogy miként kell hazafinak lenni. De hiába téptem a számat mindíg ugyanoda jukadtunk ki otthon, és semmi nem változott. Pedig mennyire mondják a magukét.

Ezért jöttem ki. Idekinn külföldiként jobba bánnak velem sokszor mint otthon. Persze hogy vannak itt is visszás dolgok, de mégis értelmesebben állnak hozzá a kérdéshez ami látszik a gazdaságon, életszínvonalon.

nol.hu oldalon ez volt az első cikk amit elolvastam mert az ize.hu-n volt. Nem innen merítem gondolataimat, és jobban teszi mindenki ha magyar médiát elfelejti 1 évre minimum. Aztán csak nevetni fog mi megy otthon. Ezért nem volt már TV-m sem az utolsó 2.5 évben amíg otthon voltam.
Próbáljátok ki hogy kb 3-4 hónapig csak a téged érdekléő oldalakat nézegeted, tanulsz, filozófálsz, stb. Teljesen másképp fogjátok látni azt a cirkuszt amit otthon csinálnak.
Tetsuo  
2010. jan. 13. 00:34 | válasz | #95
Inkabb rohanjuk le oket, hadd legyen igazuk. Mindent a joszomszedsagert. ;) :P
Mi mikor csinaltunk ilyet?! Mirol hablatyolsz? Mi mindig meghunyaszkodtunk, vagy 300 eve nem alltunk ki az igazunkert es a hazankert. A legtobben ma sem mernenek..
a legtobb magyar nem is magyar. Nincs SEMMI nemzeti erzesuk, szarnak a hagyomanyokra, szimbolumokra es igy nem kerdes, hogy Magyarorszag jovojere is.
Elmesz Ámerikaba, ott mindenki hazafi es nem ciki kitenni egy zaszlot, elmesz Ángliaba, ott nem ciki egy angolnak (kapaszkodj meg) angolzaszlos bogrebol innia v olyan taskat hordania munkaba.. hazankban meg osszesugnak a hata mogott, h skinhead v mi.
Ez a veszte hazanknak.

Ne nol.hu-t olvass, hanem nezz at a masik oldalra is..
Nem USA kocsog, az orszag kenyszerpalyan van, nem o diktal, hanem a multik.
Mar szinte mindent ok iranyitanak, de ez a nol.hu-n es a tobbi agymoso birkaneveldeben nem jelenik meg ertelemszeruen.
2010. jan. 12. 18:32 | válasz | #94
http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/slota_szerint_magyarorszag_szlovakia_lerohanasara_keszul

A szélsőségesek mindíg megmagyarázzák hogy igazuk van és akkora baromságokat beszélnek hogy hihetetlen. Persze mindez ha pár példával alá is tudja támasztani akkor a birkábbja még mögé is állhat. Lehet elgondolkozni hogy milyen érzés mikor mások ugyanezt csinálják velünk. Akinek tetszik az csinálja csak tovább a fesztivált.

Ja és ha ekkora köcsög az USA, és zsidó vezetőik, stb akkor hogy tartozhat kínának milliárdokkal? ÖÖÖÖÖÖÖ biztos megtévesztésként csinálták hogy eltereljék a figyelmünket. Vagy csak lehet értelmesen üzletelni és nem lehúzatni magunkat?
2010. jan. 12. 08:45 | válasz | #93
Semennyire, de én arra céloztam, hogy az EU nekiállt szarozni Microsofttal, hogy az integrált böngészője korlátozza a piaci versenyt. Előtte ugyanezt eljátszotta a Media Playerrel. Az Operát a norvégok írták asszem, de lehet svédek voltak, ennyiben van európai vonatkozás. Oké, ez priméren nem az európai cégek érdekében ment, inkább trösztellenes színezete volt. Ettől még nekem nagyon úgy tűnt, hogy ezzel akarják megnyirbálni egy amerikai cég piaci helyzetét, ahelyett, hogy EU előrukkolt volna valami saját szoftverprojekttel. Eddig a felhasználók érdekeire hivatkozva támadtak amerikai szoftvercéget, most adózási szempontból kapargatják a témát egy másiknál. Ebből nekem az jön le, hogy EU érzi technológiai hátrányát és ezt ilyen bohóckodással akarja behozni vagy elrejteni. Most éppen a Sarkozy a megmondóember. Kifelejtettem a Google könyvdigitalizálós hacacáréját, ott is pampogott egy sort az EU.
Oké, én nem védeni kívánom amerikai cégeket, de ne csak akkor pofázzuk a szabad versenyt amikor nyerő pozícióban vagyunk, aztán ha vesztésre állunk, rögtön előkapjuk a trösztellenes meg adózási jelszavakat.
Vadbarom   "Rest in Peace Vadbarom" 
2010. jan. 12. 02:04 | válasz | #92
"Nem akarok gyűlölködni, de szeretném kimondani az igazságot." -pont ez az ami TILOS, te mafla!
Bizonyos dolgokat tilos észrevenni, pláne tilos leírni (még az sg fórumokon is)
Új fogalom van születőben: "véleménybűnözés". Hamarosan jön a következő a "szándékbűnözés".
Szeretem olvasgatni, amikor az sg olyanokról cikkezik, hogy: "nőtt a cenzúra Iránban", meg "még jobban szűrik az internetet Kínában" Tényleg jó vicc.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 11. 20:40 | galéria | válasz | #91
"Ha az embereket nem érdekli annyira pár szélsőséges politikai, vallási eszme, akkor talán jobban arra koncentrálnak ami nekik, és a társadalomnak hosszútávon jó."

Az hogy behunytuk a szemünket, és átengedtük a pénzrendszer irányítását a tőkés elitnek, nemzetközi bankár dinasztiáknak "most nem írom milyen nemzetiségű túlnyomóan, mert nem akarok rasszistának tűnni" Wallenberg, Kohn, Leob, Rothchild, stb, Azt eredményezte, hogy eladósították az egész világot, a fedezetnélküli, adóságalapú pénzzel.

Ebben a monetáris világrendszerben mindig több az adósság állomány mint a világon létező összes pénz mennyisége. Tehát matematikailag, elméletileg, és gyakorlatilag is lehetetlen visszafizetni a kölcsönpénzeket.
A mindenkori világ folyamatosan tartozik ezeknek a bankárdinasztiáknak.
Ez a nagyon vékony elit társadalmi réteg tartja kontroll alatt az egész világot, annak gazdaságait, politikáját, pénzét.
Ennek következtében van ma magyarország eladósítva, az ország 80-85%-a mára papíron jogosan idegen bankárdinasztiák kezében, tulajdonában van.

Ez azért lehetséges mert valakik hatalmas visszafizethetetlen kölcsönöket vettek fel óriási kamatokkal az ország nevében.
Aminek a terheit most is nyögjük, az adó több mint felét így adjuk oda a hitelező urainknak, ezért kellenek a megszorítások, adók növelések.
Hogy legyen pénz kifizetni a world bankot, és az IMF-et.
Ez nem titok, bárki utána járhat ennek. Én itt nem hazudok.

Ez azért volt lehetséges, mert hagytuk, hogy ilyen élősködő, végtelenül erkölcstelen, rabszolgahajcsár banda tegye rá a kezét olyan nagy hatalomra mint a pénzrendszer. Ennél nagyobb hatalom ember kezében nem létezik.

Ez a dolog háborúkat indíthat el, országokat dönthet nyomorba, milliókat adósíthat el, rabszolgává teheti az egész világot, 100 milliók életét olthatja ki. A Pénz = Isten.
2010. jan. 11. 19:51 | válasz | #90
amíg van sok ember akibeeszi a sok maszlagot addig le fogják őket húzni. John Fresco és mások szerint tanult embereket kell nevelni, és inkább tudományok, és fejlődésközpontú társadalom a cél. Ha az embereket nem érdekli annyira pár szélsőséges politikai, vallási eszme, akkor talán jobban arra koncentrálnak ami nekik, és a társadalomnak hosszútávon jó.

Inteligenciával nem jár bölcsesség. Hiába csak nagyon tanult valaki ez gondolkodásmódjában sok embernél nem látszik. Mintha a tanulmányok csak azért lennének hogy többet keressenek, és nem azért mert érdekli. Ez a mai magolós tanulás eredménye szerintem, de a TED.com oldalon erről is vitáznak nállam okosabbak.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 11. 19:27 | galéria | válasz | #89
janitornak igaza van, mert a talmud tényleg azt tanítja, hogy gyűlölni kell azokat akik nem zsidók.
A nem zsidó embereket a talmud gójoknak nevezi, és azt mondja, hogy még a gójok legjobjai is megérdemlik a halált, és hogy nem bűn egy gójtól elvenni tulajdonait, átbaszni, kihasználni, sanyargatni, stb. A talmud gyűlölködésre nevel.

Ezt nem értem meg, hogy a zsidók miért vannak annyira felháborodva ha valaki antiszemita velük szemben, miközben ők diszkriminálják a legjobban a többi embert, ők a legfajgyűlölőbbek, mert mindenkit gyűlölnek aki nem zsidó.
És, még csodálkoztak, hogy miért van baja annyi sok népnek a zsidósággal.
Majdnem minden országból ki voltak már tiltva a történelem folyamán.
Még magyarországról is kitiltotta őket Mária Terézia, mert a végtelenségig kiforgatták a szegény magyar parasztokat, sok magyar embert egész életükre eladósítottak.

Ezt nem én találom ki, én nem akarok gyűlölködni.
Csak leírom a tényeket. Kérlek nézzetek ti is utána, hogy így volt e.
Ne az legyen, hogy én itt rasszista vagyok, vagy gyűlölködő.
Nem akarok elfogult lenni, de tényszerű akarok maradni.
Nem akarok gyűlölködni, de szeretném kimondani az igazságot.
2010. jan. 11. 19:11 | válasz | #88
Ha megnézed EU szerte mindenhol nagyon erős az alternatív keresők főleg firefox térnyerése. Ha a google chrome, vagy fireefox nyert tért pl IE ellenében az mennyire szolgál EU céget??? ez sarkítás rendesen pár jó gondolat után.
2010. jan. 11. 18:42 | válasz | #87
:D Milyen az az ember aki rasszista, és ezt mindennapi tetteivel, megnyilvánulásaival érzékelteti és még büszke is rá?

Ez kb mint a jobb, bal oldal ellentét. A sötétebb fajta retardáltja nem veszi észre hogy egy ország lakossága sokszor ellentétesen gondolkozik, más filozófiákat követ. Tehát aki csak ugatja hogy mekkora magyar és nem az ország, a nemzet érdekeit nézi az mennyivel jobb a mások oldal elvakult pénzhajhász uzsorásnál?
janitor   "Rest in Peace janitor" 
2010. jan. 11. 18:35 | válasz | #86
És milyen ember az, aki ugyan beszél magyarul, de a vallása, a talmud azt tanítja, hogy idézem: "a gój nem ember" és ezt a mindennapos hozzáállásaival érzékelteti is, söt egyenesen büszke rá?
2010. jan. 11. 11:21 | válasz | #85
Ha valaki magyarul beszél, itt él és szereti ezt az országot, ismeri a történelmet - kultúrát, fizeti az adót, és tud azonosulni a nemzeti öntudattal az magyar. (Még akkor is ha éppen rézbőrű és Vinettounak hívják és másik földrészen született) És miért? Mert be tudott illeszkedni egy "idegen" társadalomba és hasznos tagjává tudott válni.
Aki csak azért van ebben az országban mert épp ide pottyantotta a gólya és ezt a nyelvet tanították meg neki, de ezt leszámítva élősködik a társadalmon (segélyvadász, adócsaló, bűnöző) az csak jogi értelemben magyar.

tar86  
2010. jan. 11. 11:08 | válasz | #84
Nem magyar ez a félnótás, hanem magyar állampolgárságú ősöktől származik, ami azt jelenti hogy ettől még nem magyar. Egy cigány ember sem lesz magyar attól hogy magyar állampolgár!
2010. jan. 11. 09:28 | válasz | #83
Mivel amerikai cég, nyilván a profit Amerikába jut ki valahogy. Ha te külföldön nyitnál leányvállalatot, akkor az ott képződő hasznot otthagynád az utolsó fillérig szívbéli jóságból? Ez már mekkora demagóg szöveg, hogy a rohadt multik kiviszik a hasznot. Alkossanak olyan adójogszabályokat, amelyek igazságosan megadóztatják a multivállalatokat is. Ja csak akkor ellehetetlenülnének a politikusok adóoptimalizációs offshore trükkjei is. Helyette fröcsögünk a Google-ra.
"Ezeket a cégeket ott adóztatják meg, ahol székhelyük van, pedig a mi reklámpiacunkból hasítanak ki részt. Az adómenekülés e fajtája igen sajnálatos"
Ez a legtipikusabb demagógia. Ha zavarja, hogy amerikai cég szeletet hasít ki az ő kis nemzeti reklámpiacából, alkosson versenyképes alternatívát, és versenyezzen vele, nyomja le, ha tudja. Viszont sokkal egyszerűbb új jogszabályt kitalálni, mint versenyezni. Fenti idézet a nacionalizmus példája, ami önmagában nem lenne baj, csak eléggé elferdült módon sikerült. Miért nem mondta azt, hogy ne használj Google-t, használj francia keresőoldalt, francia hirdetési szolgáltatással, mert akkor francia céget támogatsz. Sokkal szimpatikusabb lenne, mint ez a sírás. Be kellene ismerni, hogy Európa ezen a téren nem versenyképes jelenleg, és csak ilyen irigységből fakadó megnyilvánulásokra képes (Microsoft baszogatása IE miatt, előtte Media Player miatt, most a Google-adó...) Ez a legnagyobb gyász, hiába palástolják a zeneipar megsegítésével meg a kalózkodás elleni harc jelszavával. Alacsonyan vagyunk, mint a porbafingó Sarkozy.
2010. jan. 10. 23:08 | válasz | #81
következö választáson*
2010. jan. 10. 22:57 | válasz | #80
ez most minek? csak azt fogják elérni hogy a következö szavazáson még a k**va anyjuk se szavazzanak rájuk!
2010. jan. 10. 17:56 | válasz | #79
a zenészek már rég nem az eladott cédékből élnek, abból a kiadók próbálnak... azé sir a pofájuk, a zenész a koncerten szakit nagyot.

régen a benzinben benne volt a kötelező biztosítás... aztán külön kellett venni, mert átvette a helyét a magasabb adó. drága a benzin? ó hogyne, a kitermelő, szállító, kereskedő együtt nem kaszál annyit rajta, mint ez a mocskos állam. a benzináremelés megy, a minimálbéres csalók megregulázása nem.

adóemelés megy? ó hogyne. munkahelyteremtés? na ahhoz már töketlenek.
janitor   "Rest in Peace janitor" 
2010. jan. 10. 17:42 | válasz | #78
a fiatalok már rég rászoktak hogy a zene ingyen van: a torrenten és a rapidshare klónokon. Ezt elvenni tölük egyet jelent a halálos ítélet aláírásával, legyen az bármekkora orrú politikus is.
djw  
2010. jan. 10. 16:26 | válasz | #77
a googlenek van magyar leányvállalata, de a hirdetési díjakat nem ez kezeli, hanem az írországi központ. Így ha én mint hirdető fizetek a googlenak, akkor azt írországba fizetem.

Adózás szempontjából nem vagyok benne biztos, hogy az adót is írországba fizetem be ezáltal.

De csak a következő dolgon kell elgondolkodni:

- ki fizet adót?
- aki dolgozik
- ki kap támogatást?
- aki nem dolgozik
- mit csinál az állam a benzin árából száramzó adóbevételekből?
- tuti nem utat épít
- miért kell egy üres CD árába beépíteni a jogdíjadót?
- mert minden fogyasztó egy birka és ki fogja az fizetni, mert kötelező
- a franciák miért robbantanak ki időnként forradalmakat?
- mert az állam/uralkodó réteg túltolja az adókat
...
2010. jan. 10. 14:21 | válasz | #76
Ha mindenhol írnak ilyesmit, még az is lehet hogy van benne valami nem? Az igazságot egy darabig el lehet fedni cenzúrával, de ha borul a bili, akkor felétek fog borulni, és rátok fog ömleni a szarfolyam.
2010. jan. 10. 11:19 | válasz | #75
Hát igen. Ha az ebből befolyó pént az árvák/hajléktalanok/stb... megsegítésére költenék akkor még értelme is volna. De hogy a zenekiadókra? Ha zenéből akar megélni akkor csináljon/szervezzen koncerteket! Abban van pénz és nem csak herevakarással tölti az időt és várja a sűlt galambot.

Kiváncsi vagyok sarkozy keresztűl tudja e majd vinni ez, meg hogy újra választják e.
Crane  
2010. jan. 10. 10:59 | válasz | #74
"A zeneletöltés jó befektetés" ... Hát nem tudom mit szívott, de jó anyag lehet. :D
Azt meg kiváltképp szeretném megélni, hogy egyszer az éhezés, és a globális környezetszennyezés mellett kardoskodjanak így, mint emellett a baromság mellett.

gz8  
2010. jan. 10. 10:47 | galéria | válasz | #73
1. Ez topic, nem fórum...
2. Megvan erre is a megfelelő topic.
2010. jan. 10. 10:43 | válasz | #72
Dehogy gondolkodnának. Behoznák a yahoo-t adómentességgel, csak mert azt hiszik h ők itt felsőbbrendűek.
2010. jan. 10. 10:41 | válasz | #71
Nincs ingyen... már semmi nincs ingyen. Idáig ezt építették hogy mindenért fizessek még azért is ami az enyém.(autó pl) Most azt akarják hogy azért fizessek hogy fizethessem az adót. Persze. Ennyiből már adják el a föld lakosságát rabszolgának...
Azorut  
2010. jan. 10. 09:53 | válasz | #70
"Frédéric Mitterand kulturális miniszter mindenesetre aligha túlzott, amikor közölte, hogy "az elképzelések biztosan heves reakciókat fognak kiváltani""

Magyarán ebből balhé lesz, de nem bánják, a szent célért szerintük megéri, a szent cél pedig nem más, mint: "Újra rá kell szoktatni a fiatalokat arra, hogy a zene nincs ingyen. A zeneletöltés jó befektetés""

Ilyenkor van az, hogy nevetek aztán sírok, meg a falba verem a fejem, felváltva.
2010. jan. 10. 09:40 | válasz | #69
Nem hittem volna hogy tudja vmi überelni a magyarországi politikusokat. Tévedtem
hiftu  
2010. jan. 10. 09:06 | galéria | válasz | #68
Kérnék egy moderátort a fórumba.
Uszító bejegyzéseket (Lásd: Szul Tán) pedig kérem törölni..
(Úgy látom bármilyen cikkhez megjelenik egy ilyen idióta..)
2010. jan. 10. 08:50 | válasz | #67
nem járt még itt modi?? lesz banánosztás....

amugy sarkozy (kisbetűvel) be is kaphassa. remélem, kitalál még sok sok hüjeséget.

Justil  
2010. jan. 10. 02:43 | válasz | #66
akkor jó a fantáziád...
2010. jan. 10. 01:27 | válasz | #64
""Újra rá kell szoktatni a fiatalokat arra, hogy a zene nincs ingyen. A zeneletöltés jó befektetés" - vélekedett Sarkozy."
Ennél dúrvább lobbi szöveget. Már meg se próbálják titkolni, hogy a lobbi pénzel mindent és úgy cselekednek, döntenek, ahogy ők akarják. Eddig legalább ráfogták a terrorizmusra vagy valamire, de ennyire nyiltan még nem csinálták.
Justil  
2010. jan. 10. 01:10 | válasz | #63
mért, te mit képzelsz?
2010. jan. 10. 00:18 | válasz | #62
: DDDDDDDDDD

tudtam hogy ez lesz a topicban
2010. jan. 09. 23:29 | galéria | válasz | #59
Le se tagadhatna Szarkozi, hogy egy szabadkomuves ....ó!
Justil  
2010. jan. 09. 22:10 | válasz | #58
a hozzászólásaidat olvasva egy intelligens embernek ismertelek meg, de ez most mire jó? még ha ez a majom olvasná a fórumot, de hát nyilván nem olvassa.

neked jobb érzés attól, hogy ráolvasod a bíboldó-átkot? :)
2010. jan. 09. 20:50 | válasz | #57
Ezt minden multi cég így csinálja - a gyarmaton szerzett bevételt adózás nélkül viszi az anyaországba. A magyar t-* cégek kérnek az anyacégtől mittomén 1000 milliárd euro hitelkeretet (tökmind1 van-e nekik zsé, úgyse veszik fel sose), aminek az éves rendelkezésre állási költsége pont annyi mint a nyereségük 95%-a. Mivel ez egy sima üzleti tranzakció (dájcse telekom számlát kiállít, magyar telekom számlát kifizet), így a Magyarországon képződött nyereség 95%-a nagyjából legálisan vándorol Németországba. Azt hogy ez minden multinál napi rutin mi sem bizonyít jobban, minthogy a pénzügyminiszter éppen egy olyan offshore guru, aki ezeket az eljárásokat - jó pénzért - kitalálja a Magyarországon jelenlévő multiknak.
n3whous3   "Rest in Peace n3whous3" 
2010. jan. 09. 19:54 | galéria | válasz | #56
buzi franciák és sárközy
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 09. 18:52 | galéria | válasz | #55
Száradjon le a torkod, és a páljon ki a szemed.
A ráktól meg kapjál agyvérzést.
Közben meg tegyen teherbe egy óriás benga néger.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 09. 18:48 | galéria | válasz | #54
A google eddig is fizetett adót minden olyan országban ahol működteti a reklámszolgáltatásait.

Itt magyarországon is. Nekem van AdWords fiókom, és amikor feltöltöm azon ugyan úgy ott van 25% forgalmi adó, és a bevételből ugyan úgy adózik a google az állam felé, mivel én a magyar köztársaság területén vettem igénybe ezt a szolgáltatást.

Ezek a barmok direkt egy külön plusz adóformát találtak ki a google számára.
Amiben már nem csak a megrendelő által befizetett összeg után adózik, hanem a kattintó után is, aki ha francia országban van, utána is adózni kelljen.

Tehát például, ha a google-ben egy magyar cég reklámjára rákattint egy francia polgár, a magyar reklám megrendelő cégnek a google ki fogja számlázni az adóval megemelt összeget.
Összességében az lenne, hogy minden francia polgár általi kattintás után a többi ország reklám megrendelőinek kellene fizetnie.
Magyarul, ez is egy lehúzás lenne, amiért cserébe nem kapunk semmit.

Ha egy francia gyökér ráklikkel a reklámomra, az még rendben van, hogy az országomban adózik a google utána, és én ennek a költségét vállalom. De az baromira nem korrekt, hogy amiért már egyszer adóztam, megint megadóztatják, olyan felek akiknek semmi közük nincs az egészhez.

Ilyenformán akár a francia állam azt is csinálhatná, hogy beállít ezer embert a gépek elé, akik álló nap csak idegen országok reklámjaira kattintgatnak, és szedik befele a milliókat adó formájában a kattintások után. Egy nagy faszt.
Ruley  
2010. jan. 09. 17:50 | válasz | #53
A Google helyében most jelenteném be hogy ha ezt komolyan megpróbálják akkor a franciák inkább használjanak Yahoo-t, nem ér nekem ennyit egy szutykos kis 65 milliós lakosság, fontosabb precedenst teremteni, és emellett beperelném Sárközy-t hitelrontásért, ("google-adó"? Még ha tényleg említett is más oldalakat a tervben, egy független cég jogvédett nevéről elnevezni egy adóformát egyértelműen nem legális).

Ha meg tényleg megteszik, akkor a www.google.fr főoldalon, Franciaország valószinűleg legnézettebb és legértékesebb hirdetési felületén aznaptól a Sárközy ellenzékének a propagandája fogadná a látogatót.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 09. 17:37 | galéria | válasz | #52
Törjön rá a cifrafosás
GregSB  
2010. jan. 09. 17:25 | galéria | válasz | #51
"Ebből a pénzből finanszíroznák a legális tartalmakat kínáló cégek veszteségeit, illetve támogatnák őket."

Már megint ez a nyakatekert, ArtisJus féle "segítsük meg a károkat elszenvedett kiadókat" baromság. Nem fogják fel hogy már rég nem ilyen hülye adókkal kéne szórakozni, mert ezzel semmit nem érnek el hosszú távon? Alakítsanak ki olyan on-line üzleti modelleket, hogy az emberek önszántukból vásároljanak zenéket / szellemi termékeket a neten keresztül. Igen ez sok országban jórészt azt jelentené hogy olcsóbban kéde adniuk termékeket, másként kéne forgalmazni őket (zeneszámokat pl egyesével - soha nem fogok megvenni egy albumot 4-5e Ft-ért csak azért mert rajta van 2 db szám ami érdekel - van már ilyen pl Amazon.com-ról magyarok is vehetnek, de nem hiszem hogy sokan tudnak róla), és elég masszív marketing-kampányokra is szükség lenne hogy az embereket rászoktassák arra hogy on-line vásároljanak ahelyett hogy letöltik ingyen a kalózmásolatot. Ez elég merésznek hangzik de nem lenne lehetetlen, csak hosszú, és drága mulatság lenne, és jó pár évig nem tudnának a kiadók vezetői új nyaralót venni a bahamákon, és pdiddy sem tudná megvenni az új Lamborghinit a kocsigyűjteményébe... szóval maradnak az ilyen idióta adók, ami kb annyit ér mint morfium a rák okozta fájdalmakra: a fájdalmat ideiglenesen megszűntetni, de a test továbbra is rohadni fog.

Omega  
2010. jan. 09. 16:09 | válasz | #50
Szarközí egy barom, felbérelték a hanglemezkiadók.
2010. jan. 09. 15:58 | válasz | #49
"A zeneletöltés jó befektetés" - vélekedett Sarkozy."


Ezzel mindent elárult ez a cionista, hogy honnan fúj a szél
Nonix  
2010. jan. 09. 14:41 | válasz | #48

Ez a kép elmond mindent
Mike  
2010. jan. 09. 13:06 | galéria | válasz | #47
luxusprofitot, mi?
ez is csak egy itthoni faszság
nincs olyan, hogy luxusprofit
Mike  
2010. jan. 09. 13:04 | galéria | válasz | #46
egyébként Franciao-ban tényleg tombol a szocilaizmus
Mike  
2010. jan. 09. 13:03 | galéria | válasz | #45
#18
Mike  
2010. jan. 09. 13:02 | galéria | válasz | #44
"A fent említett adóztatási konstrukció viszont elég nyakatekert. Ez kb olyan, mintha én kimennék USAba, vennék egy hambit, és annak az AFA-ját igényelné Magyarország, mert én magyar állampolgár vagyok."

ott a pont!
Mike  
2010. jan. 09. 12:59 | galéria | válasz | #43
ez a Sarkozy egy istenbarma
látszik, hogy magyar ősöktől származik
pixx  
2010. jan. 09. 11:30 | válasz | #42
Szerintem a Google az elmúlt 6-8 évben eléggé meglendítette a netet. Rengeteg újdonságot vezetett be, aminek van ingyenes része és fizetős is. Mindenki azt használja, amire szüksége van.

A legtöbb országban vannak cégei, adózik a bevétele után először áfa formájában,majd a nyereség után. Mert aki reklámozni akar annak előfizetést kell vennie, amiben van áfa, plusz, mint bevétel megjelenik a cég adataiban.

Azért veszélyes ez az adóztatás, mert hogy másképpen lehet megtudni ki honnan hova kattintott...figyelni fogják az IP címet. És mikor tottentre mész, akkor lekapcsolnak, majd a nyakadba akasztanak egy bírságot.
2010. jan. 09. 11:25 | válasz | #41
XDDDDDDDDDDDDDDDDD
ez jó volt :D:D
2010. jan. 09. 10:42 | válasz | #40
ÉN igazság szerint azzal a részével nem értek egyet hogy ezt az egészet rá akarják eröltetni az emberekre. Ha szépen lassan vezetnék be a köztudatba akkor nagyobb lenne a sikere szerintem. Persze úgy nem tudnának 4 év alatt meggazdagodni mint a szemét. A másik hogy ez szerintem egy ugyan olyan próba mint a H1N1-el is csinálják. Meddig mehetnek el a nélkül hogy forradalom ne törne ki?
A zene ipart meg nem kellene foggal-körömmel támogatni. Aki ebből akar megélni az elmegy koncertet csinál, élő fellépéseket (tudom apám zenész) nehogy már egész életében csak egy lemezt csináljon és döljön hozzá a lé. Dolgozzon meg a pénzért, ne csak tartsa a markát mert ő keresztbe tett 2 fogpiszkálót egyszer régen.
2010. jan. 09. 10:17 | válasz | #39
az általad leírtak némiképp a szavaim kiforgatásaként is értelmezhetők, tekintve a jelentéktelen nagyságrendet, amit a megfogalmazott szituációk képviselnek.
2010. jan. 09. 09:06 | válasz | #38
Tehát mielőtt kijöttem UK-ba és nézegettem a neten mi mennyibe kerül idekinn, hogy otthon vegyek meg pár dolgot vagy kijöhetek nyugodtan és majd itt veszem meg akkor alapból adóztassuk meg mert csak érdeklődtem?

A Francia kormány csinálja a fesztivált mint a legtöbb retardált politikus. Tehát ha egy politikus akármilyen mondvacsinált oknál fogva szerepel akármelyik médiában akkor kérem fizesse ki hogy reklámozza magát és a pártját. Gonsolom ha erről lenne szó nagy kuss lenne csak.

Ha megszavazzák akkor ha én itthon róluk olvasok és mondjuk véletlen linken keresztül francia oldalra lépek és ott egy francia reklámot látok kéremszépen fizessék ki Mo, vagy Uk javára mert magyar vagyok de itt élek. Ha banerre kattintok az ugyanolyan reklám mintha valamelyik oldalon meglátok egy hirdetést.

jobb és baloldali vitát meg ilyesmibe belekeverni????? Normális? Mindkét oldalnál vannak retardáltak. Egy országban ha csak harmada hisz egy másik filozófiában, eszmében akkor már kell velük foglalkozni. Olyat hogy lehet csinálni hogy kirekesztek valakit mert komcsi vagy náci? Tehát nem a nemzet, az ország a fontos hanem amiben éppen hiszünk??? A többiek meg nem tartoznak az országhoz? Ha így gondolják akkor ne háborodjanak fel ha a másik oldal is ugyanezt gondolja. El kell fogadni a cumit, mert ugyanazt csinálná.......
2010. jan. 09. 08:44 | válasz | #36
azért ha valaki azt mondaná, hogy Mo összes óriásplakátjából származó bevétel az USA-t gazdagítja és közben nekünk kell bámulnunk, mindenki fel lenne háborodva, hogy hogyan merik.

az megint más kérdés, hogy valójában ez a helyzet.

2010. jan. 09. 08:41 | válasz | #35
tényleg ennyire nehéz értelmezni a cikket? Fro tipikusan nacionalista, ez az adózós dolog meg logikus. a google területileg ott reklámoz, fizessen ott adót az ott megjelenített (megkattintott) reklámokért.

a zeneipar támogatós rész persze első hallásra nem szimpatikus, de gondolom a fröcsögők közül sokan nem néztek rá, hogy pontosan mi áll a javaslatban. lehet, hogy ellenőrzött formában az internetes értékesítésre kell fordítani. megjegyzem, hogy valószínűleg kapcsolódik ehhez a zenekártya modellhez. csak ez megint olyan, hogy külön mondatban van, nehéz megjegyezni mindet egyszerre.

Hegi90  
2010. jan. 09. 02:05 | galéria | válasz | #34
A zeneletöltés jó befektetés

nincs több kérdésem bíróúr.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2010. jan. 09. 01:34 | galéria | válasz | #33
Alap hogy ne vitatkozz egy magyar szélsőballerrel, mert:
- olyan mintha egy tuskóhoz beszélnél
- menthetetlenül hülye
- idegdúcközpontja teljesen máshogy működik mint a többi élőlénynél, ugyanis egy not egység van benne ami azt eredményezi hogy mindig azt csinálja ami rossz, és mindig azt hiszi hogy az jó
2010. jan. 09. 00:06 | válasz | #32


Te meg mit nyilasozol itten? Miért flémelsz? Azért, mert meg meri kérdőjelezni Sarkozy magyar származását? De hiszen ő is tagadja, illetve nem büszkélkedik vele! Tehát?!

B+ komolyan mondom, nem értem ezt a kettős mércét: zsidózni, cigányozni tilos, mert büntetőpont, vagy ban jár érte, nyilasozni, fasisztázni minden további nélkül lehet. Kikérem magamnak, hogy lenyilasoznak meg fasisztáznak, mert magyar merek lenni Magyarországon a hazámban! A tököm tele van a cionista agymosottak gyülekezetével!

2010. jan. 08. 23:59 | válasz | #31
Komolyan mondom, ez az ember beteg!
2010. jan. 08. 23:25 | válasz | #30
DjDano  
2010. jan. 08. 22:00 | válasz | #29
Azért tök érdekes, hogy most itt mindenki a Google oldalán áll, akik óriási luxuspofitot tesznek el minden téren...
CrW  
2010. jan. 08. 21:59 | válasz | #28
Ennek tényleg nincs jobb dolga... simán el tudom képzelni, hogy a ribanc felesége van az egész mögött.
DjDano  
2010. jan. 08. 21:57 | válasz | #27
Na jól van nyilas misi, én meg arról vitatkoznék miért van annyi nyilas leszármazott itt a fórumokon...
janitor   "Rest in Peace janitor" 
2010. jan. 08. 21:53 | válasz | #26
Nem úgy éhzik kedveskéim hogy ez a bizonyos MösziÖ szavházy szándékosan pvovokálja a több millió Gúgül vajongót?
2010. jan. 08. 21:52 | galéria | válasz | #25
A Googlenak van magyarországi leányvállalata, kétlem, hogy nem adózna itt, ebből kifolyólag gondolom van francia is.

Másrészt nem az adóval van a problémám hanem a művészetre és a gyökér kiadókra fordítani a pénzt teljességgel abszurd. Tiszta szocializmus. Miért kéne államilag támogatni a magát fent tartani nem képes vállalatokat?
Cat  
2010. jan. 08. 19:57 | galéria | válasz | #24
A sok fikakomment helyett gondolkozzatok is egy kicsit... -> #16
2010. jan. 08. 19:33 | galéria | válasz | #23
Ez fogyatékos. Kérem kapcsolja ki!
Gascan  
2010. jan. 08. 19:31 | válasz | #22
szerintem mar fizetnek nyeresegadot... en inkabb a politikusok hulye beszollasait adoztatnam meg, meg azt amikor nem csinalnak semmit
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 08. 19:25 | galéria | válasz | #21
Ha igy folytatjak a Franciak es a Nemetek, lassan lekapcsoljak a szutyok EU-t az internetrol...
Es miutan rajonnek, hogy az EU-nak nincs semmilyen sajat software-e, hardware-e, szolgaltatasa stb., csak eloskodik, visszasulyedunk az elektronikus kokorszakba:)

szily3  
2010. jan. 08. 19:10 | válasz | #20
FREE INTERNET!
2010. jan. 08. 18:39 | válasz | #18
Abban igaza van a bácsinak, hogy az internet nem igazán arra van kitalálva, hogy a bevételeket és költségeket igazságosan ossza el. Elég vadkapitalista modell az internet költség/bevétel szempontjából, aminek persze leginkább mi, felhasználók isszuk meg a levét, mivel a költségek nagyon nagy része nálunk csapódik le. Kicsit vicces hogy 3-4 felhasználó fizet annyit a pár megabitjéért, amiért egy gigabites szerver elhelyeznek adatparkban úgy, hogy a légkondícionálást, szünetmentes áramot is ők fizetik. De lehetne még sorolni a példákat, pl az userek fizetnek a bitek áramoltatásáért, de a tartalom meg ingyen van. Mintha a tescoban a szatyrot fizetnénk ki, a belerakott cuccot meg ingyen kapnánk.

A fent említett adóztatási konstrukció viszont elég nyakatekert. Ez kb olyan, mintha én kimennék USAba, vennék egy hambit, és annak az AFA-ját igényelné Magyarország, mert én magyar állampolgár vagyok.
2010. jan. 08. 18:37 | válasz | #17
melyik kiado rángatja a drága blökit? kezd kissé szánalmas lenni ez a francia kormány ezzel a gyökérrel együtt
Cat  
2010. jan. 08. 18:36 | galéria | válasz | #16
Ha egy magyar ember megnéz egy hirdetést egy hazai napilapban, akkor azért a napilap pénzt kap a cégtől, majd azért adózik Magyarországon.

Ha egy magyar ember rákattint a Googleban egy magyar cég fizetős reklámlinkjére, akkor azért a Google pénzt kap a magyar cégtől, amit leadózik - az Egyesült Államokban.

Tehát a pénz egyrészt kiáramlik a magyar cégtől a Googlehoz, amivel egy amerikai céget gazdagít, majd onnan az amerikai államhoz, amit az a saját adófizetőire fordít.

Szóval van benne logika.

2010. jan. 08. 18:15 | válasz | #15
Én meg megadóztatnák mindenkit aki franciául mer megszólalni. Az én fülemet bántja a hangjuk, a fejem meg megfájdul ha megpróbálok rájönni hogy miképp gondolkozik.
2010. jan. 08. 18:06 | galéria | válasz | #14
****ért kell állandóan a Google-t ****tatni
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 08. 17:49 | galéria | válasz | #13
Száradjon ki a gyomra. Üsse ki a szemét egy sárga villamos.
Szárközi, hogy szomoroggyá meg
2010. jan. 08. 17:40 | válasz | #12
A csoport közel obszcénnek minősítette, hogy a médiaipar azért kap nagy összegű támogatásokat, hogy tovább fenn tudja tartani elavult az üzleti modelljeit.
Erről van szó.