Greenpeace: környezetvédelemben a Nokia áll az élen
2010. január 8. 15:13, péntek
A CES kiállításon mutatta be Zöld Elektronika összeállításának tizennegyedik kiadását a nemzetközi környezetvédelmi szervezet. Már alig van veszélyes anyag, viszont gyenge az újrahasznosíthatóság.

Hirdetés

A mostani lista elején a Nokia, a Sony Ericsson és az Apple található, míg az utolsó csoportot a Dell, a Lenovo, az LG Electronics és a Samsung alkotja. A Greenpeace nem véletlenül választotta a CES-t az új jelentés bemutatójának helyszínéül, hiszen ezen a kiállításon a megjelenő gyártók igyekeznek minél jobban felhívni magukra a figyelmet. Ugyan a legtöbb óriáscég igyekszik magát zöld termékeket előállító gyártónak beállítani, a valóság közel sem ennyire szívderítő.

Az Apple, a Nokia és a Sony Ericsson azért emelkedik ki a mezőnyből, mert gyakorlatilag egyik termékük sem tartalmaz semmilyen veszélyes vegyianyagot. A Hewlett-Packard szintén hamarosan eléri ezt a szintet és éppen a napokban jelentett be egy PVC-, valamint brómtartalmú égésgátló/mentesítőktől (BFR) mentes asztali számítógépet és egy notebookot.


Iza Kruszewska, a Greenpeace szakértője szerint a listán szereplő vállalatok többsége korábban úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb 2010 elejére száműzi ezt a két anyagot a termékeiből. Nos, ez csak közülük kevésnek sikerült. A Dell, a Lenovo, az LGE és a Samsung például csak 2011-re vagy még későbbre vállalta a két veszélyes anyag kivonását a gyártási folyamatokból.

"Ideje, hogy a mérgező vegyianyagok kivonásáról kevesebbet beszéljenek és ez ügyben többet tegyenek a vállalatok" - bírálta a piaci szereplőket Casey Harrell, a Greenpeace másik szakértője is. Kruszewska hozzátette, hogy a veszélyes anyagok száműzése jobban újra hasznosíthatóvá teszi a különböző termékeket és egyúttal javítja az újrahasznosított anyagok minőségét is. Emellett a magas energiahatékonyságú árucikkek csökkentik a széndioxid-kibocsátást.

A listát 7,3 ponttal a Nokia vezeti, a Sony Ericsson (6,9 pont), valamint a Toshiba és a Philips (egyaránt 5,3 pont) előtt. a középmezőnyt az egyaránt 5,1 pontot szerző Apple, Sony, Motorola, Samsung kvartettje vezeti, mögöttük található a Panasonic, a Hewlett-Packard, az Acer és a Sharp. A lista utolsó részén pedig a Dell, a Fujitsu, a Lenovo, a Microsoft és a Nintendo szerénykedik.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jan. 11. 21:25 | válasz | #9
gondolom te nagy környezetvédő vagy, és úgy élsz mint krisnások? nem?
2010. jan. 11. 21:22 | válasz | #8
azóta semmit nem fejlődött!
Merces  
2010. jan. 11. 18:36 | válasz | #7
bakker védd a környezetet NE SZAPORODJ ORRBA SZÁJBA minden más amit a környezetvédelemröl hallasz propaganda,ostobaság hazugság,naivitás............
pixx  
2010. jan. 11. 18:26 | válasz | #6
"Már bocsánat,de megkérdezném ,hogy mit számít, hogy mi mennyit fogyaszt ,mi köze ennek a környezetszennyezéshez."
Kb. annyi, hogy mennyi CO2 lökünk a levegőbe, hiszen az energiát elő kell állítani...számít mi mennyit eszik...
pixx  
2010. jan. 11. 18:24 | válasz | #5
Mikor megjelent a pc-sek nagyon csöndbe voltak, mert nem volt 3 magos proci, főleg nem powerIBM, csak a 2 magos kezdte meg az útját...
2010. jan. 10. 16:26 | válasz | #4
Már bocsánat,de megkérdezném ,hogy mit számít, hogy mi mennyit fogyaszt ,mi köze ennek a környezetszennyezéshez.
mert ugye a 40Watt-os laptopodba ,szaros aku van ,ami alapba kurvára környezetbarát mi?
Xbox-od meg sokat zabál! a szar elavult grafikájával....
amikor megjelent is szar volt....
2010. jan. 09. 16:46 | válasz | #3
Az xbox360am csak 325wattot eszik, mindegy hogy a beutiful katamari vagy a resident evil 5 megy rajta, szerintem a krizis2 kozben sem fog tobbet enni.
2010. jan. 08. 21:58 | válasz | #2
Tenorista a legnagyobb környezetvédő a világon. A gépe csak 400 wattot eszik cikkek olvasása közben, míg mások 800 wattot fogyasztanak miközben egymást gyilkolásszák a crysisban.

ui: Természetesen nem személyeskedés, csak ez így pont kijött.. valójában egyetértek a mondanivalóddal.

ui2: az én laptopom 40 wattot zabál. de tény, hogyha kikapcsolnám a hardveres gyorsítást még kevesebbet kérne - de ennél jóval nagyobb mocsokságokat is elkövet az ember a környezete ellen.