Internetre kerül egy viktoriánus kori hivatalnok naplója
2010. január 7. 12:44, csütörtök - Forrás: MTI
Internetre kerül megírása után csaknem 160 évvel egy viktoriánus kori hivatalnok naplója.

Hirdetés

Nathaniel Bryceson naplója, amelyet 19 éves korában, 1846-ban kezdett el vezetni, értékes kordokumentum, bepillantást engedve a viktoriánus London életébe. A szerző a magánéleti eseményeken túl leírja a nyilvános akasztásokat, az időjárást, de a korabeli politika legfontosabb történéseinek, így az első angol-szikh háborúnak (1845-1846), valamint Viktória királynő házassági évfordulójának is figyelmet szentel. A naplót a Westminsteri Városi Tanács 1974-ben vásárolta meg 115 fontért. Eddig 260 bejegyzést digitalizáltak, amelyek részleteit ez év folyamán teszik fel a világhálóra.

Az egyik legkorábbi, 1846. január 5-i keltezésű bejegyzésében Nathaniel Bryceson egy fiatal nő akasztásáról számol be. Mint írja, Martha Browning az Old Bailey londoni büntetőbíróság vesztőhelyén lakolt meg azért, hogy előző év december 1-én eltette láb alól Elizabeth Mundellt. "A tettes nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor segítség nélkül, nyugodtan fellépdelt az akasztófához. Testét kilenckor vágták le" - vetette papírra Bryceson. A naplóbejegyzések jelentős részét barátnőjének szentelte. Így leírja, hogyan járt pórul a fiatal pár, amikor február 22-én sétálni indult, és özönvízszerű eső áztatta bőrig őket.

Ed Argar, a Westminsteri Könyvtár vezetője szerint Nathaniel Bryceson naplójában érdekfeszítő módon ábrázolja a viktoriánus társadalmat, de láttatni engedi egy ifjú küzdelmes életét is. "A naplóból az is kiderül, hogy az utóbbi több mint másfél évszázad alatt mit sem változott az emberi természet" - fogalmazott Argar.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
nickb  
2010. jan. 08. 10:22 | válasz | #1
http://www.westminster.gov.uk/services/libraries/archives/victorian-clerk/