Kábeltörések, cápatámadások és egyebek
2010. január 5. 15:47, kedd
Az internet gyakorlatilag nem létezhetne a transzatlanti kábelek nélkül. Ezek sokkal hosszabb múlttal, és legalább annyi érdekességgel büszkélkedhetnek, mint az általuk jelenleg kiszolgált világháló.

Hirdetés

Az első transzatlanti kábelt 1857-ben fektették le, de már az első kísérletek sem voltak zökkenőmentesek, mivel a kábel leszakadt a kábeldobról való letekerés közben. Ugyan több mint 150 év telt el, de a mélytengeri kábelek elhelyezése még mindig nem egyszerű feladat. Kátya Golovcsenko, a Tyco Telecommunications munkatársa. A cég a Bell Labs egykori specialistáit tömöríti, akik ezekre a munkákra tették fel az életüket. A munkájuk során a cápatámadások éppúgy mindennaposak, mint a tengerrengések. és Indiában vagy Thaiföldön ugyanúgy megfordulnak, mint Tajvanon vagy az Atlanti-óceánon.

"Régebben gyakran találkoztunk cápákkal. Amikor még a Bell Labs részlegeként dolgoztunk, egyszer kábelproblémákat kellett megoldanunk. Amikor a kollégáim felszínre hozták a vezetéket, hogy megnézzék, mi is történt, azt látták, hogy különös lenyomatok vannak rajtuk. Akkor még nem tudták ezeket hova tenni. Csak a későbbi vizsgálatok derítették ki, hogy ezek cápafoglenyomatok voltak. A Bell Labs még egy cápaállkapcsot is épített, hogy be tudja bizonyítani, ha a káresemény ilyen támadások miatt következik be. Úgy hiszem, hogy ez a modell ma a washingtoni Smithsonian Múzeumban található" - mesélte a kutató.

A mérnököket sem a 19., sem pedig a 20. évszázadban semmilyen hasonló esemény nem tántoríthatta el a kábelfektetéstől. Az úttörő ezen a területen Samuel Morse volt, aki 1842-ben lefektette az első tenger alatti kábeleket New York kikötőjében. Ezek az első kísérletek annyira biztatóak voltak, hogy Angliában és Franciaországban is követték Morse példáját. Dover és Calais kábelekkel való összekötését a Goliath nevű gőzös tíz óra alatt valósította meg, 55 méteres mélységben 1850. augusztus 28-án. A kábelrészeket ólomlemezekkel egészítették ki, hogy biztosan a tengerfenéken maradjanak.

A mérnökök azonnal megtáviratozták a sikerüket, de a csoda nem három, hanem csupán egyetlen napig tartott. A híres doveri parti sziklák ugyanis gondoskodtak arról, hogy a kábel borítása alig egy nap után megrongálódjon. A szakemberek nem adták fel és egy év múlva már elkészült az új kábel. A sikeres kísérleteket hamarosan két másik szintén eredményes próbálkozás követte, Franciaországot előbb Korzikával, majd Szardíniát Algériával kötötték össze ilyen módon.

A kísérletekre felfigyeltek az oroszok is, akik rövid idő múlva arról számoltak be, hogy sikerült egy védőréteg nélküli kábelt 450 kilométer hosszan lefektetniük egy közelebbről meg nem nevezett tengerben. A vezetéken percenként öt szót tudtak továbbítani. Mindezek az eredmények azonban eltörpültek a Cyrus Field nevével fémjelzett amerikai cég 1858. augusztus 7-i bejelentése mellett. A mérnökök ugyanis 4000 méteres mélységbe eresztették le a kábeleket. A vezetékek túlélték a cápatámadásokat, az Atlanti-óceán hírhedt viharjait és több kábelszakadást, így sikeresen elküldhették Skóciából Újfundlandra az első táviratot.

"Sajnos a kábelek szigetelése napról napra rosszabb lett. Miután Viktória angol királynő és James Buchanan amerikai elnök kölcsönösen táviratot küldtek egymásnak, majd összesen 2885 szót és 13 986 betűt továbbítottak 1858. szeptember elsején, a rendszer összeomlott. Az utolsó elküldött szó a Forward volt. Minden további kísérlet a kábel újbóli üzembe helyezésére kudarcba fulladt. Ennek ellenére New Yorkban néhány nappal később fényes ünnepséget rendeztek Field tiszteletére, aki a sikert elsősorban Maury, Morse, Faraday és William Thomson, valamint a tengerészek és a mérnökök érdemének nevezte" - írta Heinrich Schellen "Az atlanti kábel, a létrehozása, a lefektetése és a beszédmódja" című 1867-ben megjelent könyvében.

Sajnos azonnal számos rosszindulatú pletyka látott napvilágot, melyek szerint az egész kísérlet csak egy hamisítvány volt. Szerencsére Field nem hagyta magát és mindent elkövetett életműve megvalósításához. Az újságok 1866-ban ismét a két ország vezetője közötti táviratról számolhattak be. "Viktória királynő 40 szavas táviratának továbbítása 21 percig tartott. Az esemény Andrew Johsonnak köszönhető" - írta A kábeltelegráfia című művében 1884-ben Max Jüllig.


A Bell Labs TransAtlantic Telephone nevű kábelrendszere 1956-ban készült el és a bevált Újfundland-Skócia útvonalat követte. Akkoriban sokan kérdezték, hogy mire is jó mindez, hiszen ki az, akinek Amerikában vannak ismerősei és felhívná őket vagy táviratozna nekik. Szerencsére nem ez volt az általános vélekedés. A mélytengeri kábelfektetést napjainkban japán és amerikai vállalatok végzik, csak ők rendelkeznek ugyanis elég tőkével és az ehhez a munkához szükséges megfelelő infrastruktúrával.

"A távolság Kína és az Egyesült Államok között 12 300 kilométer. Egyszer volt egy őrült projekt, amiben néhány orosz befektetési bankár és cég egy az egész bolygót behálózó rendszert akart létrehozni a pólusok mentén. A tervek szerint Norvégiát vagy Svédországot a sarkköri óceánok alatt akarták összekötni Japánnal. Ez a kábel 12 700 kilométeres lett volna" - idézte fel az egyik elképzelést Kátya Golovcsenko. A szakember szerint egy mélytengeri kábel átlagos élettartama 25 év. Az Atlanti-óceán első optikai kábelét 1988-ban fektették le. A jövőben azonban ez az üzletág a Tyconak, az NEC-nek és a Fujitsunak köszönhetően egyre inkább felvirágozhat, mivel - a régi kábelek cseréjén túl - folyamatosan nő az igény a szupergyors adatátviteli szolgáltatásokra.

"Már két olyan projektünk is van, amit egyedül valósítunk meg. Az egyik a Seacom, aminek a célja egy Dél-Afrikától Tanzánián és Kenyán át Indiába, valamint Egyiptomba vezető kábel lefektetése. Ezekről a fő hálózatokról később megvalósítható egy európai, illetve japán leágazás" - hangsúlyozta végül Kátya Golovcsenko. Tavaly júniusban a Telegeography tanácsadó cég szakértői annak a véleményüknek adtak hangot, miszerint 2014-re a jelenlegi tenger alatti kábelek már nem fogják tudni biztosítani a zavartalan forgalmat.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jan. 08. 00:28 | válasz | #35
nem hát
azt egy mini tengeralattjáró és egy daru húzza fel
ha jól emléxem
közben eszembe jutott, h OTDR az eszköz neve, amivel bemérik a helyet
Carsee  
2010. jan. 07. 18:16 | válasz | #34
Attól még a kábel nem jön fel magától....
2010. jan. 07. 17:34 | válasz | #33
"Kemény munkával behatárolják a szakadást"
A kemény munka annyi, h beküldenek egy jelet és figyelik, h a visszaverődött jelnek mennyi időbe telt mire visszaért.
djw  
2010. jan. 07. 17:01 | válasz | #32
a moderátor mondjon le!
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 07. 01:16 | galéria | válasz | #31
Kábeltolvajok miatt nincs internet Kispesten

lopás miatt megrongálódott 36 távközlési törzskábel, s ennek következtében Kispest nagy részén nem működik a vezetékes telefon- és internetszolgáltatás. A budapesti banki és bankkártya-elszámolási tranzakciókban is voltak leállások és fennakadások

Előzetes becslések szerint a kárösszeg a helyreállítások költségével és a kiesett forgalom értékével együtt elérheti az 50–55 millió forintot is.
Tetsuo  
2010. jan. 07. 01:00 | válasz | #30
Lehet, h az O toke is tele van a rohadtakkal.. ;)
Carsee  
2010. jan. 06. 22:53 | válasz | #29
Kemény munkával behatárolják a szakadást, majd a kábelt felhúzzák amíg meg nem találják a szakadást. Elvágják és steril, pormentes környezetben összeolvasztják és kipótolják a hibás részt úgy, hogy az eredeti tisztaság és egyéb jellemzőknek megfeleljen. Aztán szigetelik és megerősített védelmet kap.
2010. jan. 06. 21:09 | válasz | #28
Nem ússzák meg. ;)
2010. jan. 06. 19:21 | válasz | #27
Egyszer láttam egy filmet valamelyik ismeretterjesztő csatornán, amelyben ilyen tenger alatti optikai kábeleket javítottak... de sajnos a lényegre nem emlékszem, úgyhogy sikerült egy teljesen felesleges hozzászólást gyártanom. :D
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 06. 18:28 | galéria | válasz | #26
Érdekes nekem a transzatlanti kábelről nem ez jut eszembe. Talán mert egy informatikai portált olvasok éppen?
2010. jan. 06. 18:09 | válasz | #25
Walaki  
2010. jan. 06. 17:17 | válasz | #24
Vajon ha elromlik egy ilyen kábel, akkor az javítható? Mondjuk kiemelik a vízből és megtalálják a hibás szakaszt, vagy ilyenkor buknak 12 ezer km kábelt?
fv  
2010. jan. 06. 16:36 | válasz | #23
Érdekes. Nekem erről a cikkről az jutott eszembe, hogy milyen fasza dolgokat csinál az ember a világban. Meg hogy eddig igazából bele se gondoltam abba, hogy hogyan tudok amerikából letölteni valamit egy szemvillanás alatt. Meg ilyesmi. Elég követhetetlen volt a logika, amivel az anyagyilkosságig jutott Frayer. Hogy is mondjam... kicsit OFF-nak éreztem.
2010. jan. 06. 16:36 | válasz | #22
Redpaladin: mivel amit csinálsz offolás ezért neked kéne repülni ha már valakinek.
2010. jan. 06. 16:34 | válasz | #21
feltenném én is a nagy kérdést: az fórum moderátora miért hagyja, hogy egy baszottúl nem poltikai cikhez cigányozó/zsidózó hozzásózlások menjenek?




2010. jan. 06. 15:33 | válasz | #20
Hunnenkoenig: téged kéne kitiltani ezzel a hozzászólássóddal.
Itt Pesten 52 villamosnak a kábelét lopták el nyáron okoztak is pár milliós kárt. Megoldás: intenzíven ellenőrizni kellene az átvevő helyeket.
Tetsuo  
2010. jan. 06. 15:09 | válasz | #19
Vajon miert?
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 06. 14:48 | galéria | válasz | #18
Hát persze, mert a jólnevelt magyar a kábel szóra már rögtön a kisebbség szóval asszociál.
Hiszen mind jól tudjuk melyik az a fajta kisebbség amelyik előszeretettel lop minden féle kábelt.
Múltkorában még az optikai kábelt is elvitték, amire fél napig megbénult az internet Magyarországon.
De legalább megtanulták, hogy a száloptikát nem lehet leadni a vastelepeken, mert nincs benne se réz, se alumínium.

Ha rézvezeték lenne a tenger mélyén, én biztos vagyok benne, hogy a ci*ány még 6 ezer méterről is felhozná, hogy el tudja lopni. Nem akarok én uszítani. De ami így van az így van. Ők uszítanak saját maguk ellen, a viselkedésükkel, hozzáállásukkal.
2010. jan. 06. 14:42 | galéria | válasz | #17
Érdekes cikk.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2010. jan. 06. 13:46 | galéria | válasz | #16
Hihetetlenek ezek a kommentek. Csak a magyarok képesek egy transzatlanti kábelekről szóló cikknél cigányozni meg a politikával foglalkozni.
2010. jan. 06. 13:20 | galéria | válasz | #15
Bazeg elolvasok egy cikket a kabelfektetes törtenelmeröl es az elsö hozzaszolas amit olvasnom kell az ciganyozas, kommunistazas meg politika.

Takarodjal mar a jokurvaanyadba valahova valami faszköcsög lazito oldalra, aztan ott a hülye haverjaiddal tömjenezzetek magatokat vaze. Erre en itt nem vagyok kivancsi!
2010. jan. 06. 12:09 | válasz | #14
Külföld elpicsázza a cigányokat meg az ottani kisebbségeket is ugyanúgy megcsapja ha bűnöznek. Itthon nem.
Miért is?
Mert ha igen, akkor külföld nyavalyog hogy ne üssed már szegényeket.
Miért nyavalyognak?
Mert ha ütnénk a cigányokat akik a negatív cigányságot űzik (értsd. nem a dolgozó törvénytisztelő, vagy jósdát üzemeltetők), akkor ezek szépen megindulnának, mert éreznék hogy itt helyük nincs....Van csak nem ilyen viselkedés mellett.
Na ha ezek megindulnak, akkor egyértelmű hova mennének...külföldre.
És külföld mit nem akar? Hát persze hogy még több eltartani való embert, akik még bűnöznek is és folyton folyvást gondot okoznak.
Ezért van az hogy mindig ejnyebejnyéznek a magyarokra, hogy itt miért hívjuk el a szlovák biztonsági szolgálat papáját ha megölnek a cigányok egy sportembert, és miért dobálják be meg szórják meg golyóval a cigányházakat.
Ha külföld beszól, farok behúz mert nem lesz JURÓ.
Ennyi a story.
Csak kár hogy akik megválasztják azokat akik erre sz@rnak nagy ívben, azok választóinak az érdekeit ahogy bekerülnek már elfelejtik képviselni.

Megoldás?
Le kell csapni a vezetést, és az értelmiséget beültetni. Széchenyi idejében érdekes mód működött...
2010. jan. 06. 11:26 | válasz | #13
Frayer
en gyakran hallottam a magyart eleg negativ jelentessel /igen, eszaki szomszedotokban lakom/, es egyebb nemzeteket is, de pont az a felhaborit amit mondasz, h a ciganyok/romak mondjak h mindenki rasszista, pedig onnon hibajuk miatt nem jutnak semmire
2010. jan. 06. 10:22 | válasz | #12
Elnézést érte...
2010. jan. 06. 10:01 | válasz | #11
Egy nyugati orszagban nem a rasszizmus helyessegenek bizonygatasa a fo tema egy transzatlanti kabelekrol szolo cikk hozzaszolasai kozott.
2010. jan. 06. 09:17 | válasz | #10
Mert mi magyarok akkora birkák vagyunk, hogy nem vagyunk képesek követni a nyugati országok példáját, ahol ezeket az "embereket" gumibottal fenyítik. KEMÉNYEN (pl. olaszok, spanyolok)

Mi erre nem vagyunk képesek, mert tokmányorrúak vezetik az országunkat.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 06. 07:06 | galéria | válasz | #9
jah. Még egy dolog amit nem értek.
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni tiszta logikával, hogy miért van az, hogy a "magyar" mint szó, az nem sértő, nem érzem azt hogy azért mert magyarnak neveznek, kevesebb lennék. Míg ha egy kisebbséget a nevén nevezek "ci*ány", máris rasszista vagyok, és azon nyomban bannolnak, mások elítélnek ezért. Hiszen nem tettem mást, mint nevén neveztem a konkrétumot.
Miért tiltott ez a hívószó, és miért nem tiltott a Magyar szó?

Ez a szó be lett úgymond tiltva, és a "roma" szó lett helyette ajánlatos, de ha azt írom, hogy roma, az mára ugyan olyan negatív jelző lett. Miért gondolják egyesek, hogy ezeket a szavakat én teszem negatív jelzőkké, és nem a konkrétum amelyet ez a szó ír le a társadalomban.

Ha mondjuk én egy szar alak lennék, kirabolnám az embereket, mindenkivel verekedni akarnék, mindenkinek ártanék, és az a szó, hogy Frayer engem ír le. Majd ennek a szónak, hívó névnek negatív értelme lenne a társadalomban, ezért ki lenne hibáztatható? Én, akit jogosan egy szemétládának, szar alaknak tartana a társadalom, vagy a társadalom amiért a nevemen szólít?

Lassan már ott tartunk, hogy a "kisebbség" szó is tiltott lesz.
De ha már így állunk, miért nem töröljük el a bűn, meg bűnöző szavakat is?
Hiszen minden ember egyenlő, nincsenek bűnözők. Ugyan úgy ember a bántalmazott és a bűnelkövető is. Minden bűnelkövetőt engedjünk ki a börtönökből, hiszen ők is ugyan olyan emberek.

Aki mondjuk megöli az anyádat, ő is ugyan olyan ember, és ezért tiszteletben kell tartani a döntését, ami a gyilkossághoz vezette.
De nem kell megbocsátani, hiszen nincs mit megbocsátani. A gyilkosság, vagy más úgynevezett "bűn" is ugyan olyan tett mint a többi. Nem szabad diszkriminálni az embert és tetteit. Minden ember, és minden tett egyenlő.
Ha látsz egy embert aki épp megöli egy családtagodat, rázz vele kezet, és tartsd tiszteletben döntését, ne merd megkérdőjelezni tettét, ne ítéld el, ne közösítsd ki, ne diszkrimináld.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2010. jan. 06. 06:04 | galéria | válasz | #8
Miért bántják a cápák a kábeleket?

Miért van az, ha engem visznek be a rendőrök, és elítélnek akkor megérdemelt büntetést kapok, de ha egy kisebbségit visznek be erőszakos bűncselekményekért, rablásért és netán úgy jön ki, hogy mégis elítélik, az miért rasszizmus, fajgyűlölet?

Kérdés. Egy kisebbségi miért bélyegzi meg a többségi társadalmat rasszizmussal, amikor önnön hibájából nem dolgozik, megbízhatatlan, lusta, és hozzánemértő, szakképzetlen, és ezért nem veszik fel munkahelyekre. Miért hibáztatja a többséget saját hibáiért, miközben amikor teheti erőszakkal próbál érvényesülni.

Miért nevezi a fehéreket rasszistának, miközben ő az aki a legjobban gyűlöli a többséget, magyarokat.

Olyat még nem láttam, hogy fehér magyar emberek, többen körbe állva egy kisebbségit bántalmaznának.
De olyat többször is láttam, hogy kisebbségiek teszik ezt, ok nélkül kötözködnek, erőszakkal ártanak más járókelőknek. Terrorizálják az embereket. Visszaélnek erejükkel és létszámi fölényükkel, a náluk kisebbekkel szemben.

Ezek a típusú bűncselekmények miért nem számítanak bűntetnek, ha kisebbségiek követik el?
Miért nem érvényesül a társadalmi egyenlőség? Miért alkalmaznak kettős mércét a jogrendszerben? Miért vannak pozitívan megkülönböztetve a kisebbségiek, és miért olyan nagy velük szemben a tolerancia, miközben a többségi magyarokkal szemben az úgynevezett "zéró tolerancia" elvét alkalmazza a rendőrség, és a jog intézménye?
2010. jan. 05. 22:14 | válasz | #6
judapesten már megtették
2010. jan. 05. 19:29 | válasz | #5
Tetszett a cikk,érdekes,kimerítő,grat a cikkírónak,csak így tovább!
2010. jan. 05. 19:06 | válasz | #4
A régi rendszerek is összeomlottak ... Lehet azonos a probléma forrása :D
2010. jan. 05. 18:18 | galéria | válasz | #3
Me' mostmár az üveget is viszik?
Gtava  
2010. jan. 05. 18:16 | válasz | #2
Hna csak ne becsüljük alá a kisebbséget Most már csak napok kérdése a rendszer összeomlásáig
2010. jan. 05. 18:01 | válasz | #1
Legalább a kábellopásokat megússzák