Jön az első Dragon Age: Vérvonalak kiegészítő
2010. január 5. 01:03, kedd
A tavalyi év legjobb RPG-jének és PC-s játékának kikiáltott Dragon Age: Vérvonalak a BioWare ígéretéhez híven hamarosan megkapja az első DLC-jét, ám a hírek szerint egy teljes értékű kiegészítő is készül.

Hirdetés

Hogy mi a különbség a DLC és egy úgynevezett kiegészítő között? A DLC (Downloadable Content) magyarul letölthető tartalmat jelent és többségében mindössze pár új, az alapjátékhoz kapcsolódó tárgyat, pályát vagy ellenfelet tartalmaz. Persze akadnak kivételek is (például a GTA IV-nél), de összességében nem formálja át az alapjátékot. A kiegészítő viszont ad valami nagyobb pluszt is, mint például a most kivesézésre kerülő Dragon Age expanzió. És nem utolsó sorban lemezen is elérhető.



A Return to Ostagar tartalmát már korábban kiveséztük, ám a kiadó ma hivatalos megjelenési dátummal is szolgált hozzá. Ezek szerint a DLC X360-on és PC-n január 5-től, PS3-on pedig valamivel később válik elérhetővé. Ám aki valódi, több órás kalandozásra vágyik, annak is csak március 19-ig kell várnia: a cseh Eurogamer beszámolója szerint ugyanis azon a napon jelenik meg a Dragon Age: The Awakening címet kapott első, hivatalos kiegészítő.

A beszámoló szerint a dobozos formában megjelenő expanzió közel 15 órányi játékidőt ad az alapjáték amúgy sem elhanyagolható 90 órájához. A The Awakening ott veszi fel a fonalat, ahol a Vérvonalak befejezte, ám ezúttal egy új hőssel és az ő háttértörténetével ismerkedhetünk meg. A cseh internetes oldal szerint az EA még ebben a hónapban hivatalosan is bejelenti a The Awakeninget, mely remélhetőleg ismét megkapja a magyar feliratot. A cseheknél ugyanis a kiegészítő is cseh feliratozással kerül a boltokba.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. jan. 09. 21:06 | válasz | #13
A címmel nincs is gond, de a cikk első mondatával annál inkább: "A tavalyi év legjobb RPG-jének és PC-s játékának kikiáltott Dragon Age: Vérvonalak a BioWare ígéretéhez híven hamarosan megkapja az első DLC-jét, ám a hírek szerint egy teljes értékű kiegészítő is készül."

Ugyanis azt írja, h a játék hamarosan megkapja az első DLC-jét, pedig ez nem az első lesz.

2010. jan. 07. 12:31 | válasz | #12
Köszi hogy automatikusan lehülyézel mindenkit. Amikor az SG-s cikket olvastam, még nem volt hivatalos bejelentés (direkt megnéztem) így a cikkből vontam le a következtetést: "ám ezúttal egy új hőssel és az ő háttértörténetével ismerkedhetünk meg"
Merces  
2010. jan. 06. 12:50 | válasz | #11
A DLC nem egyenlő a kiegészítővel. Így valóban az első kiegészítő jelenik meg a játékhoz. Úgyhogy semmi baja a cikk címének

de ha feltöltöm torrentre a kiegészitőt akkor DLC lesz belöle
2010. jan. 06. 00:53 | válasz | #10
a Sims egy életszimulátor, végtelen kiegészítőt lehetne hozzá kiadni hogy lefedje a valódi életet. Ebben az esetben nem ez lesz a helyzet. Mass Effect-hez jött húsz kiegészítő? ugye hogy nem. Pedig az is nagy hype, az is BioWare és az is EA.
2010. jan. 06. 00:52 | válasz | #9
te ennyire hülye vagy? nem kell új karaktert indítani a kieghez, a meglévővel (amivel végigjátszottad a játékot, tudod) játszhatod tovább. OMG
2010. jan. 05. 21:44 | válasz | #8
Az a szomorú, hogy a cikk fele arról szólt, hogy mégis mi a különbség a DLC és a kiegészitő között. Látszik a kommenteden, hiába :)
wednes  
2010. jan. 05. 20:08 | válasz | #7
A DLC nem egyenlő a kiegészítővel. Így valóban az első kiegészítő jelenik meg a játékhoz. Úgyhogy semmi baja a cikk címének.
2010. jan. 05. 12:16 | válasz | #6
Ja, pont most néztem én is a bioware fórumon :D
Narxis  
2010. jan. 05. 12:14 | válasz | #5
Ma biztos nem jön, bizonytalan időre elhalasztották a megjelenést.
2010. jan. 05. 12:12 | válasz | #4
"A Return to Ostagar tartalmát már korábban kiveséztük, ám a kiadó ma hivatalos megjelenési dátummal is szolgált hozzá. Ezek szerint a DLC X360-on és PC-n január 5-től, PS3-on pedig valamivel később válik elérhetővé." Ma január 5 van, tehát a cikk minimum 2 hétig valami fiókban porosodott, mert kevés hírértéke volt? Megjegyzem így sincs sok, hivatalos bejelentés nélkül ilyeneket írni címnek hogy "Jön az első Dragon Age: Vérvonalak kiegészítő"???? Ne egy gamer magazinra alapozzunk már kéremszépen... -.- Ha pedig igaz is kicsit furcsának tartom, hogy 15 órára egy új egyedi karaktert indítsunk
2010. jan. 05. 02:28 | válasz | #3
Cím és cikk fail...Már a játék megjelenésének pillanatában vagy 4-5 DLC volt, kisebb nagyobb tartalommal+ kiegészítő küldik....Méghogy jön az első...Lol...
2010. jan. 05. 02:13 | válasz | #2
Nem korai ez egy kicsit? Remélem csak pletyka.
EA-ék a Simshez adták futószalagon a kiegészítőket, remélem itt nem ez lesz a helyzet.
5i  
2010. jan. 05. 01:48 | válasz | #1
Így kell ezt, kérem szépen. Apróbb változtatások DLC-ként, de a nagy kaland legyen elérhető lemezen is. Remélem magyar felirattal jön.