Egy éve helyezték üzembe Indonéziában azt a jelzőberendezést, amelynek segítségével a szakemberek szerint megelőzhető az öt évvel ezelőtti cunamihoz hasonló pusztítás.
Hirdetés
A 2004 karácsonyán bekövetkezett szökőár legsúlyosabban Szumátra északnyugati részén fekvő Aceh tartományt érintette. A cunamit kiváltó földrengés epicentruma Aceh partjaitól mindössze százötven kilométerre volt - 168 ezren haltak meg ebben a régióban a természeti katasztrófa következtében. A szakemberek szerint az előrejelző-rendszerrel kevésbé drámai lett volna a szökőár hatása - az India, Srí Lanka és Thaiföld súlyosan érintett területein élő emberek is időt nyerhettek volna, hogy biztonságos helyre meneküljenek. Két-három órába telt ugyanis, amíg az epicentrumból a szökőár eljutott ezekig az országokig.
A riasztórendszer legfontosabb része a jakartai meteorológiai és geofizikai intézet újonnan kialakított számítástechnikai központja. A német kormány 52 millió eurót fektetett a központba - a hajózás és űrhajózás német központja (DLR) és a brémai Alfred Wegener Intézet is kivette részét a fejlesztésből. A DLR által kifejlesztett DSS (Decision Support System) elnevezésű szoftver összegyűjti a mérőállomások adatait, majd előzetes szimulációk alapján eldönti, szükség van-e a cunamiriadóra.
Az elmúlt években a kutatók száznegyven mérőállomást alakítottak ki Indonézia partjainál. A partmenti szigeteken vízmérőállásokat hoztak létre, szélessávú földrengésmérők a földrengés helyét és erejét, nyomásmérők és GPS-szel felszerelt bóják pedig a keletkező hullámok nagyságát mérik. A csendes-óceáni úgynevezett tűzgyűrűn fekvő Indonéziában nem ritkák a földrengések. Ezek többnyire a Szumátra északnyugati csücskétől a Flores szigetig fekvő Szunda-ív alatt keletkeznek. Egy cunamihullám húsz perc alatt elérheti az indonéz partokat.
Műholdfelvétel az indonéz Nga városról a szökőár előtt és után
A mai technológiának köszönhetően pontosan meghatározható a földrengés ereje és helyzete. Jörn Lauterjung, a potsdami geokutató intézet (GFZ) munkatársa azonban kiemelte: nem minden földrengés idéz elő szökőárt. Lauterjung szerint még nem ismerik teljesen az Indonézia előtti partok és a tengerfenék alakját. Az elkövetkezendő hónapokban finomítanak még a rendszeren, 2010 közepéig tökéletesítik a projektet. A rendszerből a szomszédos területek is profitálni szeretnének. Már egy éve bejelentették vásárlási igényüket a rendszer néhány alkotóelemére.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
ugy csinaltam ahogy le van irva flash elotte /flash utana..
hogy kell videot beilleszteni?
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Az emberiség n·10^5 éves léte milyen pici porszem az élővilág n·10^9 éves létéhez képest? Mi ez a pár tízezer év az évmilliárdokhz képest? Miért hisszük azt, hogy örökké élünk?
A zöld járművek szerintem úgy fognak elterjedni, mint anno a gépkocsik, vagy ahogy a notebookok szaporodnak. Apropó, a notebooknak sokkal kisebb a fgyasztása, mint a PC-nek. A probléma nem is igazán az, hogy sokat fogyasztunk, sokat szennyezünk, hanem indololatlanul sok energia vész kárba (épületek nem megfelelő szigetelése, alacsony hatásfokú erőművek, égve felejtett izzók, éjszaka is járatott TV, számítógép, 24 órában üzemelő hangszórók, ...), és túl sokat szennyezünk. Szerintem a zöld divat lassan eljut a középrétegekhez is, és lassan egyre jobb lesz a helyzet 2050-től, persze csak akkor, ha nem lesz háború, mert akkor a természet védelme több módon is háttérbe szorul, nem élvez prioritást az ellenséggel szemben. Persze ez globális szinten veszélyes lehet az emberiségre, hisz tudjuk, hogy 600 millió éve, mikor csak egysejtűek léteztek, elszaporodtak a tengerekben a metánt termelő baktériumok, és olyan mértékű felmelegedés következett be, hogy elpárologtak a tengerek, és az élővilág 99.9%-a elpusztult. Illetve az aztékok, mikor tízezres városokat építettek, kipusztították maguk körül az erdőket, nem szerveztk meg az infrastruktúrát, és ők is emiatt pusztultak ki. Kihalt már emberi civilizáció a saját környezetszennyezése miatt, ne higyjük azt, hogy velünk nem fordulhat elő!
Én igen, mert ezek a legújabb csodák kevesebb áramot esznek, kevesebb nyersanyag kell a gyártásukhoz, jobb a minőségük, és emiatt környezetbarátok. A tartalommal is lesz majd valahogy.
LOL Senki nem mondta, hogy ne legyen tudomany, ne legyen fejlodes, de AZT a termeszettel osszhangban kell tenni, kulonben lathatod mi lesz.. Az embernek sem jo a "termeszettol" valo elszakadas, lasd a varosiasodas kovetkezmenyeit ill az infrastrukturak mukodesenek hatranyait (ketsegtelenul van elonye is, de azokat mar mindenki tudja, viszont a hatranyaival nem nagyon foglalkoztak eddig), pl. az elelmiszerellatas nehezkes, torekeny es minosegronto folyamatat.
Nem vagyok neoluddita, szeretem a fejlodest tapasztalni es szeretem a technikat, de pl. nem varom a legujabb tv-csodakat (ami nem mas, mint fogyasztasi mezesmadzag) mert a legnagyobb baj, a sugarzott tartalommal van baj, nem a kepminoseggel. Ma a vilagot a penz iranyitja, a folyamatosan novekvo gazdasag, ami nem nohet folyamatosan.. de ez egy masik tema.
A "zold cuccok" sznobizmusa ideig-oraig tart, aki nem gondolja komolyan (a legtobb ember), az nem fog ellenallni a fogyaszto tarsadalom szuggeszciojanak, az allando vasarlasnak, a luxustermekeknek (ha teheti) pl. a 4-5ezer kobcentis autoknak. Az pedig edeskeves, ha alszent modon csinalunk nehany zold dolgot (pl zselektiven hulladekot gyujtunk) v veszunk nehany energiatakarekos izzot, a bajok ennel sokkal nagyobbak, amit ezek mar nem is befolyasolnak..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
"A termeszet eroi ellen, nem nagyon lehet szembeszallni kovetkezmenyek nelkul. Ezt tanuld meg. A termeszettel harmoniaban kell elni."
Úgy érzem, túlságosan nagy általánosítás. Bizonyos esetekben igaz, hogy az ember erős hatásának valamilyen következménye kiütközik. De ez nem jelenti azt, hogy jurtákban kelljen élni. Ahhoz, hogy ne halj meg gyermekkori influenzában, kell gyógyszergyár, ami szennyezi a környezetet, és rákot okoz. Valamit valamiért. Most a 21. században divat és sznobizmus lesz a zöld cuccokból, és remélhetőleg valamelyest javulni fog a harmónia a természettel. Állítom, hogy az amerikai egyre erősödő hurrikánok a szétvert környezet előszele. Mérlegelni kell, hogy hogy akarunk élni, és úgy kell belőni az ipart.
Az biztos, hogy a technika fejlődik. Én vaciláltam most ünnepek előtt, hogy a katódsugárcsöves tévém lecseréljem-e LCD-re, de végül úgy döntöttem, hogy megvárom ezt a 2,6 mm-es cuccot. Költözéskor könnyebb vele elbánni. :-D
Nem tudod, hogy hogy, de szerinted biztos.. :DD hany eves is vagy? :)
A termeszet eroi ellen, nem nagyon lehet szembeszallni kovetkezmenyek nelkul. Ezt tanuld meg. A termeszettel harmoniaban kell elni. Pl. a folyok árterét nem kellett volna beépíteni, a folyokat kiegyenesiteni, a lápokat leszivni.. es akkor semmilyen arviztol nem kene tartani sehol Europaban. Indiaban mar tobb mint 1 mrd ember van, lassan tonkretettek az egesz felsziget okorendszeret, ez azert durva, ennek is lesz kovetkezmenye (ill mar van). Csak figyelj..
A nemet reszeg turistak a parttol beljebb is tudnanak kufircolni a helyi prostitualt gyerekekkel, de ok a parton csinaljak, mert nekik van penzuk. Hat tessek..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Ebben teljesen egyetertunk, Magyarorszagnak finish. A megtermelt es kiaknazott javak legnagyobb resze kimegy kulfoldre.. Magyarorszag sullyed es a jelenlegi politika errol hallgat. A konszolidalt aktatologatas folytatodik es az orszagnak, a nemzetnek igy lesz vege..
A media agymosasa pedig nemzeti ontudatatol es cselekvokepessegetol fosztja meg az embereket.. ezert is jottem el onnan, mert sajnos en nem tudok tenni sokat. Akik tudnanak is felnek a zsido hatalmaktol..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Azt az élményfürdős dolgot nem gondoltam komolyan. Valójában nem tudom hogyan lehetne, de szerintem valahogy biztos meg lehetne csinálni, atombombák nélkül is. De valószínűleg tényleg túl nagy beruházás lenne. Még lehet épületek 100-ainál is nagyobb.
És mi lenne, ha leszívnák a hullámot kopterekre épített szivattyúkkal
Úgy unom már ezt az ajakbiggyesztést! Mondok valami tényleg forradalmit, és erre fintorogsz - még te is.
Egyébként meg, jön a 2010-es év, és bevallom neked, kedvetlen vagyok. 0,5%-os gazd. csökkenést jósolnak nekünk még mindig, miközben a többi visegrádi ország gazdasága 1-7%-kal növekedni fog.
Nincs itt semmi: sem merész (de reális!) tervek, ambíció, remény, semmi. Úgy érzem magam, mint egy szűk majomketrecben.
Pláne, amikor olyanokat olvasok, hogy épp most adták át a Guangzhou - Whuan gyorsvasutat Kína déli részén. Átlagsebessége 349,2 km/h, maximum 394,28 km/h-t tud, ezzel fityiszt mutat a japán, francia gyorsvasutaknak. Négy év alatt épült fel. Ezt annak a rohadt mocsok Demszkynek írom!
Hossza 1.068 km, és ezt 3 óra alatt gyűri le. Korábban 10 órát kellett zötykölődni ott.
Ezek a rohadékok ilyennel kellene, hogy összekössék Budapestet Debrecennel, Szegeddel, Szombathellyel, és Miskolccal. Annyira drága nem lenne, hisz a vasút ott van, csak modernizálni kellene.
Természetesen ugyanilyen kellene Bécsbe, Marosvásárhelyre, Kassára is.
:) Ja ez jo, kar hogy akkorat nem tudunk epiteni es annak karbantartasa tobbe kerulne, mint az elektromos energia amit nyernenk.. (a jelenlegi hasznalt technologiak szerint)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Én egyébként tudom a megoldást, cak nem akartam megmondani, de végüls megsajnáltalak titeket. Hullámerőműveket kell építeni, jó sokat. Szökőár esetén annyi lenne a különbség, hogy az áramtermelés hirtelen megugrik. Na, milyen?
Ocean vs elmenyfordo az olyan, mint a Balaton vs kacsazo kavics. Egy atlagos tengeri hullamot sem tudnank ellenhullamal kioltani nehany km-es partszakaszon, max elnyelni tudjuk..
Esetleg a cunaminal is az lehetne a megoldas, csak fel kene talalni hozza vmit :) Mondjuk elinditanank vmi "ellen" legkori jelenseget, de nem mi adjuk az energiat, hanem a szelrendszer meg a pozitiv visszacsatolas. :) Kornan, dolgozd ki es angol tudosok fognak mogotted allni, akik segitenek a nemeteknek.. :P
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Egy cunamival szembe menni max kisebb atombombaval lehet, foleg, hogy nem csak egy varost hanem akar hosszu kanyargos partszakaszokat kell megvedeni.. az lehetetlen (kordaban tartani es pontos interferenciakat letrehozni, plane, csak az egyik oldalon) es badarsag is lenne arra pazarolni azt a hatalmas energiat es technikat. A reszeg nemet turistak meg a helyi rabszolgak nem ernek annyit. :)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
OK, akkor hasonlítsd össze, hogy mennyit fogaszt az élményfürdős cucc az adott vízmennyiségre, és mennyi víz van az óceánban, és ahhoz mekkora energia kellene. Atombombákkal meg lehetne oldani.
Miért kéne annyi energia? Biztos vannak energia hatékonyabb módszerek is a hullám generálására, a földrengés energiája nem tisztán a hullámba megy + mire odaér a hullám a parthoz vagy ahol elkapjuk már vesztett az energiájából + nem muszáj 1 hullámmal, hanem több kicsivel is lehet + kioltani sem muszáj csk legyengíteni, hogy ne okozzon nagy kárt. Nem tudom hogy lehetne, talán valamilyen irányított robbantás ahogy hambi mondja, vagy valami más módszer. Ahogy az élményfürdőkbe generálják.
LOL mindenkeppen olcso, tomegtermelt megoldas kell.. ha minden reszeg turistanak meg helyi rizskapalonak lenne egy gyorsasagi motorja es minden partmenti varoshoz epitenenek 8 savos autopalyat is olcsobb lenne, minthogy raketameghajtast hasznaljanak.. ennel mar a holegballonos otlet, vagy a lakohazankenti zsilipkamra is jobb. :) Raketaember.. raketauzemanyaggal szazmillio embernek.. LOL
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Holywoodi komédiákban ezek az ötletek elmennek. Ha lehet olyanokat kérnék, amelyek a gyakorlatban hasznosíthatók. Nekem a svájci Rakétaember megoldása tetszik, de ma még túl drága.
Én is ezt mondtam, de már feltételeztem, hogy a hullám nem tisztán szinuszos, ezért bonyolódik a helyzet, és ezért kell az okos számítógép, kiszámolni, és ezért kell sok bomba, jókor robbantani.
És csak tengerfenéken, a lakosokat pesze nem bántaná, inkábba károkat csökkenti, mint öl.
Ja, mondjuk lehet az az anyag is draga lenne, de arra gondoltam, h mondjuk egy vodor ping-pong labdara mehet barmekkora szokoar, ha mar vizben vannak, nem eshet bajuk, mert elmozdulnak a nagyobb kolcsonhatas elol..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
A leghatékonyabb megoldás az lenne, ha tudnának valamilyen a cunamival ellentétes irányú hullámot generálni, ami csak a cunami felé m1. És ezzel kioltanák a cumanit és még kár sem keletkezne. Akár több hullám is megtenné.
"amit mondjuk egy ovtaskaban hord minkdenki, egy patron fujja fel."
Ezt fejtsd ki bővebben.
Mi az a patronnal felfújható egyedi kis szar, amely a szökőárnak ellent tud állni. amely ugye fákat, házakat stb. sodor magával, és rosszabb esetben egy lámpaoszlop megy át a beleiden, vagy beledöngöl a földbe.
:) A holegballon az nagyon draga a nehany utasahoz viszonyitva es a folyamatos keszenlet sem biztosithato (occsoer). Ennel mar a foldalatti zsiliprendszer is olcsobb lenne.. A (nagyobb) zeppelines dolog meg azert nem mukodik, mert azt nem lehet evekig keszenletben tartani.
Egyedi kis buborekok kellenek, amit mondjuk egy ovtaskaban hord minkdenki, egy patron fujja fel. Jon a nagy hullam, akkor be elole a vizbe! ahol nem nyom ossze, hanem csak pattogsz. Nehany perc mulva meg uszogumikent hasznalod.
Ha van ut, a partra merolegesen, akkor az auto/bicikli is megoldas, de sok thai parti varoshoz rizsfoldek kozott kanyarognak az utak, gondolom Szumatran is.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Légitámadás kicsit más tészta több szempontból is.
20 perc alatt minimum 1 kilométert még gyalog is meg lehet tenni, lassú tempóban. Inkább többet, ha meg felpattansz a bringára akkor 10 km-et is megteszel annyi idő alatt, ha tekersz. Legtöbb cunami szerintem nem jön ki ennyire a partra. Ha meg igen akkor a magas helyek belül nagyobb valószínűséggel biztonságosak.
És ha elviszi a víz a ballon felszállóját, hova száll le? A levegő is átveszi a föld rezgését, és elég rázós lenne. Egyébként úgy tudom, a ballonokat elég sokáig kell melegíteni meg fújkálni, nem 10 perc az előkészítésük. Szerintem ennél még az interferenciás kioltós ötletem is kézenfekvőbb. Abban csak sokat kell számolni. Ott elég a nagyob csúcsokat kioltani. Állítható erősségű, időzízett robbanások. Ennek a brtokában vagyunk, és ha kicsit előre tudunk jelezni, hatásos lehet. Iletve, ha a rezgés terjedése nem gyorsabb, mint a fény: optikai kábelen vihető lenne az informáió, és mire alökéshullám eléri a robbanószerezetet, addigra aktiválódik is. Most az optikai kábelt védeni kéne valahogy, meg kell egy bika erős számítógép, de amúgy nem tűnik hülyeségnek.
Gyakorlatilag egy kis légballon vagy hasonló vmi kell, amivel 10 percig felemelkedsz kb. 50 méterre - ez semmi! - majd visszaereszkedsz. Óvóhely túl drága, macerás.
Egyébként a WTC összedőlése óta a nagy épületekben dolgozó górék ejtőernyőket vettek, hogy adott esetben mentség a bőrük. Ott a lényeg az, hogy ép bőrrel gyorsan lejuss a földre. Logikus is, hogy a legrövidebb út az avblakon keresztül vezet, nem a liften, meg a lépcsőkön.
Cunami esetén is, nem gazdaságos roppant drága épületeket építeni. Egyszerűbb, ha gyorsan felpattansz 50 méter magasságba, és ha elment az ár, visszaereszkedsz a földre.
Nem is tudom, hogy ez eddig másoknak hogy nem jutott eszébe...
Vmi hordhato, patronos levegobuborek lenne jo szerintem, aminek rugalmas/eros burkolata van es 10percig pattog a vizen, utana uszogumikent osszehajthato..
A gazdagoknak sarkanyrepulo. :)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
20 perc alatt nem lehet, max. egy közeli épületbe gyűjteni az embereket. Egy falunak elég egy, egy kisvárosnak néhány, jól elosztva a populáció arányában. Régen légitámadáskor sem kezdtek elfutni, mert értelme zéró.
Mondjuk az 5let2 az sántít, egyrészt visszahúzódik a víz de rohadtul, másrészt nem tudom ,hogy lehetne kibírni a hatalmas nyomást, ami pár pillanatig rád nehezül. A halak valahogy kibírják, vagy nem.
El kell távolodni a partól szevasz. Jön a cunami kiküldeni kisbuszokat, akik elvinnék a partról az embereket, aki nem tud saját maga elmenni. Többiek menekülnének azzal amijük van. Épületek 100-ait felhúzni erre a célra nem kis költség, itt sok millió emberről beszélünk. Ha meg átéri a szigetet a cunami akkor cumi van. De olyan úgyis ritkán van. Még hajóval lehet vinni az embereket a másik irányba.
Csak annyit kell tenni , hogy ki kell építeni magas teljesítményű hangszórókat amik, azonnal elkezdenek szirénázni ha baj van.
Ötlet_2: Víz alá le kell menni búvárfelszereléssel és hozzá kell fogatni magad az óceánfenékhez.Amikor elmegy a cunami felúszol.
Há' honnan lenne ezeknek vasuk annyi?? Elég a kő, vagy a beton. Esetleg kimustrált szuper-olajtankerek, azok vasbetonból vannak. Elég felfordítani és voilá.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Aláaknázni a tengerfeneket szeizmikus töltetekkel, és úgy robbantani cunamikor, hogy interferenciában kioltsa a partra érkező hullámot. Azán, hogy pár kilóméterrel odébb hány erdő pusztul ki, mellékes.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
Aki olvasgatja a Bibliát, és nem nézi le a régi emberek bölcsességét, az sok tippet és trükköt megtud onnan.
Nekem van egy privát védekezési módom, de még nincs kész, és különben is titokban szeretném tartani.
Annyit elárulok, hogy én nem akarok Noé sorsára jutni, akit ugye kiröhögtek, ezért kussolok. Nem jó, ha valaki nevetségessé válik, azzal együtt, hogy én már többször csináltam magamból bohócot.
Najó, ha 100++ méteres cunamikra készülünk, akkor kár is védekezni, mert minek, ott halsz meg, bármit csinálsz?! De ha 5 méteres jön, az túlélhető, nomeg a 15 méteres is, ha készültél. Azolnak a szerencsétleneknek már egy 30méter magas gát is magát a csodát jelentené, csakhát a gát az bazi hosszú és sokba kerül, míg egy konkrét épületet felhúzni ugyanolyan magasra az mégiscsak olcsóbb. Pláne ha nagyon primitív szerkezet.
Najó, ha beleejtjük pl. Grönlandot az óceánban orbitális pályáról, az is biztos nagyot csobbanna, de most a cunamikró' van szó, amiknek a mérete azért valamennyire behatárolt. Szerencsére.
Aszteroida esetén akár 120 m-es szökőárra is lehet számítani.
A legnagyobb ismert szökőár amúgy Alaszka partjainál történt, egy öbölben. Az öbölt határoló hegyek az egyik oldalon lecsúsztak (földcsuszamlás), és ez keltette a szemközti parton a hatalmas szökőárt. Lakatlan területen.
30m-es árhullám a 10 emletes épületeket is ellepi, szétcincálja, az ellen valóban csak a piramis méretű cuccok nyújtanak némi védelmet (avagy azok sem). De azé a 30m nem annyira jellemző szerencsére.
Arról nem is beszélve, hogy mi lesz akkor ha a következő cunami nem ilyen kicsi? Mert a videókat és a híradásokat elnézve ez a közelében sem volt a Krakatau által keltett 30m-nek. De azon kívül is csomó 10-20m magas cunamit keltő földrengésről vannak feljegyzések. Ez meg mennyi volt? 4-5m? Olcsón megúszták. Szerintem ennyi embert képtelenség elmenekíteni időben. Ha meg óvóhelyeket építenének akkor aztán készülhetnének videók a farkastörvényekről.
Mivel 20 perc alaat nem lehet kiüríteni egy közepes várost sem, maradnak a helyi óvóhelyek, csak itt a vizet is figyelembe kell venni (meg az esetleges viharokat). Ezek ellen egy tetejére fordított hajótest alakú betonóvóhely védhet is akár (vagy sem). Drága, de nem csak betonból lehet építeni, hanem simán kőből is, mint az ókoriak.
" A német kormány 52 millió eurót fektetett a központba - a hajózás és űrhajózás német központja (DLR) és a brémai Alfred Wegener Intézet is kivette részét a fejlesztésből. "
A rohadt 3. világ, állandóan csak a segély, a segély.
Hmmm, én inkább primitív vasbeton piramis szerűségre gondoltam, de amolyan hajóorr formájúra a part felé orral, tetején 3-4 helikopter leszállóval. Így a hullámot megtöri/kettészeli és oldalt elvezeti. Ha elég magas és masszív a piramis, akkor a legdurvább cunamiban is ki lehet húzni benne és nem gond a törmelék és a víz, ha van több magassági szinten is ki-bejárata. Afféle kis Noé bárkája reptérrel, csak ez földre van építve és nem úszik el.
Nálunk árvizekkor is a magas és masszív épületekről tudják soxor az embereket megmenteni.
pár percre, max. 1 órára önti el a környéket. Aztán szépen visszamegy. Viszont ami kiáll a földből azt eléggé megtépázza... Kell levinni oxigént, hogy ne a vízbül kelljen kivenni. Meg olyan ajtó kell rá, ami kinyílik a törmelék alól is. Ilyet csak tudnak építani a jómunkás emberek!