A legmelegebb játékok
2009. december 21. 16:57, hétfő
Érdekes összeállítást hozott nyilvánosságra az Out.com internetes oldal.

Hirdetés

A site összeállította minden idők leghomoszexuálisabb hajlamokat mutató játékait. A felsorolás érdekes, az indokok elég nevetségesnek tűnnek, de ettől még érdemes beszámolni róla. Az első a Super Mario Bros., melyben "csöveket kell kitisztítani". A második cím a Contra, melyben "borotvált mellkasú páros próbál közösen végrehajtani minden küldetést." Duke Nukem is helyet kapott a felsorolásban, mivel "a nővadászat csak látszat, a vulgáris beszéd pedig épp a melegséget takarja". A '82-es BurgerTime a "tégy egy húst a két zsemle közé" játékmódjával a '80-as években felbukkanó meleg-szervezetek elé tartottak viccesen görbe tükröt.



Ki hitte volna, hogy a Sonic, the Hedgehog is meleg hajlamokkal bír? Pedig a honlap szerint a sün örök ellensége, Dr. Robotnik bizony az, hiszen "folyamatosan ékszerre vadászik, még a kis állatkákból is azt készít." Pokémon labdagyűjtögetését is ide sorolják, ám a legnagyobb meglepetés a Mortal Kombat szerepeltetése. Az indoklás szerint "a játék a vérbő erőszakossága mellett folyamatosan szerepeltetett transzszexuális harcosokat is". Kirby, a Nintendo rózsaszín gömbje pedig csak nyel és nyel. A felsorolás végén pedig a Street Fighter szerepel, mint minden idők leghomoszexuálisabb játéka. "Zangief egy medve, Blanka egy transzi stb."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Narxis  
2009. dec. 22. 13:34 | válasz | #17
:DDDDDDDDDDDDD
2009. dec. 22. 13:24 | válasz | #16
"A felsorolás érdekes, az indokok elég nevetségesnek tűnnek, de ettől még érdemes beszámolni róla."

Nekem ez a zagyva összecsapott beszámoló is elég nevetségesnek tűnik.
2009. dec. 22. 09:39 | válasz | #15
Legmelegebb játékok? Huhh, még jó hogy a(z amúgy szerény) gyűjteményemből nincs egyse, különben nyitott szemmel kell aludjak, nehogy seggbe basszanak a lemezek.
kdani3  
2009. dec. 22. 08:24 | válasz | #14
Szerintem szánalmas, hogy hova süllyed a színvonal. Vegyétek már észre, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg! Azzal, hogy félóránként beokádtok valami ehhez hasonló baromságot, nem új olvasókat nyertek magatoknak, hanem a régieket idegesítitek fel. Nem kell ennyi, és ilyen hosszú cikket írni, inkább olyan dolgokról írjatok, amik érdekesek, ötletesek, egyediek, vagy tényleges hírértékük van, és az sem baj, ha nem hosszan írtok, de legalább ne legyen tele nyelvtani hibával. Mondanom sem kell, hogy senkit nem érdekelnek az ilyen cikkek, azon pedig már meg sem lepődöm, hogy a tisztelt szerkesztőség ilyen oldalakat olvas.
2009. dec. 22. 03:40 | válasz | #13
pedig ez rohadt jó szvsz...
2009. dec. 21. 23:51 | válasz | #12
Nem csodálkoznék, hogy ha Szekeres Viktor írta volna a cikket.
Egyébként én már meg se lepődtem ezen a cikken, hozza azt az SG-s szintett.

2009. dec. 21. 22:25 | válasz | #11
totál bulvár :D röhej
5i  
2009. dec. 21. 21:34 | válasz | #10
"...indokok elég nevetségesnek tűnnek..."

Szerintem a cikk sem veszi komolyan a dolgot.
2009. dec. 21. 21:07 | galéria | válasz | #9
Ha csak poénnak szánták az egészet, főleg azon az oldalon, akkor tényleg vicces, de ez a cikk teljesen úgy mutatja be ezt az egészet, mint valami halál komoly dolgot...
5i  
2009. dec. 21. 20:50 | válasz | #8
Szerintem poénos. Aki ott nevetett rajta, az itt miért nem?

Ez inkább egy szatíra-szerűség. Remekül példázza, hogy mi mindent bele lehet magyarázni egy-egy témába, ha akarjuk. Millió példát lehetne hozni. Én jót nevettem rajta, főleg a Mortal Kombat transzis megjegyzésein:-) Kérdés: hány férfi látható a képen?:-)
qetuol  
2009. dec. 21. 20:24 | galéria | válasz | #7
az out.com egy gay-bi-lesbian oldal, és a cikket poénnak szánták ott. a cikkíró agyalágyultsága, hogy ezt nem volt képes felismerni, és ide kihírezni egy olyan cikket, ami oda illik, ide meg nem.
2009. dec. 21. 20:16 | válasz | #6
Az "EA pisztolyfejű hőse" cikk után én már nem lepődök meg semmin^^
2009. dec. 21. 19:50 | galéria | válasz | #5
"Minden idők legmelegebb játékai"? Szerintem inkább "Mondjuk azt minden játékra, hogy meleg!"
Ennyi erővel:
Assassin's Creed: Altair ki-be csúsztatja "rejtett pengéjét" férfi ellenségeibe. :D

2009. dec. 21. 19:35 | válasz | #4
ezt a baromságot. hova süllyed a színvonal
2009. dec. 21. 19:29 | válasz | #3
Ekora marhaságot rég halotam azért valamivel komolyabb lapnak gondoltam ez a sg.hut de ez mindent felül mul!!!! Ekkora homofob baromságot!
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. dec. 21. 19:24 | galéria | válasz | #2
2009. dec. 21. 19:09 | válasz | #1
Ha leesik egy fáról egy levél, ti azt is megírjátok?
Mekkora hányás már..