430 000 dollárt gyűjtött egyetlen nap alatt a Wikipedia
2009. december 18. 21:17, Péntek
Sikeresnek bizonyult Jimmy Wales, a népszerű online lexikon alapítójának felhívása. Az örömbe azonban némi üröm is vegyült, a Wikipediának ugyanis egy meglehetősen szokatlan perrel is szembe kell néznie.

Hirdetés

Jimmy Wales számos nyelven, így magyarul is közzétette azt a felhívást, amelyben az online közösség segítségét kérte a Wikipedia működtetéséhez. A cél az, hogy mindenki - anyagi lehetőségeihez mérten - próbáljon meg hozzájárulni az internetes enciklopédia üzemeltetéséhez.

A nem mindennapi akció kétségtelenül sikeres és eredményes, ugyanis egyetlen nap alatt világszerte összesen 430 000 dollár gyűlt össze a felhasználók jóvoltából. A második napon pedig további 128 000 dollárral gyarapodott a felajánlott összeg. Ez a kezdeményezés is azt bizonyította, hogy az online közösség igenis képes összefogni, van ereje és kiáll a számára fontos dolgok mellett.


A Wikimedia Alapítvány a kezdetektől adományokból működteti a Wikipediát. A mostani felhívást nagyon ügyesen banner formájában minden cikk felett megjelent. Az adománygyűjtő kampányt idén november 10-én indították és december 17-én estig összesen 3,5 millió dollárt sikerült összegyűjteni. Andy Martin republikánus szenátorjelölt viszont nincs elragadtatva a megoldástól és pert fontolgat a Wikimedia Alapítvány ellen, mivel az szerinte valójában "egy adómentes tevékenységet folytató, csalási szervezet, amely arra szolgál, hogy zaklassa a republikánusokat, a konzervatívokat és Obama ellenfeleit. A Wikipedia pedig Barack Obama adómentesen dolgozó politikai részlege."
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés




Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 01. 11:24 | válasz erre | #42
Sathinellel kell egyet értsek a wiki azért wiki mert free, minden szempontból... így már olyan más lesz :S
2010. feb. 01. 07:38 | válasz erre | #41
eleve rohej. szamoljunk mar.430.000 dolcsi ket csaladi haz ara. ha valaki igenyesebb, akkor meg egy haze sem. ez egy hir a vilaghalon? parasztvakitas, es vakulunk is rendesen. percenkent cserelnek sokkal nagyobb penzek erre-arra gazdat. pfuj.
2009. dec. 23. 08:24 | válasz erre | #40
Aki politikai fejlődése miatt használja a wikit az már rég rossz. A matematikában, fizikában, kémiában nem tudnak sok marhaságot kitalálni. Aki szerint egy semleges valami amit mindenki szerkeszthet ennyire a másik oldal felé billen akkor el kéne gondolkozni miért érzik sokan magukénak az ellentétes véleményeket. Ezt Otthon nagyon szépen elérte a szélsőjobb, jobboldal hogy símán lenácizzák őket. És nem azért van ez mert zsidók, kommunisták átírják, hanem el kéne gondolkozni hogy talán nálluk is kicsit radikálisabb nézetek jöttek elő. Mivel a másik oldal szintén szavazatokat akar gyülyteni szintén agresszíven lép fel. Erre meg sírni kezdenek a másik oldalt hogy ez már brutális. Nagyon jól látszik ez otthon pl.

A baloldalt pl egy ideig próbálták hogy nem igazán lépnek fel a jobboldali romavezér baromságai ellen. A vége az lett hogy lépniük kelett mert nem volt szavazat. Mikor meg megnyerik a választást agresszív , lejárató politikával amit a másik oldal is csinált, akkor meg megy a sírás.

Persze ebből a szavazók 80-90%-a csak a saját oldalának megfelelő dolgokat fogadja el. Cirkusz megy és elkúrnak mindent.

Fel kéne fogni hogy a politika olyan mint a TVműsorok. Ha nem nézik őket, senki sem kíváncsi rájuk akkor nem játszák tovább. De amíg van rá vevő addig megy. A két oldal mögötti zombik meg elvannak a cirkusszal, és megvan az ellenségkép ami mindenért hibáztatható.

A wikivel is ez a gond sok paraszt saját véleménye, filozófiája alapján szerkeszti. És ez nagyon igaz a magyar wiki oldalak nagyrészére. Tudományos oldalak kész sincsennek, vagy angolul kell rákeresni de a sok paraszt már politizál.
2009. dec. 22. 18:15 | válasz erre | #39
2009. dec. 21. 21:40 | válasz erre | #38
politically correct akar az lenni, nincs se N-ezés , se ZS-zás , ZS N rabszolgatartás meg főleg nincs.
Ferrer  
2009. dec. 21. 18:06 | válasz erre | #37
Betegesen mainstream és személyi számítógép??
2009. dec. 21. 17:43 | válasz erre | #36
Nem értem, de hagyjuk.
Tsol  
2009. dec. 21. 15:18 | galéria | válasz erre | #35
Az nem Obama? Ő balliberálisnak tartja magát.
2009. dec. 21. 10:31 | válasz erre | #34
Tudományos dolgokat kevésbé lehet szubjektiven előadni, ott inkább a laikus hozzánemértés miatt gyenge néhol a szinvonal, de hogy politikailag betegesen mainstream és PC a wiki, az 100%.
Throme  
2009. dec. 21. 10:20 | válasz erre | #33
Nem ismerem az adótörvényeket, pláne nem az amerikait!
De most komolyan! Megadóztatják az adományokat?
Akkor a beteg gyerek szülei is adóznak mikor összejön a pénz - adományokból - az életmentő műtétre? Vagy az Egyház is adózik a perselybe dobált aprópénz után?
Őket is beperlik?

Radásul itt egy jó ügyről van szó! Végre jót is hallani, nem csak azt hányan haltak meg.

Remélem ezt a pereskedő szenátort utoljára választották meg! Magánvagyonból meg már nem fog ugrándozni....

Büszkék lehetnek az amcsik is a vezetőikre (akárcsak mi itthon :( )!


2009. dec. 20. 22:49 | válasz erre | #32
és igen, nekem is visszatették a régi faszságot....
2009. dec. 20. 22:48 | válasz erre | #31
Mert nincs időm ezzel foglalkozni, volt olyan amit javítottam - mert a szakmámhoz kapcsolódik, és rossz volt nézni.
2009. dec. 20. 21:38 | válasz erre | #30
És akkor? Az a szervezet kábé annyira titkos, mint a tesco. Bemész a HQ-ra és ott vannak...

Már bocs, de az emberek annyira buták, hogy bármit megkajálnak ezekből a konspirációs szarokból. Ja és biztos engem is egy szabadkőműves irányít!

Wikiről: nem objektív, nem lehet forrásként kezelni, de ha valamit nem tudsz, nagy vonalakban elmeséli miről van szó. Pl az elefántra tuti nem narancsot dob ki...

A perről: FAIL. Van valami jó kezdeményezés, ami az átlag ember hétköznapjait megváltoztatná, de neeeeeeeeeeeeeem, pörölni köll!
2009. dec. 20. 20:45 | válasz erre | #29
Ezt ne nekem mondd hanem nekik

nekem erről személyes tapasztalatom is van sajnos

nem véletlen nevezik bolsevikipédiának
2009. dec. 20. 19:31 | válasz erre | #28
Sajnos gyakran csak ez van, én is szoktam ilyen "lámaságot" elkövetni. Sok témában a Wiki az egyetlen online forrás, mert valaki vette a fáradságot, leporolta a könyvet, és kiírta belőle a lényeget a szócikk számára. Kétségtelenül sok a szemét, de gyémántok csillognak benne.
2009. dec. 20. 00:18 | válasz erre | #27
Google books teljesen jó. Én már két könyvet kellett megvegyek miatta, fellelhetetlen infók miatt. Nagyon nagyon bejövős.

A wiki olyanoknak van kitalálva akik veszik az ájfónt , rátöltik az egészet , aztán zsebemben van a világ érzéstől feltöltődve királykodnak a hypertext labirintusban . Egymásnak fórumon wikiből idézgetés meg a legesleglámább dolog amit az utóbbi 5 évben láttam.
2009. dec. 19. 23:31 | galéria | válasz erre | #26
Jobban örültem volna, ha a Wikipédia tudományos részét egyetemek szerkesztenék.
2009. dec. 19. 21:40 | válasz erre | #25
"Főleg olyan témákban vannak hibák amit történelmiek de a jelen politikai helyzethez kapcsolódik/hat."

:DD
ez nagyon PC volt
2009. dec. 19. 20:33 | válasz erre | #24
Mert törlik és visszarakják a régi rosszat,mert szerintük az a jó.A legtöbb egyetemi tanár nem ajánlja,mert bárki módosíthatja.Főleg olyan témákban vannak hibák amit történelmiek de a jelen politikai helyzethez kapcsolódik/hat.Meg sokszor nagyon hiányos,felöletes.
2009. dec. 19. 18:27 | válasz erre | #23
Ha hibás tartalmat találsz miért nem javítod?
Fikázni, fikázni, fikázni....
2009. dec. 19. 16:53 | válasz erre | #22
Egzakt tudományokból elég jó cikkek vannak. Igaz angolul érdemes szinte mindent olvasni. Mivel minimum 10x annyi infó van mint magyarul ha létezik magyar oldala.

Aki meg politikát, vallási fanatizmust visz ilyesmibe az annyira paraszt hogy fel sem fogja miért is van mindez. Ha politizálni van valakinek ideje akkor értelmesebb lenne http://www.ted.com/translate/languages/hun ide fordítani még több videót. Talán megjön az esze is és nem szopják be az otthoni politikusok cirkuszait. És talán nem azt fogják nézni hogy jobb, vagy baloldal hanem mi jobb az országnak, és maguknak. Talán nem lessz sok paraszt aki értelmes dolgokat saját kicsinyes agymenéseihez használja fel.
2009. dec. 19. 16:31 | válasz erre | #21
ha nem is a szabadkömüveség, de a legössszetartóbb faj egész biztosan, már ahol jelenvannak, nem ismerem a maláj wikipédiát, de a magyaron sajnos komoly liberálbaloldali izlésterror megy
2009. dec. 19. 14:42 | válasz erre | #20
Egyetlen jó cikk amit olvastam eddig a 3dfx agóniáját mutatja be. Googlebooks úgy le fogja körözni a w-t mint a szart.
2009. dec. 19. 14:40 | válasz erre | #19
"régi, gyűrött, ezer éves könyveket bújhatnánk, amikben a keresés is viszonylag nehéz, az információszerzés olyan mértékben lelassulna, hogy ha egy munkához való információt 2 hét alatt szedünk most össze, kb 2-3hónapra lenne szükség akkor. Én remélem, hogy kap egy tortát az arcába ez az Andy Martin, és rájön, hogy milyen finom, aztán elmegy szakácsnak, nem politizál. :)"

szerintem sem gyógyítja
2009. dec. 19. 13:52 | galéria | válasz erre | #18
Milyen hibákat találtál benne konkrétan?
2009. dec. 19. 12:49 | válasz erre | #17
"egy adómentes tevékenységet folytató, csalási szervezet, amely arra szolgál, hogy zaklassa a republikánusokat, a konzervatívokat és Obama ellenfeleit. A Wikipedia pedig Barack Obama adómentesen dolgozó politikai részlege."

Tessék, már politika folyik a wiki ellen is. A következő lépés az lesz, hogy az internetet fogják betiltani, mert amerika ellenesnek nyilvánítja a drága republikánus úr. Azért megkérdezném tőle: hányszor használta a wikit? Én nap mint nap használom, és még ha nem is tökéletesen pontos, de már levehető belőle mindig, hogy milyen irányban is kell utánanézni a dolgoknak. Akkor is azt mondom: információkeresésben, legyen az tudományos vagy egyéb, Google a legjobb barátod, Wikipedia a legjobb barátnőd, aki segít, ingyen, gyorsan.

Ha fizetni kéne ezekért a szolgáltatásokért (és nem önkéntes adomány alapú lenne pl. a Wiki), a régi, gyűrött, ezer éves könyveket bújhatnánk, amikben a keresés is viszonylag nehéz, az információszerzés olyan mértékben lelassulna, hogy ha egy munkához való információt 2 hét alatt szedünk most össze, kb 2-3hónapra lenne szükség akkor. Én remélem, hogy kap egy tortát az arcába ez az Andy Martin, és rájön, hogy milyen finom, aztán elmegy szakácsnak, nem politizál. :)
2009. dec. 19. 12:29 | válasz erre | #16
Azt nem, és a droidokat sem :-) /Akinek nem inge.... /
A Wikipedia hasznos lenne, de sajnos nagyon sok esetben iszonyatos nagy baromságok vannak benne.
Rengeteg téves információ, és hamis adat.
Nyílván minden lexikonban lehet hiba, NA DE ENNYI??????
2009. dec. 19. 10:48 | válasz erre | #15
lámaságot is gyógyítja ?
2009. dec. 19. 09:30 | válasz erre | #14
A wiki pedig a leghasznosabb dolog az interneten.
2009. dec. 19. 09:28 | válasz erre | #13
Megérdemelték 9/11-et az amerikaiak, ebből is látható.
2009. dec. 19. 08:48 | válasz erre | #12
szerintemis szánalmas - mindenki tudja hogy a wikipedia nem mindig tökéletes, nem mindig a legjobb (még az interneten sem) de azért ha valamit akarod tudni akkor első dolgom hogy felmegyek rá és ott keresem - az meg hogy valaki perelgetni akar egy ingyenes oldalt ami a közjavat szólgálja, hát az hasonlóa a fájlcseréhez -> 'anyjuk
2009. dec. 19. 07:23 | válasz erre | #11
Nem tudom, miért kell szidni a Wiki-t. Én elég gyakran használom, és többnyire hasznosnak bizonyult. Nem mondom, a magyar cikkekkel vannak bajok, de az angolok jók. De azért azt is látni kell, hogy kik írják a cikkeket. Te magad is írhatsz, így pedig nem csoda ha nem mindig objektív.

Ami pedig a pert illeti... hát, no comment.

GerY5  
2009. dec. 19. 02:51 | válasz erre | #10
Ezek lehetnek az ottani "MSZP-sek", ahogy elnézem...
2009. dec. 19. 01:28 | válasz erre | #9
egy rakás szar a wikipedia nem kell mögélátni túl sok mindent.

Ha jót akarsz: google books.
2009. dec. 19. 00:05 | válasz erre | #8
Tényleg no comment... amerikai nevű barátunk lege*izi az amerikai szenátort, de nem tudja, hogy ezzel a perrel nem lehet pénzt keresni (a fizetendő pénzbüntetés összegét nem a szenátor kapná), mert ez nem kártérítési polgári per a szenátor személyes kárára.
Mondjuk rosszul sem fog járni vele, kis reklámot csinál az övéink.
Másfelől az is felmerül, h 3.5 millió USD (672 millió Ft) 1 hónap alatt adómentesen. Ja a kiadások: szerverpark felügyelet, állítolag 35 munkatársat foglakoztat, gondolom 13. havi fizetes, pik-pak elment az összeg.
2009. dec. 18. 23:21 | válasz erre | #7
Már megint egy geci amerikai perrel akar pénzt keresni....... NO COMMENT !
2009. dec. 18. 22:17 | válasz erre | #6
sőt már a legelején átvették a hatalmat, tényleg elég megnézni pár szócikket milyen szinten suvickolnak fényesre.
JoinR  
2009. dec. 18. 22:04 | válasz erre | #5
És azt is be kell látni, hogy nem mindenben mutatja a legobjektívabb képet a Wiki...
2009. dec. 18. 21:34 | galéria | válasz erre | #4
Remélem azt a politikus bácsit elégetik máglyán.
Ferrer  
2009. dec. 18. 21:32 | válasz erre | #3
Olyanok is vannak, akik szerint a Wikit a nemzetközi szabadkőművesség irányítja.
DeedY  
2009. dec. 18. 21:32 | galéria | válasz erre | #2
es ilyen ember "republikánus szenátorjelölt" T_T
Kerub  
2009. dec. 18. 21:25 | galéria | válasz erre | #1
No comment