Minden napra jut egy új hamis biztonsági szoftver
2009. december 16. 09:17, szerda
2009-ben minden napra jutott legalább egy hamis biztonsági szoftver. Idén az ál-antivírusok vették át a vezetést a Sunbelt kémprogram toplistáján. Kezelőfelületük szinte teljesen azonos.

Hirdetés

A 2009-es év újabb fordulatot hozott az elektronikus kártevők körében. Két évvel ezelőtt a Sunbelt szerint a trójai programok okozták a legtöbb fertőzést - például a magát felnőtt tartalmú videók lejátszáshoz szükséges kodeknek feltüntető Zlob.Media-Codec közel egy évig vezette a legtöbb fertőzést okozó kártevők toplistáját. A tavalyi év egyrészt a fertőzések koncentrációját hozta, hiszen sokáig a top 10 fertőzést okozó kártevő volt felelős az összes fertőzés közel negyedéért, másrészt pedig a reklámprogramok váltották fel a trójai letöltőket és rootkiteket.

2009 során viszont már az ál-antivírusok vették át vezetést: a toplista közel hároméves fennállása során korábban még nem fordult elő, hogy ál-antivírus került volna az élre, ez először október során fordult elő, ráadásul november során is a döntően hamis biztonsági szoftvereket tartalmazó Trojan.Win32.Generic!BT okozta a legtöbb fertőzést.

Az úgynevezett scareware programok közé tartozó károkozó család tagjai hamis biztonsági riasztást okoznak a felhasználó gépén, természetesen azonnal felajánlva egy "biztos" megoldást nyújtó antivírus letöltését a probléma megoldásához. A megijedt felhasználó által letöltött program azonban teljesen értéktelen, legtöbbször újabb káros alkalmazásokat tölt le a háttérben, illetve gyakran felbukkanó üzenetekkel a termék megvásárlására buzdítja az áldozatot. A scareware-ek fejlesztői ráadásul sok esetben magasabb áron kínálják az éves licencdíjat, mint a legnagyobb vírusirtókat fejlesztő cégek, sőt, előfordult már a 99 dolláros (kb. 18 000 forintos) licencdíj is.


A Sunbelt Software vezérigazgatója Flickr bejegyzésében ebben az évben több mint 359 ál-antivírust gyűjtött össze, vagyis az év minden napjára jut legalább egy hamis biztonsági szoftver. A képernyőképek alapján azonban az ál-szoftverek fejlesztői sem igazán erőltetik meg magukat, sok esetben ugyanazt a kezelőfelületet nevezik át.

"A tendencia egyértelmű: a bűnözők a lehető legegyszerűbb módját választják a pénzkeresésnek, hiszen egy ál-antivírusért könnyen kicsikarható 10-15.000 forint, ami mindössze pár ezer sikeres átverés után már sokmilliós összeggel gyarapítja a bűnözők számláját. Ehhez pedig a Google hirdetésektől a spameken át már a valódi vírusirtók neveinek elgépelését is kihasználják - nagyon sok, a legnagyobb gyártók, vagy operációs rendszerek fejlesztőinek nevéhez nagyon hasonló nevű kártevők is megjelennek." - mondja Bódis Ákos, a Sunbelt Software magyarországi képviseletének ügyvezetője.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 17. 06:59 | galéria | válasz | #3
"Fizessenek most a lúzerek is !"
Csak egy apró gond van ... hogy a "lúzerek" nem fogják maguknak megcsinálni a gépet, ehelyett elviszik a kedves rendszergazdához, hogy az csinálja meg nekik. (Legtöbbször apró fillérekért, míg ők ha úgy vesszük jó pár százezres kárt is csinálnak, ... legrosszabb amikor mégis a rendszergazdákon csattan az ostor, mert, hogy miért nem tudta megcsinálni).
szombi  
2009. dec. 16. 16:06 | válasz | #1
meg kéne őket ......