2009 legjobb filmjei Tarantino szerint
2009. december 15. 08:57, kedd
Ahogy közeledik az év vége, boldog-boldogtalan toplistákkal áll elő. Az ember pedig úgy gondolja, hogy a kritikusok listájánál érdekesebb lehet egy igazi filmértő, mondjuk Tarantino véleménye a legjobbakról.

Hirdetés

Quentin Tarantinót sokan szeretik, sokan utálják, de szó nélkül nem lehet elmenni mellette, és filmes tudását sem nagyon szokás megkérdőjelezni. Főleg azok után nem, hogy idén a Becstelen brigantykkal (Inglourious Basterds) eddigi legsikeresebb filmjét készítette el. (A háborús mozi még a Ponyaregény bevételeit is lepipálta.) Éppen ezért érdekes lehet meghallgatni, hogy a rendező szerint mik voltak 2009 legjobb filmjei.


Persze, ahogy Tarantino is elmondja, a lista nem teljes, hiszen sem az Avatart, sem a Komfortos mennyországot, sem az új Clint Eastwood-filmet, az Invictus - A legyőzhetetlent nem látta. Azonban választásaival nem hazudtolja meg önmagát, hiszen a kritikuskedvenc Egek ura és az An Education említése mellett az első két helyre a Star Treket és a Pokolba taszítva című Sam Raimi-horrort tette.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Justil  
2009. dec. 20. 04:07 | válasz | #24
jobban mondva az Inglorious Basterds, ugyanis ahogy a filmet is iszonyú ciki szinkronnal nézni, úgy a címét is kár fordítani :)
Justil  
2009. dec. 20. 04:06 | válasz | #23
a becstelen brigantyk az év filmje :)
2009. dec. 18. 11:12 | válasz | #22
Látom nem érted mért írtam.
Nem azért vagy Emese.
2009. dec. 18. 10:56 | válasz | #21
Ha nekem nem jött be a BB, akkor Emese vagyok, ergo kb. azért emesézel, ami a te sajátod is. Remek öngól, öröm volt olvasni.
2009. dec. 16. 14:54 | válasz | #20
A Pókember 3 meg a képregény filmek paródiája lehetne.. ha már Raimi :):)
2009. dec. 15. 16:21 | válasz | #19
Ezek szerint én teljesen, mert nekem mindkettő tetszett :)
2009. dec. 15. 16:09 | válasz | #18
Köszönjük Emese.

Bár számomra is élvezhetetlen volt a Pokolba taszítva. BB viszont bejött. Most akkor én biztos fél sznob vagyok.
2009. dec. 15. 15:49 | válasz | #17
Azt szeretem, hogy mostanában milyen divat megindokolni az extra szar filmeket azzal, hogy azok "műfaj-paródia". :D Az extra szar filmek extra szar filmek és kész. A paródia egyértelmű műfaj, jól felismerhető stílusjegyekkel. Egy szar horrorfilm vagy egy szar, alternatív valóságban játszódó II. VH-s film nem paródia és fricskának is szar. Kit érdekel, hogy valaki nem képes elszakadni a nyolcvanas évektől? A mában kell élni,ha ne sikerül, akkor egy fekália lesz a végeredmény. Ne mentegessünk már szánalmas sznobizmusból és birkaösztöntől vezérelve ilyen szarságokat, mint a Pokolba taszítva, vagy a Becstelen Brigantik... Ezekben nem az a jó, hogy annyira szarok, mert ami annyira szar, az szar marad. Ezek azért szarok, mert szarra sikeredtek. Kész, pont. - Ja, és szigorúan szerintem.
2009. dec. 15. 15:24 | válasz | #16
Hát a Star Trek szerintem valóban az év eddigi legjobb "popcorn" mozija volt. De sanszos, hogy az Avatar lepipálja.
winnie  
2009. dec. 15. 15:01 | válasz | #15
"Igazából nem értem, hogy egyeseknek miért nem esett le, hogy mennyire műfajparódia az egész film, fricska a Zs kategóriának "

akkor kiábrándítalak. nem volt paródia. ez egy ilyen műfaj. semmi fricska nem volt benne holmi zs-kategóriának. (persze, ha így jön be, hogy paródiának tekinted, akkor tekintsd, a lényeg, hogy tetszett.)

attól, hogy egy horror humoros, undprító vagy önironikus, még nem lesz paródia.

atért nem semmi, hogy a kritikusok mennyire imádták. a rotten szerint:

Reviews Counted:204 - Fresh:187 - Rotten:17
pann  
2009. dec. 15. 14:26 | válasz | #14
Míért kel ezen a hüje hejesirásón álandóan baszakódní, ez nem íródalmí forúm, az a lényeg amít ir.
Aestus  
2009. dec. 15. 14:16 | válasz | #13
Kétségtelenül. Ha tényként állítod be a véleményedet és sutba dobod a helyesírás szabályait, akkor igazad lesz.
pann  
2009. dec. 15. 13:38 | válasz | #12
A pokolba taszítva az utóbbi 5-10 év egyik legjobb horror filmje.
AZTA  
2009. dec. 15. 13:17 | válasz | #11
a becstelen brigantykat mondjuk pont meg lehet kérdőjelezni mert elég lapos és uncsi film volt
Chocho  
2009. dec. 15. 12:51 | válasz | #10
Egyetértek. Hiába ismerné a munkásságát a hozzászóló, akkor sem értené a filmet, sőt, még az Evil Deadet is csak végigfikázná.
2009. dec. 15. 12:46 | válasz | #9
SPOILER!!!Igazából nem értem, hogy egyeseknek miért nem esett le, hogy mennyire műfajparódia az egész film, fricska a Zs kategóriának és a trash horrornak, illetve felrúgja a hollywood-i szabályt, hogy horrorban kisállat és gyerek nem halhat meg. Aki nem röhögött fel a vacsorás részen fogsormentes harapdáláson, zöld váladékot hányó hullán, hanem komolyan vette, annak tényleg nincs humorérzéke és baromi debil csőlátással rendelkezik.
Komolyan mondom legközelebb az ilyen embereknek a képernyő bal sarkába föl kéne írni: "This part is a joke, its a parody! Ok?"
2009. dec. 15. 12:43 | válasz | #8
Hát számomra a becstelen brigantyk elég nagy csalódás volt, az előzetes alapján jóval jóval többet vártam volna tőle.
2009. dec. 15. 11:46 | válasz | #7
Én pl ismerem a rendezőúr munkásságát és a Pokolba teszítva abszolút nem volt nevetséges sem pedig röhejes! Szerintem inkább dög unalom volt..... Alig vártam,hogy vége legyen!
2009. dec. 15. 11:44 | válasz | #6
Nekem is végig nosztalgia hangulatom volt a film alatt, nagyon tetszett. :-) Inkább ilyeneket készítene Raimi a Pókember próbálkozások helyett...
neoG  
2009. dec. 15. 10:32 | válasz | #5
Én inkább a Te véleményed osztom,
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
mert amikor a banya lefejelte a műszerfalat, vagy a fogínyével harapdálta a nő állát, az minden volt, csak félelmetes nem.És nem ez volt az egyetlen jelenet ahol a fejem fogtam, hogy mennyire gáz.
winnie  
2009. dec. 15. 10:26 | válasz | #4
nem is kell ismerni a munkásságát, viszont tény, hogy nem mindenki fogékony a hasonlóra. ettől még a pokolba taszítva tényleg baromi jó volt.
2009. dec. 15. 10:08 | válasz | #3
valószínűleg te már a fűrészen, meg a motelen nőttél fel. sam raimi horrorfilmjei (pl. az evil dead sorozat) annak idején, a "videós hőskorszakban" a csúcsok voltak, és tarantino is pont ezért választotta ki, mert számára is ilyen emlékek fűződnek hozzá. a pokolba taszítva azt a fajta zsánert eleveníti fel. nekem nagyon tetszett.

de elhiszem, hogy a mai extrémen megnövekedett ingerküszöbű generáció ezt nem értékeli.
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. dec. 15. 09:19 | válasz | #2
nem Neked valóak a Sam Raimi filmek...

ha ismernéd a rendező munkásságát, értenéd, miért olyan a film.
2009. dec. 15. 09:13 | válasz | #1
A pokolba taszítva nemár, hogy jó film!? Én nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek rajta, olyan szar volt. De hogy félni nem féltem, az biztos. Csak utólag tudtam meg, hogy ezt igazi horrornak szánták, nézés közben többször az volt az érzésem, hogy valami horror paródia jeleneteit látom. Szánalmasan szar film volt. Szerintem.