Dead Space 2 multi megerősítve
2009. december 14. 07:40, hétfő
Pár nappal ezelőtt hivatalosan is megerősítették a Dead Space folytatásának készültét, ma pedig újabb információkkal láttak el minket a fejlesztők.

Hirdetés

Az első újdonság a lejjebb látható kép, melyen a főhős, Isaac Clarke új páncélját láthatjuk. A történet három évvel az első rész után játszódik, az Ishimuran tapasztalható fertőzés szétterjedt az egész galaxisban. Mi természetesen megint a közepébe csöppenünk a dolgoknak, hiszen Isaac irányítását a Sprawl nevezetű fertőzött űrállomáson vehetjük át. A fejlesztők szerint az Ishimura semmiség volt a Sprawln tapasztaltakhoz képest.



Az állomás a Szaturnusz egyik holdján épült ki és ezúttal templomokba, iskolákba, irodákba, postahivatalokba és házakba is eljutunk. Természetesen új fegyvereink is akadnak. Ilyen lesz a Javelin Gun, mely szó szerint felkeni az ellenfelet a falra, az új lények közül pedig csak az ajak nélküli gyerekeket mutatták be, akik hatalmas karmokkal és felakadt szemekkel támadnak majd ránk.

Az Electronic Arts hivatalosan is megerősítette, hogy a Dead Space 2-ben lesz multi is, de erről még csak annyit árultak el, hogy "megcsonkíthatjuk ellenfeleinket".
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 15. 09:17 | válasz | #3
Azért egy coop módot el tudnék viselni, de amúgy a játék multi nélkül is jöhet :-)
2009. dec. 14. 22:02 | galéria | válasz | #2
pff, szerintem ez a játék már akkor is marha nagy volt, egyáltalán nem hiányoltam belőle a multit. Annyira most se hiányzik
2009. dec. 14. 13:59 | válasz | #1
Szkeptikus vagyok, hány játékba ígérték a multit...azt hopp. ja bocs... elfelejtettük!Nehogy így járjunk :s