E-könyvolvasóval jelentkezik a T-Home
2009. december 8. 19:56, kedd - Forrás: MTI
A karácsonyi vásárlásokhoz igazítva a Magyar Telekom is betörni próbál az elektronikuskönyv-olvasók piacára. A távközlési vállalat egyelőre még csak a készülék forgalmazását kezdte meg, a tartalomszolgáltatás elindulására viszont még várni kell egy darabig.

Hirdetés

A T-mobile honlapján megrendelhető Hanvon N516-os olvasót azzal próbálják vonzóbbá tenni, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában szereplő klasszikus magyar művekkel együtt értékesítik. Magyarországon tavaly októberben jelent meg az első eBook olvasó. A kínai Hanlin olvasó magyarított változatát - amely a magyar menürendszer mellett a magyar ékezetekkel írt műveket is helyesen jeleníti meg - Koobe néven árulják. A forgalmazó szerint az év végéig 1000 darabot kívánnak értékesíteni. A vásárlóközönség életkora változó, az eszköz elterjedésének elsősorban a 70-80 ezer forintos ár szab határt.

A Magyar Telekom általában tartalomszolgáltatással együtt árulja termékeit, ezért az e-könyvek szerelmesei szerint hamarosan megjelenhet az első e-könyváruház is. Ennek jeleként értékelik, hogy a Hanvon olvasót a www.bookline.hu oldalon is kínálják. Magyarországon gyakorlatilag még nem létezik elektronikus könyvkiadás, a magyarul elérhető művek jelentős részét az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) részét képező Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) anyagai alkotják. A mek.oszk.hu oldalon található könyveket magánszemélyek ingyen használhatják. Az itt fellelhető művek továbbértékesítési lehetőségeiről viszont nem az elektronikus könyvtár, hanem a jogtulajdonosok döntenek - mondta Moldován István, a digitális gyűjtemény vezetője.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás