David Garpenstahl neve gyakorlatilag egybeforrt a Dreamhack rendezvénnyel, ami a világ legnagyobb számítógépes LAN-partija.
Hirdetés
"A látogatói szám növekedése figyelemreméltó. Ezen a hétvégén 20 000-en voltak Jönköpingben, az előző Dreamhackre még csak 13 000-en voltak kíváncsiak. De ez az esemény nem csak a játékokról szól, hanem az egész digitális kultúráról. Vagyis azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy mekkora lehet még az internet? A válaszom pedig úgy szólna: végtelenül nagy. A számítógépes játékok már napjainkban is a szórakoztatóipar legnagyobb szeletét teszik ki, megelőzik a filmeket és a zenéket. Mi azonban azt szeretnénk elérni, hogy az ideáljaink is terjedjenek el világszerte. A Dreamhack egy helyi esemény, amelyre globális igény van. Idén a világhálón már körülbelül 400 000-en vettek részt rajta" - jelentette ki David Garpenstahl.
Garpenstahl elmondta, hogy a rendezvény költségeinek 80 százalékát a látogatók által a belépőkre és egyéb termékekre kiadott pénzekből finanszírozzák. Ezenkívül vannak stratégiai partnereik, például a Telia és a Norton szoftverház. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban pedig ott a Dreamexpo, amely egy a LAN-partihoz kapcsolódó hardver- és szoftvergyártói kiállítás.
"Az IT-ágazatot azért nem érintette komolyan a válság, mert amikor krízis van, akkor az emberek más dolgokon spórolnak. Mondjuk nem utaznak el Thaiföldre vagy kevesebbet költenek az autójukra. Viszont gyakrabban mennek moziba vagy vásárolnak számítógépes játékokat. Tavasszal még sok gyártó szkeptikus volt a tekintetben, hogy sikerül-e megtartani a Dreamexpót, végül 6000 négyzetméternyi területre volt szükség. Kétszer akkorára, mint tavaly."
"Fontos kijelenteni, hogy a játékosok nem akarnak egy elszigetelt világ lenni. Mostanra a Dreamhack a legnagyobb svédországi ifjúsági rendezvény lett. Az első napokon a szülők ingyen beléphetnek, hogy láthassák miről is van szó, mit csinál itt a gyerekük. Minden résztvevőnek azt tanácsoljuk, hogy tartson szüneteket, igyon és egyen eleget. Van erre egy svéd mondás: Lagom är bäst, vagyis az a legjobb, ha már elég."
A vezető közölte, hogy a Dreamhack már most egy igazán nyitott esemény, amelyen a Svéd Kalózpárt ugyanúgy megjelenhet, mint a katolikus egyház. " A társadalomnak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy mik jelentenek igazi problémát, ezek pedig a drogok. Ezekhez köthető ugyanis számos szociális és pszichikai probléma kialakulása. A svéd egészségügyi hivatal egyik tanulmánya kimutatta, hogy egy World of Warcraft játékos átlagosan jobb az iskolában és kevesebb alkoholt iszik, mint egy hasonló korú, de nem játszó társa. Ez pedig pont az ellentéte annak a képnek, amit a média gyakran sugall" - szögezte le Garpenstahl.
A kalózkodással kapcsolatban elmondta, hogy szerinte a jövőt egyértelműen az olyan új tartalomterjesztési módszerek jelenthetik, mint amilyen a Spotify, amely 20 millió zeneszám elérését teszi lehetővé teljesen legálisan. Garpenstahl korábban zenei producerként dolgozott, így mindkét oldal álláspontját megérti és éppen ezért úgy véli, hogy segíthet egy közös konszenzus megteremtésében.
Ez nálunk pont fordítva van..Most nem azért hogy fikázzak valakit is, de én nem wowozok, sokkal jobban teljesítek a suliban, mint a wowos társaim :DD:D Bár ez inkább emberfüggő..
Somebody once told me the definition of hell: during your last day on Earth the person you became meets with the person you could have become.
Battletag: Hegi#2685
Mert neked olyan sokat ártottak. Engem is lépten nyomom megvernek és megaláznak, a társadalom rákfenéje!
Mostmá nemazé, de mindenki úgy bassza el nyomorult életét, ahogy akarja. Csak magyarországon több száz tragédia történik évente az alkohol miatt. De az a haver inkább...
aki egy kicsit csúnyán néz ki , máris megvetik az ilyen helyen :) ez a szar benne
Asus P5VD2-VM SE , Intel Core 2 Duo E4400 2.0 GHZ , 2 GB RAM DD2 Kingmax 800 Mhz , ATI Radeon HD 2600 PRO 512 MB , 250 GB HDD , Chieftec 550 Watt , Windows XP Home Edition 32 Bit
Ez így is igaz - de hány kocka van aki ha nem megy neki rögtön azt kiáltja, hogy csíter cziter meg stb.. ez sem szokott szórakoztató lenni - sztem is ezért jobb egy lanparty mert ott tényleg láthatja mindenki ki mit tud.
Látom elolvastad a cikket! Vagy csak értelmezési problémáid vannak???
"A svéd egészségügyi hivatal egyik tanulmánya kimutatta, hogy egy World of Warcraft játékos átlagosan jobb az iskolában és kevesebb alkoholt iszik, mint egy hasonló korú, de nem játszó társa. Ez pedig pont az ellentéte annak a képnek, amit a média gyakran sugall"
mondjuk az anyázás egy sarkított pontja a dolognak, igazad van. arra akartam vele utalni, hogy személyesen ismersz minden ellenfelet legalább olyan szinten, hogy tudod melyik névhez melyik ember tartozik. tehát a személyesség a legfontosabb. 20000 ember között ez már elvész. azzal meg nem megyek sokra, hogy a világ legjobb játékosaival játszok. ha azt akarom, hogy 3mp-en belül halott legyek, akkor keresek egy netes szervert, ami tele van cheaterekkel és lelövetem magam. az esélytelenség nem szórakoztató. egy baráti játszmában pedig a szórakozás a legfőbb, nem ilyen idióta 5v5 szabályok. ha valamelyik csapat gyengébb akkor átáll valaki oda a másik csapatból játék közben. másrészt ha egy hirtelen ötlettől vezérelve 2-3 haverral összeülünk az még nem 10 fő. ha meg előre szervezett nagyobb összejövetel van, akkor előre megmondjuk nagyjából melyik játékok lesznek és hogy egyszerre csak egy játékot. annak semmi értelme, mint ami velünk is megesett. összeültünk lanozni és két szomszéd, akiknek ráadásul kábeles helyi hálójuk volt a két ház között war3-aztak végig és leszarták hogy mi épp mit csinálunk.
azert nem kellene keverni a szezont a fazonnal... a legtobb szamitogepes jatekok azok okesak, igaz legtobbszor fuggoek, de hat mastol is lehetne fuggo, viszont a WOW az kifejezetten karos... nem azt kellene ideakent felhozni, abban nincsen versenyzesi lehetoseg, hiszen az nem FPS hanem GBP (gear based play) ott ha a 10 eves gyerek az osztalyban meno akar lenni, annak ellenere hogy tok bena a felfogasa/reflexei, akkor elerheti azt konnyen csak azzal hogy napi +3 orat rajta ul
David G.-nek meg olyan feje van, mint aki már három napja nem aludt. Lehet hogy ez nála már egy állandósult állapot :) Egyébként voltam én is a régi szép időkben lan-partikon, de sosem tudtam megérteni azt, aki akkora kocka volt, hogy 48 órán keresztül felállás/lefekvés nélkül, még egyedül is nyomta a gémet :D pedig a vége fele már látszott rajta, hogy csak reflexszerűen nyomkod, mint valami zombi, nyálpatakkal a szája sarkában...
"I am a leaf in the wind!
Watch how i soar..." Wash from Serenity
Leginkább CS-t. 1.6+CS:S, valamint gondolom SC, WC3, WOW, COD, FIFA, és egyéb verseny szerűen játszható játékok. A CS-t pedig 5v5-ben szokás játszani, 20an nem lehet rendesen CS-zni... És a legnagyobb feeling ebben nem az, hogy letudod anyázni, hanem, hogy a világ legjobb játékosaival jatszhatsz:)
It's a definitive role-playing experience, and the only reason it can't be called the best game in its class is because in a sense there's nothing available that compares to it. /Baldur's Gate 2/
a 3. képen nagyon odavág a rózsaszín fürdőköpenyes egyén.
arra kíváncsi lennék, hogy miket tolnak egy ekkora eseményen.
ez a tömeg már elveszi a lan parti lényegét, mégpedig, hogy személyesen tudod lekurvaanyázni azt aki lelő. valamint hogy mindenki egyszerre ugyanazzal a játékkal ugyanazon a szerveren és pályán van. egy ideális létszám 20-25fő
"Az IT-ágazatot azért nem érintette komolyan a válság, mert amikor krízis van, akkor az emberek más dolgokon spórolnak. Mondjuk nem utaznak el Thaiföldre vagy kevesebbet költenek az autójukra."
aztakurva, én is így akarok spórolni
"Now, let's kill that fucking band. ... Fuck you everybody, good night! "
20K ember? Hmmm... Nem rossz. Emlekszem a regi szep idokre, mikor meg az Earth Quake-re jartunk allandoan... :) Nem is tudom, hogy azt meg mindig rendezik vagy sem