Kameruni honlapokat ne nagyon nézegessünk
2009. december 6. 02:49, vasárnap
Közel sem veszélytelen, ha egy felhasználó kameruni vagy kínai honlapot látogat meg. Ez derült ki a McAfee számítógépes biztonsági cég Mapping the Mal Web című tanulmányából.

Hirdetés

A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy melyek a világ legveszélyesebb, illetve legbiztonságosabb legfelső szintű doméntartományai (TLD). Az elemzés szerint a legveszélyesebb TLD tulajdonosa Kamerun. A .cm végződésű honlapnevek esetében ugyanis 36,7 százaléka az esélye annak, hogy valamilyen veszély fenyegeti a látogatókat.

A kiberbűnözők azért kedvelik Kamerunt, mert a .cm kiterjesztés nagyon hasonlít a világhálón legsűrűbben használt .com kiterjesztéshez. Amikor az utóbbit ütik be, gyakori hiba, hogy kihagyják az "o" betűt. A kiberkalózok ezért céltudatosan hozzák létre az olyan nagy forgalmú portálok kameruni hasonmásait, mint a Facebook, a Yahoo vagy a Google. Amikor egy internetező a .com kiterjesztésű webhelyet keresve véletlenül a .cm kiterjesztésű oldalra jut, a gépe máris veszélybe kerül. Néhány évvel ezelőtt a .cm kiterjesztést már heves kritikák érték az úgynevezett Agoga-ügyben, amelyet ugyancsak a .com kiterjesztésű keresések eltérítésével vádolták.


A második helyen található a .com, harmadik pedig Kína. A .cn végződésű oldalnevek 23,4 százalékán számíthatnak a felhasználók valamilyen veszélyre, fertőzésre vagy támadásra. A negyedik helyet a szamoai .ws végződésű honlapok szerezték meg. Ez esetben a veszélyességi érték 17,8 százalék. A legveszélyesebb TLD-k között ötödikként kapott helyet a .info. A hatodik Fülöp-szigetek (.ph) esetében az érték 13,1, míg a hetedik, a korábbi Szovjetunió (.su) esetében 5,2 százalékos.

Hongkong (.hk), a tavalyi esztendő biztonsági kockázati éllovasa ugyanakkor kikerült a Top5-ből, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a helyiek nagyon sokat tettek a hongkongi TLD biztonságosabbá tételéért. "Ez a példa is azt jelzi, hogy egy doménregisztráló szervezet mennyire hatékony intézkedéseket tehet a doménekkel való visszaélések visszaszorítására" - jelentette kiToralv Dirro, a McAfee biztonsági szakértője.

A legbiztonságosabb TLD címért (0,1 százalékos kockázati arány) holtversenyben Japán, Írország, Horvátország és Luxemburg versenyez. A legjobb Top5-be még Vanuatu fért be, amely 0,2 százalékos kockázati értékével alig maradt le az első kvartettről. De ugyanígy biztonságosnak nevezhetők a .za, a .dk, a .se, a .li, a .de, a .at vagy éppen a .ch végződésű portálok is, mivel ezeknél a kockázat valószínűsége csupán 0,2, illetve 0,3 százalékos. Ennek ellenére természetesen az ezeken való szörfölés közben sem árt az óvatosság. A legbiztonságosabb TLD-k közé bekerült még a .gov és a .edu is. Magyarország 0,6 százalékos adatával a középmezőnyben végzett.

A McAfee elemezői összesen több mint 27 millió oldalt vizsgáltak meg, azonban a tanulmányozott 104 TLD kevesebb, mint a fele a létező legfelső szintű doméntartomány-neveknek.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 08. 12:46 | válasz | #13
Ez valami decemberi tréfa? A második legveszélyesebb kiterjesztés a .com?
És a legkevésbé az a .SG??
2009. dec. 07. 12:24 | válasz | #12
Témafüggő. Ez pl. a cearlooks compact. Gondolom ha nincs definiálva a panel háttere, akkor nincs és átlátszóvá tehető.
Belenyúlhatsz a témába (én annyira nem másztam bele), vagy választhatsz olyat ami ilyen.
2009. dec. 07. 11:52 | válasz | #11
Governmental (.gov)
Kockázatos lapok: 2 / 4,345
Súlyozott kockázat: 0.0%
Súlyozatlan kockázat: 0.0%

2009. dec. 07. 11:47 | válasz | #10
Ehh, legalább ne ferdített volna a cikk ferdítője. A TOP5:
• .GOV
• .JP
• .EDU
• .IE
• .HR
2009. dec. 07. 11:45 | válasz | #9
.gov hátrébb végzett, mint több ország... Ezek szerint még US állami oldalakon is lehet rosszindulatú kódot találni :)
2009. dec. 07. 09:00 | válasz | #8
Én Luxemburgra helyezném a voksomat.
2009. dec. 06. 22:30 | válasz | #7
Firebug firefox alá, abban szerkesztheted a megjelenített html-t, meg elég jó forrásnézegető/elemző/css/js/html debug tool
2009. dec. 06. 21:42 | válasz | #6
ubuntu alatt hogy csináltad meg hogy átlátszó legyen a tálca? THX! :D
(nekem csak a középső részt sikerült átlátszóvá tenni ahol épp nincs semmi...)
2009. dec. 06. 16:58 | válasz | #5
ez van rajta :)
Csupa fantasztikus ingyenes ajándék, csak az ímél cím kell hozzá. Szerinted?
;)
2009. dec. 06. 11:22 | válasz | #2
Ez elég gonosz komment mert erre úgy is mindenki megakarja nézni.
Na majd Machintos alatt lehet hogy ránéeek, Windows alatt nem merek. :P
Nonix  
2009. dec. 06. 10:10 | válasz | #1
ne nezzetek meg a facebook.cm -et :)