A fóti polgármester szerint feltörték a számítógépét
2009. december 2. 14:34, szerda - Forrás: MTI
Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester azt közölte: feltörték az elektronikus postafiókját, így nem ő írta azokat a "minősíthetetlen" leveleket, amelyek a világhálóra is felkerültek.

Hirdetés

Mádly Zsolt közleménye szerint "heves támadás" indult ellene, ami "érthető, hiszen december elején lesz a tervek szerint az első fokú bírósági tárgyalás, amelyen polgármesteri alkalmasságomról ítélkeznek". Mint írta: a levelek nem tőle származnak, "valakik" visszaéltek a nevével és a levélcímével. A számítógépet szakértők vizsgálják - tette hozzá.

A Népszava kedden írt arról, hogy Fót fideszes polgármesterét a múlt héten rabosították egy korábbi afférja miatt. A napilap szerint Mádly Zsolt beletolatott egy parkoló taxiba, majd el akart hajtani a helyszínről, ám az esetet egy fotós megörökítette. A napilap úgy tudja: a polgármesternek egy fóti bizalmasa azt javasolta, fogadjon ügyvédet, ám Mádly Zsolt ezt annyira zokon vette, hogy "minősíthetetlen levelezésbe" kezdett az illetővel. A lap idézett internetes fórumokra felkerült levelekből, amelyekben a polgármester cigányozik, becsmérli a fótiakat, és trágár kifejezésekkel illeti egykori bizalmasát.

A fóti képviselő-testület sorozatos törvénysértések gyanúja miatt indított fegyelmi vizsgálatot Mádly Zsolt polgármester ellen, és július 24-étől a vizsgálat lezárultáig felfüggesztette őt a munkavégzés alól. Ezzel párhuzamosan keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz, kérve Mádly polgármesteri tisztségének megszüntetését. Fót polgármestere mindkét esetben fellebbezett.

Egy szeptember 22-i bírósági döntés érvénytelenítette a fegyelmi tanács felfüggesztő határozatát, ám három nap múlva a polgármesteri tisztségből való eltávolítást kérő beadványról szóló másik döntés megerősítette a felfüggesztés tényét. Ezután újabb fellebbezés következett, és a jogerős ítélet megszületéséig Mádly Zsolt nem láthatja el hivatali teendőit.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
GG  
2009. dec. 03. 19:26 | válasz | #2
Fóti gyerek vagyok ugy hogy van rá láttásom a dolgokra. Olyan de olyan szapan opera megy a köségünkbe hogy az már a brazil sorozatokkal vetekedhetne. Pénz hatalom sikasztás ármány. Egyik se jobb a másiknál. És közben meg a falu (elméletben város de ha bejösz láttod hogy fejlődés nuku, halál az van) romlik le ezerrel. Mszp, szdsz, fidesz egyett akkar hatalmat(=pénz). Egy vállalkozó meg szépen a háttérből irányítja a dolgokat.
2009. dec. 03. 10:56 | válasz | #1
Hát ismerve a filkó hírét, nem hiszem. Nem kell neki segítség a bunkóskodáshoz, megy az egyedül is neki.