 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
... Kit érdekel ezek után a Windows 7?
|
"mert tkp. annyira szar, hogy a kutyának se kell"
Hmmm, szóval van egy oprendszer, ami a boltokban hivatalosan október 22-én jelent csak meg, és ami olyan, de olyan qrvára szar, hogy már a hivatalos megjelenés előtti hónapokban százalékokban (3.2, 2.5, 1.9, stb.)mérhető volt a használata, vagyis az embereket annyira nem érdekelte, hogy képesek voltak feltenni a bétákat is. Az érdektelenséget egyébként jól példázza, hogy a megjelenés előtt 10(!!!) hónappal 0.2%-nyi netező használta, ami 11 hónap alatt felment 6,7%-ra, ami egész pontosan 33.5-szörös TOTÁLIS ÉRDEKTELENSÉG-NÖVEKEDÉS!!! Jelenleg pedig már csak két másik Windows-változat van előtte a rangsorban.
Két dolgot említenék meg: 1. A saját érdekedben remélem, hogy vagy sok a pénzed, vagy a farkad/melled nagy, mert hogy az eszed miatt nem fognak belédszeretni, az hétszentség. (Bár leginkább az válna leginkább az emberiség üdvére, ha keresztbefeküdve a sínen megszemlélnéd egy feletted elrobogó RailJet alvázát.) 2. De ha már olyan hülye vagy, hogy statisztikázol, akkor legalább próbáld értelmezni, és a saját szájad íze szerint kommentálni, pl. "XP a király, mert milyen sokan használják" vagy mittudomén, hogy na töröljék fel veled a padlót az idióta állításod kapcsán.
Depending on the chatter, the definition of "lol" may vary. For example: "I have nothing worthwhile to contribute to this conversation."

|
Lefordítom, hogy a normális emberek is értsék, mit írt Flang3r az előző hozzászólásában:
'Mivel a fantazmagóriáim elleni érvekre nem tudtam mit felelni, sem megválaszolni a rájuk vonatkozó kérdéseket és láthatóan az üres fecsegés - amivel ki akartam előlük térni - nem vezetett sikerre, ezért inkább hallgatásba menekülök.'
|
Miután épeszü ellenérveket nem tudta"tok" felhozni az általam felsorakoztatott észérvekre az XP kontra Win7 témában (és a bíróságot egyértelmüen megpróbál"ták" lejáratni), az ülést ezennel berekesztem és a döntés jogát egyhangúan átruházom az olvasókra.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
jav* köszönőviszonyban sincs
|
Flang3r: Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy téveszmékben szenvedsz, a fantazmáiddal töltöd ki ingerszegény életedet. Csak nem eléggé kidolgozottak, mert mikor valaki részletekre kérdezne rá, egyszerűen nem veszed figyelembe. :) Innentől kezdve viszont minden kijelentésed hiteltelen, mert ugye a saját fantáziavilágodról bármilyen kijelentést tehetsz, ami köszönőviszonyban van a valósággal.
|
Gundark, te ösmagyar látom te máshonnan osztod az észt. Csak van egy bökkenö : neked nincs mit osztani. Ezért inkább tartsd meg.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
kvp, te nagyokos, milyen kimeneti korrodeózásról kamukázol itt? Több tízezer TOR-exit van szerte a világban a legtöbb önkéntes alapon. Mi van ha kifogok egy jóval valószínübb korrealatlan, frissen felállított exitet kambodzsában? Ki fogja majd korrelálni ? Maga gyurcsótány? És különben is mi a l*f*szt korrelálna te elmebeteg, mikor 4 szinten, 3 különbözö útvonalon és mindenhol egyenként is törhetetlen kulcsokkal haladtak az infóim. Engem meg nem ismer senki . Azt se tudják kit kéne megfigyelni, kinek a titkosított relayekhez küldött csomagjait NEM tudják megfejteni.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
A legviccesebb poén az mégis az, hogy a telefonom és az Opera szerver között viszont fossá titkosítva halad az adat, ezért sok sikert kívánok majd a cionistáknak, hogy engem beazonosítsanak.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Vicces poen: Ha opera mini-t hasznal valaki, akkor a forum az opera szervereit latja csak, de az opera es a bongeszoje kozotti forgalmat titkositatlan formaban latja az allam. :-)
Tor toresre forgalom korrelaciot szokas hasznalni, amikor a kimeneti szerverek forgalmat korrelaljak a tor halozatba bemeno titkositott kapcsolatokkal. Igy meg lehet hatarozni, hogy egy adott kimeneti forgalomhoz milyen bemeneti ip cim tartozik. A kimeneti forgalom meg titkositatlan, tehat mellekhataskent meg le is van hallgatva az adott felhasznalo. (arrol nem beszelve, hogy eleve gyanus, ha valaki ilyen technologiat hasznal)
ps: A biztos megoldas, ha valaki nem akar talalkozni semmilyen ra 'osszeeskuveselmeletet' jelento dologgal, ha nem meg semmilyen technikai berendezes kozelebe, tehat pl. olyan helyre ahol mar ismerik az elektromos aramot. :-)
|
milyen bizonyíték? természetesen szándékosan szívatnak. Miért, mit hittél?
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
Flang3r: Azért térjünk csak vissza arra az "ethernet delaying"-ra. Hogyan is működik pontosan a te elmédben ez az állítólagos eljárás ami a nemlétező rendszerekbe van beépítve szerinted?
|
Azzal, hogy lecionistázod az összes fórumozót, aki veled nem ért egyet, csak tovább égeted magad, midőn az alábbi képen is látható, mennyi bosszúságot okoz neked, ha olyat látsz, aki 'neadjisten meg volna elégedve a Winfossal, akármennyire is zavar sokakat néha a multi hatalma! Inkább ébredj fel a szűklátókörűségedből, mert ezzel nem fogod az emberek szemét felnyitni, legfeljebb rajtad röhög mindenki, csak nézz vissza, ahol megjelensz, ott rögtön lerohannak. NAGY kár, hogy ilyenre fecsérled az időd..
Háború a nemzet ellen: http://docler.hu/video/160355 - http://docler.hu/video/160384 - http://docler.hu/video/160291 - http://docler.hu/video/160315
|
Norvég az IP-d? Akkor te cigány vagy bazdmeg. NETCIGÁNY!!! A cionista fórumhuszárt meg kikérem magamnak. ÉN MAGYAR VAGYOK BAZDMEG!!! Nem pedig egy netcigány aki norvég IP-ről meg TOR-ból vagy honnan a faszomból "hekkerkedve" osztja az "észt".
|
Ha meghasaltok a méregtöl "Tisztelt" Microhack által fizetett cionista fórumhuszárok én akkor is fel fogom nyitni az emberek szemét mégpedig itt az SG-n és nem érdekel ki pukkad meg a méregtöl vagy hány órát nem alszik éjjel mert engem moderálgat.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Milyen kár hogy ez a decloaking engine csak a pluginek exploitjait tudja igazán kihasználni ami nálam is és az összes népszerübb anonim böngészöben tiltva van ... de csak neked még azt is megsúgom hogy most még csak nem is TOR-ról vagyok, hanem szimplán Mini Operáról és a norvég IP címen kívül SEMMIT nem lát a deklókingos túlod.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Háború a nemzet ellen: http://docler.hu/video/160355 - http://docler.hu/video/160384 - http://docler.hu/video/160291 - http://docler.hu/video/160315
|
Flang3r írta: "A Rendszergazdák világszerte velem együtt csípőből és elvből gyűlölik a Win Visztát és a Win7et, mert a Win7-et/Visztát támogató szoftverek újabb verziói brutálisan nagyra nőttek és az XP-n instabillá váltak, az win7-tel és a tweakjeivel a telepítés után 4szer annyi időt kell eltölteni mint egy XP-s gépen, semmi sem áll a kézre , az UAC, a sok szar notebook szoftver és a vírusírtó frisítések az őrületbe kergetik őket. a Boot managere kritikán aluli, nem elég hogy egy sima Linuxos GRUB, de még ha tényleg az lenne... szétb*ssza a korábbi XP-s telepítést , és nem egy olyan esetet láttam, hogy az XP-t már nem is engedte bebootolni..."
Lol. Flang3r töki halottál már a mondatvégi pontról? Vagy arról hogy nem írunk ennyi sületlenséget egy mondatba? Nem? Akkor irány vissza az általános iskola első osztályba. Állítólag TE 30 év számtek sz*pással "büszkélkedhetsz". Szerintem most tarthatsz kb a 3. évednél. Azért ekkora a hülyeséggenerátorod(az agyad ezért nem kap elég oxigént). Nemrég kezdhetted a "szakmát" és annyit "szoptál" a tapasztalatlanságod miatt, hogy átmentél divatfikázó zombi módba. Ajánlanék egy jó pszihológust,de nem tudok mert NEKEM nem volt még rá szükségem. Szerintem gondolkozz el az életeden. Obi van Kenobit idézve: Go home and rethink your life.
A félreértések elkerülése végett. Nem tisztem védeni se a Microsoft-ot sem annak termékeit. Viszont, én megelégedéssel használom őket és nincs kedvem minden Windows fórumon az ilyen Flanger félék fröcsögését olvasni értelmes infók, viták , leírások helyett. Tessék már egy kicsit összekapni magatokat.
Na és hogy ON topic is legyen:
Érdekes módon nekem nem produkál semmilyen fekete halált a Win7. Pedig minden frissítés benne van. Bár igaz ÉN fizettem érte. Lehet hogy a többinél ez a hiba(ők NEM fizettek érte értsd warez). Tudvalévő hogy a trójai vírusok szeretik a kalóz windowst. Főleg mert a kalózok rakják bele.

|
Flang3r: Ha már ennyire okos vagy, akkor bizonyára hallottál pl. a Decloaking Engine-ről. Ami valóban létező megoldás a te fiktív kémbigyóiddal szemben. :) És még a TOR sem véd ellene igazán, mert megkerüli.
|
és mégis kiért mennek ki te kis csacsi? a TOR-exit tulajáért ? :FFF
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
"csicsásnak csicsás, de használhatatlan" ez igaz
mennyi de mennyi dolog vált ilyenné az utóbbi 10 évben
|
A VirtualBoxban simán elfut majd a számlázóprogram is. kvp, szerintem meg inkább neked kéne egy alapos kivizsgálás,ha azt gondolod, hogy engem valaha is láttál
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Na jó ígérem váltani fogok, hogy a kreativitásomat ösztönözzem.
Linuxra!
Eddig is már csak 1 számázó program volt az amit használtam a nem nyílt forráskódú szoftverek családjából, úgyhogy nem lesz fájdalmas. Firefox, OpenOffice, Gimp, Pidgin, NetBeans a lényeg, hogy a munkám eddig sem kötött a winhez.
Jövőre már csak virtuális gépként lesz win a gépemen. :) Szabadság, szeretem! :D
|
kvp: Abban a formában, hogyan előhozta, eleve nem működhet, de ezt aki kicsit is ismeri hogyan működnek a hálózati protokollok, az úgyis egyből belátja. (Persze lehet, hogy a ms titokban minden kábelt coaxra cserélget.)
|
Aki hozzád fordul, hogy távolítsd el gépéről az azzal vásárolt Windows 7-ét, az ugyanolyan kretén mint Te, ugyanis vehetett volna anélkül is gépet és akkor egy fillérrel sem ad ki több pénzt mint ami szükséges, pláne nem arra a fos Win 7-re. Köszi, megvagyok a beépített keresővel, egyszerűen hozzáadtam indexelendő területhez egész rendszerpartíciót, indexelés alatt ugyan lassít, de ha az megvan, utána gyorsan megtalál bármit. Ja és Norton Commandert ki nem állhatom, de ez saját ízlés nem kell követni. Nem tudod mi a különbség home share meg work share között??? Íme egy szakértő rendszergazda...gyász, amit művelsz itt. Vagy én vagyok őstehetség, hogy rákattintottam mappák menüsorában levő megosztás ezzel című gombra és választottam a lehetőségek közül... 30 éves számtech szopás? No comment. Egy profit az különbözteti meg az amatőrtől, hogy a profinak akkor is sikerül megcsinálni valamit ha nincs kedve hozzá, az amatőr akkor sem tudja megcsinálni, ha van kedve hozzá...Te még ez utóbbi szintet se éred el. 
|
"Ja, szóval akkor ha jól értem akkor ez az "ethernet-delaying" egy általad kitalált, nemlétező valami, ami az egyelőre csupán a te elmédben létező fiktív programok részét fogja képezni? :)"
A vicces az, hogy nem o talalta ki. Egy regi tankonyvben hoztak fel peldanak, adatrejtest hasznalo kommunikaciora. Abban az idoben meg nem volt elterjedt az ip alapu kommunikacio es a legtobb helyi halozat egy darab hosszu koax kabelbol allt. Ahhoz kepest, hogy azt allitotta a win7-ben van (regebben meg az xp-ben volt) elegge nem tudja honnan lopta az otletet. Mindenesetre az sg csapatanak eleg sokan fizetnenek, ha lenne egy kulon 100%-os munkaidoben ot cenzurazo ember. (akar valtassal 3 muszakban)
ps: Azt hiszem egyszer mar lattam egy eloadason a kerdeses embert, kerdezni akart valamit, de nem sikerult angolul kifejeznie magat, pedig tobben is segitettek neki. Eleg ilyeszto volt a viselkedese, kb. borderline, lasd legutobbi egyetemi eset. A 30 ev kb. passzol, ez nagyjabol az eletkora, +/- par ev. Mindenesetre erdemes lenne keresni annyi gyuloletet a hozzaszolasaiban ami alapjan mar hatosaggal lehet kivizsgalasra vitetni. (nem, a tor nem vedene meg az ajto ratorestol, elvegre nem ellene hanem erte mennenek :-) ) 
|
Flang3r: Továbbra sem mutattál egyetlen részletes leírást sem a te állítólagos "ethernet-delaying" technológiádról, annak pontos működéséről.
De nekem az is bőven elég, ha te, itt válaszolsz pár egyszerű alapvető kérdésre ezzel kapcsolatban. Ahogy neked jobban tetszik.
|
weg még flang3r! arra lennék kíváncsi, hogy 10-15 év múlva is xp-t fox használní? vagy áttérsz a visztára, vagy a 7-re?? [#nyes
|
iggen. ÉS ÉN ISMÉTELTEN HOZZÁTESZEM, MÉG JÓ HOGY AZ XP-IS MEG A 7-IS FENNT VAN A GÉPEN. Egyébként a Win7 Hálózati kezelése télleg bonyolultabb, de: (ezeken érdemes elgondolkoznod flang3r!) -Ha az XP annyira-de annyira tökéletes, akkor na NA?! valyon mért is csinták meg a Win 7-et? szopatásból? És ha annyira szar az xp, akkor mért nem csinták eg a 7-et mondjuk az xp 4., vagy mittomén... 5. sp-jének??? HA?
Am egyébként nekem a Win 7 vizuális felülete kajak bejött.
Meg flange3r! az xp-hez nincs több frissítés! szal felesleges kiállnod mellette , meg annyira tépned a szádat, ugyse lesz jobb... (am én csak középuser vagyok, csak torrentezésre használom a gépet), de az xp-ben egy CSOMÓ BUG-T , MEG EGY CSOMÓ felesleges dolgot talál a kezdő user, ami nem épp oda illene... talán ilyen helycsesző xp-dolgok (talán) nem lesznek, és nincsenek a Win7-ben... talán... de szerintem olyan SÚLYOS külömbség nincs a 2 op-között. szal egy kezdő,aki még a tüzfalat se tudja kezelni, annak még az sem tünne fel hogy (hogy a p**ba kell hálózatotkezelni???) szal ennyi 
|
vagy újabb példa: attól még hogy vannak olyan emberek , akik olyan hülyék, mint a döngölt agyag, és fingjuk sincsen az exponenciális egyenletekről, attól még annak az embernek egyetlen idegsejtje is másodpercenként több millió exponenciális egyenletet számol ki és hajt végre olyan öszetett program-műveleteket, amiket még vagy 500 év múlva készülő számítógépek is meg fognak emlegetni....
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
nézd, a dinamót Jedlik Ányos 5 évvel Siemens előtt konkrétan legyártotta, mégis Siemens nevéhez fűződik aki később szabadalmaztatta, ettől még mind a ketten külön-külön feltalálták és nem egymás 5letét lopták L. Itt a helyzet ugyanaz. Az hogy én rájöttem egy technológiára az nem az jelenti hogy én találtam fel a spanyolviaszt, hanem inkább azt jelenti, hogy nálam sokkal nagyobb tudású, okos programozók a gyakorlatban már régóta igenis alkalmazzák, ha tetszik ez neked, ha nem.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
A nyílt forráskódú rendszerek / programok kíméletlen evolúciójának a következménye, hogy egy program, újabb verziója vagy többet kell hogy tudjon, vagy gyorsabbnak kell hogy legyen , vagy kisebbnek/karcsúbbnak kell lennie mint az előző verzió, ahhoz hogy elismert, elterjedt programmá váljon.
Ha jön egy másik program, ami nem tud ugyan annyit, de elfut egy nagyságrendekkel kisebb teljesítményű , ezért olcsóbb gépen, akkor mérget vehettek rá, hogy az emberek túlnyomó része azt a programot fogja majd használni.
Mivel a Windows zárt forráskódú és monopolhelyzetben van, a Microsoftot semmilyen erő nem készteti hogy kisebb, gyorsabb és nagyobb tudású szoftvert írjon. De ezek közül még a nagyobb tudás is erősen megkérdőjelezhető, a többi viszont kész tény, megkérdőjelezni sem lehet ( a XP kontra Win7 témában )
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Flang3r: Ja, szóval akkor ha jól értem akkor ez az "ethernet-delaying" egy általad kitalált, nemlétező valami, ami az egyelőre csupán a te elmédben létező fiktív programok részét fogja képezni? :)
Nos, esetleg leírnád a kedvemért részletesen, hogyan is működne? Esetleg ha már van olyan, adnál egy linket a részletes leírásához?
Ja, és szabadalmaztattad már?
|
te nem tudom hogy miről beszélsz, mikor a Windows XP-ben IS két kattintás ugyancsak a file/mappa megosztásánál... akkor meg most miről beszélünk?
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
itt található, az sg fórumain, az ethernet-delaying-et én találtam ki, de nem én találtam fel az eljárást, hanem csak én IS feltaláltam. de attól még létezik és ha nem is a windows 7-ben de a jövő zárt forráskódú OSeiben benne lesz.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
1. A mappamegosztás két kattintás, nem tudom, miről beszélsz... az hogy láma vagy, nem az op. rendszer hibája.
2. Szidod itt az "egérrelbuzizó" átlagusert, közben meg arról beszélsz, hogy hajj de nehezen kezelhető a tűzfal egy átlaguser számára. Most akkor mi van? Tanuljon meg tűzfalat kezelni az átlaguser, vagy maradjon hülye?
Nincs neked 30 éves számítástechnikai háttered, de még 3 sincs, vagy csak simán fogyatékos vagy.
|
Flang3r: Inkább az "Ethernet-delaying" kérdésre válaszolj kérlek. :)
|
én nagyon jól tudom, de egy átlaglúzernak magyarázd már el hogy mi az az ip cím hogyan tudja kideríteni a lúzer a sajátját ésatöbbit...
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Jobb klikk megosztás másik gépen meg beírod a gép ip címét és megy :D
[ cod.magyaritasok.hu ]
_____|\_____\o/___ Cápatámadás ಠ_ಠ
|
"Hálózatkezelése jobb. WinXP-n, Vistán buherálni kellett hálózati beállításokkal, ha két gépet összekötöttem fájlmásolás miatt, most csak kábel bedug és másol és örül..."
Én pontosan az ellenkezőjét tapasztaltam: míg az XP-ben elég volt megosztani egy könyvtárat és a tűzfalon engedélyezni a filemegosztást, addig ebben az ultraFOS win7ben 3 órát kell filozofálni, hogy a HOME-SHARE meg a WORK-share között vajon mi a genny a különbség és milyen metódus szerint oszt meg és mi a l*f*szt, ezenfelül minimum egyetemi végzettség kell hozzá, de ha én 30 év számtek sz*pással a hátam mögött el kell hogy filozofáljak rajta, akkor mit fog ehhez szólni majd az átlaglúzer ??? ugyanez a tűzfala, ami jó részletes ugyan, de ha bármelyik átlaglúzer megmutatja nekem hogy mi mit jelent, akkor én kérek elnézést. (persze én tudom, hogy mi mit jelent, csak kétlem hogy az átlaglúzer is érteni fogja aki még a saját felhasználónevét is rendszerint el szokta volt felejteni, ha tudta valaha is egyáltalán)
Rendszerbe integrált kereső: pikkpakk megtalál bármit, bármelyik mappában lehet keresést indítani, gyors, hatékony. XP-re van a Desktop Search 4.0, ami csak korlátozott képességű Vista/Win7 keresőjéhez viszonyítva.
A drágalátós rendszerbe integrált keresőd miatt egy külön szörvájsz (az indexing) lassítja az amúgy se gyors rendszeredet, valamint nekem már nem egyszer volt hogy nem talált meg olyan file-t amit aztán a Total Commander bizony igenis megtalált, úgyhogy kössz de a szar integrált explorer.exe helyett én maradok a Total Commandernél. és azon belül is az olyan részletességű keresésnél amiről a Windows 9 se fog még álmodozni sem (még XP-n is)
Nem beszélve arról, hogy ez a Desktop szörcs, meg a kiskutyuskás kereső az igazi, megrögzött LÉMEReknek, lúzeroknak, vagy egyszerűen csak a vaskalapos "egérrelbuz*zó" irodai talpnyalóknak való, akik ugyan hol voltak a számítástechnika hajnalán ahol a Norton Commander és a DOS Navigator óta az Alt+F7 jelenti a keresést. Vagy ha voltak is, de minek, mert a fejüket máig nem tudták megtanulni használni is és jó eséllyel a levágott kis bőrdarabkájuk miatt keresnek havi Xmillió forintot. 
"Wifi kezelése sokkal simább, ésszerűbb, egyszerűbb."
Bla-bla.. ez legalább akkora süket sóder, minthogy "stabilabb" és a cikket tekintve: biztonságosabb ...
"AeroSnap, Peek, Shake tök jó." 
Gratulálok. Egytől egyig kb. 20 programsoros kódok, amin 2 évet melóztak , majd a Visztába beledolgozva eladták neked, mint átlagLÚZERnak... én nem mondom, ezek nem rossz fícsörök, de olyan kevés érv a Win7 mellett mint kempingsajtban a sátorvas
"Windows Media Player 12 rengeteg beépített kodekkel jön, nem kell annyit szenvedni kodekpakkokkal."
Akkor mégis miért van, hogy engem mindenki, aki új gépet vásárol Win7/Visztával, az felhív, hogy sikáljam le neki, és rakjak fel XP-t, mert majd inkább "szenved" a kodekpakkokkal... (K-Lite) még akár hármat is kell majd kattintania mire felmegy a K-Lite Codec pack...
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]

|
én meg gyakorlati tapasztalataim alapján mondom, hogy remekül használható, stabil, és produktív. semmiféle hardvert nem tesz tönkre.
most akkor hogy is van ez? remélem érted az iróniát.
|
Igen, gyakorlati tapasztalataim alapján mondom, használhatatlan, többek között mert tönkreteszi a hardvert...
Azért ez durva egy oprendszertől...
|
"természetesen csicsásnak csicsás, de használhatatlan"
-> mert te azt mondod, mi? :)
|
Nekem sem jött be a WIN7! Például van 4 db egyforma SATA vinyó, telepítéskor csak 3-nak (!) adott betűjelet (a hardverek között viszont ott volt mind a négy!), de sebaj lemezkezelőben hozzárendeltem egy betűjelet a negyedikhez is. És most jön a hidegzuhany: csak 1 hét múlva véletlenül vettem észre (mert nem ugyanott van a gép), hogy kattogtatja a vinyót!! Vadiúj vinyónak valószínűleg évekkel megrövidítette az élettartamát, mert kb. 10 percenként ki-be kapcsolgatta!! Megnéztem a SMART-jelentésben: 1700-szor ki-be kapcsolgatta!
Tehát, ha nem veszem észre, akkor a Windows 7 hardvergyilkos! Természetesen a Windows XP-vel ilyen gondok nem voltak, tökéletesen ment - és mivel vissza tértem rá, megy is - vele a 4 vinyó. (Ha valaki tápra gyanakodna, nem nyert.)
Ráadásul egyéb gondok is vannak a Win7-tel, több, néhány éves program nem fut rajta stabilan, plusz a mappamegosztás is instabil, ha sok mappa van egymás alatt megosztva, van amikor a másik gép nem éri el a mappán belüli mappákat, látni látja, de nem fér hozzá, hiába van minden jog megadva.
Szóval egyáltalán nem vált be a Windows 7! Természetesen csicsásnak csicsás, de használhatatlan! 
|
Én az igénytelen tuningra gondoltam. Arra céloztam, hogy amikor teleragasztják kocsit krómUTÁNZATÚ ezzel-azzal meg űrhajóra emlékeztető idomokkal, attól még nem lesz jobb autó, nem ér fel egy valóban krómkilincsű autóval például, se szebb, bár ez ízlések és pofonok kérdése...Ugyanígy ha XP-t pakoljuk meg mindenféle extra progival, skinnel, és telekürtöljük a világot, hogy ugyanmár ezt XP-n is lehet, akkor sincs új és valamivel fejlettebb rendszerünk csak egy barkácsolt valamink. Lehet utólag a Trabantba is légkondit meg bőrülést meg központi zárat szerelni, de valahogy mégse olyan mint egy új autó... Okés, hogy nem Microsoft találta fel a 3D felületet, csak gondolt egyet, és elérhetővé tette mindenkinek...azóta hirtelen mindenki átlátszó üvegfelületben gondolkodik ha UI-ról van szó.
|
Az xp sp3-tól alapban bekapcsolt "black hole router detection" másnak is levesz egy kicsit a sávszélből kb. 10-20 kb/s-t ha be van kapcsolva, mert nekem igen
|
"Amúgy meg akkora parasztvakítás az Aero, mégis minden kistáska olyanra skinezi az XP-jét/Linuxát..." azért szeretnék pontosítani: a Linux KDE grafikus felülete már kb. 10 éve képes 3D asztal megjelenítésére, az más kérdés, hogy ez nem volt egyik distro része sem, és baromi nagy szopással lehetett csak működésre bírni. De ettől függetlenűl parasztvakítás mind az Aero mind a Compiz ui. ettől nem lesz hatékonyabb a munka, nem lesz gyorsabb a gép stb...
ami a tunningot illeti: ha egy szépen felhúzott igényesen megcsinált autót egy gyárilag szépen megcsinált mellé állítanak, néha a nem gyári sokkal szebb. Az elismerést meg egy ilyen versenynél biztosan az utólag felhúzott fogja kapni ui. egy gyár evidens sokkal komolyabb eszközökkel képes bármit csinálni mint egy emberke a saját pénzéből. De ez nem paralel a linux/win vitával. Akkor lenne hejtálló ha az írtad volna, hogy a srác agyonhúzott verdája a műanyag szpojlerekkel együtt is kb. 30-35%-al gyorsabb ugyan azon a pályán ugyan azzal az üzemnyállal mint a gyársi csapat milliós kocsija. Mert kb. ez a helyzet.
a többi meg a szokásos újítás, ami gy.k. csak a windows rendszereket használók számára új. A többiek már régóta használhatják, még a 3D-s asztalt is. 
|
"A felhasználók legrosszabb esetben a Windows újratelepítésével oldhatják meg a problémát"
O hát így máris nyugodtabban alszik az a pár millió emberke a világon. :XD
|
Érdekeseket írtok...wanek...így már olvashatóbb a hozzászólásod. 
Itten írjátok, hogy nem lassul be a win7. Én meg azt mondom, hogy pedig de. És éppen pont úgy mint az XP. 1 éve használom a win7-et és belassult. De nem kicsit. Ez többek között köszönhető a fantasztikusan csodálatos NTFS filerendszernek...tudjuk mi, hogy vannak hátrányai...lassan 9 éve, de még mindig nem bírtak win alá jobbat csinálni.
Hát az hogy ilyen a rendszerigénye...hol érdekel. Tescós gépen megy. Még kis nyomi netbookokon is megy, mert már azok is elég erős gépecskék.
Annyi pozitívum van, hogy fagyás..tehát ilyen agyhalott állapot ebben az 1 évben még nemvolt win7 részről, sem kékhalál...xp már 10* megadta volna magát. Mert van a gépemen szerver komponens is..kínzom is rendesen, plusz fejlesztek kézzel lábbal...és nemigen lehet meggyilkolni, így azt kell mondjam, gépigényes, de jó rendszer.
Aztán, hogy kell-e parasztvakítás vagy nem.
Nézzétek meg az Apple termékeit. CSAK ezért tudja eladni, mert amúgy egy mezei ingyenes BSD az alapja. Az ájfonban is olyan bakik vannak, hogy egyik gyártó sem engedheté meg magának, hogy ilyen készüléket adjon el.
Ezek meg a bugos szarjukat (hájpfon 3g és 3gs) eladják 290 000-ért...miért? Mert csicsás, mert parasztot vakít, és mert elhiszik, hogy ettől könnyebb lesz az életük. Jahogy melegszik a cucc, meg akár fel is tud robbanni, meg kép helyett valami pixelhalmazt készít, még a GPS 500 métert késik...júzert nemérdekli, mert csillivilli dizájnos drága telefonja van és egy státusz szimbólum is egyben.
Apple oprendszerére ugyanez igaz...keveset tud de ezt stabilan. :DD Jameg csillivilli parasztvakító...mamár semmilyen terméket nem lehet eladni marketing...azaz parasztvakítás nélkül. Mert ami szebb azt veszi meg a júzer. Tökmindegy, hogy szétesik, vagy felrobban..de szép.
Egyébként a jövő a free rendszerekről fog szólni, nincs mit tenni, MS is ezen kicsit elgondolkodhatna amíg van idő rá...de ez más téma. (Króm os, hackintosh, Linux meg át fog alakulni)..mobil fronton meg egyértelműen Android.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!

|
Flang3r:
Inkább azt mondd meg, hogy hol található az általad több helyen emlegetett "Ethernet-delaying" 'szeganográfiáról' egy rendes leírás. :)
|
mármint konzisztensen hozni ugyanazt az UI-t...
|
Ennek az idióta Flanger mentalitása arra emlékeztet, amikor valaki agyontuningolja a öreg autóját több tonna műanyag spoilerrel, meg krómutánzatú öntapadós műanyag díszléccel meg effélékkel aztán veri a mellét, hogy ő olcsóbban és szebben kihozta ugyanazt, amivel esetleg egy újabb gyártású akár szériaautó is rendelkezik. Pedig csak simán ideológiát gyárt a saját igénytelenségéhez/ostobaságához/pocsék ízléséhez. Amúgy meg akkora parasztvakítás az Aero, mégis minden kistáska olyanra skinezi az XP-jét/Linuxát... Win7 épp csak alig másfél hónapja van piacon hivatalosan, jó hogy nem akkora a piaci részesedése, mint bármely régebbi rendszeré... Nem csak dizájnban szebb, hanem natívan szebb, bármilyen skin se képes olyan konzisztensen hozni az UI-t mint a gyári megoldás. Hálózatkezelése jobb. WinXP-n, Vistán buherálni kellett hálózati beállításokkal, ha két gépet összekötöttem fájlmásolás miatt, most csak kábel bedug és másol és örül... Rendszerbe integrált kereső: pikkpakk megtalál bármit, bármelyik mappában lehet keresést indítani, gyors, hatékony. XP-re van a Desktop Search 4.0, ami csak korlátozott képességű Vista/Win7 keresőjéhez viszonyítva. Új tálca először nem állt kézre, de később felismertem előnyeit, sokkal jobb. Wifi kezelése sokkal simább, ésszerűbb, egyszerűbb. Otthoni csoport nagyon tetszik, sokkal gyorsabban megoszthatok bármit otthoni hálózaton. AeroSnap, Peek, Shake tök jó. Windows Media Player 12 rengeteg beépített kodekkel jön, nem kell annyit szenvedni kodekpakkokkal. Csak így pár dolog ami nekem tetszik és segíti munkámat. 
|
Na ja. Továbbra is esélyes, hogy beépített/hivatásos troll.
"A valóság akkor se szűnik meg létezni, ha már nem hiszel benne" P.K.Dick
|
Exen és Justil > ezek elég gyenge érvek az OS lecserélésére, a Visztához képest semmi újdonságot nem mutat a Win7, és Visztára se cseréltek az emberek a 2 éves megjelenése óta. Amiket felsoroltál elég gyenge fícsörök, amit egy huszadrangsú shell-el , az explorer.exe lecserélésével (Aston, BBlean, FastAero, Blueberry Windows Shell, Geoshell, EVWM, Goosh stb..) egy Windows XP-n bármikor eszközölni tudunk... Vagy az explorer lecserélése nélkül átalakíthatod XP-det 0% rizkóval MAC OSX, vagy akár Vista Aero külsejűre is a teljes Aero effektskálával egy nagyságrendekkel a Viszta igényei alatt lévő konfiguráción és videókártyán.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Justil-al értek egyet, engem például motivál munka küzben, ha nem ugyanazt a képernyőt kell bámulnom 6 év múlva is, és egy letisztult, szép, és komfortos operációs rendszer asztala köszönt. Kreativitásra ösztönöz.
|
"Kedves" Flang3r
Először is, igen, az XP-nek is nagyobb a gépigénye, mint a 98-nak, attól még nem fogok 98-at ahsználni..., de nem akarom magam ismételni folyton-folyvást.
A nagyvállalatokról annyit, hogy már a BMW, a Pannon, a Ford, a Continental Airlines, a Starwood Hotels és az Intel is váltott vagy épp folyamatban van a váltás. (További nagyvállalatok váltanak Windows 7-re) Ezek azért nem kis cégek...
Attól hogy még egy rendszerhez ragadt valaki, és az az ő igényeit tökéletesen kielégti az egy dolog. Ha így neki jó, semmi bajom nincs vele, de akkor sem kezdem el szapulni a másét, mert az nem olyan mint az enyém..
A Windows 7 terjedéséről annyit, hogy már régen túltett a Vistán, és bizony már nagyobb a részesedése, mint a Mac OS X-nek... ami azért elmond valamit... bár neked tuti nem sokat.
Jah, majd elfelejtettem, semmi újítás nincs a Windows 7-ben az XP-hez képest? Csak a teljesség igénye nélkül: teljesen megújúlt tálca, végre nem fog 100 éresítési ikon az óra mellett helyet foglalni, és ha össze is csukom, tutira a fontosakat eltakarja, ami meg nem kell, azt kinthagyja, ilyen már nincs a Windows 7-ben, ezt is testre lehet szabni. Megnyitom a start menüt, beírom hogy "chr" és enter, máris előjött a Chrome, ami a végre használhatóbb keresést hivatott demostrálni. Nah még el sem hagytuk az asztal alsó sávját... De pl. a widgeteket akárhova rakhatom végre, vagy a natív VHd kezelés, a Peek, Shake és Snap funcikót, és még sorolhatnánm, mennyi sok kisebb-nagyobb újdonsággal érkezik a 7-es... 
|
bocs'má de nálam érezhetően gyorsabban fut a win7 mint az xp. de vágom, biztos az én rendszerem a kivétel, ami a te szabályodat erősíti :)
|
bocs'má, de attól, hogy egy OS full csicsa, miért ne lenne alkalmas munkára? következő kérdésem pedig az, mitől lenne a win7 full csicsa? attól, hogy van pár átlátszó ablakszegély?
|
és ez a trójai egy olyan hibát használ ki ami már az NT-ben is benne volt. Ennyit az új fejlesztésekről.
"egy olyan problémáról van szó, mely már évek óta jelen van a Windowsokban, és a fekete képernyő feltűnhet a Windows 7-ben, a Vistában, az XP-ben, az NT-ben és a Windows 2000-ben is."
index.hu
|
Valszeg a képernyőpihentető került bele a boot scriptbe. Ennyi.
|
@Flang3r ugy el vagy szalva mint a Sputnik... olvazd mar el ezt a cikket lehetoseg szerint ugy hogy nem csak par szot belole: win 7, troja, hiba, fekete, halal. itt nme csak a win7 van szo bar te ezt figyelmen kivul hagyod - mint sok midnen mast is, de ezt toled mar megszokott - hanem a te altalad olyan nagyon xeretet XP is. figyelsz? vagy most is csak minden 4 szot olvastal el?
Minden lehetseges. Csak ami lehetetlen tart tavabb.
|
Az a baj a Vista/7 -el, hogy munkára nem nagyon alkalmas. Mi a fenének kell az operációs rendszernek full-csicsának lennie? Ezt az adottságot én a felhasználói programoktól várom.
|
Először is nézzük a gépigényét:
Az XP hivatalos gépigénye:
- Intel Pentium 233 illetve MMX támogatású processzor, - 64 megabájt RAM és - 2 Gigabájt merevlemez,
miközben a Win7 hivatalos gépigénye:
- 1 Gigaherces processzor, - 1 Gigabájt RAM és - 16 Giga tárhely
most néhányan biztosan azzal jönnének elő , hogy nem hivatalosan a Win7 is futtatható jóval kisebb konfiguráción, csakhogy abba biztos hogy nem lesz köszönet, ellenben az XP nem hivatalos verzióját már láttam 48 mega ramon és pentium 166-oson is gyorsabban bebútolni, mint a Win7 hivatalosat a minimál gépigényén. Valamint az általános működése is sokkal lassabb ugyanolyan átlagos konfigon. (1-2 Gigaherc / 1 Giga RAM)
jönnek azzal is majd biztos, hogy dehát ha új gépet akarok venni vagy veszek akkor arra már nem megy rá az XP, mert sok a magja, nincs hozzá driver, DE:
egyrészt a legtöbben -főleg a csóri magyar viszonyok között- nem akarnak új gépet venni, főleg nem holmi WinFOS7 miatt, ha vesznek is (és a gyakorlatban is így működik, mivel engem ezzel állandóan hívogatnak) az az első hogy a Win Visztát, 7-et azonnal lesikál(tat)ják róla és feltesznek egy XP-t, mert:
- egyrészt senki sem a saját zsebe és saját maga ellensége, hogy saját magát egy lassabb rendszerrel szivassa, - másrészt az XP-t emberek 5 éven keresztül használták, úgy hogy kutya bajuk nem volt vele , megszokták és most már semmi, még ha valóban jobb OS is lenne még az sem rángatná ki őket a megszokott kerékvágásból,
senki nem olyan hülye (különösen a nagyvállalatok nem) hogy egy biztosan bevált rendszert egy bizonytalanra cseréljen.
a gémerek sem használják a Win7-et, mivel a legtöbb játéknak a win7-tel a gépigénye is megnőtt , a futása nem garantált, és az a néhány játék amely támogatja a 64 bitet és a Direct-X 10-et az egyrészt kevés másrészt olyan kevés, mint mackósajtban a brummogás, túl kevés indok, hogy csak ezért bárki is lecserélje kedvenc XP-jét.
Másfelől pedig az XP igenis támogat hivatalosan is 2 magot illetve procit, és manapság még eleve nincs olyan szoftver ami ennél több magot támogatna, de még a 2 magot támogató szoftverek száma is meglehetősen limitált, ezenkívül az XP-re a drivereket is (néhány gagyi HP notebook kivételével) igenis megírják a legújabb Notebookokra is, legújabban pont azért mert a Win7 eladásai eléggé kérdésessé váltak.
A Rendszergazdák világszerte velem együtt csípőből és elvből gyűlölik a Win Visztát és a Win7et, mert a Win7-et/Visztát támogató szoftverek újabb verziói brutálisan nagyra nőttek és az XP-n instabillá váltak, az win7-tel és a tweakjeivel a telepítés után 4szer annyi időt kell eltölteni mint egy XP-s gépen, semmi sem áll a kézre , az UAC, a sok szar notebook szoftver és a vírusírtó frisítések az őrületbe kergetik őket. a Boot managere kritikán aluli, nem elég hogy egy sima Linuxos GRUB, de még ha tényleg az lenne... szétb*ssza a korábbi XP-s telepítést , és nem egy olyan esetet láttam, hogy az XP-t már nem is engedte bebootolni... 
sorolhatnám még de csak annyit mondok amit eddig is, tartom magam ahhozm hogy a Viszta alapjára épülő rendszer nem fog csodát művelni, utódját követve hamar a kihalófélbe lévő Operációs Rendszerek listájára kerül , a Windows ME és a Viszta után a Microsoft harmadik és egyben utolsó tévedése volt.
Nyugodjék békében !
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]

|
Ezt kifejtenéd hogy az "XPhez képest viszont egetrengetően szar"!Ugyan is kiváncsi lennék hogy miben jobb az XP.
|
"Kedves" Exen
A Win7nek néhány igen ritka, kivételes esettől eltekintve (mint pl. a tacsszkrínes noteszgépek) az égvilágon semmilyen újdonsága nincsen. Én viszont próbáltam már több különböző konfiguráción is és az XPhez képest viszont egetrengetően szar.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
"Kedves" Falng3r
Lehet, hogy az XP gyorsabb, de egy régebbi rendszer, ennyi erővel tehetsz fel 3.1-et is, az egyenes rakéta sebbességel fog hasítani.Érzed az iróniát? Akkor jó. Nekem is volt elavult gépem, döntöttem a kényelem és a gyorság közötti komprumisszumok valamelyike mellett. Most van egy középkategóriás laptopom, tökéletesen elfut rajta a Windows 7, többet bír az aksi 7-essel, mind XP-vel, letisztultabb látványt nyújt, és végre van 1-2 beépített szolgáltatás, ami kiváltja, hogy kismillió programot kelljen feltelepítenem az oprendszer után. Ezek mellett pedig akad 1-2 kényelmi funkció is, amit szívesen fogadtam. Még egyszer mondom, ez sem tökéletes, csak nem tudtam szó nélkül elmenni mindamellett, hogy szerinted semmivel sem kap többet a user Windows 7 alatt, mint XP-ben, mert ez nem igaz, és szerintem te továbbra sem próbáltad még életedben használni a Windows 7-et.
|
Nekem nem igazán egyértelmű, hogy ki szivat itt kit.
|
ha hülye user rákattint a pina.exe-re akkor az ellen XP-n sincs orvosság, nekem nem is ezzel van a bajom, nekem azzal van a bajom, a Microsoft úgy próbálja beállítani, mintha a Win7-en nagyobb biztonságban lenne a lúzer a pina.exe-éktől, pedig, mint az alábbi cikk címe és témája is mutatja ez nem így van. Ráadásul a lúzer a Win7-tel semmit nem nyer, csak veszít az XP-hez képest, mert vagy eleve egy újabb, erősebb vasat kell vásárolnia kemény százezrekért hogy egyáltalán elfusson, vagy ha el is fut, egy ugyanolyan gépen egy XP klasszisokkal jobban teljesít, gyorsabb, és 1000x több progam fut rajta 100% stabilitással, mint a win7en.
Szebbnek viszont tényleg szebb, ez tény , ezt én nem is firtattam sosem, de ezt hívják nemes egyszerűséggel parasztvakításnak.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Szerintem flang3r gyerekkel semmi baj nincs. Aki ismeri, úgyis átlépi a hülyeségét, aki meg nem, az elolvassa 2 postját, és úgy lép tovább. Aki meg hülye, az válaszol neki :D
Akkor beállok a hülyék sorába én is: Kedves Flang3r! Tök jó dolog amit csinálsz, és nagyjából egyet is értek vele. Én is utálom a windowst, nem is nagyon használom, a gépemen nincs is. Viszont a hülyeuser ismerősöknek meg már win7et ajánlok, és csak pozitív visszajelzéseket kapok. Pl: Elejétől fogva gyors, nem lassul be idővel, nem kell újraindítgatni, esztétikusan néz ki alapból, anélkül hogy tökölni keljen vele, és még lehetne sorolni.
XP is baromira jó oprendszer, kisebb gépekre. Azokon valóban nem teljesít túl jól az új win, de nem is erre tervezték. Te se traktorral mész a városba, mert nem arra való.
Konklúzió: Még ha egyet is értek veled, akkor is kritikán aluli, amit művelsz. A stílusod kb 80as IQ-t tükröz, amit a postjaid információtartalma is igazol. Nem basztatásképp mondom, csak javaslat: Ha normálisan adnád elő magad, és nem linkelnéd be mindenhova a netbookon futó ubi netbook remix+virtualbox XP - wine HL2 - Win7 Halálcsillag kombót, akkor talán még mások is elolvasnák amit írsz, és nem csak rögtön átfutnának rajtad. Persze ez csak magánvélemény :)
És hogy cseppet ontopic is legyek: Gondolom ez főleg user error. Ha hülye user rákattint a pina.exe-re, és engedélyezi hogy adminként fusson, az ellen nincs orvosság...
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can't do.
The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.

|
aztán persze aki felszólal ellenük, azt megfigyelik, kirekesztik, ellehetetlenítik, kiröhögik, nevetség tárgyává teszik, példát statuálnak vele, leugatják, beviszik, benttartják, elviszik málenkíj robotra, elmegyógyintézetbe zárják, megvonják az internetjét, kínzókamrába viszik, ésatöbbi... stb..
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Fordulj orvoshoz.
i7 2600K|ASUS P8P67 EVO|G.Skill Ripjaws 2x4GB 1600 CL7|GAiNWARD GTX 570|SAMSUNG F3 2TB|37PFL7605|E-MU 1212m v2|Harman-Kardon SoundSticks II|Corsair HX650W|CM 690 II Advanced|Alpenföhn Matterhorn
|
flanger = kockázatokat vállaló, szakadár, a peremen végigfutó
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
a válasz roppant egyszerű: a cionisa szabadkőműves páholyok talmudista sz*revői , akik összelobbizták magukat a Microsofttal elvből gyúlölik a gójokat és ott szivatják őket ahol tudják, megfigyelik őket, rabszolgasorsba kényszerítik őket és borzalmas adókat vetnek ki rájuk. pont az ilyesmi tevékenységek miatt akarta anno egy kockabajszos bácsi felszámolni az egész pereputtyukat '45 tájékán..
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
Nah jó, aki így szidja a Windows 7-et, az valaha kipróbálta már? Mert szerintem nem!! Én viszont már 1 éve használom lassan!!! Még sosem sikerült lefagyasztani, pedig még a nem hivatalos alfa verzióval kzedtem. Minden drivert megtalált elsőre eddig, 22 perc alatt települt fel, és még eddig csak jót tudok mondani róla. Természetesen semmi sem tökéletes, sosem lesz, de szerintem nagy haladás a Vistához képest.
Jah és még valami, amikor kijött az XP akkor is mindenki szidta, hogy így gépigény, meg úgy gépigény, meg lassú, meg fagy, meg stb. Most eltelt jó pár év, kiforta magát az oprendszer, és most mindenki isteníti. Jó, stabil, kisebb gépre, netbookra tökéletes. De azért én inkább váltottam, egy korszerűbb, letisztultabb oprendszerre, a Windows 7-re. Ez az én szuverén döntésem, nem akarok senkit semmire rábeszélni, csak azt az egyet kérem, hogy mielőtt valaki nagy kegyesen leáláz valamit, azelőtt legalább próbálja ki...
Jah, és felőlem azt használsz, amit akar, lehet az Linux, (jah és én kipróbáltam pl. az Ubuntut, több hónapig második oprendszernek, de nekem nem jött be, mégsem megyek akármilyen linuc fórumra, hogy szapuljam azt, jó a Microsoftnak is megvannak a maga bűnei, de ez sajnos ilyen) vagy XP, akár 98 is, sőt akár a Chrome OS egy nagyon korai változata, nekem édesmindegy... 
|
Isten ments, hogy én vitatkozzak veled, szerintem mi már megtanultunk egymás mellett élni. Azonban így barátilag szeretnélek megkérni arra, hogy egyszer azt magyarázd el nekem (mert nem értem) hogy mire lenne az jó, hogy idézlek: "Hol a bizonyíték, hogy nem szándékosan szivatnak?" Tehát mi hasznuk van abból, hogy szivatnak bennünket? A kérdés nem piszkálódás, nem hergelés, hanem komolyan kiváncsiság!
|
ugyanígy felmerül a kérdés, hogy minek egyáltalán OS-t váltani, mikor az XP-t már legalább megszoktam, 25x gyorsabb és stabilabb mint ezek a szar trójai winfosok (Viszta/7) és ráadásul lerí a szituációról, hogy csak a trójai fícsörjei miatt akarják mindenáron, tűzzel-vassal, foggal és körömmel ráerőszakolni a felhasználókra.
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
off mi az, hogy flang3r? on
Még utánanázek más oldalakon, de kíváncsi vónék, mellik kémszoftver tehetett ilyet, ami persze rossz fényt vet a defenderre is, mert akkor minek is van ugye, minek azt frissíteni ha ilyen rosszindulatú szoft úgyis kifog rajta..
Háború a nemzet ellen: http://docler.hu/video/160355 - http://docler.hu/video/160384 - http://docler.hu/video/160291 - http://docler.hu/video/160315
|
Hol a bizonyíték, hogy nem szándékosan szivatnak?
Ki nem szarja telibe ezt a trágya WinFOS 7-et ???!!! Hajrá ChromeOS, hajrá XP, Linux ! [#falbav]
Az én károm, elvtárs, mindig -legalább- egy fitymányival nagyobb, mint a tiéd. [#violent]
|
|