A portálok helyét átveszik a hálózatok
2009. december 3. 11:18, csütörtök
Napjainkban már nem a mindent egy helyen kínáló portálok, hanem az olyan közösségi oldalak határozzák meg a webes fejlődés irányát, mint a Facebook vagy a Twitter. Eljött az összefüggő hálózatok kora.

Hirdetés

Vajon ki emlékszik még az AOL, az Altavista, a Netscape, a Fireball, vagy éppen a Lycos nevére? Pedig ezek néhány évvel ezelőtt még meghatározó cégek voltak, senki sem gondolta, hogy nélkülük létezhet majd az internet. Ugyanez történhet néhány esztendő múlva akár a Facebookkal is, hiszen az új jelöltek már ugrásra készen az ajtóban sorakoznak. Elég például csak a Spotify zenei szolgáltatásra vagy éppen a Foursquare hálózatra gondolni.

A világháló az a terület, ahol pillanatokon belül egy cég vagy egy szolgáltatás ismert és népszerű lehet, ugyanakkor nagyon nehéz éveken vagy évtizedeken át meg is maradni ezen a piacon. A MySpace 2006-ban még a vezető közösségi honlapnak számított, de semmi sem menthette meg attól, hogy a Facebook megelőzze. A Google piaci megjelenéséig úgy tűnt, hogy a portálok jelentik a kaput az internethez. A keresők azonban megváltoztatták ezt a rendszert, hirtelen nem lett szükség honlapokra, elég volt csak beírni a keresőkbe a minket érdeklő információkat.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója így nyilatkozott erről a jelenségről: "Jelenleg egyetlen oldalból folyamatosan egy olyan szolgáltatássá változunk át, amely számos alkalmazást - legyen szó asztali vagy éppen mobiltelefonos programokról - egyetlen helyen összpontosít. Vagyis egy honlap helyett inkább egy olyan webes platform akarunk lenni, amely a szociális kapcsolatokat mutatja be."

Napjainkban egyértelműen a különböző online szolgáltatásokat, az internetes videókat és játékokat kínáló cégek állnak nyerésre. A kommunikáció egyre fontosabbá válik, az emberek azonnal kapcsolatba akarnak és tudnak lépni egymással, az e-mail éppen ezért veszít a jelentőségéből. A felhasználók egyre több időt töltenek ezekben hálózatokban, barátságok köttetnek, kapcsolatok alakulnak ki. Az igazi áttörés azonban még hátravan. Az új rendszer ugyanis csak akkor teljesedik majd ki, ha a mobil készülékeken is megjelennek és elterjednek a közösségi szolgáltatások. Ehhez viszont még néhány évet várni kell, és szükség van mindenekelőtt megfizethető csomagokra, megfelelő sávszélességre és arra, hogy minden mobil készülékben legyen GPS-modul.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 05. 23:17 | galéria | válasz | #19
iwiw, facebook, twitter, linkedin, sg, index, mno, kurucinfó stb. stb.
mindezeket elolvasni, regisztrálni, ismerősökkel kapcsolatot tartani, bejelölni, levelekre válaszolni, hírleveleket elolvasni, beleértve a fontos szolgálati közleményeket, stb. stb. stb. stb. stb.
Nem sok ez egy kicsit?
lokko  
2009. dec. 05. 19:09 | válasz | #18
fikázni ez esetben nem divat, hanem egy olyan jelenség reflexszerű lesajnálása, amit az egyén ésszel nem fog fel ...
persze mert lesajnálni könnyebb a dolgokat, mint utánajárni átérezni felfogni ...

2009. dec. 05. 09:15 | válasz | #17
Az index egy része is felhasználók által előállított tartalomra épül (blog).
Így az index nem igazán választható már el a "web2"-től, az is benne van.
Justil  
2009. dec. 05. 04:05 | válasz | #16
zenészként csak bólogatni tudok. web2 nélkül a f*szba se lennék, így viszont egész szép eredményeket könyvelhetek el, ami nagyrészt a myspace-nek, fészbuknak köszönhető (mármint marketing szempontból)
Justil  
2009. dec. 05. 04:03 | válasz | #15
kerub már elmondta de elmondom én is: ez a cikk 1 óriási baromság. a twittert egyre többet használják a számos twitter kliens egyikének segítségével, és felhasználói bázisuk napról napra nő.
továbbra is rossz látni, hogy az emberek nagy része a twittert a "pisti vagyok elmentem szarni" típusú tweetek alapján ítéli meg. oké, lehet h ezek vannak többségben, de a twitter jóval több ennél. fikázni persze divat, értemén
Kerub  
2009. dec. 04. 12:44 | galéria | válasz | #14
2009. dec. 04. 12:04 | válasz | #13
Láttam a munkáidat, nagyon jól sikerültek, elismerésem.
Azért tegyük hozzá, hogy a saját oldaladon is elérhetők ezek, az meg nem "web2"-es.
2009. dec. 04. 08:05 | válasz | #12
Egyébként a felhasználók által létrehozott tartalomnak is vannak szintjei. Vannak, akik számára a tartalommegosztás = felrakom a buliban hányós fotóimat a Facebookra, és vannak (ideértve saját magamat is) akik a kreatív önkifejezés eszközét látják a webkettes tartalommegosztókban. Fotósok, zenészek, amatőr filmesek, akiknek korábban soha nem volt eszküzük arra hogy közönséget szerezzenek maguknak, most kiállhatnak a nagy nyilvánosság elé és ez jó. Az én anyagaimat összesen ötmillióan nézték meg a Youtube-on (magyar nyelvű, kizárólag itthon értelmezhető videó-összeállításokról van szó) és számtalan jó ismerettséget, illetve több fizetős munkát köszönhetek mindennek az elmúlt 3 év során.
2009. dec. 04. 07:58 | válasz | #11
Nagy igazság van szavaidban.

Ugyanakkor szerintem teljesen értelmetlen a nagy cégek és egy téma lelkes amatőr szakértői által készült tartalomszolgáltatásokat a "webkettes", felhasználói tartalommegosztókkal összehasonlítani. Ez olyan, mint a Porsche sportkabriót hasonlítani a VW Transporterhez. Melyik a jobb autó? Teljesen más a válasz, hogyha csajozni akarsz menni vagy betonkeverőt szállítani... A maga kategóriájában mindkettő a legjobb az adott célra, de teljesen más kategóriába tartoznak. Mindkettőnek megvan a létjogosultsága, és soha nem lesznek egymás vetélytársai, mert híreket soha nem fogok a Facebookon olvasni, az ismerőseimnek pedig nem a New York Times oldalain írok üzenetet.

Mint egyes kocsmákban a felirat, "megegyeztünk a bankkal: ők nem mérnek italt, mi nem adunk hitelt" :)

Szükség van a bankra, meg a kocsmára is.
2009. dec. 04. 05:38 | válasz | #10
Témába vágó cikk. Érdemes elolvasni:

Egyre kevesebben használják a Twittert
2009. dec. 03. 20:09 | galéria | válasz | #9
Háde' bizony van abban valami amit mondasz. Persze sarkosan, de a lényeg benne van.
Azért reménykedjünk hogy a mostani kiscsávókban feltámad az alkotási ösztön és néha hozzájárulnak a közösség fejlődéséhez.
Aki meg nem teremt semmi újat arra nem fog figyelni senki. Működik a szelekció.
2009. dec. 03. 19:54 | válasz | #8
Ragyogó.

(El is mentettem.)
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. dec. 03. 18:48 | válasz | #7
"ki tudja megmondani mi a jövő?"
elfogy az olaj és postagalamb
bunny  
2009. dec. 03. 18:08 | válasz | #6
Régen a kapcsolattartás eszköze a személyes találkozás volt. Majd a levél. Most már inkább felhívom, vagy dobok egy emailt. A világ fejlődik, ki tudja megmondani mi a jövő? Az SG olvasók tuti nem. Én is rühellem a twitter, fészbúk és hasonlókat, de nem tartom eretnekségnek, hogy elképzeljem, igenis létező jövő. Integrálják már telefonokba, annyi lesz facebook-ra írni üzenetet, mint egy sms-t írni, csak nem kell minden érintettnek elküldened egyesével. Pont ugyanannyi mozdulat lesz, mint sms-t írni. Ha van gps, megmondja van-e haver a közelben, nem kell megcsörgetni. Mittom, ezer módon lehet hasznos egy igen széles körnek. Másoknak meg baromság, elég nagy a világ, hogy elférjen egymás mellett többféle izlés.
bulba  
2009. dec. 03. 17:18 | galéria | válasz | #5
Az SG-nek leáldozott!
Csináljunk közösségi portált az SG-ből!

Na inkább irónia off
2009. dec. 03. 14:30 | válasz | #4
b10! Igazad van!

Cat: a regisztrált kör, meg a rendszeres felhasználók között elég nagy a differencia. Amúgy meg, ha valaki regisztrál is egy ilyen "web2"-es (LOL!!!) oldalra, az nem jelenti egyben azt is, hogy semmi mást nem használ. Nagy, felfújt lufi ez is, azért kell állandóan írni és beszélni róla, hogy a hirdetőkkel el legyen hitetve, hogy oda érdemes rakniuk a pénzüket.
A emberek "web2" előtt is, mobiltelefon korszak előtt is, sőt, internet korszak előtt is tudtak kapcsolatot tartani egymással. A semmitmondó kapcsolatok (bejelöljük egymást ismeretlenül is) eleve halálra vannak itélve, ha meg már előtte is ismerték egymást, akkor mi változott? Semmi. Maximum annyi, hogy külsősök is értesülnek arról, hogy ki kit ismer. Ez miért jó?
Ha valaki tartós, tartalmas kapcsolatot akar valakivel (nagyon jó haverság, barátság, stb), az mindenféle "web2" nélkül is meg tudja oldani, mint ahogy régen is. Ha a haverommal el akarok menni pl. sörözni, akkor vele beszélem meg, nem kell ehhez "web2". És a sört sem "web2"-ből iszom.
És ha már internet: állandóan temetik az email-t, pedig a mai napig sikeres, és sokáig az is marad. Sőt! Az "elődje" is, a postai levél is az.
2009. dec. 03. 13:44 | válasz | #3
asszem pont tegnap lépte át a 350 milliót.

De lényegében b10 kollégának igaza van, meg neked is abban, hogy csak egy szűkréteget érint. De pontosan azért egy szűk réteget, mert az emberek nagyszázalékának nincs igénye semmilyen minőségi dologra, tudásra, ismeretek bővítésére. b10 által említett tinik, fiatalok akik már így nőnek fel, ha most nincs, már később se fog megváltozni ez az igényszint, ergo egyre szűkebb lesz ez a réteg.. sajnos.. ördögi kör.
Cat  
2009. dec. 03. 13:07 | galéria | válasz | #2
Te marginális tartalmakról beszélsz, melyek alig pár tizezer embert érintenek.

A Facebook pár hónapja átlépte a 250 milliós regisztrált kört. Azok is rajta vannak, akik igényes várfotókat csinálnak, akik régi villamosvonalakon mászkálnak, és akik több száz éves dokumentumokat keresnek. Mindenki.
b10  
2009. dec. 03. 12:54 | válasz | #1
Engem ez a cikk arra emlékeztet, hogy amikor westel vs matáv harc volt, és most akkor a t-csoport merre fele menjen el, akkor borzasztóan meglepő vélemények hangzottak el:

- a westel vezető szerint a vezeték nélküli, mobil irányba kell elindulni
- a matáv vezetője szerint a vezetékes, helyhez kötött szolgáltatások irányában kell elindulni

Azta ! És nem durrant el az agyatok tisztelt vezetők, hogy ezen az állásponton vagytok ? Meglepődtem volna, hogyha a westel vezetője mondjuk a pékárúk sütésében látta volna a jövőt.

Na ugyanez van itt is, hogy egy web2-es oldal azt reklámozza, hogy a normál portálok halottak.

Kedves Mark Zuckerberg ! Ön bizonyára nem vette még észre, hogy a Web2 miről szól valójában:

- netes tartalmak (kép, szöveg, videó) lopkodása, saját név alatt feltöltése, vagy igénytelen minőségű, 'pofán verem a haverom' anyagok feltöltése (pl: youtube)

- netes 'zaj' előállítás többezer tonna mennyiségben (nulla tartalmú kommentek, kis piroska elment bulizni szintü twitter, facebook profiloldalak)

- és a legviccessebb, hogy amig régen az publikált bármit a neten, aki megpróbált valódi tartalmat előállítani, most meg a 8-10 éves kismajmok is facebook-oznak, és nulla hasznos tartalmat állítanak elő.

Továbbra is kedves Mark Zuckerberg ! Kérem, hogy definálja azt, hogy miként, és milyen facebook-ozó, twitterező tinimajmok segítségével képzeli el, hogy pl: ezeket a weboldalakat, portálokat leváltja:

- index.hu
- varak.hu
- vintagesynth.com
- villamosok.hu

Kérem, hogy pontosan írja le, hogy a tizenéves, saját bevétellel nem rendelkező kisköcsögök bevonásával (akik annyira képesek, hogy 3 bulifotót feltöltenek, meg 'elmentem szarni' szintü bejegyzéseket írni a twitter oldalukra) hogy akarja előállítani például a külföldi helyszíneken készült várfotókat, a több száz éves dokumentumok előkeresését, a budapesti régi villamosvonalak pályabejárását, és azt, hogy az anyuci pénzéből netező tinik hogy fognak több ezer dolláros szintetizátorokat megvenni, és mindezen nyersanyagokból igényes (MONDOM, IGÉNYES!!!) tartalmak előállítani

Amennyiben mégis tud erre megoldást, hogy ezen gyerekek más oldalán lévő tartalom lemásolása és ellopása nélkül hogyan szerzik be az anyagokat, akkor kérdezem, hogy véleménye szerint mennyire lesz egyszerübb x 10 millió twitter bejegyzés, és x száz millió facebook profil között rátalálnom az engem érdeklő - és ön szerint már rég nem a portálokra való - információkra, ÚGY, hogy a megszokott módon 2-3 kattintással el tudjam azokat érni, keresés nélkül.

Tisztelt Mark Zuckerberg! Várom válaszát.