Német államfői vétót kaphat az internet letiltása
2009. december 1. 13:10, kedd
Horst Köhler német elnök nem hajlandó aláírni a pedofiloldalak betiltásáról szóló jogszabályt.

Hirdetés

A SPIEGEL információi szerint az államfő közölte, hogy semmiképpen sem hajlandó a törvény ellenjegyzésére. Sőt, azt szeretné, hogy a német kormány hivatalosan is foglaljon állást a törvényről. A német elnök "kiegészítő információk" benyújtását kérte a jogszabállyal kapcsolatban a német kabinettől. Köhler csak ezek beérkezése, majd elemzése után dönti el, hogy aláírja-e a törvényt vagy sem.

Az államfő álláspontja érthető, hiszen korábban már számos jogi szakértő egyszerűen alkotmányellenesnek minősítette az Ursula von der Leyen családügyi miniszter nevéhez fűződő tervezetet, amit korábban ugyan már elfogadott a német parlament, de a vita ezzel még nem ért véget. Az új német kormány helyzetét nehezíti, hogy a tagjai sem egységesek a kérdésben. Max Stadler, az FDP politikusa például szintén a német alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek nevezte a törvényt. Ráadásul a CDU és az FDP a koalíciós szerződésben abban állapodott meg, hogy egyelőre minden hasonló jogszabály elfogadását vagy bevezetését leveszik a napirendről.

A probléma csak az, hogy egy a Bundestag és a Bundesrat által is elfogadott törvényt már nem lehet csak úgy visszavonni. A politikusok éppen ezért egy jogilag korrekt lehetőséget keresnek. Az egyik megoldás, hogy egy új tervezetet nyújtanak be, amellyel hatályon kívül helyezik a már elfogadott jogszabályt. A másik megoldás pedig az lehet, ha Horst Köhler valóban megvétózza az internetblokkolás bevezetéséről szóló dokumentumot.

Ursula von der Leyen családügyi miniszter tavaly novemberben javasolta a pedofiloldalak blokkolását, majd a német parlament idén júniusban fogadta el a gyermekpornográfia elleni harcról szóló törvényt.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 03. 00:04 | válasz | #15
"a németek a történelmi tanulságokat figyelve nem olyan béketűrőek , mint pl. a magyarok, hamar fog jönni egy kockabajszos bácsi"

Innen Németországból jelentem, hogy fogalmad sincs, miröl beszélsz. Ennél birkább nép nem létezik, és a kockabajszos bácsi utódját úgy vernék agyon a nyugdíjasok az elsö utcasarkon, hogy öröm lenne nézni. (tudod, olyan "rasszizmus, az nincs, de igény lenne rá" helyzet )
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. dec. 02. 19:55 | válasz | #14
itt nem a pedofil oldalak blokkolásáról van CSAK szó, hanem arról, hogy utána már szabadon blokkolgathatnának bármikor bármilyen oldalt kényük-kedvük szerint, amivel alapjaiban ásnák alá az internet és a szólásszabadságot és az alapvető emberi jogokat. finoman akarják a cenzúrát és a diktatúrát a németekre ráhúzni, ami nem fog menni, mert a németek a történelmi tanulságokat figyelve nem olyan béketűrőek , mint pl. a magyarok, hamar fog jönni egy kockabajszos bácsi és egy szappangyáros akik öszefognak ezek ellen a cickányok ellen
2009. dec. 02. 15:24 | válasz | #13
Ebben a sztoriban az a legszebb, hogy senki sem meri bevallani, miért is nem írják alá a törvényt. Pedig a válasz nagyon egyszerü. Azért, mert a pedofil oldalak játszák a csali szerepét. Amíg bárki szabadon elérheti az ilyen oldalakat, addig a pedofilokat nagyon egyszerü felkutatni, megfigyelni, aztán a megfelelö idöpontban letartóztatni. Nem lepödnék meg, ha fedöcégeken keresztül a három betüs szervezetek is üzemeltetnének ilyen oldalakat. Ugyan úgy, ahogy a csetszobákban is nyomulnak a magukat 12 éves szexéhes kiscsajoknak kiadó zsernyákok.

Gondoljatok bele, mi történne, ha ezt így valaki belemondaná a kamerákba, vagy ha blokkolnák a pedo oldalakat! Másnap minden pedo 10 ruszki proxy mögé bújna. Onnantól kezdve pedig a rendörség bQszhatja...
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. dec. 02. 14:15 | válasz | #12
"korábban már számos jogi szakértő egyszerűen alkotmányellenesnek minősítette az Ursula von der Leyen családügyi miniszter nevéhez fűződő tervezetet, amit korábban ugyan már elfogadott a német parlament, de a vita ezzel még nem ért véget"

ha a számos jogi szakértő véleménye ellenére elfogadják a törvényt, az egyet jelent a diktatúrával, én pedig alkotmányba foglalnám, hogy a diktátorokat azonnali hatállyal KI KELL VÉGEZNI és bárkinek jogában áll, sőt kötelessége azonnali hatállyal eltávolítani a posztjáról, de még akár az élők sorából is.

2009. dec. 02. 12:50 | válasz | #11
1. Felállítanak erre egy szervezetet, pl. a rendőrség alatt, aminek ez lesz a feladata. Miért, azt hogyan követik nyomon, hogy épp milyen vírusok vannak s mit tegyen bele egy cég az aktuális frissítésébe?
2. Csak ország szintjén működik a blokkolás, ehhez nyilván az összes szolgáltató kell, tehát törvény mögé. Igen, ezután semmi nem tartja vissza őket attól, hogy bármit belevegyenek a tiltólistára. De azt is mindenki tudja, hogy ezek igazából csak látszat-dolgok mert Kínában is nulla perc alatt játsszák ki a nagy kínai tűzfalat. Viszont egy csomó pénzt el lehet rá költeni, növeli a GDP-t, lehet mutogatni grafikonokon, választási beszédben, stb.
3. Ez már a múlt, már rég csatlakozott hozzájuk. Cenzúra nagyon sok országban van, a különbség ott van hogy mit cenzúráznak és hogyan ideologizálják meg, (vallás, tenorizmus, nemzetbiztonság, szerzői jog, stb.)
attes  
2009. dec. 02. 10:42 | válasz | #10
Ez azért érdekes, mert
1. hogyan követik napi szinten nyomon, hogy milyen oldalak tartalmaznak betiltandó anyagot (szinte lehetetlen)
2. Ha elkezdenek biznyos oldalakat IP-ket, vagy akár IP tartományokat egy ország szintjén blokkolni, az egy első lépés afelé, hogy más témákat is belevegyenek a körbe
3. Németország ezzel csatlakozna azokhoz az országokhoz, akik cenzúrázzák az internetet: Irán, Kína, stb.

KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. dec. 01. 19:52 | galéria | válasz | #9
Egy címben két hiba nem kis teljesítmény. Mert nemcsak a tárgyrag hiánya a gond, hanem az is, hogy nem az internetet akarják letiltani, hanem az internet-hozzáférést.

Bevallom, ez nekem már fel sem tűnt, amíg nem írtad.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. dec. 01. 19:20 | galéria | válasz | #6
Szerintem azért nem írja alá, mert benne még maradt egy kis tisztesség.
birdo  
2009. dec. 01. 17:01 | galéria | válasz | #4
Nem értem, miért nem írhatja alá..... miért kell megvitatni a többivel ??? Jahhhh igen .... teljen az idő !?
2009. dec. 01. 16:36 | válasz | #3
Hehe, azért építik ki a sok megfigyelőrendszert, lehallgatnak megfigyelnek meg minden, hogy utána pont ne büntessék a pedókat akik miatt állítólag ez az egész elkezdődött...
2009. dec. 01. 15:41 | válasz | #2
egy ici-picivel igenyesebb ujsagcikk esetleg tartalmazta volna az indoklast is, hogy miert is nem kivanja alairni az illeto politikus a torvenyt. jo lett volna megtudni, vajh' mi lehet alkotmanyellenes egy pedofilok ellen keszult torvenyben.
de, ez nem sikerult. :(
2009. dec. 01. 15:41 | válasz | #1
nekem erről rögtön az ugrott be, amit egy bizonyos adolf írt a parlamentáris demokráciáról a harcom című könyvében.
"A probléma csak az, hogy egy a Bundestag és a Bundesrat által is elfogadott törvényt már nem lehet csak úgy visszavonni."