Ellenőrzi előfizetőinek forgalmát a Virgin Media
2009. november 29. 11:41, vasárnap
A brit internetszolgáltató napokon belül megkezdi saját előfizetőinek internetes forgalmának ellenőrzését, ezzel kapcsolatban pedig meglepően bőbeszédűnek bizonyultak, így megtudhatjuk a részleteket.

Hirdetés

A szolgáltató néhány nappal ezelőtt írta alá megállapodását a szintén brit Detica céggel, amely a CView nevű platformját alkalmazza majd a forgalom átnézésére. Ezzel kapcsolatban sajtóközlemény is megjelent, ám rögtön ezt követően a Virgin Media egyes illetékesei nyilatkoztak a részletekről, amelynek köszönhetően a szokásosnál többet megtudhatunk a központi megoldásról.

Elsőként rögtön megemlítették, hogy az egyes előfizetők ezúttal nem kapnak értesítést, mint ahogy arra sem lesz lehetőségük, hogy ők maguk jelezzék, érdekeltek-e a tesztelésben. A megoldás ugyanis nem személyenkénti ellenőrzést tesz lehetővé, az első körben rögtön a szolgáltató bázisának mintegy 40 százalékát lefedi majd, az érintettek megkérdezése nélkül. Hozzátették, hogy az adatokat elsőként egy úgynevezett fekete dobozba irányítják át, ahol rögtön eltávolítanak mindenféle nevet és azonosítót, majd ezt követően kezdődik meg a tulajdonképpeni átvizsgálás a deep packet inspection technológiával.

Az egyes IP adatcsomagok esetében arra kíváncsiak, hogy a három legnépszerűbb fájlcserélő protokollt (BitTorrent, Gnutella, eDonkey) követik-e, mást nem is vizsgálnak, ehhez ugyanis az illetékesek szerint hiányzik a szükséges kakaó a rendszerből - és nyilván nem akarják feleslegesen túlterhelni azt. Amennyiben az adatcsomag belül esik ezen körön, megnyitják, majd különböző technológiák (Shazam, Gracenote, Digimark illetve Audible Magic) segítségével leellenőrzik, hogy licencelt, a szerzői jog által védett tartalomról van-e szó. Utóbbi esetben nyilván megszűrik a forgalmat, azt azonban elárulták, hogy az adatcsomagok titkosítása (encryption) már túl sok számítást igényelne, így ez kifoghat a rendszeren.

A Virgin Media azt is elárulta, hogy a rendszer bevezetése a Universal stúdióval korábban kötött megállapodás eredménye, míg egyes külső szervezetek csalódásukat fejezték ki a szolgáltató politikája kapcsán.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. nov. 30. 16:33 | galéria | válasz | #18
Ahogy haladnak a dolgok, szerintem nem kell már sokat várni és megjelenik az a törvény, amely illegálissá nyilvánít minden olyan titkosítást, amelyhez az állami szerveknek nincs kulcsuk. Végtére a terroristák és a pedofilok elleni harc ezt elengedhetetlenül szüksgessé teszi.
2009. nov. 30. 16:16 | válasz | #17
És talán nincs lehetőség a titkosított forgalom korlátozására is? Mivel az jó eséllyel illegális anyag lesz, főleg, ha nagy a forgalom.
2009. nov. 30. 13:40 | válasz | #16
Hmm, engem érdekelne egy elvándorlási statisztika is, mondjuk egy hónap múlva.
2009. nov. 30. 12:52 | válasz | #15
Valojaban sokkal gyorsabban lehet gepelni, ha elhagyjuk az ekezeteket.
Narxis  
2009. nov. 30. 11:03 | válasz | #14
Írjál már ékezettel.
kvp  
2009. nov. 30. 11:01 | válasz | #13
Nehany megjegyzes:
-az ip cimek kicserelese szorszamokra csak a proba alatt tortenik, mivel ez meg nem eles rendszer, a veglegesnel minden marad (ez egy jogi lepes, hogy ne kelljen engedelyeztetni a tesztet)
-a 3 protokollhoz tartozo csomagokat atvizsgaljak, majd ha veletlenul illegalis tartalmat talalnak, akkor azt globalisan blokkoljak (ekkor mar kulcs alapjan)
-az illegalis tartalom azonositasahoz nem kell a teljes file, eleg az eleje is, tehat jo esellyel mar az elso letolto sem tudja leszedni a file veget
-mivel ok minden letoltot latnak, ezert nalluk sokkal hamarabb jon ossze annyi egy file-bol, hogy azonositani tudjak (ha valaki szedi az elejet, valaki a kozepet, valaki meg a veget, akkor nalluk mindharom darab meglesz)
-a legtobb erintett protokoll nagyon egyszeru, pl. a gnutella adatatvitele szabad szemmel is olvashato, mivel egyfajta modositott http-n zajlik, csak a kereses es a kapcsolatfelepites zajlik gnutella protokollon, ahol viszont semmilyen illegalis tartalom nem mozog
-titkositas eseten jelenleg szinte semmilyen szamitasi kapacitas nem eleg, mert ha letezne ilyen emberi aron, akkor elso korben azzal a banki rendszereket (pl. visa) tamadnak illegalis tevekenyseget vegzo csoportok vagy a kinai allam hasznalna poltitikai cenzurara

Az angol megoldasnak egy elonye van, hogy a harom protokoll teljes blokkolasa helyett csak az illegalisnak velt anyagokat blokkoljak, tehat ha valaki a gyerek szuletesnapjan lejatszik egy jogvedett zenet (mondjuk a radiobol az szolt), akkor az arrol keszult videoanyag illegalissa valik, igy jo esetben csak az elso par percet lehet majd letolteni belole, mielott teljesen blokkoljak. Viszont ha valami nem tartalmaz semmilyen illegalis tartalmat, akkor legalabb az szabadon terjesztheto lesz. Illegalisnak meg az minosul, amit annak neveznek, tehat ha valaki keszit egy anyagot egy tuntetesen es ezt cenzurazni szeretnek, akkor csak fel kell venni a vedett mozifilmek listajara es mar blokkolva is van.

Magyarorszagon egyebkent mar hasznalatban van ez a techika (magyar fejlesztes), csak a jogvedok nem ferhetnek hozza az eredmenyekhez, mivel azokat jelenleg csak es kizarolag bunuldozesi es politikai celokra szabad felhasznalni. (az utobbi a gyakoribb) Masok fontos kulonbseg, hogy csak egy iranyu, tehat a magyar rendszer semmilyen modon nem tudja blokkolni a kommunikaciot, csak es kizarolag passziv megfigyelest biztosit. (erre azert torveny van es azt be is tartjak)
2009. nov. 29. 20:20 | galéria | válasz | #12
ennek mi értelme
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 29. 20:19 | galéria | válasz | #11
szerintem mostmár bizonyos világkormányzati központok fölé egy olyan izzó gombafelhőt kéne helyezni, amiben a másodperc tört része alatt hidrogénből hélium keletkezik. Ugyehogy?
2009. nov. 29. 19:13 | galéria | válasz | #10
Majd megoldják ezt is, felemelik az árakat ha kell, nyugi, nem fognak kétségbe esni. Amelyik szolgáltatók meg nem akarnak részt venni a műsorban, azokat jogilag ellehetetlenítik. Jöjjön már a világkormány, hulljon le a lepel, lássunk tisztán.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. nov. 29. 19:13 | galéria | válasz | #9
Nem kell feltétlenül tudniok, elég, ha blokkolják az ilyen csomagokat. De bármikor d önthetnek úgy, hogy az illegálid tartalmat hordozó csomagok küldőjét/fogadóját mégis azonosítják.
2009. nov. 29. 18:19 | galéria | válasz | #8
Ez az igazi Nagy Tesó! Remélem azonnal átpártol minden előfizetőjük a konkurrenciához. Ha meg mindegyik ilyen köcsög lesz majd, akkor mindenki csak a legolcsóbb előfizetést vegye. Ettől majd megjön az eszük.
Zealot  
2009. nov. 29. 17:54 | válasz | #7
Ha ez a módszer nem személyenkénti ellenőrzést tesz lehetővé akkor mi az értelme?
bm823  
2009. nov. 29. 17:51 | válasz | #6
Hát ez nagyszerű. Ha eltávolítanak mindenféle személyes azonosítót a vizsgálat előtt, akkor ha illegális tartalmat találnak honnan tudják kié volt az csomag?
2009. nov. 29. 17:50 | válasz | #5
Nemsokára jön az, hogy korlátozzák a titkosított adatforgalmat, mondván, az legfeljebb csak netbankoláshoz kell. A nagy forgalmú titkosítás meg biztos torrent, így az első 10 másodperc után legfeljebb csak 128 kbit/sec-kel jön.

És persze lehet venni horror áron olyan csomagokat, amiknél a titkosított sebesség magasabb, ennek nagy része pedig jogdíjként megy a kiadókhoz.
Na ezt már elég nehéz lesz kijátszani, viszont kérdés, hogy jogszerű-e. Ha nem, az sem baj, majd a törvényeket is módosítják hozzá.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. nov. 29. 16:52 | galéria | válasz | #4
Még valami: Ezután egy adott torrentnél vagy annak egy adott file-jánál már egy piece hashéből is lehet azonosítani (kis tévedési kockázattal) azt a file-t vagy torrentet, amelyből származik.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. nov. 29. 16:30 | galéria | válasz | #3
Mivel folyamatosan figyelik az adatcsomagjaidat, végül náluk is hiánytalanul meglesz minden file, amit letöltöttél. Ezek alapján már könnyebb azonosítani a zenéket vagy filmeket, nyilván nem egyszerű hash, hanem pl. a burkológörbe jellemzői alapján. Akkor mér persze késő lesz beavatkozni nálad, de az utánad következő letöltőknél már nem, plusz neked jöhet a három csapás is.
Adamul  
2009. nov. 29. 16:13 | válasz | #2
Kérdés, hogy van-e ott jobb alternatíva, és ha igen, meddig?...
Engem inkább az érdekelne amúgy hogy torrent esetén hogy a giherába derítik ki hogy én most mit töltök éppen, tekintve, hogy jósok tömörített/számozott darabból áll, amelyekből mindig csak részeket kap az ember egymagában egyik se ér semmit! (és akkor ezek után jön az egyesítés, enélkül hogy derítené ki a szolgáltató?)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. nov. 29. 12:38 | galéria | válasz | #1
Lehet, hogy hamarosan elegendő lesz a számítási teljesítmény a titkosított csomagok ellenőrzéséhez is, mert nem sok előfizetője marad a cégnek. Én még akkor is azonnal otthagynám a Virgint, ha nem lennék érintve a filecserélésben.