![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
10 milliós támogatást kapott az ELTE Informatikai Kara
2009. november 25. 15:45, szerda - Forrás: SG.hu
A Magyar Telekom a mai napon rendhagyó módon örökbe fogadta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának Mesterséges Intelligencia Laborját.
Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője az örökbefogadási oklevél átadásakor hangsúlyozta: "Azért esett választásunk a Mesterséges Intelligencia Labor örökbefogadására, mert az ELTE Informatikai Karán folyó kiemelkedő tudományos munka jól illeszkedik a T-Systems innovációs tevékenységéhez. A mostani 10 millió forintos támogatás az első lépése annak a folyamatnak, amellyel a T-Systems szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatát hazai felsőoktatással, hogy az együttműködésekből a hazai gazdaságban hasznosuló innovációk jöhessenek létre." "Az ELTÉ-vel kötött együttműködés azt a célt szolgálja, hogy gyakorlatorientált tapasztalatszerzésre épülő képzésben részesüljenek a diákok. Ezáltal a felsőoktatási intézmények mellett a hazai vállalati szektor is piacképes munkaerő utánpótláshoz juthat. A stratégiai partnerségnek köszönhetően a T-Systems és az ELTE Informatikai Kar jobban kiaknázhatja a K+F kapcsolatait, közösen indulhat pályázatokon és mindkét fél jobban tudja kamatoztatni a tudásmegosztás révén szerzett tapasztalatokat. A T-Systems számára az Informatikai Karon folyó oktatási tevékenység iparági szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír. Ugyanakkor a vállalatunk szakember-utánpótlása miatt is stratégiai fontosságú a kooperáció." Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |