Brit televíziós műsorok a YouTube-on
2009. november 21. 13:24, szombat
Megállapodást írt alá a Google és a brit Channel 4 televíziós csatorna, amelynek értelmében több ezer felvétel vált elérhetővé a portálon, köztük számos teljes terjedelmű műsorral és hírekkel egyaránt.

Hirdetés

A megállapodás megkötéséről brit lapok számoltak be elsőként, ebből pedig megtudhatjuk , hogy az új partnerek között a Channel 4 és az ITN is megtalálható. Előbbi saját televíziós műsorait, sorozatait bocsájtja az oldal rendelkezésére, utóbbi pedig főként saját gyártású hírszekcióival járul hozzá a YouTube kínálatának további szélesítéséhez.



A Channel 4 bizonyos tartalmai eddig is megtalálhatók voltak saját lapjukon, emellett pedig a cég külön streamingszolgáltatást is üzemeltetett, 4oD (Four on Demand) néven. Utóbbi most sem szűnik meg, ám a hangsúly nyilván a YouTube által közölt anyagokon lesz, hiszen így jóval nagyobb közönséget érhetnek el - még akkor is, ha a hírek szerint a most közzétett tartalmak csak a szigetország internetező számára megtekinthetők. A Google máris mintegy 5 ezer videót tett közzé az oldalon, köztük pedig megtalálható a Peep Show, valamint a Gordon Ramsay által fémjelzett F Word című sorozat.

Az egyes felvételek előtt mintegy 30 másodpercen keresztül reklámokat sugároznak, ezekből pedig mind a Channel 4, mind a YouTube bevételre számíthat. A hirdetésekben olyan cégek termékeit és szolgáltatásait láthatjuk, mint a Virgin Media, a Universal, az Orange, a Samsung és a Pepsi, nagy nevekből tehát itt sincs hiány. A mostani megállapodás mégis áttörést jelent a YouTube számára, hiszen ezzel egyrészt jelentősen bővül a teljes terjedelmű televíziós kínálatuk, másrészt pedig talán kedvet csinálnak a többi társaságnak, amelyek közül sokan inkább saját szolgáltatásaikat részesítik előnyben, mintsem hogy lepaktáljanak a népszerű videómegosztó portállal.

A Google illetékesei természetesen abban reménykednek, hogy az ehhez hasonló megállapodások hozzák majd meg a hiányzó bevételt, amire oly nagy szüksége lenne az oldalnak - meglátjuk, mennyiben sikerül majd megvalósítani ezen elképzeléseiket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 21. 22:20 | galéria | válasz | #2
Ohhh, nagyszerű, remélem az új 8 out of 10 cats, meg a Big Fat Quiz of the Year már gond nélkül nézhető lesz.
Bár a channel4 eddig is jófej volt, a legtöbb programjukat ha megtalálták youtube-on, akkor nem leszedték, hanem csak letiltatták azokból a régiókból, ahol megy TVn is (tehát tőlünk nézhető volt, de Angliából nem)
2009. nov. 21. 18:40 | galéria | válasz | #1
ezt kellett volna csinálni rtlklubnak is, nem ezt a szar rtlmost-ot megcsinálni...