Eminemen is segített a Modern Warfare 2
2009. november 17. 23:39, kedd
Miközben szinte minden média a Call of Duty: Modern Warfare 2-ben található terrorista pályával van elfoglalva, addig a fehér rapperek királya egyik régi dalának újraéledését köszönheti a játéknak.

Történt ugyanis, hogy az Activision az egyik Modern Warfare 2 trailerben Eminem és Nate Dogg "Till I Collapse" című, közel hét éves számát használta fel. A friss kimutatások alapján a szám bekerült a Top 40-be, a rapper listán pedig 50 Cent és Jay-Z új zenéjével vetélkedik.


És ha már Modern Warfare 2, akkor nem mehetünk el szó nélkül az értesülés mellett sem, mely szerint a játékban szereplő Ghost névre hallgató karakter önálló játékot kap majd és mintegy mellékszálként fut majd az ő saját története. A dologról a szereplő hangját adó Craig Fairbrass nyilatkozott, aki szerint már komoly tárgyalások folynak az ügyben.

Az Infinity Ward egyébként Oroszországban is kihúzta a gyufát, méghozzá a már említett terroristás küldetéssel. Egykori megszállóink nem gondolkodtak sokat, a megjelenése utáni napon már be is titltották a játékot, visszahívták az összes példányt a boltokból és kötelezték a kiadót, hogy a Steam-verzióból is töröljék ki a küldetést.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 20. 12:11 | válasz | #9
Hát ez ízlés kérdése. Amíg nem szólalt meg Eminem, addig jó volt, onnantól viszon abszolut nem passzolt az én ízlésemhez. Valami zúzós rock/metál szám...na az illett volna hozzá :)
2009. nov. 20. 08:40 | válasz | #8
Vagy ha nem ember. Amit amúgy a scrinek is megerősítettek. C&C3 egyik küldetése után az egyik scrin azt mondja, hogy "[Kane] már benne van az adatbázisban. Genetikai származása ismeretlen."
chase  
2009. nov. 18. 13:40 | válasz | #7
Állat ez a videó, nagyon passzol hozzá a zene tényleg.
zidder  
2009. nov. 18. 12:25 | válasz | #6
Kane az más... ha figyeltél miközben jáccottál a C&C Renegaddel akkor tudnád hogy Kane lényegében Káin aki megölte testvérét, ezért isten örök bűntudatra ítélte, az meg csak úgy lehetséges ha halhatatlan.
2009. nov. 18. 12:05 | válasz | #5
Kicsit kezd ő is olyan lenni mint Kane a C&C univerzumból.:D
2009. nov. 18. 11:00 | válasz | #4
Sőt, Price még a II. világháborús részekben is szerepel, szal elég jól bírja:)
2009. nov. 18. 10:37 | galéria | válasz | #3
captain price is mindig meghal, szal tök mindegy :D
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. nov. 18. 10:15 | válasz | #2
Eh, Ghost nem halt meg nagyon csúnyán, hullája elégetve? Jó, mondjuk előzmény-sztori lehet belőle még...
rgranc  
2009. nov. 18. 08:17 | válasz | #1
Ghost "önálló életre kelése" nem újdonság, már két hónapja megjelentek az első képek a Ghost képregényből/ről.