Fejleszteni kell a PC-k kezelőrendszereit
2009. november 17. 10:24, kedd
Moshe Rappoport, az IBM kutatója szerint a számítógépek akkor lesznek tökéletesek, ha majd olyan könnyen lehet kezelni őket, mint a kenyérpirítókat. Az IBM munkatársa úgy vélte, hogy 60 évvel a számítógép-korszak megkezdése után jutottunk el oda, hogy az IT már a társadalom egésze számára elérhető.

Hirdetés

"Gyakorlatilag napjainkig tartott, mire eljutottunk odáig, hogy mindenki megérti, hogy mi mindenre alkalmas egy számítógép. Éppen ezért most egy úgynevezett Aha-effektus tanúi leszünk, amit ugyanakkor nagyon erősen befolyásolnak majd az okos- és a mobiltelefonokat érintő fejlesztések. Ezek az intuitív kezelőfelületekkel ellátott mindentudó hordozható eszközök lehetnek a jövőbeni PC-k előfutárai. Az IT-nek annyira meg kell változnia, hogy akár a fiatalok, akár az idősebbek egyszerre használhassák a technológiákat" - jelentette ki Rappoport.

A szakember kitért arra is, hogy ezek az IT-ágazat innovációs folyamatai sem hagyják nyom nélkül ezeket a fejlesztéseket. "Napjainkban ugyanakkor a közösségek azok, amelyek a technológiákon alapuló megoldásokat megkövetelik az üzleti élettől és a fejlesztést végző intézetektől. A globális kihívások, mint például a klímaváltozás vagy a demográfiai változások miatt olyan innovációkra van szükségünk, amelyek a világunkat jobbá teszik és egyúttal megkönnyítik az emberek életét is" - tette hozzá a kutató.

Az 1945-ben alapított IBM Research cégnek több mint 3000 munkatársa és nyolc kutatási központja van. Ezzel a vállalat az IT-kutatási piac legnagyobb szereplői közé tartozik. A cég a tudományos munka mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy tartós és hosszú távú befektetéseket végezzen, amelyek a későbbi technológiai innovációk alapkövei lehetnek.

"Ma már elsősorban olyan kutatásokra koncentrálunk, amelyek az egészségügyi, az energia- vagy éppen a vízellátási szektorban hasznosíthatók és ezáltal ezekből az egész világ profitálhat. Amennyiben valaki csak egyetlen technológiára vagy üzleti modellre támaszkodik, amely ma kifizetődő, akkor hosszú távon azt kockáztatja, hogy rossz termékeket és szolgáltatásokat fog kifejleszteni. Viszont, ha valaki az innovációkat támogatja, amelyek a gazdaság és a társadalom igényeihez igazodnak, akkor ez hosszú távon is meg fog látszani a vállalata eredményességén. Ez is innováció, csak egy más szemszögből. Úgy gondolom, hogy egy fontos fordulópont előtt állunk" - szögezte le végül Moshe Rappoport.

A szakember tavaly azt prognosztizálta, hogy digitálisan megosztott társadalomban fogunk élni, szeptemberben pedig úgy nyilatkozott, hogy összeolvadhat a valódi és a webes világ.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ike86  
2009. nov. 24. 23:45 | válasz | #19
Ez a cikk hosszabb, mint tartalmasabb:
Bevezetés; Bevezetés kifejtve: iPhone és társai -> jövő PC-je; Bla-bla jövő PC-je megment minket a klímaváltozástól; Fizetett hirdetés; Öntömjénezés; Visszatekintés;
Vége
2009. nov. 18. 14:32 | válasz | #18
Igazad van. Ráadásul attól, hogy digitális vezérlésű lett még maradhatott volna a két tekerő (1 idő, 2 teljesítmény/funkció) megoldás. Max még mindezek mellett digitálisan megjelenítheti az aktuális adatokat (bár ez is tök felesleges, ha fordul az idővel a szabályzó.)

Előző melóhelyemen voltak Samsung mikrók. Na az tudott a mikró mellett grillezni, meg hőlégkavarni is. Néha sikerült a műanyagy edényeket megolvasztani benne többeknek is:D
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. nov. 18. 14:02 | válasz | #17
3D-s beviteli eszköz kéne már, egérrel meg paraméterezéssel valami hihetetlenül szar 3D-t rajzolni...
Justil  
2009. nov. 18. 13:39 | válasz | #16
"60 évvel a számítógép-korszak megkezdése után jutottunk el oda, hogy az IT már a társadalom egésze számára elérhető"

kezdjük mondjuk inkább ott, hogy ez az állítás nem igaz.
kvp  
2009. nov. 18. 11:58 | válasz | #15
A fenti 'szakerto' abbol el, hogy szakert es nem abbol, hogy ert is valamihez.

Viszont a kenyerpiritos peldanal maradva nekem feltunt, hogy ujabban a haztartasi eszkozoket is elbonyolitjak:
-a regi keletnemet kenyerpiriton van egy kar, ha lenyomjuk lemennek a szeletek es bekapcsol, ha kesz van felugrik es kijonnek a szeletek, ha meg akarjuk szakitani, eleg kezzel felhuzni es kikapcsol, tovabba kijonnek a szeletek; ezen kivul van rajta egy tekerheto gomb, ami az idot allitja be (ez egy kar es egy csavaro)
-egy uj amerikai tervezesu, kinaban gyartott kenyerpiriton van egy kar, ez kapcsolja ba, van egy tekero, ez az ido, van egy masik ez a hointenzitas es van egy cancel gomb, ami megszakitja a folyamatot (ez 1 kar, 2 tekero, 1 gomb)
Mindket keszulek ugyanazt csinalja, csak a regi design hasznalhatobb volt.

Masik pelda, mikrosutok:
-regi samsung: ket tekero (ido, energiaszint), 1 gomb (ajtonyito)
-uj samsung: lcd kijelzo (ikonok, erkekek es grafikonok), 3 gomb (multifunkciosak, a kijelon lathato, hogy melyik eppen mit csinal) es egy tekero (digitalis, a kijelzon levo eppen aktiv erteket lehet vele modositani)
Hasznalat:
-regi: ajto kinyit, kaja be, ajto bezar, teljesitmeny, ido megadasa, ajto kinyit, kaja megkavar, ajto becsuk, csongesre varni, ajto kinyit, kaja kivesz, kesz
-uj: ajto kinyit, kaja be, ajto bezar, uzemmod menu kivalasztasa, uzemmod megadasa, ok gomb, teljesitmeny menu kivalasztasa, teljesitmeny megadasa, ok gomb, ido menu kivalasztasa, ido megadasasa, ok gomb, ajto kinyitasa, kaja megkavarasa, ajto vissza, menuben megkeresni a folytatas opciot, ok gomb, hangjelzesre varni, ajto kinyit, kaja kivesz, uzemmod visszaalitasa alaphelyzetbe, ok gomb, kesz

Es akkor ezek utan mit akarnak meg tovabb 'egyszerusiteni'?
2009. nov. 18. 11:12 | galéria | válasz | #14
A Start Strek Voyaber-be volt egy rész amikor visszautaztak a múltba és nem-tom-nem-e éppen a holografikus doktor mondta, hogy milyen primitív beviteli eszköz ... a billentyűzetre értette.
Nézegettem a belinkelt videót, ... és ... megnézném, hogy mennyi idő alatt készítik el egy ilyen gépen az új operációs rendszerüket mac-re. ;) Majd Maclátjuk. :D

hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. nov. 18. 06:42 | válasz | #13
Egy autofire gombot igazán berakhatnának
pixx  
2009. nov. 18. 01:49 | válasz | #12
Ez egy fake videó, mondjuk ezen egy írónak nehéz lenne megírni egy könyvet...
2009. nov. 17. 19:24 | válasz | #11
Erről csak ez jut az eszembe:D
beef  
2009. nov. 17. 18:46 | válasz | #10
Csak a 20000 oldalas user manualt fog sokáig tartani fellapozni :)
2009. nov. 17. 15:03 | válasz | #9
Lemorzézod a power gombon a parancsot, nem tudom mi a baj :D
2009. nov. 17. 14:49 | válasz | #8
Nyilván az IBM-es fickó nem szó szerint értette a kenyérpirítós hasonlatot A használat egyszerüsödése nem feltétlenül jár a hatékonyság csökkenésével. Új technológiák leegyszerüsíthetik a folyamatokat. Pl grafikus felületen egyszerübb kezelni a gépet, mint konzolból. Vagy pl a szabványosítás is egyszerüsíthet dolgokat. Dokumentumok, videoformátumok stb a sokféleség több gonddal is jár.
2009. nov. 17. 14:37 | válasz | #7
Nem csak ezért ez igaz, de az egyik ok ez volt. A Linuxnál is rájöttek erre és elkezdtek felzárkózni a Windows-Mac irányba.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 17. 13:58 | galéria | válasz | #6
nem ezért...
2009. nov. 17. 13:06 | válasz | #5
Ott a pont.
Ha a gépen csak a bekapcsoló gomb van akkor nem sok adatot tudunk bevini feldolgozásra
2009. nov. 17. 12:38 | válasz | #4
Akkor már fejlesszük a nukleáris tengeralattjárókat is valamivel user friendlybbre, hátha azok is trendik lesznek, és az eladások kihúzzák a recesszióból a világgazdaságot. A kalapács k.rva egyszerű eszköz, de nem is tud sokat. Ami sokat tud, az azért tud sokat, mert sok inputot képes kezelni. Azt meg muszáj bevinni, mert a gondolattal vezérlés egyelőre sehol sincs (ami megjegyzem nagyon jó dolog, mert ami káosz van egyes felhasználok fejében, inkább ne is legyen sosem gondolat vezérlésű gép).
2009. nov. 17. 12:37 | válasz | #3
a számítógépek akkor lesznek tökéletesek, ha majd olyan könnyen lehet kezelni őket, mint a kenyérpirítókat

Majd ha a PC-k annyit is tudnak, hogy egy egybites kapcsolóval szabályozzák hogy egy fűtőszálon menjen-e át áram vagy ne, akkor pont olyan egyszerű is lesz használni őket. Én viszont azért szeretem a számítógépet, mert csak tízszer bonyolultabb kezelni, ellenben tízmilliószor többet tud mint egy kenyérpirító :)
2009. nov. 17. 11:41 | válasz | #2
Akárhogy is erőlködök, egyetlen konkrétumot sem tudok a cikkből kihámozni
De lehet hogy bennem van a hiba
2009. nov. 17. 11:22 | válasz | #1
Bizony, bizony. Egy eszköz hatékonyságát erősen befolyásolja, hogy mennyire egyszerü használni. A Linux pl ezért maradt le az asztali szegmensben.