Bűnesetek játékok miatt
2009. november 17. 08:36, kedd
Számtalanszor szembesültünk azzal, hogy a világ tele van őrültekkel, ám ma rögtön két észbontó hír is érkezett ostoba tolvajokról és emberrablókról.

Először is irány az amerikai Meadville városa, ahol este 7 körül egy teljesen átlagos férfi besétált a helyi Gamestop üzletbe, megállt a pultnál és közölte a dolgozókkal, hogy a barátja fegyverrel áll a bejárat előtt és mindenkit lelő, aki kilép. Ennek elkerülése érdekében azonnal passzoljanak át neki 100 darab (!!) Modern Warfare 2-t, pár World of WarCraft csomagot és akkor mindenki megússza. Miután megkapta a kívánt cuccokat, szép nyugodtan kisétált. A rendőrség még most is keresi az illetőt.



A másik eset szintén Amerikában történt, Naplesben. A 18 éves Kyle Yarkosky épp egyik barátjához tartott, mikor egy fehér furgon fékezett mellette. Kiugrott belőle a szintén 18 éves David Daniels és egy barátja, fegyvert fogtak rá és kényszerítették, hogy elhozza mostohaapja hitelkártyáját. Ezután a helyi Walmart áruház felé vették az irányt és Kyle-lal vetettek egy PlayStation 3 konzolt. Átvették tőle a gépet, majd elengedték. Kyle természetesen azonnal a legközelebbi rendőrség felé vette az irányt, a két tettest alig egy óra alatt le is tartóztatták. Indoklásnak annyit mondtak, hogy ők valójában fegyvert akartak vásároltatni, ám a bolt épp zárva volt és akkor jutott eszükbe a konzol.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
BENCŐ  
2009. nov. 19. 20:33 | válasz | #13
okok,csak kicsit fura lehetet 200 darab játékot kicipelni a boldbol feltünés nélkül,de nembaj,ilyenek is csak amerikában vannak....
2009. nov. 19. 10:43 | válasz | #12
Hát ezek az kölkök idióták...
2009. nov. 18. 13:27 | válasz | #11
Dehogy. Nagyon hamar elkapkodják ám. 3-4 reg az ebayen elég is 100 játéknak. Nem gyanús. De leeht variálni: felét havernak, aztán majd ő eladja.

Hát az ilyen játékokat megvesznek, kipörgetnek majd eladnak (WoW nem ilyen oké) és villámgyorsan elkapkodják ezeket. Mert akár féláron is továbbadják. Ha még ingyen is volt.
BENCŐ  
2009. nov. 18. 13:21 | válasz | #10
azért elég hosszú ideig kellene árulnia mind a 200 darab játékot,sztem nem volt értelme ellopni őket,ha meg a pénzre mentek volna akkor loptak volna xboxot vagy ps3-at vagy wii-t....
2009. nov. 18. 10:15 | válasz | #9
Miért nem használod az eszed?

"Eladó Modern Warfare 2 / WoW, használt." Ennyi. Leveszi a fóliát és használt. Vagy "Eladó Modern Warfare 2 / WoW, nemrég kaptam ezeket, de nem az én stílusom."
BENCŐ  
2009. nov. 17. 17:58 | válasz | #8
jah persze:D
Hirdetés szövege:eladó 100 darab wow és modern warfare 2 játék eredetiek bontatlanok,nemrég loptam őketXD
Indigo  
2009. nov. 17. 17:26 | galéria | válasz | #7
Mondjuk eladja? :)
BENCŐ  
2009. nov. 17. 17:02 | válasz | #6
lol mit kezd valaki 100 darab world of warcraftal és modern warfare 2-vel?:D
2009. nov. 17. 16:25 | válasz | #5
"És rögtön utána megtámadtak volna egy kisebb közép-amerikai országot, ugye?"
jaja... elethu modern warfare
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. nov. 17. 15:17 | válasz | #4
"Kiugrott belőle a szintén 18 éves David Daniels és egy barátja, fegyvert fogtak rá"

"Indoklásnak annyit mondtak, hogy ők valójában fegyvert akartak vásároltatni"

Aha, hihető. És rögtön utána megtámadtak volna egy kisebb közép-amerikai országot, ugye?
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 17. 11:53 | galéria | válasz | #3
"Képünk illusztráció !"
2009. nov. 17. 10:46 | válasz | #2
---> "Ugye? UGYE? Mi megmondtuk h a játékok negatívan befolyásolnak!"

"Először is irány az amerikai Meadville városa..."
Akárhogy nézem a képet, dollár helyett euróban vannak az árak megadva :D

marcee  
2009. nov. 17. 10:36 | válasz | #1
"Indoklásnak annyit mondtak, hogy ők valójában fegyvert akartak vásároltatni, ám a bolt épp zárva volt és akkor jutott eszükbe a konzol."
Ezt majd visszavonják, ha megérkezik az ügyvédjük gondolom. Vagyis eszükbe jut, hogy játékfegyverre gondoltak. :D