Az ember csak kapkodja a fejét, hiszen alig írtuk meg, hogy az amerikai ABC csatorna eltüntette egyik sorozatát mindörökre, kiderült, hogy a Fox sem akar lemaradni konkurense mögött, így hát ők is kihirdették egy sorozatuk halálos ítéletét.
Ha ilyen tempóban megy a sorozatok eltüntetése, akkor bizony mire itthonra beérnek az első fecskék, addigra több mint 50%-ukról tudni fogjuk, hogy nem fognak folytatódni egy bizonyos pont után.
A Fox mostani áldozatának címe Dollhouse, a hazai premiert tavasszal még őszre ígérték, ki tudja, mi lesz belőle. Az azonban biztos, hogy a Buffy és a Firefly készítőjének, Joss Whedonnak a sorozata a gyenge nézettségű 1. évad után a 2.-ban sem tudott csodát tenni, így a 13. rész után bevégzi földi pályafutását. Jó hír azonban az amerikai rajongóknak, hogy a csatorna a megszüntetés ellenére az összes epizódot leadja január közepéig.
A maximum sokszorosát hozták ki az alatötletből, minden részben volt valami hoppá, amikor azt hitted ebben nincs több, jöttek olyan csavarok, hogy csak néztem a fejemből. Az egyik legjobb sorozat szvsz.
nem csodálkozom. mondhatom, whedon-kedvelő vagyok, 4 teljes, amazonról rendelt (amerikai, brit azért több akad) sorozatomból 3 az övé - buffy, angel, firefly. szegény dollhouse-zal nem tudom mi történt. már az első évad is olyan volt, hogy minden epizódnál reménykedtem, na majd most támad fel kicsit. nem volt persze rossz, de többet vártam. a második évadra meg nem hogy a csoda maradt el, de (szerintem) teljesen leült. nem tudom, whedon vesztette-e el a fonalat, vagy az egyes részek közvetlen megvalósítói a bűnösök (a fő sztoriívet gondolom azért most is ő találja ki), esetleg a csökkent költségvetéssel van a bibi (lassan alig mozdulunk ki a babaházból), de sajna lassan számomra teljesen érdektelenné vált. pedig az alapötletben rengeteg potenciál rejlett... kapott volna inkább a firefly második sanszot annak idején.
Inkább csinálna egy jó kis Buffy folytatást ... mondjuk Buffy keresztlánya,unokahúga... vagy fia( :) ) Na az jókat ütne hisz ugyid divat a vámpirkodás megint.