Star Wars: The Clone Wars - Republic Heroes
2009. november 14. 18:08, szombat


Kiadó: LucasArts
Fejlesztő: Krome Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Windows XP vagy Vista, Intel P4 3 GHz vagy AMD XP 3000+ vagy erősebb, 1 GB memória (2 GB Vistával), nVidia 7300 GS vagy jobb, illetve ATI X1600 vagy jobb videókártya 256 MB memóriával, 8 GB hely a merevlemezen, DirectX 9.0c kompatibilis hangkártya
Hasonló játékok: Lego Star Wars
Kategória: akció/ügyességi

Hirdetés

Az ifjabb korosztályt megcélzó animációs sorozat már javában a második évadánál tart, ideje volt tehát alkotni valamit a számítógépes változattal kapcsolatban. Ilyen próbálkozás a Star Wars: The Clone Wars - Republic Heroes, ami akár még jól is sikerülhetett volna.

Gondolom, a többség ismeri a Clone Wars-sorozatot, de a többiek kedvéért röviden összefoglalnám, miről is van szó. A széria elvileg a második és a harmadik epizód között játszódik, gyakorlatilag viszont arról van szó, hogy a klónháborúk kitörése után veszi fel a második részben elejtett történetfonalat és elviszi azt egy teljesen új irányba.

A történet középpontjában Anakin Skywalker áll, aki itt, mint jedimester szerepel. Ennek megfelelően van neki egy padawanja is, Ahsoka Tano személyében. Természetesen jelen van még Kenobi mester és a teljes jeditanács is, na meg a klónok. Velük szemben sorakoznak a szeparatisták Dooku gróffal és Grievous tábornokkal az élen, mi pedig figyelhetjük, hogyan küzd egymással a két frakció. Félreértés ne essék, attól függetlenül, hogy az animációs sorozat nem illeszthető be az első trilógiába, kifejezetten szerethető. Sőt, ha valaki nem kedveli a sorozatot, az messzire kerülje el a játékot, ugyanis így elvész a dolog egyetlen élvezeti tényezője.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Grafikai szempontból nem éppen naprakész a program. Annak idején PS2-n tökéletesen megállta volna a helyét, de mai szemmel picit csúnyácska, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a karakterábrázolás kifejezetten jól sikerült a fejlesztőknek és a sorozat hangulatát is kellően visszaadja a játék.

A kampány három nagy fejezetből áll, ezeket híradó jellegű tájékoztató animációk kötik össze. Menet közben kapunk pár jelenetet az animációs sorozatból is, így nagyjából megvan az az érzés, hogy a két évad közti kimaradt epizódokat játszhatjuk végig. A hadjárat során a rajzfilmben szereplő összes szereplő felbukkan valamilyen formában, s legtöbbjüket irányíthatjuk is. Hangulati fronton az sem egy mellékes dolog, hogy a sorozat szereplőgárdája adta a hangját a játékadaptációhoz is, s emellett a többi felcsendülő hang és zene is az eredeti Star Wars-hangulatot hozza.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A probléma igazából az, hogy ezzel el is érkeztünk a pozitívumok listájának végéhez. A játékmechanika rém egyszerű: a játékos halad előre a lineáris pályán, minden ellenfelet lekaszabol, ezekért kap pontokat, amiket karakterfejlesztésre, csalásokra, vagy mókás extra tartalmakra költhet el, s ahol nincs ellenfél, ott platformokon, csöveken ugrál, hogy eljusson a következő pályára.

Ez akár még működhetne jól is, csak az a bökkenő, hogy úgy néz ki, a fejlesztők külön sportot űztek abból, hogyan lehet valamit elrontani. A kooperatív játékmód (amiben a második játékos akkor száll be, illetve lép ki, amikor csak akar) sokat ad az élvezhetőséghez, de sajnos hamar rá kell döbbenünk, hogy ami egyedül frusztráló, az párban is legalább annyira az tud lenni, csak annyival jobb a helyzet, hogy társunkat nem a gyengeelméjű gép irányítja.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 28. 18:41 | válasz | #24
Tudja valaki, miért nem mukodik az autosave a pálya végén? Szegény gyerek már nyolcadszor kezdi újra...
2009. nov. 24. 17:53 | válasz | #23
Kár volt Lucasnak a klónháborúkat meganimálnia, az eredmény csak az 1. rész színvonalát éri el, meg talán a 2.-ét.
PetruZ  
2009. nov. 20. 19:29 | válasz | #22
Nem tudom, én nem érzem, hogy "küzdenék", ezek tények. :)

#21:
Persze, hiszen a maguk módján ők is "hősök", de az Ep3 végén már ők sem úszták meg. :) (Sőt, Artu utána többször is átesett még a dolgon, de szívós kis dög, még a jó 130 évvel később játszódó Legacy érában is felbukkant már. ;) )
2009. nov. 20. 15:50 | válasz | #21
Artu memóriájáról annyit, hogy a sorozatban Anakin nem hagyta törölni :-)
2009. nov. 19. 22:19 | válasz | #20
Rendben, droid témában nem vagyok otthon, és ha ennyire küzdesz érte, Neked biztosan sokat jelent ez a dolog. Ezek a hibák elfelejtve/megmagyarázva.

Ellenben továbbra is ott van Anakin teljesen új személyisége. És mielőtt elkezdenéd védeni, már mondom, hogy ennek is van magyarázata: a CW gyerekeknek készül, ezért kell bele egy jó anakin, aki ugyanakkor ellentétben áll filmbéli önmagával, de a készítők bevállalták ezt a bakit (is) mert igencsak szép summát hozott az új sorozat, nem is beszélve az új univerzumhoz kapcsolódó egyéb kiadványokról (regények, akciófigurák, videojáték stb) :)


PetruZ  
2009. nov. 19. 19:15 | válasz | #19
Bocsesz, a professzionalitást nem én hoztam fel.

"- 3cpo és R2 végig jelen van az első trilógiában, a negyedik részben viszont Obi van nem emlékszik, hogy lett volna droidja."

Mert az övé egy R4-es volt (egy ideig :) ). A 3PO és R2 modellekből darabszámra van annyi, mint a szemét, különösebben sosem ügyelt arra, hogy Anakin kikkel futkározik. Ld. pl. az Ep3-ban, amikor Anakin beszól Kenobinak, hogy nem kell leszidni Artu-t.

"-a két robot is teljesen idegennek érzi egymást a negyedik részben"

Az Ep3 végén elhangzik, hogy a droidok memóriáját töröljék - ez meg is történt. Ez egy teljesen elfogadott eljárás az SW univerzumban, max. félévente mindent törölnek, hogy ne alakuljanak ki személyiségi jegyek. :)

"-Yoda sem ismeri fel R2-t, illetve fordítva"

Yoda találkozott egy R2-vel, aminek aztán később törölték a memóriáját, honnan a fenéből is tudná, hogy ez az R2-es az az R2-es? Mondom, az R2-ből százezerszámra volt a Galaxisban, és már a CW idején sem számítottak csúcsmodellnek.
Az SW-ben egy droid ugyanolyan egszerű és funkcionális képzett-társítással párosul, mint nekünk pl. a "kombinált fogó" kifejezés.

"-Vader az Obi Vannal való leszámolás közbeni szócsatában úgy fogalmaz amikor elhagytalak te voltál a mester, most én vagyok, gyakorlatilag viszont nem elhagyta, hanem Obi Van hagyta sorsára a láva folyó partján kéz és láb nélkül."

Angolban "when I left you", ami - így utólag - érthető úgy is, hogy amikor elszakadtak egymástól, amikor Anakin megtagadta a mesterét. Az igazság az, hogy Lucas ekkor még nem tudta, a konfliktus hogyan zajlik is le pontosan a két karakter között (bár Kenobi mesél róla felszínesen, és ott egy híd meg egy kohó hangzik el). Fenébe is, eltelt 19 év, nem emlékeznek már pontosan. :)
2009. nov. 19. 17:11 | válasz | #18
PetruZ: Programozni a gépeket szokás, élőlények esetében ezt kondicionálásnak és kiképzésnek nevezzük. Nem állítottam, hogy alternatív idősíkon játszódna a sorozat, pusztán azt a tényt írtam le, hogy igen komoly kontinuitási hézagok vannak a mozifilmekhez képest. Star Wars-zal kapcsolatban pedig könyörgöm ne beszéljünk már professzionalitásról, ez egy kitalált univerzum, ha úgy tetszik mese...
A klónokkal való viszony alatt egyszerűen arra céloztam, hogy Anakin és Rex a sorozatban barátokként beszélnek, persze amellett, hogy Rex, ha kell az életét adja a parancsnokáért, de ez katonai körökben így működik, itt meg még hangsúlyozzák is, hogy a klónok fogyó eszközként vannak nyilvántartva. Gondolom Rex is elhullik majd és ez is megoldva.
További tény, hogy az animációs sorozat elsősorban kicsiknek készül(t), így a karakterek is szerethetőbbek és morálisan példamutatóbbak, ami igencsak ellentétes Anakin harmadik részbeli karakterével. Tudom valahogy át kellett őt alakítani Vader nagyúrrá, de ez az ellentét akkor is erős. A CW-ben egy önfejű, de minden körülmények közt morálisan megkérdőjelezhetetlen karaktert látunk, míg a filmbeli megfelelője minden további lelki probléma nélkül lemészárol egy templomnyi gyereket.
Továbbá hangsúlyoznám, hogy a nagyfilmek közt is fennállnak ilyen hézagok:
-3cpo és R2 végig jelen van az első trilógiában, a negyedik részben viszont Obi van nem emlékszik, hogy lett volna droidja.
-a két robot is teljesen idegennek érzi egymást a negyedik részben
-Yoda sem ismeri fel R2-t, illetve fordítva
-Vader az Obi Vannal való leszámolás közbeni szócsatában úgy fogalmaz amikor elhagytalak te voltál a mester, most én vagyok, gyakorlatilag viszont nem elhagyta, hanem Obi Van hagyta sorsára a láva folyó partján kéz és láb nélkül.
és még sorolhatnám. Szóval még egyszer kérem hagyjuk a professzionalitást.

2009. nov. 19. 10:58 | válasz | #17
Ez kell a mai "népnek". Sajnos amíg ilyenekre lesz igény a nagyközönségnek ebbe az irányba fognak menni :(
PetruZ  
2009. nov. 19. 08:02 | válasz | #16
- Az Ahsoka-jelenség ugyanolyan "professzionális" érvelés amellett, hogy ez egy alternatív idővonal, merthogy nincs benne az EP3-ban... A CW elvileg ezzel a szezonnal véget ér, remélhetőleg kiderül, mi történt vele és miért nem szerepel az Ep3-ban.
- A programozottság arra értendő, hogy mindet ugyanúgy, ugyanarra képezték ki, kisebb-nagyobb specializációkkal. A klónok kifejlődése kettő év, ezalatt beléjük vernek mindent, mi ez, hanem "programozás"?
A mozifilmekben sem igazán foglalkoznak a klónokkal, leírható veszteségek, a sorozatban annyiban bővebb a dolog, hogy némelyiknek a számán kívül van neve is, de nen mondhatni, hogy valami baráti a viszony a jedikkel. A jedik a vezetők, a klónok meg engedelmeskednek. A sorozatban volt egy, amikor az egyikük meghasonlott és áruló lett, de nem mondtam, hogy ez jellemző (sőt, vszleg egyedi jelenség volt).
- Öngyilkos küldetés = "ezen a szoroson át kell mennünkm, bármi is történik". Lásd pl. most a 2. szezon 5. részét.
- A kánont meg hagyjuk. Csak a hat film a kánon, minden, ami azon kívül van, nem az (nem, még a Zahn-folytatások sem). A Clone Wars sorozat az Lucas-approved, ő a producer, tehát csak tisztában van azzal mit csinál, szó nincs alternatív idővonalról. A CW teljes egészében és maradéktalanul beilleszthető az Ep2 és 3 közé.
2009. nov. 18. 19:33 | válasz | #15
bocs de ezek elég nagy baromságok...
"Ahsoka azért maradt ki az Ep3-ból, mert... hát ezt egyelőre nem tudni" jah oké, ez aztán a professzionális érvelés
"A klónok kezdetben jónak tűntek, aztán kezdtek kiütközni a hibáik, pl. a személyiségeikben, valamint az "élettartamukban". Nem mondanám a viszonyukat olyan jónak, a sorozatban is sokszor utasítják őket öngyilkos dolgokra. Emellett elő is fordult, hogy egyik-másik "programozása" megbolondult és a társai ellen fordult" remélem a mozifilm-sorozatra gondolsz, különben bármit mondasz az nem állja meg a helyét. de tételezzük fel hogy igen. Klónok nem programozva vannak hanem betanítva, tudniillik élőlények :) Amúgy hol is fordult elő ilyen? a moziban nem láttam... Öngyilkos küldetésekre küldték őket? ja bocs, azt hittem hogy a katonák arra vannak hogy harcoljanak... egy küldetésről meg hogy lehet előre megállapítani hogy öngyilkos? azért küldenek oda embereket hogy azok megpróbálják megoldani a helyzetet. max nem sikerül.
Szerintem felejtsd el a könyveket/képregényeket/satöbbit. Oké hogy van ami elvileg canon de általában teljesen bullshit az egész, arra vannak hogy több pénzt csináljanak egy jó franchise-ból
PetruZ  
2009. nov. 17. 21:31 | válasz | #14
- A CW-ben Anakin nem mester, hanem ugyanúgy knight, mint a filmben, könyvekben, képregényekben, akármi. Csak Ahsoka hívja "master"-nek, de mint a mesterét, és nem mint Jedi cím.
- Ahsoka azért maradt ki az Ep3-ból, mert... hát ezt egyelőre nem tudni. :)
- A CW története bő két év. A klónok kezdetben jónak tűntek, aztán kezdtek kiütközni a hibáik, pl. a személyiségeikben, valamint az "élettartamukban". Nem mondanám a viszonyukat olyan jónak, a sorozatban is sokszor utasítják őket öngyilkos dolgokra. Emellett elő is fordult, hogy egyik-másik "programozása" megbolondult és a társai ellen fordult.

Elég jól képben vagyok SW-ben, kösz.

U.i.: Nem hülyéztem le senkit, csak magát az állítást.
2009. nov. 17. 11:15 | válasz | #13
Nos, végre működik az itteni regisztrációm, elnézést a kései válaszért. PetruZ, úgy értettem, ahogy mondtad, a Clone Wars nem illeszthető be az Ep 2 és 3 közé. Nagy vonalakban talán passzol - hozzáteszem, nem vagyok egy nagy SW fanatikus -, de a részletek már hibásak. Csak pár példa: a CW-ban Anakin Jedi mester, az Ep3-ban részint azért fordul a Jedi tanács ellen, mert bár külső nyomásra felveszik tanácstagnak, mégsem nevezik ki mesternek; a CW-ban Anakinnak van padawanja, akire még csak utalás sem történik az Ep3-ban vagy később. További kotinuitási hiba, hogy Obi Van és Anakin a sorozatbeli klónokkal való nagyon jó viszonya is eltűnik a 3. részre és így tovább. (mellesleg az ilyen kontinuitási hibák felelhetők az első és a második trilógia közt is, de ez gondolom részint betudható annak, hogy az első három rész később készült el, ráadásul elég nagy időkülönbséggel, ez ugyanakkor nem áll az animációs CW sorozatra és az Ep2-3-ra) Szóval abszolút nem baromság. Kérlek kicsit nézz utána utána jobban a témának, mielőtt lehülyézel valakit. Köszönöm.
PetruZ  
2009. nov. 17. 09:53 | válasz | #12
Szerintem úgy értette (a bekezdés többi részével együtt nézve), hogy az animációs sorozat egy alternatív idősíkon zajlik és nem illeszthető be az Ep1-3 időfolyamba. Ami nettó baromság.
2009. nov. 16. 17:22 | válasz | #11
Valószínűleg úgy érti ha jól gondolom, hogy sokak szerint az új trilógia borzalmas és minden ami vele kapcsolatos, bezzeg az eredeti. Lehet ezért írta hogy attól eltekintve, hogy nem az eredetihez kapcsolódik, még attól jó. Szerintem :-)
PetruZ  
2009. nov. 16. 08:08 | válasz | #10
"Félreértés ne essék, attól függetlenül, hogy az animációs sorozat nem illeszthető be az első trilógiába, kifejezetten szerethető."

He?
2009. nov. 16. 00:50 | válasz | #9
azt nem fogom soha megérteni hogy miért kellett a jó kis rajzolt Clone Wars minisorozatot lecserélni erre...
2009. nov. 15. 19:53 | galéria | válasz | #8
phantom of menace klón?
2009. nov. 15. 14:32 | válasz | #7
amennyire ütős a sorozat, annyira gyenge ez a játék...
szurka  
2009. nov. 15. 12:55 | válasz | #6
amúgy 4 nagy fejezet van benne, nem? Nekem ami idegesített, hogy indításnál állandóan visszaállítja 60hz-re a képernyőt, na meg nagy csatában gőzöm sincs melyik karaktert irányítom éppen:D De koopban tényleg poén egy gépnél ülve újrajátszani a jó részeket
szurka  
2009. nov. 15. 11:05 | válasz | #5
25 éves múltam, és tetszett :D
Botond  
2009. nov. 15. 07:12 | galéria | válasz | #4
Egy 8-10-12 éveseket megcélzó játék nem elég nehéz egy 16-30 éves gémernek. Azt hiszem ez az évszázad felfedezése. :)
Zoliz  
2009. nov. 14. 20:37 | válasz | #3
Nem túl jó játék, méltó a Clone Wars hírnevéhez...
2009. nov. 14. 20:25 | válasz | #2
A borzalmas irányítást leszámítva egész jó kis játék, a sorozat hangulatát hozza.
2009. nov. 14. 19:05 | válasz | #1
Coopban azért jó móka