 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Amúgy meg a ruszkik 49-ben robbantottak egyet és 53- ban volt a per. Mintha kis fáziskésés lett volna.
|
Atyafi! Rosenbergéket az esküdtszék mondta ki bűnösnek egyedül Greenglass vallomása alapján, ez a lényeg! És G. is ugyanaz volt mint Julius R.
|
Legalább is a férj, a feleség valszeg tudott a dologról, de ő nem vett részt konkrétan a tevékenységben.
Szal azt lehet tudni, hogy nem volt alaptalan az amcsik riadalma, viszont nem Rosenbergék voltak, akik a legfontosabb infókat adták át, akik a legnagyobb kémek lettek volna.
Bizonyos szempontból arról volt szó, hogy bűnbakot kellett találni. Ha a fontosabb emberek, akik lebuktak együttműködők voltak, sokkal kevesebbel megúszták, mert egyszerűen túl fontosak voltak.
Rosenbergék sajna túl kicsi emberek voltak ahhoz, hogy egy ilyet megússzanak, ahogy mostanában is ez a sorsuk azoknak, akik nem elég befolyásosak, gazdagok, értékesek - szigorúan a jog előtti egyenlőség nevében;)
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
A Venona projectről miért nem szóltok egy szót sem? Feketén fehéren bizonyítja azt, hogy bizony Rosenbergék azok voltak, amik...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Egyébként, a wikis cikkben említett mukik fotóit elnézve: nem szívesen kértem volna meg őket, hogy ügyeljenek a pénztárcámra, amíg bemegyek a mosdóba, hogy megmossam a kezem.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Jobb, ha csak a szervetlen kémiáról nyilatkozol. Ahhoz állítólag értesz, és én legalább nem tudlak rajtakapni a füllentéseiden.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Hizeleg a tökömnek! Mi érdekem fűzödik hozzá meg tudnád mondani?
|
Akkor kapj elő fél kiló logikát! Greenglasst miért nem ítélték halálra hisz ő is kémkedett? Csak nem azért mert megegyezett hogy Rosenbergék ellen vall? Hisz azt minden kiscsoportos tudta hogy az esküdtszék egyedül G. vallomását vehette figyelembe mert bizonyíték az nuku.
|
Nekem ez tetszett a legjobban: "After proclaiming his innocence for over half a century, Sobell admitted spying for the Soviets, and implicated Julius Rosenberg, in an interview with the New York Times published on September 11, 2008."
50 évig tagadott, majd 2008-ban végre elismerte, hogy spicli volt.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
8/10
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Jé, te felfedezted a Wikipédiát és a Guglít! Persze csak azt a részét, ami neked hízelgő. Ami viszont tény: az első szovjet A-bomba egy az egyben a Kövér Ember koppintása volt, tehát a kémkedéshez kétség nem fér. Az meg, hogy utólag vannak, akik tisztára akarják mosdatni a Rosenberg házaspárt... Azon csodálkoznék, ha ezt is nem próbálnák meg.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"Az amerikai McCarthy-korszak koncepciós pereinek legemlékezetesebbikéről, a Rosenberg-házaspár peréről kiderült, a vád koronatanúja hazudott. 1953-ban kémkedés miatt halálra ítélte a bíróság Julius és Ethel Rosenberget, mivel az esküdtszék bizonyítottnak találta, hogy házaspár a Szovjetuniónak kémkedett.
Julius és Ethel Rosenberget az Amerikai Egyesült Államok igazságszolgáltatása azzal vádolta, hogy atomtitkokat szolgáltattak ki a Szovjetuniónak. A házaspárt halálra ítélték, és 1953-ban az amerikai és külföldi tiltakozás ellenére kivégezték. A bizonyítékok szerény meggyőző erejéből következően az eleinte kevés határozottságot tanúsító esküdtszék jelentős mértékben David Greenglass terhelő vallomására alapozta az elmarasztaló ítéletet.
David Greenglass, Ethel Rosenberg jelenleg 79 esztendős fivére a CBS televíziós csatornán közvetített adásban szerdán elismerte, hogy vádalku keretében vállalta: terhelő vallomást tesz, hogy ő maga elkerülhesse a villamosszéket."
Éljen az igazság! Ez már 2001-ben kiderült, hozzád még nem jutott el? 
|
Azok a ganéj zsidókommunisták átjátszották!Persze az az amerika ellensége a rendes embereket nem bántotta mert te aztán tudod. És mikor játszották át?
|
Bizony, nagy bűne volt McCarthynak, hogy rákoppintott a zsidó kommunistákra (akik ugye átjátszották a SZU-nak az atombomba titkát). Rá is szállt aztán a sajtó rendesen, és ellehetetlenítette a munkáját.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"lásd McCarthy ténykedéseit"
Ez a barom nemcsak a kommunistákat üldözte hanem minden gondolkodó embert.
|
Lehet ilyen szemüveged, tudod az évek meg a tapasztalat!

Szárazföldi haderőben az oroszok jók voltak, mi több nagyon jók! Nagy kérdés, hogy ez mennyit ért volna, mert a nyugati légierő bizony rendesen odavert volna az orosznak kb bármikor a hidegháborúban. Ha azt valamennyire tudják semlegesíteni, akkor nem jártak volna úgy mint mondjuk a Köztársasági Gárda Irakban, ahol a gépjármű oszlopokat bombázták széjjel szana 10 km-eken keresztül. De az atom még akkor is ott van mindkét oldalon, ami nagyjából ismeretlenné teszi a dolgok kimenetelét.
Tény hogy az amcsik nagyon bíztak az atombombában és többek között ezért is az ötvenes évekig gyakorlatilag ki is csinálták hadseregüket. Másrészt kb. ez volt az ára az amerikai álomnak, ha ez szóba kerül kb. mindenkinek ez az időszak jut eszébe.
Aztán Korea, az orosz atom, meg H-bomba, és a Szputnyik felébresztette őket. 56-57-re bizony voltak olyan erősek újra, hogy megtámadják a Szu-t, de mint mondtam, minek tették volna?
Azért az amcsik ténykedése meglehetősen egyértelmű volt, hogy kiszorítsák a komcsikat a politikából, lásd McCarthy ténykedéseit. De Ny-Európában is mindent felhasználtak a komcsik kiszorítására, lásd pl. CIA befolyása az olasz választásokba. link
Néha az oroszok is értek el viszonylagos eredményeket nyugaton terror szervezetekkel, diáklázadásokkal, stb. De valszeg a választók nagyrészét pont ezzel idegenítették el a kommunista pártoktól. A '68-as diákmozgalmak volt az utolsó időszak, amikor a fiatalok körében a kommunista eszméknek szélesebb rétegeket tudtak megnyerni. Köszönhetően többek közt az amcsik bénázásának Vietnámban. Utána viszont felnőttek a Meki nemzedékek, az oroszoknál is, és belőlük már nem lehetett harcos forradalmárokat nevelni.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
A peresztrojka gyeplőjére gondolsz? Hát tele volt a szán glasznoszty-al.
|
Ez így van. Gorbitól sem voltak idegen az erőszakos módszerek, de a gyeplők kicsúsztak a kezei közül, és AMINT AZ A DOLGOK TERMÉSZETÉBŐL FAKAD, megjelentek a keményebb kezűek, a szélsőbaloldaliak is, azonban nem volt mögöttük tömegbázis, és az ellenzéket már csak hatalmas testvérontás révén lehetett volna visszaszorítani. Ezt meg már nem vállalták, ahhoz túl régen volt az 1918-1922-es polgárháború.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
A fenét. Szó sem volt arról, hogy ő fel akarja adi az egypártrendszer, stb. Csak így sikerült. Tök véletlenül lett belől viszonylag tisztelt politkus, de valójában nem sok kontrollja volt ez események felett...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Komolyan mondom szeretnék olyan optikát amin úgy látszik a világ, ahogy te látod.
Az Oroszok végig hátrányban voltak. Amerika közvetlen szárazföldi támadást tudott volna az Oroszok ellen indítani, de ez fordítva nem volt elmondható.
Hát ez így finoman szólva hülyeség. Ez olyan, hogy én is tudnék pofont adni Klicskónak. Max. egyszer. Aztán agyonbasz. A NATO összesített hagyomány hadseregei kevesek lettek volna valszeg a Vörös Hadserege ellen. Az ex. VSZ államok erőit még nem is számoltam ide... Magyarán technikailag Németországból ezt megtehette volna, de nem a SZU ellen. Volt ott egy NDK és Lengyelország.
Az orosz fegyverkezés a legtöbbször csak lekövette az amerikait, épp hogy fel tudtak akkora erőt mutatni, hogy az Amcsiknak már nem érte meg egy III. VH-t kirobbantani.
Javaslom nézzed már meg az 1948-tól kezdődő időszakot. A SZU elég latymatagon építette le hadarét, a jenkik gyakorlatilag 0 órás cuccokat hánytak a szemétdombra. A US NAVY-nél a komoly technikai leépítések ellenére olyan személyzeti hiány volt még az '50-es években, hogy volt olyan tiszt, aki 11 havonta járt haza. Panaszkodott is, hogy a neje unja már a "második nászutakat". Aztán nézd meg a SZU haderejét. Kb. 5 éves sorkatonai szolgálat, stb.
A CIA-FBI azért szépen kiszorította a politikai életből a komcsi pártokat a nyugati országokban, szal ott nem sok esélye volt az oroszoknak.
Párizsi esmények smafu?
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)

|
Istenem, csoda történt! Végre valaki velem is egyetért. 
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Hát igen. Ez tény. Gorbacsov egy hihetetlenül jó ember volt, azonban politikusnak, pláne egy szuperhatalom vezetőjének totálisan alkalmatlan. Reagan, aki ugye amúgy is hálivúdból érkezett gyak majmot csinált belőle.
Viszont az is tény, hogy a '80-as évekre gyakorlatilag újra eltűntek a Szuban a polcokról az olyan apróságok, mint hús, meg luxus cikkek, és a sorbanállás művészete új magasságokat ért el. De az emberek már belefásultak mindenbe, már nagyon kellett nekik a meki meg a kóla. Szal az USA 0. hadtestje (hálivúd) gyak letarolta az országot.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
"az orosz gazdaságot pedig a végsőkig pörgették."
Pörgették a fenét! Egy tervgazdaság úgy táncol, ahogy muzsikálnak neki. A csata a fejekben dőlt el. Sokkal többet nyomtak a latban először az amcsi cowboy-filmek, majd a jó kis akciós filmek, végül meg a vérbő pornófilmek, ÉS a zsíros kölcsönök, mint az atom. A szovjeteket elsősorban nem Amerika omlasztotta össze, ő csak rásegített, hanem a szocializmust megelégelő helybéliek. Egyébként, ott van a máig érvényes tanulság: ha valakit tönkre akarsz tenni, adj neki kölcsönt! Ezért kell óvakodni a hitelezőktől, az uzsorásoktól főleg.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Ja, télleg nem néztem meg, bocs közben melózom is.:D
"Vagy nem. A kölcsönös elrettentés nem ezen az elven alapszik, de oda se neki..." De igen, merthogy a kölcsönös elrettentést, a MAD-et akarták ezzel meghaladni!
Jogosak az észrevételek, a világ legbonyolultabb fegyverrendszerét akarták létrehozni, valszeg sokkal alacsonyabb hatékonysággal működött volna, mint tervezték. Azonban mondhatni, hogy már csak a program bejelentésével semmissé tették a kialakult hadászati egyensúlyt, gyakorlatilag idő kérdése volt, hogy mikor kerül Amerika támadó pozícióba! Kapásból hajlandóak volták egy csomó nemzetközi egyezmény felrúgására, amelyek addig szavatolták, hogy egyik oldal se tudjon kitörni az elrettentésre épülő Status Quo-ból. Ergo működött a dolog, az orosz gazdaságot pedig a végsőkig pörgették.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Tökre igaz, csak éppen most nem az oroszok a téma elsősorban, hanem hogy a szentlelkű Ámerika mennyire baxtatja a világ rajta kívüli részét.
Az Oroszok végig hátrányban voltak. Amerika közvetlen szárazföldi támadást tudott volna az Oroszok ellen indítani, de ez fordítva nem volt elmondható. Az orosz fegyverkezés a legtöbbször csak lekövette az amerikait, épp hogy fel tudtak akkora erőt mutatni, hogy az Amcsiknak már nem érte meg egy III. VH-t kirobbantani. Amikor az amcsik szokás szerint épp elhanyagoltak egy területet, az oroszok azon nyomban elkezdtek oda támogatást adni, fegyvert, mert ez volt a legolcsóbb módja valami térnyerés biztosításának. A CIA-FBI azért szépen kiszorította a politikai életből a komcsi pártokat a nyugati országokban, szal ott nem sok esélye volt az oroszoknak.
Legyünk őszinték valójában Európát sem az oroszok, sem az Amcsik nem megvédeni, hanem a saját területüktől távol eső háborús hadszíntérnek akarták használni.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Beleköcc mindenbe mint a beton.
Esetleg végig is nézted amit linkeltem?
Az SDI a pajzs, az olyan rendszerek mint az MX rakéták, vagy a robotrepülők pedig a kard, amellyel elsősorban nem polgári, nagy területű célpontokat, hanem az ellenség nukleáris támadóképességét célozzák meg.
Vagy nem. A kölcsönös elrettentés nem ezen az elven alapszik, de oda se neki...
Az SDI célja az első csapásra válaszként érkező néhány megmaradt rakéta elhárítását szolgálja. Amihez viszont már elegendő képességet lehet kiépíteni.
Látom nem nézted meg a videót. Az eredeti gondolat nem ez volt és a végkövetkeztetés is az volt, hogy még az általad említett képességet sem tudták még megközelíeni sem. Még egy totálisan sikeres első csapás esetén is, ha csak egy nuki SLBM hordzó ép marad, akkor neked harangoztak. A vesztésre álló fél ugyanis nem a te indító állásaidat fogja támadni, értelme sem lenne, mert azok üresek...
Gyakorlatilag az oroszok több ezer robbanófejéből csak pár maradna, és azokból is csak érné el Amerikát, feltéve ha Amerika indítja meg a támadást először!
A korai előrejelző rendszerek léte meg simán el lett feledve? Milyen "elegáns"...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)

|
Beleköcc mindenbe mint a beton.
De csak neked, csak most ezredszer is leírom azt, amit azért valszeg mindenki tud ebben a műfajban, aki vette a fáradtságot, hogy legalább 1 könyvet elolvasson: Az SDI a pajzs, az olyan rendszerek mint az MX rakéták, vagy a robotrepülők pedig a kard, amellyel elsősorban nem polgári, nagy területű célpontokat, hanem az ellenség nukleáris támadóképességét célozzák meg. Igazából hülyeség azt gondolni, hogy az SDI képes lett volna egy tömeges első csapást kivédeni. Nem arra készült, mert ilyet nem lehet készíteni, ezt nagyjából mindenki tudja, aki kicsit is benne van a témában. Az SDI célja az első csapásra válaszként érkező néhány megmaradt rakéta elhárítását szolgálja. Amihez viszont már elegendő képességet lehet kiépíteni. Gyakorlatilag az oroszok több ezer robbanófejéből csak pár maradna, és azokból is csak érné el Amerikát, feltéve ha Amerika indítja meg a támadást először! Az oroszoknál is elsősorban a nukleáris fegyverek pusztulnának el, szal az erőforrások (emberek is) nagyrésze akár érintetlen is maradhatna.
De pont ezért volt veszélyes ez a politika, ez a terv, mert nem csak hogy megnyerhetőnek mutatta a háborút, de az egyensúlyt abszolút felborította azzal, hogy kifejezetten ösztönözte a feleket az első csapás végrehajtására.
"Azt kell, hogy mondjam elég sok butaságot hoztak itt össze egyesek." Hát ezzel viszont tökéletesen egyetértek!
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Én azt nagyon jól tudom hogy előbb jött létre a NATO mint az oroszok kísérleteztek, és az oroszok bevethető bombát 1953-ban készítettek.
|
A dolog nem tudatos, de ettől még valós. Azonkívül egy működő rendszernél az ok és a cél valójában összemosódik. Szerintem nagyjából az elnökválasztási rendszerre vezethető vissza. Elmondható, hogy minden elnökváltás egy külpolitikai, gazdaságpolitikai kurzusváltást okoz. Amerikánál gyengébb országokat ez egyfajta rezonanciába hozza. Valami elkezd felépülni, majd bizonyos szempontból ellenkezőjére váltanak az Amcsiből jövő hatások, leépül amit elkezdtek, majd ugyan ez ismétlődik elölről. Ne feledjük, hogy az Elnök egy gazdasági érdekcsoport élén álló emberke, gyakorlatilag az ő kivetülésük. Az olyan országok esetében aminek fejlesztése, támogatása elnöki ciklusokon átívelő program, ott ez a hatás nem jelentkezik, pl Izrael, vagy Japán és Ny-Europa a Hidegháború idején. Az Amcsinál nagyobb országokról viszont gyakorlatilag lepattan ez a hatás, pl a dollár árfolyamváltozása ingása, erősíti őket és csak az amerikai fogyasztás visszaesése fog rájuk hatást gyakorolni igazából, de bizonyos szempontból az is serkentőleg hat rájuk.
Amint egy ilyen kisebb ország marginalizálódik az addig kontrol alatt tartott erők elszabadulnak. Pl diktátorok ugye.
Szerintem.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Akkor már ketten vagyunk.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Na mert qa szovjetek baszod mit is csináltak? Mai napig a '70-es '80-as években szétszórt fegyverekkel irtják még egymást sok helyen...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
1949, augusztus a szovjet robbantás dátuma. 1949 április a NATO. A berlini blokád tapasztalata hívta igazából életre.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Konkrétan ezt arra értem, hogy én eddig abban a hitben voltam, hogy mihelyt a Szovjetunió nukleáris katonai potenciálra tett szert, onnantól már paritásban voltak.
Az akkori felderítés korlátozott képességei miatt az ellenfél képzelőereje veszlyesebb volt, mint maga a SZU. A Kubai rakétaválság alatt ird és mond assszem 4 db (!!) ICBM állt rendelkezésre a Szovjetúnióban.
Az sem verték nagy dobra, hogy az első szovjet fúziós kísérleti robbantáskor száz tonnánál nehezebb szerkezet volt ami ezt előidéze. Magyarán bármit fel tudtak robbantani ami a SZU területén volt és adtak pár hét felkészülési időt. Még évek kellettek ahhoz, hogy a gépre rakható legyen egy termonukleáris eszköz. A jenkiknél is az első ilyen ezköz egy hat emelet magas hangárban volt...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
A rendszerek kiépülése esetén, az USA rendelkezett volna egy olyan képességgel, hogy megnyerje az atomháborút, igaz csak akkor, ha ő indítja el!
Az SDI kiépülésére soha nem volt reális esély, technikailag kivitelezhetetlen és fényévekre lett volna, még a 99%-os megsemmisítési aránytól. Ha ezer robbanófejlből ilyen arány mellett mennny is jut át? Kb. 10 db. Ha ezek 200-500 kT hatóerő között vannak saccold meg a veszteségeket. Minden robbanófej egy nagyvárosba csapódjon be.
Egy.
Kettő.
Három.
Azt kell, hogy mondjam elég sok butaságot hoztak itt össze egyesek.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
|
Nem azt írta, hogy az USA alakította ki, hanem hogy kialakították (valakik), ők meg mennek.
One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
|
"Jugoszlávia, Irak ugyan ez csak kicsiben. Kialakítanak egy szitut tele konfliktussal"
Várom a magyarázatot, hogy miként alakították ki az usák a jugó konfliktust.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
De egy srófra jár az agyunk, vazze!
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Ó nem, félreértesz! Az amcsik nem koppantak, nagyon is jól csinálták valós adottságaikhoz képest, már vagy 100 éve túlteljesítenek. Pl mennyi is az EU lakossága? Kb 1.5X akkora, mint az USA-é. Mekkora a GDP-je? Szintén. Aztán ha gáz van még is rohanunk a nagytestvérhez, általában külön külön, hogy mondja meg a frankót, hogy is legyen.
Ha nem lett volna a két VH, ha Amerika nem tudja megosztani Europát, hanem mindenki reálisan látja a mi kontinensünkön, hogy ő nem a nagy példakép, hanem ellenfél, vetélytárs akivel szemben össze kell fogni, akkor Europa már 100 éve lehagyta volna minden tekintetben!
Nagyon is jól csinálják. Persze nem szándékosan, de minden ilyen nagy birodalom kitermeli a maga nemzedékeken átívelő trendjeit, amivel a világot és a gyengébbeket irányítja.
Azért az is megér egy misét, hogy a jelenlegi magyarországi helyzetért mennyire felelősök a mi kis politikusaink, és mennyire érvényesültek más országok érdekei. Mindig találni sajnos olyat, aki elvégzi a piszkos munkát, nem is annyira pénz kérdése, csak inkább hogy mennyi időt szán rá az ember. De nem kell drága bérgyilkos, ha béna kis pöcsök is elvégzik a melót.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Hogy mi érdekük? Az USA-nak magának tényleg semmi! Akik a háborút elindították, azoknak nagyon is sok! Ha annak a pénznek csak az 1%-át vágnám hozzád, amit egy kapzsi bankár megkeres a háborúval, már csöndben is lennél azt hiszem. Vedd már észre, hogy te országokban gondolkozol, meg politikában, miközben nagy humbug az egész! Aztán állandóan jön a történelemi bizonyítás, mikor isten tudja mi hogy történt. Mindenki áldozatokat meg bűnbakokat akar keresni, hogy "Melyik ország tette?!", meg "Melyik ország mentette meg?!", mintha csak egy B-film szereplőit elemeznénk...
One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
|
Ha minden tettnek előre lehetne látni a végső kifejletét akkor az szép is lenne. Úgy beszélsz mintha csak az amerikaiak koppantak volna egy tett későbbi következményéért. Nem kell odáig menni van itt egy kis ország ami a hibás politikai döntéseknek az árát fizeti még ma is.
|
És azt tudod, hogy hogyan, és mikor is lépett be a VH-kba? Az amcsi politika mindig is próbált távolságot tartani Európától. Ugyan úgy elszigeteltségben éltek, ahogy az angolok is előtte évszázadokon keresztül. "Várd ki amíg összeugranak, várd meg míg kivéreznek, majd állj a gyengébb pártjára", jó kis segítség. Régebben úgy mondták Divide et impera. Az angolokat, majd az amcsikat mindenesetre a világuralmig juttatta. Gondolom abban egyetértünk, hogy a Németek nem lettek volna hülyék megtámadni olyan szövetséget, aminek elkötelezett tagja Amerika. 2X is bexopták. Elhitték, hogy az amcsi távolságtartást ki tudják játszani. Csak éppen nem látták, hogy ők valójában nem a hős hódító, vagy a tragikus vesztes, hanem csak a csali, amivel lenyúlták az angoloktól az érdekeltségeiket. Így nem nekik kellett megtámadni őket!:D Csak nézd meg milyen feltételekkel írták alá az angolok a kölcsönbérleti szerződést. A Provident hozzájuk képest terézanyu! Aztán a Marshall segély gyak annyi volt, hogy elengedték ezeket a tartozásokat. Kúúúl!
Ügyes, látványos politikát folytatnak, csak éppen elkerülhetőek lennének az áldozatok, ha egyrészt nem kavarnának ott ahol nem kéne, és aztán nem hagynák még is csak magára a szitut berohadni. Az I. VH után az Amcsik még a Népszövetségbe sem léptek be, amit mellesleg gyak ők hoztak létre. Ugyan így nem írták alá az I. VH-t lezáró békeszerződést. "Mosom kezeimet." :) Jugoszlávia, Irak ugyan ez csak kicsiben. Kialakítanak egy szitut tele konfliktussal, majd amikor a xar kibuggyan a vécépadkán nagy dírrel-dúrral mennek igazságot tenni. Ne abból indulj ki, hogy mi volt az utolsó hír a sajtóban mielőtt kitört a vérzivatar. Pl. utólag Husszein bűnei között volt, amiért aztán halálra is ítélték, hogy vegyi fegyverekkel irtotta a kurdokat. Csak éppen ezeket a fegyvereket személyesen adta át neki Donald Rumsfeld, aki mint Bush hadügyminisztere gyakorlatilag megdöntötte. Hmmm, érdekes, nem gondolod?
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
"SZU-nak csak 1953-ra készült el bevethető atombombája"
Nem érted?
|
"Az Egyesült Államok első hidrogén töltet robbantása lényegében nem nevezhető a hidrogénbomba megalkotásának. A szerkezetben még cseppfolyós hidrogént használtak, gyutacsként valószínűleg több atombomba szolgált, amelyek a folyékony deutérium körül voltak elhelyezve és egyidejűleg robbantották őket,"
Ami az olvasást illeti.
|
lapítasz?
Kara kánként folytatom tanításom.
|
"Amerika soha nem tett egy fűszálat sem keresztbe más népek szabadságáért"
Akko mi a nyavalának lépett be a két világháborúba? Kuvaitból miért űzte ki az irakiakat? Ők állították meg a délszláv háborút, ahho pedig mi érdekük fűződött? Úgy őszintén!
|
1953-ban a H-bomba lött meg, elütte mán vót A-bomba. Mondom: olvasgass még!
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Azér még olvasgass.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Elárulom a SZU-nak csak 1953-ra készült el bevethető atombombája. Ne keverjük össze a kisérleti robbantást a bevethető bimbival. Az USA 45-ben kísérletezett és 45-ben be is vetett bombit.
|
Szerintem mindenkinek az volt az érdeke bizonyos szempontból, hogy az oroszokat erősebb mutassa a valóságosnál. Az oroszoknak ugye hogy ne támadják meg őket, az amcsiknak, meg hogy legyen mivel indokolni a fegyverkezést a választók előtt. Egyensúlyozni kellett azért, hogy ne szorítsák annyira sarokba a másikat, hogy az egyszercsak meggondolatlan lépésekre szánja el magát.
Azonban valszeg nem sok amcsi elnök gondolta igazán komolyan az oroszok legyőzését. Egyszerűen a nyugatnak semmi érdeke nem fűződött hozzá. A világgazdaság 9/10-e náluk, az ő térfelükön játszódott. A paritás csak annyiban állt fenn, hogy az oroszoknak csak annyi erőt kellett felmutatniuk, hogy egy velük vívott háborúval a nyugatiak sokkal többet kockáztassanak, mint amennyit nyernének.
A háború után talán Reagan volt az első, aki ezt a háborút komolyan gondolta és mellette lehetősége is volt rá végigvinni a terveit. Dúrván 6 év alatt "békés" módszerekkel meg is csinálta.
Az viszont, hogy ez mennyire is volt jó a világnak még hosszú ideig téma lesz.
Amerika csak azokat az országokat támogatta, erősítette gazdaságilag, fegyverrel, akik a Szovjetunio körül ütköző zónát tudtak létrehozni. Ny-Europa, Izrael (mint "szárazföldi repülőgéphordozó" és permanens konfliktus generátor), Törökország, középkeleti országok: Irak, Irán, Pakisztán, Japán. Kb ennyi. Csak meg kell nézni, hogy eközben a saját háza táján mekkora kupleráj van. Latin-Amerika sokáig a világ egyik legelmaradottabb régiója volt, szinte semmilyen gazdasági fejlesztést nem csináltak ott azon kívül, hogy támogatták az aktuális diktátorokat: Pinochet, Somoza, Batista stb. stb. stb.
A közhiedelemmel ellentétben Amerika soha nem tett egy fűszálat sem keresztbe más népek szabadságáért, boldogulásáért, hacsak neki nem származott belőle haszna, vagy egyszerűen már annyira xar volt a helyzet (hogy neki valamilyen szempontból kárt okozott), ami gyakorlatilag ugyan az.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
"SZU felrobbantotta első atombombáját. Erre válaszul 1949-ben létrejött a NATO,"
Azér nézz mán utána miko robbantotta a SZU az első atombombáját valaho csak mög van.
|
Több tonna nyavaja van. A Hiroshimai bomba 15 kilotonna TNT egyenértékű volt.
|
"Én ezzel magyaráztam eddig a II. vgh. után kialakult kelet-európai demokráciák kialakulását"
Te nem hallottál a Teheráni meg Jaltai konferenciáról komolyan? Nem tudod hogy a nagyhatalmak ekkor felosztották európát maguk között? A ruszkik csak oda vonultak be ami az egyezményekben az övék volt.Rugd picsán azt aki neked a történelmet tanította.
|
Azért ezek komoly infók voltak, és ha tényleg megállják a helyüket, nagy köszönet érte.
Konkrétan ezt arra értem, hogy én eddig abban a hitben voltam, hogy mihelyt a Szovjetunió nukleáris katonai potenciálra tett szert, onnantól már paritásban voltak.
Én ezzel magyaráztam eddig a II. vgh. után kialakult kelet-európai demokráciák kialakulását. Persze, nem voltak teljes értékű demokráciák, mert szovjet csapatok állomásoztak Kelet-Európában, és sok volt a választási csalás is, szóval olyan féldemokráciák voltak ezek, amelyeket 1948 végére, 1949 tavaszára a szovjetek, a helyi kommunistáks egítségével teljesen felszámoltak, épp akkor, amikor a SZU felrobbantotta első atombombáját. Erre válaszul 1949-ben létrejött a NATO, és jóval később, 1955-ben alakult meg a VSZ, de ennek nem volt olyan nagy jelentősége, mert ugye mindenütt voltak megszálló szovjet csapatok, és mindenütt a komcsik kormányoztak '49 után.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Éppen ez a lényeg. Hogy a csernobili robbanás alig pár tonna TNT-vel volt egyenértékű. Viszont egy reaktorban több tonna hasadóanyag van+grafit miegyéb. Míg egy bombában alig pár 10kg. Ezért amíg magában a balseteben még 100-an sem haltak meg az iszonyatos mennyiségű kiszóródott sugárzó anyag több 10 000 embert ölt/öl meg. Ha nem lenne történet írás már talán azt sem tudnánk melyik városra dobtak atomot de csernobil még 100 év múlva is világítani fog. És valóban a hidrogénbomba tiszta mert ugyan atomtöltet gyújtja be de az utána következő 3-400 millió fokos hőmérsékletben minden szétbomlik. Ezért pukkangathattak nyugodtan 10-20MT bombákat a ruszkik meg az amcsik. (Cár bombáról ne is beszéljünk).
|
Mifaxbajodvan? Saccolok: az zavar, hogy Amcsi az előző 50 évben folyamatosan vetélytársai nukleáris elpusztítására készült, ezzel gyakorlatilag a Világ fennmaradását kockáztatva?
"Az élet fáj! Szokj hozzá!"
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Szövegértés: zéró!

"A hidrogénbomba ráadásul gyakorlatilag "tiszta" nukleáris fegyvernek tekinthető, romboló erejéhez képest sokkal kevesebb sugárszennyezést hagy maga után, mint az egyfázisú plutónium/urán bomba."
Fáradt vagyok elmagyarázni a mondatom értelmét, javaslom, ha a magyar nyelvvel nehézségeid vannak, válassz magadnak más népet. (Ha még nem tetted volna meg.)
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
"tiszta"
Te komolyan nem tudod hogy a H bomba belsejében egy atombomba van? Mi a lótúró hozná létre a fúziót?
|
Igen de ez az erőegyensúly csak a '70-es évekre alakult ki. A 40-es, 50-es 60-as években az amerikaiak jelentős előnyben voltak a robbanófejek számát tekintve. Hagyományos erőket nézve azonban a keleti blokk végig hatalmas előnyben volt (légierőt kivéve). link
Azonban a '70-es '80-as években az amcsik minőségi ugrást tudtak elérni a hagyományos fegyverek tekintetében, mellette beindították az SDI, és a neutron robbanófejjel felszerelt MX rakéta programokat. Ami a 70-es évek után felborítani látszott a kialakult erőegyensúlyt. A rendszerek kiépülése esetén, az USA rendelkezett volna egy olyan képességgel, hogy megnyerje az atomháborút, igaz csak akkor, ha ő indítja el! Ez veszélyes politika volt, ami szélsőségessé, kiszámíthatatlanná tette a szovjet vezetést is. Szerencére(?) rengeteg hibát vétettek, így már azelőtt elvesztették a III. VH-t, hogy az kitört volna.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Te nem vagy százas vazze!

"Ezek az agyrémek az elmúlt években terjedtek el. És olyanok terjesztik akiknek fogalma nincs az akkori helyzetről. És egy olyan területet elpusztítani ami tele van nyersanyaggal elmebeteg tett lenne."
Hát nem egészen. Az Operation Dropshot-ot asszem valamikor a '70-es években hozták nyilvánosságra, ez a terv volt a fő hadműveleti terv, ami alapján a '40-es '50-es évek a SZU ellen háborúztak volna. A '40-es években az atom még nem volt döntő fegyver, és félő volt, hogy az Oroszok gyakorlatilag egész Európát elfoglalják, amíg egy elhúzódó anyagháborúban le tudják győzni. A hidrogénbomba kifejlesztésétől kezdve kezdett megváltozni a helyzet, a már 1-2 nagyságrenddel megint nagyobb pusztíóerőt képviselt, és a célbajuttató eszközök is fejlődtek. Pont 56-57-re datálható, hogy az amcsik meg is valósíthatták volna akár a tervet, annélkül, hogy az oroszok nagyobb területeket foglaljanak, pusztítsanak el Európából, Amerikának meg továbbra sem értek volna a közelébe. A hidrogénbomba ráadásul gyakorlatilag "tiszta" nukleáris fegyvernek tekinthető, romboló erejéhez képest sokkal kevesebb sugárszennyezést hagy maga után, mint az egyfázisú plutónium/urán bomba.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))

|
Kisebbet robbant de nagyobb a szennyezettsége. Mindenestre az biztos, hogy a japánra ledobott, illetve a kísérleti robbantásoknál alkalmazott bombáknál jóval erősebbet is előtudnak állítani (és valószínűleg elő is állítottak). A Föld elpusztításához 10x-esen (vagy több?) elegendő atomfegyver áll kilövésre készen jelenleg is, egyvalaki lőjjön ki egyet a másikra, és itt az emberiség vége.
[mycom: Core2duo E4300,GeForce GT 240 (1GB),2GB DDR2,Sharp 26"(hdtv),Genius SW-HF5.1 5000]
"Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint a nem áram alatt lévő, csak épp a fogása más."
|
Azért az elgondolkoztató hogy a csernobili épület a robbanástól megmaradt, míg ha egy bombi robbint volna ott, akkor ugyan mi maradt volna?
|
Hát ugyan nem egészen ez volt a kérdés de hagyjuk. Akkor jöhet a csernobili példázatod.
|
Agyament emberek agyament tervei mindíg is voltak a történelemben. Más a terv és más a megvalósíthatóság. Volt egy német politikus aki úgy acsarkodott a SZU ellen hogy azt mondták hogy ha ezt az embert megválasztják kancellárrá akkor az rögtön nekimegy a SZU-nak. Erre mi történt? Megválasztották kancellárnak és egy ragyogó logikus reálpolitikus lett belőle. A legjobb legdiplomatikusabb kancellár volt.Sajna a neve nem ugrik be, ritkán de ez nálam is előfordul.
|
Ne tereljél!! Cáfold meg az érveimet!!!! Igazold azon állításodat miszerint csernobil szennyezése nagyságrendekkel kisebb volt mint bármely bevetett atomfegyveré. Hiteles forrásokkal bizonyítsd, hogy nem volt olyan terv ami azzal kezdődött, hogy tele vágják atommal a szovjeteket. (Alapból képtelenség megcáfolni hiszen több ezer atomtöltet birtokában nyilván nem is lehetett másképp de mindegy.)
|
A bunkó az nem reagál, hanem lecsap! Van egy ilyen szép dal is. Tudod?
|
Igen. És? Felgyújtották az olajkutakat? Fel. Marhára leszarta husszein, hogy mik lesznek a következmények. Az USA-ban még a 60-as évek közepén is kisérleteztek a sugárzással embereken. Elitélteknek 500 dollárt adtak, és gamma sugárzással tolták tele őket. Csecsemőknek adtak be sugárzó anyagot. Az 50-es években alig tudtak valamit a sugárzás emberre gyakorolt hatásáról ami már csak abban is megnyilvánult, hogy szinte nincs is olyan fegyver amihez ne terveztek volna atomtöltetet. Egyébként meg ne tereljél te bunkó hanem reagálj a felhozott érvekre mert az előbb még csernobillal példálóztál.
|
"Te miért nem fogod már be a pofádat"
A gondolkodásképességedre jellemző hogy még ezt se fogod fel!
|
A kuvaiti égő olajkutak füstje többezer km-re jutott el, savas eső a szennyezés helyétől több tízezer km-re esik. Tényleg ennyire nehéz a meggondoltság?
|
Te miért nem fogod már be a pofádat? Olyan hülyeségeket beszélsz hogy az valami döbbenet. Csernobil 100X több szennyeződéssel járt mint egy normál atombomba. Azzal tisztában vagy, hogy eddig hogy eddig hány atom/hidrogén/neutron bombát robbantottak fel? Tudsz róla, hogy több mint 1000-et?? Jé és még is itt vagyunk. Van bármi fogalmad arról, hogy miként is viszonyul egymáshoz mondjuk Csernobil és Hirosima? Te hülye seggfej gondolkozzál már el azon te gyökér hogy, Hirosima és Nagaszaki létező élő városok. Csernobil 20km körzete meg egy zombifalva. Úgy, hogy a 20-ik körben is beégtél.
|
Annyira nem vagy képes gondolkodni hogy a Csernobili robbanás ami egy bombához képest is semmi, mekkora területet szennyezett be? Elemi dolgokról fogalmad nincs! Az első körben!
|
Te tényleg ennyire buta vagy? Annyi eszed sincs hogy akkor egész Európa elpusztult volna! Épeszű ember hogy hogy nem képes gondolkodni? Ezek az agyrémek az elmúlt években terjedtek el. És olyanok terjesztik akiknek fogalma nincs az akkori helyzetről. És egy olyan területet elpusztítani ami tele van nyersanyaggal elmebeteg tett lenne. Ennyire hülyének nézel mindenkit?
|
Bizony. Első körben több mint 120 szovjet város kapott volna atomot.
|
Csak a nukleáris fegyverkezéstől való félelem tartotta vissza az USA-t, egyébként mosollyal az arcán ugrott volna fejest bele!
One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
|
"Ha jól tudom a 60-as évek közepéig konkrét dátumok voltak kitűzve a Szovjetunió megtámadására"
Hogyne! Csináljunk világháborút hisz már régen volt!
|
Majd te megmondod, te széplelkű.
Kara kánként folytatom tanításom.
|
Pfff... Ez az ami kell ide! Még több szigorítás és büntetés! Közben senki sem foglalkozik azzal, hogy miért is van egyáltalán bűnözés.
One Ring to rule them all, One Ring to find them,
One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
|
Az hogy '56-óta kiba sok víz lefolyt a Dunán!

Na jó, bocs. Mikor kigondoltam, még marha jó poénnak tűnt.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
|
Biztos '56-ban is találtak vizet.
|
"De azt tudod, hogy mi a közös a cikkben és az '56-os forradalomban?"
Mi, mi? Hát persze, hogy a zsidók. Ez már mindegyik topikból kiderült. :-(
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25" floppy & Dataset
Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12" Hercules Monitor DOS 1.0
Megy rajta a Crisys, mint az állat!
|
|