Saját programozási nyelvet mutatott be a Google
2009. november 12. 14:10, csütörtök
Nem bír magával a keresőcégként indult IT-óriás: az internetes kereső, a térkép- és egyéb online szolgáltatások, a böngésző és az operációs rendszerek, valamint a navigáció után most programozási nyelvet jelentettek be.

Hirdetés

A Google lerántotta a leplet új programozási nyelvéről, amely állításuk szerint bizonyos meglévő nyelvek sebességét, rugalmasságát, valamint az általuk nyújtott biztonságot és teljesítményt ötvözi egyetlen platformban. Arra hivatkoznak, hogy az idők változásával szükség van a programozási nyelvek fejlődésére is, ez pedig az utóbbi években nem folytatódott a kívánt szinten.

A nemes egyszerűséggel csak Go névre keresztelt nyelv elsősorban a dinamikus Python, valamint a C és C++ hagyományaira, azok előnyeire épít, egyfajta keverékként. A megoldás sebességét a megszokott módon egy YouTube videón keresztül is bemutatják, a teljesítmény mellett pedig az egyszerűségre is nagy hangsúlyt helyeznek. A hivatalos oldalon a gyakran elhangzó kérdések szekcióban pedig arra igyekeznek választ nyújtani, hogy miért is látták szükségét egy saját nyelv kidolgozásának - szerintük eljárt az idő a meglévő platformok felett.


A listában rögtön első helyen említik meg, hogy a számítógépek fejlődését, azok gyorsulását nem követte a programozási nyelvek ehhez fogható evolúciója, így napjainkra a fejlesztés folyamata nem vált gyorsabbá. Ráadásul egyre nagyobb ellenérzést figyelhetünk meg az olyan összetett platformok iránt, mint amilyen a Java és a C++, amely a dinamikus alternatívák felé kényszeríti az érdeklődőket (lásd Python és Javascript). Ehhez kapcsolódik, hogy a párhuzamos számításokhoz sem nyújtanak kényelmes hátteret a meglévő nyelvek, így szükség van egy újfajta megközelítésre, amit a sokmagos processzorok megjelenése tovább erősít.

A külső szakértők véleménye szerint a Go mindenképpen érdekes próbálkozás, ám azt nem lehet megjósolni, hogy milyen ütemben hódít majd teret magának.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 16. 06:20 | válasz | #46
Azért kell egy kis idő, hogy ezt a nyelvet iskolákban is tanítsák.:)
Sir Ny  
2009. nov. 15. 08:49 | válasz | #45
ezt nem hiszem el. megjelent a java ablak, felinstallálta magát, és működik vazze. elsőre, minden birizgálás nélkül. ubunun is. és szépen fut, nem akad, se semmi.

és már vagy rengeteg év nem játszottam vele, de emlékeztem, hogy a c-vel kell leguggolni. sajnos az első pályát már nem tudtam átvinni, nem találtam meg, hogy merre kell menni :( :)
2009. nov. 14. 22:02 | válasz | #44
Szerinted 1 programnyelv hogy "tart sakkban" egy fejlesztőt? Ha nem kényelmes, akkor nem használom - ennyi...

Egyébként szerintem egy laikus ne akarjon már megítélni programnyelveket. De még csak ne is firkáljon róla cikkeket. Én se akarok megműteni senkit se. A felsorolt nyelvekből durván mindet ismerem, igaz C-s pályafutásom kimaradt 1 beadandó megírásában (nem sajátmagamnak, ismerős megkért, én meg megtanultam a C-t annyira, hogy meg tudjam írni neki a fél éves beadandóját). Mindennapokban fejlesztek flashben, javaban, és phpban. Általában párhuzamosan, mindent abban írok meg, amire leginkább való.

JAVA applet nagyságrendekkel nehézkesebb fejlesztésileg a flashhez képest, plusz nincs is elterjedve. Ezért a kliens oldal=flash.
Web szerveren php vagy java servlet, attól függően hogy php elég-e, vagy sem. Mivel a servlet 1000x annyi lehetőség, és 100x akkora sebesség. Viszont a php meg egyszerű mint a faék, és az esetek 99%-ában elég.
Speciális szervereket javaban írok. Azért mert nem nagyon ismerem a C* nyelveket, és most csak azért nem fogom megtanulni, hogy hátha jobb, mint a célra egyébként is tökéletesen megfelelő java. Mivel az olyan, mintha szerver írásra találták volna ki (kiváló thread kezelés, memória kezelés).

És a google nyelv? Hát izé... van mindenre megfelelő. Akkor meg miért váltsak erre? Csak mert lebutítottak 1 javat, azért piszkítsak magam alá? Köszi, nekem ez a bonyolult, meg veszélyes, és hűdenehéz is megy.
Vorpal  
2009. nov. 13. 17:58 | válasz | #43
A Java szar - ilyet egy laikus mond.

A PHP ra nem mondja a laikus, hogy szar, mert neki fagy szét a gépe az ócska szkriptektől és appletektől. Ti fejlesztők valamit nagyon tudhattok, hogy ezekkel nem találkoztok, csak mi meg nem találkozunk a ti oldalaitokkal.

Ezért kell egy olyan nyelv, ami a hülye programozót is sakkban tudja tartani (mert ugye ti zsenik nem irtok rosszul meg semmit).
2009. nov. 13. 16:46 | válasz | #42
Egyébként nem gépzabáló flash:
www.luxuryculture.com
És ez még as2, vagyis 7-es player kell hozzá.
2009. nov. 13. 16:42 | válasz | #41
Java appletnek nincs 50%-os elterjedtsége se a netes gépeken. A video lejátszás azért lehet proci terhelőbb mint mondjuk 1 media playerben, mert a media player directx-et használ, így a video overlayben lesz, és fölé már semmi se kerülhet. A flash meg nem nagyon szabad hogy overlay legyen alapból. Vagyis lehet akkor, ha a fejlesztő ezt akarja, és jelzi a böngésző felé egy beágyazási kapcsolóval. A flash10 player ettől kezdve directx-et használ a saját video lejátszója helyett, vagyis pont olyan gyors, mintha bármi másban játszanád le a videot. A google (youtube) azért nem ezt használja, mert innen kezdve nem tudnának a lejátszási területre semmit se írni/rajzolni. Márpedig a jelenlegi rendszerükben vannak a video felett megjelenő flashes elemek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 13. 12:30 | galéria | válasz | #40
most kipróbáltam néhány régi jar-ba fordított programomat(guis). Először úgy 2secet recsegett, majd megjelent az ablak. A másik szintén javas már rögtön csinálta magának az ablakot, úgyhogy ha egyszer betölt...
(amúgy a c#-nál tovább tart a vm indítása, sokkal egy olyat is kipróbáltam az 5 másodpercig szüttyögött indulásnál, másodszorra már ez is rögtön indul).
Ahoy  
2009. nov. 13. 11:22 | válasz | #39
Ja, tötymörög a jvm-el, de pont ez benne szép, az órádon is lefut a kód, ha van rajta jvm :P
kvp  
2009. nov. 13. 10:51 | válasz | #38
"Valahol azt olvastam h ez a go objektum orientált.
Meg azt is hogy egy függvény több értékkel is visszatérhet.
Miért nem objektummal tér vissza? -.-"
Gratulálok egy új gány nyelv megszületéséhez!"

Igen, valoban objektum orientalt, csak nem kotelezo hasznalni, mivel mukodik proceduralis szemlelettel is. Egy visszateresi ertek pedig barmi lehet, meg akar objektum is. Vagy tobb ertek eseten tobb objektum. Bar tobbszoros visszateresi ertek most is van c-ben es c++-ban is, csak nem trivialis a hasznalatuk. (sajnos az stl szereti hasznalni oket) A go nyelv nem tunik annyira rossznak, mint amilyennek sokan gondoljak. Sokkal jobb mint a c++. Az igazi kerdes, hogy van-e olyan jo, vagy jobb-e mint a c#?
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2009. nov. 13. 10:21 | válasz | #37
Valahol azt olvastam h ez a go objektum orientált.
Meg azt is hogy egy függvény több értékkel is visszatérhet.
Miért nem objektummal tér vissza? -.-"
Gratulálok egy új gány nyelv megszületéséhez!
2009. nov. 13. 08:44 | válasz | #36
Siman kihozhato a 200x -os kulonbseg. Csak irni kell valamit nagyon rovid ido alatt lefuto kis konzolos hello world-szintu tesztet, es egy nativ kodos megoldas nyilvan sokszor lefut mig a java meg a jvm inditasaval totymorog. Persze elmond valamit a tesztelo tudasarol ha ilyen buta meresekrol lobogtat eredmenyeket :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 12. 23:13 | galéria | válasz | #35
Amit felsoroltál előnynek, azoknak egy része inkább hátrány, a másik része meg létezik már más nyelvekben.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 12. 23:04 | galéria | válasz | #34
java biztosan tudja, nagy valószínűséggel gyorsabb is, multiplatform, és a gépek nagy részén megtalálható. Egy olyan dolognál valószínűleg gyorsabb amiben egy gagyi minőségű még sd video lejátszáshoz 1 ghz nem elég...
Érdekesek ezek a legendák a nem gépzabáló flashről, de én mindig csak azt látom, hogy 1-2 flash reklámtól már felpörög a cpu hűtő, meg egy gagyi videolejátszásnál is. Biztos a guglinál nem értenek hozzá... viszont ellenpéldát még nem láttam.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 12. 22:38 | galéria | válasz | #33
200x lassabban? Akkor bizony rosszul írtad meg. Tudod vannak ilyen finomságok (pl string +-olgatás helyett stringbuilder, és toString használata, konstansok használata beírogatás helyett, meg még sokféle apróság). A java pont egy feljavított, könnyített c alapú nyelv, platformfüggetlenül ;)
quake2 javaban 3ds játék, azt 10%-al lassabb javaval mint c-vel? Hát nagyon lassú...
kvp  
2009. nov. 12. 22:37 | válasz | #32
A go eseteben a lenyeg nem a forditasi ido vagy a futtatasi sebesseg. A lenyeg, hogy ez meg kozelebb van a klasszikus 1973-ban megalmodott smalltalk-hoz, mint a java. Akit a sebesseg erdekel, az leforditja mindkettot nativ kodda. (java-bol is lehet x86-os gepi kodot gyartani es akkor pont olyan gyors lesz mint a c)

A go elonyei:
-nincsennek objektum leszarmazasok, egy objekum akkor felel meg egy adott interface-nek ha minden szukseges fuggveny megvan benne
-nincs oparator overloading, tehat nem kell azt keresni, hogy ma eppen mit jelent az osszeadas jel
-nincsennek benne implicit operatorok, tehat az amikor egy muvelet nem csak kiszamol valamit, hanem modosit is az adatokon a nelkul, hogy ez latszana
-nincs benne pointer aritmetika, tehat nem lehet olyan kodot irni, a tul/alul/felul/stb csordul
-nincsennek parameter fuggo fuggvenyhivasok, tehat nem kell azon gondolkodni, hogy x fuggveny helyett melyik fog futni, ha masfajta adatot kap, a nevek egyertelmuek
-egyelore nincsennek template-ek, stl es boost, tehat az a kaosz amit a c++ bizottsagok eves gyulesei behoznak a szabvanyokba (es evente ujrairnak)
-van futasideju reflexio, tehat a programok latjak a sajat kodjukat es az adatszerkezetuket, igy nem kell mindent kezzel megadni, sokmindent magatol letrehoz a fordito (a kod akar sajat magat is fejlesztheti menet kozben)
-automatikus a szemetgyujtes, tehat nem fordulhat elo, hogy programozoi hibabol egy program tobb memoriat egyen, mint amennyit tenyleg fel is hasznal

Egyebkent a tovabbfejlesztett c++-t hivjak c#-nak, az ujragondolt c++-t hivjak java-nak, es most itt az ujragondolt c, a go. Egyebkent a go elvei szerint eddig is lehetett c-ben is fejleszteni, csak mivel nem volt letiltva egy csomo veszelyes c-s muvelet es hianyzott par egyszerusites ezert nem hivtak kulon nyelvnek es sokkal jobban oda kellett figyelni, hogy nehogy valami benasagot elkovessen az ember. A go-bol ezeket a lehetosegeket kiszedtek es cserebe jott egy csomo fejlesztesi kenyelmet szolgalo egyszerusites.

ps: A programozas elmelete egyszeru, egy klasszikus neumann gep altalaban a kovetkezoket tudja:
-aritmetikai muveletek: osszeadas, kivonas, szorzas, osztas, maradekkepzes
-logikai muveletek: es, vagy, nem, kizaro vagy
-osszehasonlitas: egyenlo, nem egyenlo, kisebb, nagyobb, kisebb egyenlo, nagyobb egyenlo
-felteteles es feltetel nelkuli vezerlesatadas: menj oda (goto), ha-akkor-egyebkent (if-then-else)
-memoria irasa es olvasasa: ertekadas es valtozok (let, var)
-adatformatumok kezelese: valtozotipusok (egesz, lebegopontos, byte, stb.)

Az osszes tobbi bonyolult programozasi szerkezet es elv ezekbol az alapelvekbol szarmazik es az egeszet le lehet bontai a fenti elemekre. (erre valok a forditoprogramok es a programnyelvek, csak az utobbi idoben valahol a szabvanyositoknak sikerult elveszteniuk a fonalat es az uj szabvanyokat kovetve bonyolultabb megirni valamit mint a regieket hasznalva)
Mardel  
2009. nov. 12. 22:16 | galéria | válasz | #31
Meg aki forrás alapú linuxot használ, mint pl. Gentoo linux. Ott pl. a grafikus felület egy mai gépen is 3-4 óra alatt fordul le forrásból.
2009. nov. 12. 21:59 | válasz | #30
Megjegyzem a video erősen manipulatív. Csinál 1 go fordítást, majd 1 futtatást, és gyors mindkettő. Ezután csinál 1 c fordítást, ami lassú (sok mindent irkál). Futtatást meg nem, merthogy kb ugyanaz jönne ki mint a gonál. Esetleg kicsit gyorsabb lenne a c. Holott 1 programot általában milliószor többször futtatnak, mint fordítanak. Ezért nem is nagyon érdekel senkit se a fordítási sebesség senkit se, csak a googlet.
2009. nov. 12. 21:55 | válasz | #29
Javascript meg flash esetén ez a 200x sebesség csökkenés esetleg igaz lehet, bár szerintem ott is túlzás. De hogy a javaban nem tudsz programozni ha ilyet írsz, az is biztos.
2009. nov. 12. 21:54 | válasz | #28
A kettőnek nyilvánvalóan semmi köze egymáshoz, csak azért említettem meg mert roliika Java néven hivatkozott a js-re. Hogy miért szar inkább ne menjünk bele, úgyis leszarjuk egymás véleményét.
2009. nov. 12. 21:52 | válasz | #27
Flashben lehet olyat csinálni, hogy a webkamera képen mozgást érzékel. Pl mozgatod rajta a kezed, és követi egy rajzolt bogyóval. Ráadásul nem is fog sok procit fogyasztani, ha normálisan van megírva. Kérdéseim:
1. Mi tudja ezt a flashen kívül, böngészőben megjelenő platformfüggetlen cucc. (aminek a pluginje legalább a netes gépek felén fenn van)?
2. Ha létezik ilyen, akkor az gyorsabb-e?
3. Ha egyik kérdésre se tudod a választ, akkor mire fel fikázol?
2009. nov. 12. 21:47 | válasz | #26
Jaj, ez a flash proci fogyasztás már megint... A flash ha nem csinál semmit 0 prociidőt fogyaszt. Ha csinál valamit, akkor 2 dolog fogyaszt benne:
1. megjelenítés. Ez C-ben van megírva, agyonoptimalizálva, telekúrva assembly betétekkel. Magyarán ha C-ben csinálnád meg, lassabb lenne, mert te nem k.rhatán el pár millárd dollárt arra, hogy +1.4FPS-t kicsikarj a playeredből.
2. kód. Na ez meg actionscript, ami tökre hasonlít a javascripthez, javahoz. Ugyanolyan tárgykódú fordítója van, mint a javanak, ugyanolyan VM-ben fut mint a java (szerintem a compiler/VM fejlesztője is látta a sunos forráskódot). Mivel platformfüggetlen, ezért más nem is nagyon lehetne. Szóval ha ez lassú, akkor lassú a java is, ami per pill a leggyorsabb platformfüggetlen nyelv.

Egyszóval a flash annyira gyors, amennyire egy platformfüggetlen, hardwarefüggetlen, 2D grafikus programnyelv gyors lehet. Az hogy lehet benne lassú cuccost készíteni, sőt alapban könnyű is, az tény. Sajnos flasht nem csak programozók használják, hanem sok grafikus. Ez mondjuk javascriptnél nem jellemző. Amíg a cégek nem látják be, hogy a flash nem gyerek kezébe való, addig lesznek is szar flashes cuccok a neten.
2009. nov. 12. 21:38 | válasz | #25
Aki javascriptet javahoz hasonlít, az inkább ne fikázza a javat. Javascript ugye böngészőben futó cucc, java applet meg ugyebár != teljes java.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2009. nov. 12. 21:32 | galéria | válasz | #24
szar az egész úgy ahogy van, buzik ülnek a googlenél is. Jó marketinggel álcázva magukat.
Faszomnak hiányzik hogy még egy programozási nyelvet tanuljon az ember, a kis millió másik mellett.
Buzik vannak ott én mondom.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2009. nov. 12. 21:31 | galéria | válasz | #23
nem szeretem azt, hogy amit megírok javában, az kb 200 szor lassabban fut le, mintha sima c-ben írom meg.
Java script dettó, flash dettó.
A java szintaxisa nekem tetszik, OB-jebb mint c++.
Simán össze lehetne hozni a jó modern prog nyelvet, a c++ alapul véve, csak nincs rá akarat, úgy látszik.
Platform függetleníteni is lehetne a c++ mint a javát, De natív kóddal.
Frayer   "Rest in Peace Frayer" 
2009. nov. 12. 21:28 | galéria | válasz | #22
Inkább a c++ t kellene modernizálni, nem új nyelveket kitalálni, ilyenből már dunát lehet rekeszteni.
Kell egy gyors, de robosztus, és könnyen írható nyelv. C++ feljavítva, és némi dinamikus adatkezelést is bele, szélsőséges esetekre.
snorbi  
2009. nov. 12. 21:05 | válasz | #21
"A java már más tészta, az tényleg szar"

Ilyet csak egy abszolút laikus mond, aki egyszer már feltette magának a "Jávát".
Innentől pedig nem is számít a véleményed, hacsak meg nem indoklod.
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. nov. 12. 20:50 | válasz | #20
Google részvények

hát én egyedül itt találtam vmit:) az a baj hogy nincs perpill még 570$ arra hogy vegyek 1 db részvényt:D:D:D
djw  
2009. nov. 12. 20:41 | válasz | #19
bizony mondom nektek, nem győzöm csodálni ezt a google bandát! Annyira ott vannak a szeren, hogy az már hihetetlen :D és mindezt úgy csinálják, hogy Te akard majd használni, nem ők adják el neked...
2009. nov. 12. 20:31 | válasz | #18
vegyél most és add el 10 év mulva :D
2009. nov. 12. 20:27 | válasz | #17
Tényleg hogy/hol lehet olcsón Google részvényeket venni ?
Már régen szeretnék valami ilyesmit elkövetni, csak nem tudom, hogy honnan kéne megközelíteni a dolgot.
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. nov. 12. 19:22 | válasz | #16
EZT NEM HISZEM EL!!! A google már mindent akar??? megláttam a cikket és leblock-olt az agyam fél percre! ilyen nincs ez már pofátlanásg:D 2 év mulva már minden google lesz ami érdemleges... most kell Google részvényeket venni:D db-ja 100-150e HUF ^^
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 12. 18:51 | galéria | válasz | #15
de meg lehet, svg-t és vrml-t is lehet js-ből vezérelni... csak használni kéne. Ellenben a flasht tényleg lehetne szarnak nevezni, pl a végtelen processzorigénye miatt.
Ahoy  
2009. nov. 12. 18:43 | válasz | #14
Atom-os nettopok eljövetelével a flash kicsit veszélyes játék lett...Sok régi és gyengébb teljesítményű gépen haldoklik kb. Bízom abban,hogy az új player GPU gyorsítása jó lesz (Bár Intel GMA-nál nemsokérő lehet)

Amúgy most JSP-vel foglalkozunk és nekem egészen bejön. JSt pedig szeretném elfelejteni, valahogy nem nyerte el a kliensolali progamozás a tetszésemet.
Ahoy  
2009. nov. 12. 18:37 | válasz | #13
A java szar?? Ugyan miért? Szerintem nem lehet egy nyelvet csak úgy leszarozni. BrainFuck-ban is lehet fantázia :D
Tény hogy én pl jobban szeretem ha minden szerveroldalon zajlik...
Nyiri  
2009. nov. 12. 18:08 | galéria | válasz | #12
Éppen ezt akartam írni. Én évek óta javaból, gwt (javascript)ből élek. (Elég jól) és mondthatom hogy kurva jó mindkettő. A googlenak köszönhetően újra éj a javascript. Aki nem ismeri vagy nem írt benne komoly rendszereket az jobb ha csendben marad.
2009. nov. 12. 18:08 | válasz | #11
Arra értettem hogy a natív webes megoldásokhoz képest lassú, olyan animációt vagy komolyabb grafikát js-el nem lehet megoldani mint flashben vagy javaban. De hát nem is erre van kitalálva ugye :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 12. 17:59 | galéria | válasz | #10
kurvára nem lassú, és a java sem szar. Csak az a lényeg, hogy olyanok fikázzák mind2-t akik olyan távol állnak a programozástól, mint makó jeruzsálemtől ;)
Ezek után fura, hogy a html,t meg a php-t meg nem fikázzák :D
2009. nov. 12. 17:46 | válasz | #9
Nem értem mi ez a javascript fikázás, attól hogy lassú és minden böngészőben más parancsokat követel nincs különösebb baj vele, ma már egész jó debuggerek is vannak hozzá. A java már más tészta, az tényleg szar
2009. nov. 12. 15:26 | válasz | #8
Csak érdekességként (nem tudom, hányan ismertétek már): Hello World néhány programozási nyelven.
2009. nov. 12. 15:13 | válasz | #7
Így is van! Az "érdeklődők" gányoljanak csak javascriptben, legalább kevesebb kárt csinálnak :D Legrosszabb esetben írnak egy végtelen ciklust :D:D:D
2009. nov. 12. 15:09 | válasz | #6
Apple erőlteti elég rendesen, és épít rá. Az új Snow Leopard oprendszerében, mint fícsör jelenik meg, hogy mooor mooor faster ez a java izé.
barii  
2009. nov. 12. 15:09 | válasz | #5
Most, hogy meghívtak a wave-re, és megnézhettem, mit is tud, hát... lényegében egy fórum, amiben minden topikhoz jogok vannak. Így sarkítva. Mert persze ott van, hogy chatszerűen látod, amit a másik épp gépel, meg vannak pluginek, stb, de ez a lényeg. Mondjuk azt, hogy egy fórum, amit a google kiegészít pár extrával. De akkor a gmail is csak egy mail, amit a google kiegészít pár extrával, és mégis többet tud (minden eserte népszerűbb) mint a többi ingyenes mail szolgáltatás
stain  
2009. nov. 12. 14:53 | válasz | #4
A múltkori google cikkben még arra verte a google, hogy ők bizony telerakták javascripttel a wave-et, és szarul fut az explorerben.

Nem azért, de én még mindig nem jöttem rá, hogy mi az újdonság a wave-ben.

Kíváncsi vagyok, hogy mikor jelentik be az ingyenes adatbázis szerverüket, ami majd lenyomja az oracle-t is.
2009. nov. 12. 14:49 | válasz | #3
Sajnos.
2009. nov. 12. 14:48 | válasz | #2
Mit nem hallott?
stain  
2009. nov. 12. 14:43 | válasz | #1
Ja, de a JavaScript nem hallott...