Aggasztja a politikusokat a Modern Warfare agresszivitása
2009. november 12. 00:50, csütörtök - Forrás: MTI
A kritikusok ugyan igen pozitív értékelésekkel díjazták az Activision cég Call of Duty: Modern Warfare 2 című akciójátékát, a kedden megjelent új játék brutalitása azonban kiverte a biztosítékot brit politikusok körében.

Hirdetés

Keith Vaz, a munkáspárti kormány korábbi európai ügyekkel foglalkozó külügyi államminisztere egyenesen arra szólította fel a kabinetet, biztosítsa, hogy a játék ne kerülhessen gyermekek kezébe. "A brutalitás olyan jeleneteit tartalmazza, hogy még a gyártó is tanácsokkal látja el a játékosokat arról, miként tudnak átugrani egyes jeleneteket" - hangoztatta a brit parlament alsóházában elhangzott felszólalásában.

A játék főszereplője egy speciális katonai egység tagja, amely egy orosz ultra-nacionalista terrorista csoportra vadászik. A küldetések többek között Oroszországba, Afganisztánba, Kazahsztánba és Brazíliába is elkalauzolják a játékosokat, akiknek az egyik pályán civileket kell lemészárolnunk egy repülőtéren.


A belsőnézetes akciójáték elemzők szerint a médiatermékek történelmének legnagyobb bevételt kasszírozó címe lehet: 11-15 milliót adhatnak el belőle az év végéig. Világszerte tömegek tolongtak a boltokban azért, hogy kedden, amint elütötte éjfélt az óra, azonnal megvásárolhassák saját példányukat. Eddig a Grand Theft Auto IV (GTA IV) tartotta a minden idők legjobban eladott médiatermékének rekordját, azonban most nagyon úgy tűnik, hogy a Modern Warfare 2 (MW2) meg fogja előzni.

Nagy-Britanniában például a HMV áruházlánc előrejelzései szerint több mint egymilliót adnak el a játékból csak az első héten, ez 20 százalékkal több, mint a GTA IV-é. Még nagyobb különbségről ír az Amazon online áruház: pusztán az elővételekből 50 százalékkal több kelt el, mint az eddigi csúcstartó GTA IV-ből. Az Activision szerint csak Nagy-Britanniában a játékból karácsonyig - nagyon óvatos becsléssel - 3 millió példány találhat gazdára, elővételben ugyanis már 750 ezer elkelt.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. júl. 08. 10:25 | válasz | #57
"Én szeretek civileket ölni, sőt igazából mindegy mi az csak pusztuljon."
Ugyan már az ilyen játékok nagy része Amerikában készül mert így az ottani fiatalságot már a sereg előtt képzik ha valaki nem ért egyet nem baj de én ezt gondolom. Nálunk is képzi az ifjúságot csak itt éppen valószínűbb hogy a kedves politikus (elvtársak) ellen fordul a fegyver csöve. Ha az ország nem kezd valami javulást mutatni és a belső konfliktusok amiből sok van nem csillapodik bizony keserű jövő elé nézünk. Szerintem egy újabb lázadás sincs kizárva.
És én is imádom az ilyen játékokat Prototype volt ilyesmiben eddig a követendő példa ha embereket lehet gyilkolni de ott a cod és az EA BF sorozata is.
És ezeknek e káros dologiknak annyi a valóstégtartalma mint pl: a Kárpátia (zenekear) rasszista, a víz a legegészségesebb (a szart az is tele van szennyezésekkel). Kíváncsi vagyok közülünk hányan lesznek gyilkosok ugyanis ezek a játékok fejlesztik a térlátást reflexszel stb és levezetik a feszültséget és stresszt amit így nem a való életben PL
verekedéssel vezetünk le.
2009. dec. 29. 21:27 | galéria | válasz | #56
2009. nov. 28. 06:22 | válasz | #55
Nem mintha egyébként a mai gyerekek teljesen normálisak lennének.
Legalábbis a mi szemszögünkből vizsgálva. Én személy szerint a doom-on és a quake-en nőttem fel. Még sem lett belőlem elmebeteg mészáros. Pedig kedves édesanyám egyedül "nevelt" és szinte alig volt otthon. Személy szerint a játékokban imádok mészárolni ideig óráig de legtöbbször hamar megunom.
Gta3-ban is imádtam a fagyis autóval a járdán közlekedni miközben szólt a kocsi dallama. Ehhez képest a való életben sosem kezdeményeztem verekedést vagy provokáltam embereket, még részegen sem. Hol vannak a játékok azokhoz a filmekhez képest amik rendkívüli módszerességgel mutatják be hányféle képen lehet megölni egy embert...
uwu   "Rest in Peace uwu" 
2009. nov. 26. 11:58 | galéria | válasz | #54
Én szeretek civileket ölni, sőt igazából mindegy mi az csak pusztuljon.
Azért ellenséget kicsit jobb.
De csak játékokban.
A valóságban jámbor lélek vagyok és kis híján pacifista, csak virtuálisan szeretem a vérengzést.
Szerintem több ilyen játék kéne. Jobb így embert ölni mint a valóságban.
Aki ennek hatására válik állattá azzal amúgy is van valami gond.
2009. nov. 24. 13:05 | válasz | #53
Ettől sokkal durvább a Pac-Man, ahol egy sz@rrá gyógyszerezett evőgépet üldöz pár naggyon undorító szörny és lehet, hogy elevenen felfalják! És ott van még a Piroska és a Farkas, ahol mamát felfalja a farkas, aztán durván kimaszkírozza magát. Ezek sokkal rettentőbbek.

Ezt az üveg politikiust gyerekek kezébe ne adják!
2009. nov. 23. 10:43 | válasz | #52
Ezeket mi nem aggasztja? Kezd már kicsit unalmas lenni..
Ennél sokkal brutálisabb játékok is vannak, azokról bezzeg semmi hír, csak hogy valami befut, akkor már egyből lehet oltani..
2009. nov. 22. 16:44 | válasz | #51
Én nemetbe vettem meg a játékot és én ezen a pályán nem tudok civileket ölni...hiába vettem rá az elején,h jöhet a cucc. :D Lehet,h a nemet pc-s verzióbol már kivették ezt a dolgot,h ne pampogjanak az itteni szintén nagyon okos politikusok :)
mrzs  
2009. nov. 19. 19:32 | válasz | #50
szerintem hitchcock pszihojat is be kellett volna tiltani annak idejen,ha igy gondolkodnak a naplopo politikusok
2009. nov. 18. 14:43 | válasz | #49
engem meg éppen, hogy elgondolkodtatott ez a jelenet. Tehetjük a szépet, és szemet hunyhatunk a világ szörnyűségei felett, amik a mi elkényelmesedett világunkat nem érintik, de ezek a dolgok bizony megtörténnek, és a valóságban még szörnyűségesebbek. ez a pálya bepillantást engedett a terrorizmus valóságába. Én pont az ilyen magával ragadó jelenetekért szerettem meg a CoD-ot.
2009. nov. 18. 01:45 | válasz | #48
Jópár FPS-t végigtoltam már,szeretem is őket,az MW2 szerintem egy iszonyatosan hihetetlen jó játék lett.
Ezt a pályát is megcsináltam persze,de valahogy nem volt kedvem lelőni a civileket..roszul éreztem volna magam kicsit:S . De 1-2 goylot lőttem a civilekre össz,szóval ha még a pályán mész is,akkorse muszály őket megölni. A katonákat persze igen,de az már más...szővel nem olyan durva ez.
A szülők meg igenis FIGYELJENEK ODA a gyerekükre,mivel játszik meg mivel tölti az idejét. Akinek erre kevés az ideje tartson KUTYÁT vagy macskát és ne szüljön gyereket...
Mat666  
2009. nov. 17. 15:54 | válasz | #47
Call of Duty: Modern Warfare 2 című akciójátékát, a kedden megjelent új játék brutalitása azonban kiverte a biztosítékot brit politikusok körében.


Ezek úgyan azok a politikusok akik igazi háborúba küldik a 20-25 éves srácokat hogy ott azok megdögöljenek az olajukért.
2009. nov. 16. 11:19 | válasz | #46
"Gondolom ezért van rajta a karika. Gyereknek bótban nem adják el, ha meg a szülő még is a kezébe adja az meg az ő dolga."
aha, de amikor valaki megveszi akkor nagykorú és megosztja valahol ahhonan a kistáska leszedi akkor ki is a hibás?
2009. nov. 16. 08:55 | válasz | #45
Ezzel egyet értek. Még annyit tennék hozzá, hogy mi a 30 éves korosztály még mesét néztünk esténként a TV-ben. Ma már Mónika Show megy, ezen nőnek fel a kicsik (akikkel nincs idő foglalkozni). Ugyan ez a helyzet ezekkel a játékokkal is. Nekünk egy értelmetlen vérengzés de ha gyerekként ilyeneken nősz fel akkor bizony hozzászoksz és nagykorodra simán lehetsz idegbeteg tömegmészáros.
A vicces gyilkolós játékok annyira nem borzasztóak, mert érezzük hogy egy nem reális világban, nem élethű helyszineken cselekszünk. A fenti jelenet viszont elég élethűre sikeredett és "játék"-ként van értelmezve az felesleges tömegmészárlás. Ez a veszélyes igazán ebben a programban.
Koge  
2009. nov. 16. 03:00 | válasz | #44
tok jo hogy olyan jatekokat emlitetek amiken teljes mertekben latszik hogy a keszitok teljes mertekben probalkoztak elzarkozni a valosaggal valo osszeegyeztethetosegtol, ellenben ezzel, fotorealisztikus grafika tokeletes hangok, legalabb olyan gyomorforgato az egesz palya mint az istenek varosa c. film vagy ahhoz hasonlok
2009. nov. 13. 14:23 | válasz | #43
Most hogy végigvittem elhatároztam hogy megsemmisitem a világot... vagy eszek egy joghurtot.. Még nem vagyok benne biztos hogy a joghurt függőségem miatt leszek terrorpista vagy azért mert játszottam a CodMW2vel. Na mindegy ha terrorpistát láttok aki kibisztositott bifidusesencissel támad meneküljetek... mert a joghurtnak nagy a repesz hatása.
2009. nov. 13. 09:07 | válasz | #42
nyilván félreértik egy-ketten, amit írtam. egy normális ember helyén fogja kezelni a dolgokat, egy eleve megkattant meg lehet hogy emiatt fog végleg bekattanni :)
qwas  
2009. nov. 13. 07:30 | válasz | #41
sendit.com Ps3-ra 51 euró valamint díjmentes a posta. Nem tűnik sokkal drágábbnak.
2009. nov. 13. 01:38 | válasz | #40
Nem értem mit vannak úgy oda. Ez a jelenet semmi szerintem a Doom III-ban látható egy-két érdekességhez képest.

Gondolok itt most arra a részre mikor lekerülsz a föld alá és levágott kezű, lábú, fejű csecsemők vannak kiszögelve a falra felnyitott hassal.
Na az volt durva. Csak néztem és nem hittem el, hogy ki volt az a beteg állat aki ezt kitalálta. Ja és mozgott !
2009. nov. 13. 01:07 | válasz | #39
Nem biztos, hogy azzal jobban járnánk...
2009. nov. 12. 22:28 | válasz | #38
már nekem is a tököm kivan a nagyokos politikusokkal, foglalkozzanak már a saját dolgukkal
2009. nov. 12. 22:28 | válasz | #37
Nem, nem keverem, de én úgy gondolom, hogy a dolgok egymásra hatnak és nem szeparáltan történnek az események.

Ha zakkant vagy valszeg előbb vagy utóbb úgyis megtalálod a módját, hogy kiéld az aberrációd, ez a játék nem oszt nem szoroz, viszont szvsz az a pálya túl kegyetlen. És ha tetszik, hogy olyan célpontokra lőhetsz, akik hasonlítanak igazi, fegyvertelen emberekre és a földön húzzák a belük a saját vérükben nyöszörögve...inkább van vmi aberrációd, mint hogy normális lennél.

Amúgy a manhunt viszi a pálmát messze...ott az egész játék a kegyetlenkedésről szól...
fu89  
2009. nov. 12. 21:53 | válasz | #36
Utálom, amikor a politikusok verik a nyálukat. Egyrészt...
Mert ugye "elvileg" nem kerülhet gyerek kezébe. Másrészt, sajna azt tapasztalom mikor pl multizom, a társaság nagy része 12-13 éves, és csak a k anyázás megy. Ha nem is mennek ki az utcára lövöldözni, már az is elkeserítő, ha nem tudják szépen halkan elmondani, mondjuk a monitornak:D
Komoly keretek közt, nyugodtan lehetne ilyen játékokat kiadni és terjeszteni.
2009. nov. 12. 21:11 | válasz | #35
Nem láttam, hallottam :D
Most már én is megnéztem, de egyébként akciósan annyi csak a CDgalaxisban, egyébként PC-re 13, konzolra meg olyan 16-20 környék. Viszont nyugaton drágább sokkal.
Chocho  
2009. nov. 12. 18:43 | válasz | #34
A politikusok szerint ez erőszakos, de az iraki háborút mindenki lelkesen támogatta annak idején. Ott tuti nem volt erőszak.
qwas  
2009. nov. 12. 18:20 | válasz | #33
A youtube-on van egy olyan verziója ennek az ominózus pályának ami alatt a Benny Hill Show zenéje megy. Hát nem tudtam végignézni röhögés nélkül.
2009. nov. 12. 17:59 | válasz | #32
Ha nem látod a rosszat, hogy tudsz különbséget tenni? Ha valaki csak a jót vagy csak a rosszat látja, az nem egészséges.

Persze van, aki nem szereti, mert fél. Fél az is, aki szereti nézni, de máshogy éli meg (szeret félni, mert biztonságérzete van), míg aki fél, az szorongós ember. De mindkét csoport tudja, hogy ez csak fantázia.

Aztán vannak az értelmi fogyatékosok, illetve elmebetegek. Na ez egy másik téma. Amúgy a népszerű Dragon Age is totál feleslegesen brutális (én kikapcsoltam, mert nem bírom).
Fbn Lx  
2009. nov. 12. 17:47 | galéria | válasz | #31
mert valószínűleg a gyerek teljesen egészséges volt, kielégítő szociális és családi háttérrel, életcélokkal. Csak éppen a szemét MW2 vágta padlóra, amitől rángatózni kezdett habzó szájjal, és vérvörös szemekkel elhatározta, hogy ő most gyilkolni akar, mert kurvajó volt a repteres jelenet, nem is gondolta volna, hog az embereket ilyen kellemes érzés megölni!

Gondolkozzatok már a faszságokon mielőtt más arcába vágjátok, kedves politikusok.
Az meg a másik, hogy ha valamit azért élvezünk, mert hátborzongató, félelmtes, vagy extrém VIZUÁLIS élményt ad, akkor nem, hogy pont elrettenünk a dolog való életben való megtörténésétől, mert tisztább fogalmat kapunkl annak brutalitásáról?
Ha megnézünk egy pszicho-thrillert, élvezzük, de nem kapunk tőle kedvet egy skizofrén rohamhoz.
Fbn Lx  
2009. nov. 12. 17:34 | galéria | válasz | #30
tökéletesen igazad van.
Romee  
2009. nov. 12. 17:21 | válasz | #29
Egyébként hol láttátok 20ezerért amikor 12990 xbox360ra meg ps3ra?
Romee  
2009. nov. 12. 17:16 | válasz | #28
20k pénz? pc-re 9990 ft. A konzolosok meg megérdemlik, hogy a sony meg a microsoft zsebébe dugják azt a plusz tízezret :) Különben 1: túl van lihegve a téma ennyire azért nem extra és majdnem egy golyó nélkül átviheted a pályát. 2:bazinagy figyelmeztetés nyílik az arcodba, hogy bizony lesz ilyen rész és ha gondolod következmények nélkül átlépheted ha téged ez zavar. Ennek ellenére persze, hogy megnézed. Amúgy meg szervesen illeszkedik a sztoriba.
2009. nov. 12. 17:13 | válasz | #27
Látom kevered a valóságot a képzelettel.
Sith  
2009. nov. 12. 15:53 | válasz | #26
Csak kérdezem.. a játék 18+ os szóval elvileg nem veheti meg a gyerek, max a szülő. Igen tudom warez, én elhiszem hogy senkinek sincs ideje semmire, de könyörgöm a szülő legalább nézzen néha be a szobába hogy a gyerek ugyan mit csinál? Vagy ha csendben van akkor minden rendben?
Most ki is a hülye?

2009. nov. 12. 15:43 | válasz | #25
"de el tudom képzelni azt is, hogy ennek hatására bárhol a világban most egy megkattant diák elveszi apuci fegyverét a szekrényből, és úgy megy suliba..."

Na igen, de ugyanezt megteheti bármilyen más dolog hatására is. Azért azt ugye te sem hiszed el, hogy ha valaki ilyet tesz, akkor az alapból egy egészséges ember, csak hát a hülye cod (vagy cs:s, vagy akármi) ezt művelte vele.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. nov. 12. 15:43 | galéria | válasz | #24
2009. nov. 12. 15:39 | válasz | #23
Csak saját magamból kiindulva: nem. Bevallom, hogy szeretem az ilyen "beteg" játékokat, de az is igaz, hogy a valóságban eszembe sem jutna valakit megölni, nem lennék rá képes. Egy egészséges (és persze felnőtt) ember lelkiismeretére nincsen hatással egy brutális játék/film/könyv. Ha így lenne, akkor a mai termékek (ide értve a szórakoztatás összes formáját) 99%-át be kellene tiltani, hisz mondj egy olyat, ahol nem ölnek meg virtuálisan senkit, én pedig mondok mellé 20 olyat, ahol igen.
Sőt fordítva is igaz a történet, hogy valaki hiába sims-ezik, attól még lehet a való életben egy beteg fasz.
2009. nov. 12. 14:52 | válasz | #22
Még betegebb állatok...

Igen ez csak egy virtuális világ bla-bla bármit megtehetsz bla-bla, de a kérdés inkább az ha virtuálisan ezt élvezi vki, élőben is élvezné?
2009. nov. 12. 14:37 | válasz | #21
dettó az árakkal kurvára el vannak szállva :(
2009. nov. 12. 13:38 | válasz | #20
És mellesleg mikor lesz CoD-ban olyan, hogy cionista Isreali népet lehet benne halomra lőni?
2009. nov. 12. 13:37 | válasz | #19
Miért, akkor Postal vagy Manhunt milyen játék? :D Ha már említették mások is. Én szerintem jók ezek a belelövök a tömegbe eltaposom az embereket, vagy levágod emberek fejét és egy 5nméteres kis mosdóba be hajintod az emberi hullákat, lehugyozod és benzinnel felgyújtod őket! :P
Ennél nincs jobb! xDD
2009. nov. 12. 13:31 | válasz | #18
megnéztem youtube-on ezt a repteres jelentet...őszintén sokkoló, és azért sokkoló, mert a játékosnak kell tennie, amit tesz...nyilván egy egyébként mentálisan egészséges, érett ember ettől nem ragad fegyvert a kezébe és megy ki ferihegyre, hanem pont hogy így lehet a legjobban átérezni, mennyire iszonyatosan brutális és értelmetlen a terrorizmus. de el tudom képzelni azt is, hogy ennek hatására bárhol a világban most egy megkattant diák elveszi apuci fegyverét a szekrényből, és úgy megy suliba...

sokkolóbb ez a repteres, mint a MW-ben az atombombás-helikopterből kimászós rész.

a fejlesztők mindenesetre elérték amit akartak: mindenki a játékról beszél, és még évek múlva is emlegetni fogják...
Rage47  
2009. nov. 12. 13:31 | galéria | válasz | #17
azt én is csak tátott szájjal néztem. mondom most wtf, mi van itt:D elég durva.
2009. nov. 12. 12:59 | válasz | #16
Ez bizony a CS hatása. Azt elvileg nem arra csinálták, hogy Quake-stílusban játssz, mégis mindenki azt csinálja. És még ugyanezek a típusok fújolnak az UT-ra és társaira... inkább üljenek le és nyomják meg a szégyengombot.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 12. 12:40 | galéria | válasz | #15
láttam ilyeneket, mikor bejönnek ofp-zni/armázni (jóval komolyabb harci szimulátor), kod után, és sírnak hogy hogy lövik le őket 200 méterről a "KEMPEREK!" a bokorból (valóságban is ugye szaladgálnak a a pusztán a katonák mint rambo, nem ám kempelnek :D), egy "sima ak47"-el, mikor ő szerinte ilyen távolságból csak "sználypörrel" lehet, aztán jön a második trauma, mikor "sznájpörrel" meg 800 méterről lövik pofán, és a harmadik, amikor jön a t90-es felé, majd ő egy LAW-al elintézné, de sajnos a tankot ez nem érdekli, negyedik meg akkor jön amikor meglátja hogy a szar m60-as meg m249-es úgy szór meg rángat állva hogy semmit nem talál el(mert fekve szoktak ezekkel lőni, de minimum ilyen megtámasztós guggolásban, + a köcsög lövedék még kanyarodik a föld felé is :)

De poén, csak egy idő után már fárasztóak.
2009. nov. 12. 12:19 | válasz | #14
milyen igazad van..
2009. nov. 12. 12:18 | válasz | #13
Ettől függetlenül jó játéknak tűnik, és 7-8 ezerért meg is vettem volna, de 20-ért soha, majd inkább letöltöm...
A multis csesztetések engem nem érintenek, mert nem szoktam multizni, de attól függetlenül undorító amit a multisokkal művelnek, ezért se veszem meg, mert nem érdemlik meg.

2009. nov. 12. 12:12 | válasz | #12
"persze aki szerint jó móka volt, ott már fejben baj van" Ez jó nagy hülyeség. Pont ezért játék, hogy megtehess olyat, amit a valóságban nem tennél. Pont, hogy akkor van gáz fejben, ha sokkolnak ezek a dolgok, hisz semmi köze a valósághoz.

Egyébként, ha beteg állat a cod designere, akkor a postal, vagy a manhunt tervezői micsodák? :)
rgranc  
2009. nov. 12. 11:42 | válasz | #11
"persze ez is csak a hype része...gondolom kellett bele vmi extra undormány, hogy még több híradás legyen"

Lehet, hogy a marketingesek is beleszóltak ennek a pályának a készítésébe, ugyanakkor viszont a játék történetébe nagyon is szervesen illik bele a pálya, hiszen pont ez az (értelmetlen) brutalitás az, ami felkelti az oroszok haragját, és (a pálya legvégén történtek miatt) kirobbantja a háborút...
2009. nov. 12. 11:21 | válasz | #10
Azért a reptéri rész tényleg elég sokkoló...Nem számítottam ilyen brutalitásra...persze aki szerint jó móka volt, ott már fejben baj van...de a legnagyobb beteg állat az volt, aki összehozta ezt a pályát...

Mész és simán halomra lőnek mindenkit...gusztustalan.

(persze ez is csak a hype része...gondolom kellett bele vmi extra undormány, hogy még több híradás legyen...csicsenko egy banda)
Zro  
2009. nov. 12. 11:14 | válasz | #9
Politikusaink inkább azért aggódjanak, hogy a világon rengeteg helyen a gyerekek ezt élőben látják, az ő kis játszadozásaik miatt...
Nálam az veri ki a biztosítékom mikor 20eHUF-os árcédulát látok egy ilyen játékon :)
2009. nov. 12. 10:34 | válasz | #8
nem láttam a játékot, de szerintem vannak ennél sokkal durvább és morálisan aggasztóbb játékok is, példának okáért a GTA!
bazi szórakoztató és rám sincs olyan hatással, hogy ne most akkor kimegyek és autókat fogok lopni, rallyzni, gázolni, lövöldözni de egy gyerek ha emellett nem kap normális nevelést, vagy nem mondják el neki a szitut, mert ma ez a divat, hgoy a szülők leszarják a gyereket és cska ezt látja, akkor elhiszem, hogy káros lehet. meg utána az iskolában megveri a tanárt, usaban meg lelövi.
2009. nov. 12. 09:35 | válasz | #7
sznobizmust az, ha nem akarják, hogy gyerekek játszanak vele?
sok szülő még mindig csak úgy kezeli ezt, hogy játék, most a szülő miatt szívjon a gyerek. Mert lehet hogy nem mindenkin hat ugyanúgy, de egy 8-10 éves gyereknek nem tesz jót az ilyen játék, mint ahogy egy túl véres film sem(mondva ezt úgy, hogy én ilyen cuccokon nőttem fel)
2009. nov. 12. 08:47 | válasz | #6
Vagy a Postal (1-2-3)
NEXUS6  
2009. nov. 12. 08:43 | galéria | válasz | #5
"Keith Vaz, a munkáspárti kormány korábbi európai ügyekkel foglalkozó külügyi államminisztere egyenesen arra szólította fel a kabinetet, biztosítsa, hogy a játék ne kerülhessen gyermekek kezébe."

Gondolom ezért van rajta a karika. Gyereknek bótban nem adják el, ha meg a szülő még is a kezébe adja az meg az ő dolga.
harcu  
2009. nov. 12. 08:30 | válasz | #4
A baj az, hogy a játékosok nagyrésze a 12 éves Kovács Pistike kategóriába tartozik, aki a 7. osztályra már "komolyabb hadi múlttal" rendelkezik, mint Rambo és Terminátor együttvéve a teljes pályafutásukat. Az ilyen "már nagy vagyok" kisfiúk ésszel még nem tudják felfogni, mit is csinálnak, bár azt hiszik.
2009. nov. 12. 07:47 | válasz | #3
Érdekes ez az angol sznobizmus. Asszem azt is ők találták fel :)
Vajon látták már a Prototype-t? Asszem az kiverné a biztit a hisztis angol klubribiknél :D
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. nov. 12. 06:39 | galéria | válasz | #2
De miért akarná bárki is átugorni?
Noru  
2009. nov. 12. 02:44 | válasz | #1
A civilmészárlásos pálya átugorható, nem lesz tőle hátrányban a player :) Ergo árnyékra vetődnek az ellenzők :D