Drupal: publikálni, mint Barack Obama
2009. november 12. 10:45, csütörtök
Szakértők szerint a Drupal nevű rendszer töltheti be az egyszerűbb Wordpress és a Joomla, illetve a professzionális TYPO3 közötti űrt.

Hirdetés

Számos olyan rendszer van, amelyek alkalmasak arra, hogy tartalmakat töltsenek fel a világhálóra, blogokat és honlapokat készítsenek. Elég csak megemlíteni a Joomla (egykori Mambo), a WordPress, a Movable Type vagy éppen a TYPO3 nevét. Az előbbieket inkább blogok és kisebb oldalak készítésére lehet hatékonyan használni, míg a TYPO3 már alkalmas bonyolultabb, akár vállalati honlapok létrehozására is. Van még egy piaci szereplő, amit világszerte kevesen ismernek, de egyre nagyobb elismertségre tesz szert. A Drupalt eredetileg online projektek hálózatba kötésére és a könyveken vagy más kiadványokon való közös online munkára találták ki holland szakemberek Dries Buytaert vezetésével. A kezdetek óta azonban egyre népszerűbb és már a Fehér Házat is meghódította.

A Drupalt a webfejlesztők egy rendkívül letisztult programnak tartják, amelynél jól elkülönülnek egymástól a mag és az azt opcionálisan kiegészítő funkciók. Utóbbiak között vannak blogolást, statisztikák létrehozását, keresést és többnyelvű megjelenést biztosító modulok. Minden alkalmazó maga döntheti el, hogy melyik kiegészítőre van szüksége és a számára nem fontosakat szabadon lekapcsolhatja. A Drupal előnye, hogy a segítségével a fejlesztők saját maguk is létrehozhatnak tartalomtípusokat és más megoldásokhoz képest sokkal precízebben integrálhatják azokat, valamint a különböző struktúrákat az oldalakba.


Felhasználhatók képek, időpontok, profilok, blogbejegyzések, videók, projekt- vagy termékleírások, de akár egy Google Maps részlet is. A fejlesztők úgynevezett kategóriafákkal dolgozhatnak és olyan portálokat alkothatnak meg, amelyeknél a menük és az oldalstruktúrák automatikusan a beépített tartalmakból alakulnak ki. A rugalmas, funkciókban gazdag és letisztult rendszernek még egy komoly előnye van: rendkívül biztonságos. Nem véletlen, hogy a Drupalt választották nemrég a Fehér Ház IT-felelősei.

Tény, hogy a Drupal segítségével is készíthető például blog, de ilyen feladatokra jóval hatékonyabban alkalmazható és egyszerűbben kezelhető a Wordpress. Emellett a rendszer komoly hátránya, hogy minél több modullal egészítjük ki, annál erőforrás-igényesebb lesz. Ez a hátrány azonban eltörpül azon lehetőségek mellett, amiket a kiegészítőcsomagok nyitnak meg a fejlesztők előtt. Az egyik ilyen csomag a Content Construction Kit lehetővé teszi tetszőleges számú kép, szöveges fájl, szám, adat, videó, audiofájl, profil és más jellemző integrálását, illetve ezek kombinálást egy vagy több adatbázisban. A Views nevű modul különböző lekérdezési, válogatási, szűrési szempontokat biztosít.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. júl. 05. 13:30 | válasz | #23
Drupal használó vagyok, nem vagyok egy nagy szakértő, bár működő, és jól konfigurált webáruházat tudok csinálni. Én sok CMS-t kipróbáltam már, de a Drupal volt nekem messze a legjobb! Mindent tud, amit kell, remekül bővíthető, testreszabható. Egyszerűen fantasztikus! Persze, nagyon ajánlott megtanulni mellette programozni, mert az rengeteg plusszot ad hozzá. Illetve van olyan eset, amikor semmi értelme tartalom kezelőt használni, ez esetben tessék megtanulni a HTML-t, CSS-t, ASP-t és PHP-t!
sly007  
2009. nov. 14. 23:10 | válasz | #22
Végülis minden oldalhoz készítsünk saját CMS-t nem? Vagy mindenki készítsen magának. Így legalább mindegyikben lesz valami hiba amit könnyen ki lehet használni.
Piac azt diktálja, hogy minél előbb legyen kész az adott követelményeknek megfelelő munka. És nem azt hogy minél jobb legyen. Jó programozó meg a megfelelő eszközt használja a megfelelő helyen. Ha egy vállalati oldalt csinál és az megfelel az igényeknek és még határidőre el is készül vele, akkor miért írjon sajátot eszközöket?
Aki főzni tud abból akár lehet chef is. De nem mindenkiből. :)
2009. nov. 14. 19:53 | válasz | #21
Hagyományos parasztvakítás és agyleépítés. A mondanivalója: "Ne foglalkozz a miértekkel, és a belső rendszerfelépítéssel, használj előre kreállt modulokat és struktúrákat, a saját moduljaidat is integráld a mieinkbe - ezzel is minket gazdagíts, és hülyülj el szép lassan!"
Ez a mentalitás figyelhető meg kis hazánkban mindenben sajnos. "Vegyél zacskós levest!, Instant kávét, instant teát". Köszönöm, de én inkább a saját utamon járok, aminek minden kavicsát ismerem, mert én építettem.
Nyilván ez magánvélemény, mindenki azzal dolgozik, amivel akar. Attól még én nem fogom webfejlesztőnek hívni azt, aki kész modulokból összelegózik egy weboldalt, és még pofátlanul rá is írja a nevét, hogy ő csinálta. Hát nem ő csinálta. Csak annyi előnye van a megrendelővel szemben, hogy 2-3 hét alatt beleásta magát a drupalba/joomlába/máshasonlóba. Az igazi fejlesztő nem a drupalt/joomlat/máshasonlót tanulta meg kezelni, hanem a htmlt, xmlt, phpt, csst, js, perl, neadjisten a c++, basic, pascal vagy egyéb programnyelvekben tanulta meg a struktúraépítés alapjait.
Főzni is mindenki tud, mégsem mindenki chef.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 14. 11:44 | válasz | #20
Drupal fejlesztői szemszögből kiemelkedik a többi közül.
Utolsó előadás ma neked szól.

Itt tudod nézni élőben.
2009. nov. 13. 18:28 | válasz | #19
Köszönöm, de van munkám, ráadásul becsülik a munkám. Sok olyan munkám volt már, amikor a megrendelő azzal jött, hogy elege van a Joomlából/Nukeból, mert nem lehet ezt meg azt megcsinálni.
De volt olyan is, akinek egyszerűen olyan speciális megoldás kellett, amit csak többnapos gányolássl lehetett volna megcsinálni a fentebb említett rendszerekben.
Nincs rá idő? Gratulálok... Tanulj meg programozni barátom, használd a saját osztályaidat/kódjaidat és ennyi. Ha valaki tartalomkezelőt használ, és azt saját weboldalaként ad el, az nemcsak hogy nem fejlesztő, de még szánalmas lúzernek is rossz.
A drupal ugyanakkor - bár számomra mindig is előítéletes a tartalomkezelők használata - ad bizonyos alternatívát egy "lusta" fejlesztő számára.

Van egy barátom, akinek fingja nincs a webfejlesztésről. Ennek ellenére úgy gondolta, hogy belevág egy Joomlás honlap telepítésébe. 1 hónap alatt odáig jutott, hogy egy nagyon igényes oldalt rakott össze. Hát ennyire kihívás a Joomla. Még egy diletáns is tud weblapot csinálni vele, de hogy pénzt nem adnék érte, az biztos.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 13. 13:57 | válasz | #18
"vállalati szférában nem kellenek nagy funkciók, képességek"
Ne röhögtess :)

"Ha azonban média oldalakat nézel..."
Egy saját:
http://mediakonferencia.eu

pár egyéb így hirtelen:
http://www.observer.com
http://www.fastcompany.com
http://www.theonion.com
http://www.ericclapton.com
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 13. 13:45 | válasz | #17
Ez az 1-2 speckós eset jól be tud kavarni egy verziófrissítésnél, akkor gyúrhatod át az egész hekkedet.
Drupalnak pedig ott a spéci hook (hurok) rendszere, amivel úgy tudsz beavatkozni core folyamatokba is akár, hogy semmit nem kellett módosítanod az alap file-okon.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 13. 13:40 | válasz | #16
2009. nov. 13. 12:29 | válasz | #15
Persze hogy nem. Csak a vállalati szférában nem kellenek nagy funkciók, képességek stb. Hogy a design-ről ne is beszéljek. Ha azonban média oldalakat nézel, illetve keresel, akkor joomlát fogsz többet találni. Kinek mire van igénye ugyebár.
2009. nov. 13. 10:50 | válasz | #14
Én nem tudom megítélni, hogy gányolás-e Joomla alá fejleszteni, mivel nem fejlesztettem gyakorlatilag semmit Joomlához.
Kérlek javíts ki ha nem igaz:
a nagy multik Drupalt használnak és nem Joomlát
http://buytaert.net/tag/drupal-sites vs. http://www.joomla.org/about-joomla.html

Ennek nyilván oka van és nem az, hogy a multik nagyrésze idiótákat alkalmaz informatikusként.
2009. nov. 13. 07:33 | válasz | #13
Hogy érted azt, hogy ha más dolgot akarsz gányolással tudod csak Joomla alatt megcsinálni? Ha kell valami modul, írok alá. Ha componens ugyan úgy megtehetem. Ha extra paramétereket szeretnék ott vannak a beépülő modulok. Nincsen semmi gányolás. Csak 1-2 speckós esetben kell "hack", vagy belenyúlni a motorháztető alá.
2009. nov. 13. 07:28 | válasz | #12
Griphons azért mert neked nincsen munkád nem a Drupal meg a Joomla a felelős. Amúgy webfejlesztő vagyok, és agyon sok oldalam motorjának joomlát használok. Miért? Gondolj bele hogy miért. Egyszerűen sok a munka, kevés az idő. Amúgy rajtam kívül még 95% webfejlesztő ugyan így jár el. Visszatértve a cikkhez... Kicsit utánaolvastam a cikk hátterének. Nos azért a Drupal-t választották, mert a Fehér ház informatikai guruja a Drupal fejlesztésében is részt vesz, és ugye mindenkinek maga felé hajlik a keze. :D
2009. nov. 13. 06:56 | válasz | #11
Ha valakin nem sablonmegoldást akar, akkor nem nyúl Drupalhoz hasonló - pl Joomla vagy PhpNuke - tartalomkezelő fostaligákhoz, amik csak a böngésző memóriáját viszik az egekbe, megnövelik az oldal letöltési idejét, és tele vannak felesleges oldalműveletekkel, hanem megkér tervezésre és kivitelezésre egy igazi fejlesztőt.
Nem kellene hypeolni az ilyen sz@rságokat, mert csak a webfejlesztők kenyerét veszik el. Aki egy hasonló szeméttel dolgozik, és webfejlesztőnek hívja magát, az süllyedjen el nagyon gyorsan, mert szakmánk szégyene!
sly007  
2009. nov. 13. 01:33 | válasz | #10
Igaz, ott a pont. Bár én is a támogatásra gondoltam. :)
2009. nov. 13. 01:14 | válasz | #9
Fizetős Drupal verzió nincs, professzionális támogatás van pénzért.
2009. nov. 13. 01:07 | válasz | #8
Egyetértek az előttem hozzászólóval. Egy webfejlesztő:
Ha blogot indít, Wordpress-t használ.
Ha wikit akkor MediaWikit.
Ha egyszerű siteot akkor Joomlát.
Ha bővíthető oldalt akar, van ideje, pénze és erőforrása akkor Drupalt.
Itt nincs jobb vagy rosszabb, a kérdés az, hogy mire kell az eszköz.
sly007  
2009. nov. 12. 23:46 | válasz | #7
Jut eszembe Drupal-nak van magyar oldala is: http://www.drupal.hu
sly007  
2009. nov. 12. 23:19 | válasz | #6
fjw: Ki fizette? Bár van már fizetős verzió is Drupal-ból, de nem hiszem hogy érdeke lenne a cégnek.

djmirage: "ha a használhatóságot, bővíthetőséget, paraméterezhetőséget nézzük, a Joomla! a képességeivel messze meghaladja a Drupal képességeit"
Nem nevezem magam webfejlesztőnek, de aki ilyet ír az se az a szememben. Ha az lennél tudnád hogy a Drupal és a Joomla használói között kölcsönös tisztelet van.

djw  
2009. nov. 12. 21:01 | válasz | #5
már megint egy fizetett hirdetés
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 12. 16:59 | válasz | #4
Igen az idézett szöveg részben pontatlan, mivel a drupal és a joomla kb ugyanarra akarnak megoldást nyújtani (általános cms mindkettő).

Laikusoknak elsőre tetszetősebb, bejövősebb a joomla, a drupal tanulási görbéje picit elnyújtottabb, viszont ezt később erősen meghálálja.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 12. 16:53 | válasz | #3
"ha a használhatóságot, bővíthetőséget, paraméterezhetőséget nézzük, a Joomla! a képességeivel messze meghaladja a Drupal képességeit"

Ezt részletezd kérlek :)
Fejlesztői szemszögből pont a dzsúmla ami nagyon gagyi. Szép és jó, hogy alapból talán több dolgot tud, de ha valamit picit is másként szeretnél csak gányolással tudsz rajta módosítani.
Míg a drupal direkt puritán alapból, hogy aztán összelegózd magadnak belőle amit szeretnél, plusz megolajozd egy kis saját fejlesztéssel.
2009. nov. 12. 14:45 | válasz | #2
Ehhh az idézet ez akart volna lenni, elnézést: "Szakértők szerint a Drupal nevű rendszer töltheti be az egyszerűbb Wordpress és a Joomla, illetve a professzionális TYPO3 közötti űrt."
2009. nov. 12. 14:43 | válasz | #1
"Az előbbieket inkább blogok és kisebb oldalak készítésére lehet hatékonyan használni, míg a TYPO3 már alkalmas bonyolultabb, akár vállalati honlapok létrehozására is."

Már nem azért de ki az a láma aki ezeket a cikkeket írja? Nos elárulom, (webfejlesztőként) hogy ha a használhatóságot, bővíthetőséget, paraméterezhetőséget nézzük, a Joomla! a képességeivel messze meghaladja a Drupal képességeit. Ne hozzunk már le minden sz@rt hírként...