A Smallville-t nem lehet kinyírni
2009. november 11. 13:13, szerda
A Smallville nagyon sokáig volt az amerikai CW csatorna legnézettebb sorozata, azonban az adó idén ismét egy másik napra, a péntekire helyezte a sorozatot, márpedig péntekre általában meghalni szokták küldeni a szériákat, hiszen Amerikában, velünk ellentétben, akkor nagyon kevesen tévéznek.

Hirdetés

Persze lehet, hogy a csatorna azt hitte, hogy a 9. évadjában járó sorozat rajongói mindenhová követik kedvencüket, de sajnos nem ez történt, az ifjú Supermanről szóló sorozat nézettsége majdnem a felére csökkent és már mindenki felkészült lélekben arra, hogy az évad végén vége lesz a kryptoni dalnak.


Azonban csodák csodájára a Smallville nézettsége a negatív rekord óta úgy tűnik, hogy egyre inkább lábra kap, s a legutóbbi részt már több mint 2,6 millióan látták, ami azt jelenti, hogy már elérte annak a Supernaturalnek a szintjét, azon sorozatét, mely előtt tavaly adásba került (és múlta felül könnyedén népszerűség terén). Azonban hiába minden feltámadás a Smallville részéről, hiába előzné meg a sorozat a Supernaturalt, a trónt Clark Kent már nem fogja visszaszerezni, hiszen az újonc The Vampire Diaries 4 millió körüli számai kvázi elérhetetlenek.

Mindenesetre a javuló nézettség jó jelnek számít, hiszen ha tovább folytatódik a tendencia, akkor szinte biztosra vehető lesz a 10. évad.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. dec. 27. 13:22 | válasz | #13
9.-évad 10.-ik része mikor készül el???
TSunny  
2009. nov. 16. 22:40 | válasz | #12
Tán mert a TV-ben 4 évaddal ez előtti részek mennek?
A hülyeségeket akarsz szólni, akkor inkább számolj el magadban 10-ig és utána ha még mindig ki akarod magad röhögtetni, akkor írjál be.
Ferrer  
2009. nov. 15. 14:32 | válasz | #11
Most is megy a tévében, és megint ugyanaz: Jajj Clarque, jajj Clarque!!
2009. nov. 12. 17:10 | válasz | #10
Magyarázd meg katonáéknak :)
Nasedo  
2009. nov. 12. 07:23 | válasz | #9
Pete-nek van haja, csak rövid. A rövid hajú embereket nem szokás kopasznak nevezni. KÉP
2009. nov. 11. 22:33 | válasz | #8
nem LEXT-t hanem LEX-t (vagy inkább LEX-et). amúgy a feka haverja is kopasz...
2009. nov. 11. 21:34 | válasz | #7
Már tökre nem erről szol de mind1. Már nem is él a faterja. Kopaszra gondolom LEXT-t érted. már ő se él :D
Athor  
2009. nov. 11. 21:26 | válasz | #6
Ferrer, azóta kb. 5 év telt el, és már egész más a főszál... Mondj egyszerűen annyit, hogy már rég kaszáltad, mer' nem jött be.
LacfY  
2009. nov. 11. 17:44 | válasz | #5
Hát már rég nem erről szól, de azért csak oszdd azt észt arról, amiről halvány gőzöd sincs.
Ferrer  
2009. nov. 11. 17:33 | válasz | #4
Kár h mindegyik részben ugyanaz történik: a gyerek nincs tudatában a képességeivel, veszekszik egyet a faterjával, a kopasz barátja osztja az észt, a végén meg mindig a hisztis picsa barátnőjével nyavajognak együtt valamin.
gakel  
2009. nov. 11. 16:14 | válasz | #3
Remélem még egy jó darabig lesz. Még kiskoromban a Lois & Clark-ra emlékeztet mindig ez :) Szerencsére nem is laposodik el, mindig tudnak valami újat felmutatni.
FefeeX  
2009. nov. 11. 14:35 | válasz | #2
Smallville <3 :) Örülök a hírnek, én jól elvagyok ezzel :)
jahola  
2009. nov. 11. 14:31 | válasz | #1
a cim szerint a cikk arrol hogy a smallvillet bàrhovà rakjàk a nèzettsèg nem csokken
de a cikk meg tok màsrol szol
mindegy a lènyeg hogy legyen 10. èvad a smallvillbol!