4G-s hálózat televíziófrekvenciákon
2009. november 12. 23:34, csütörtök
Észak-Rajna-Vesztfáliában hivatalosan is megkezdték a 4G-s Long Term Evolution technológia tesztelését.

Hirdetés

Andreas Krautscheid észak-rajna-vesztfáliai szövetségi, Európa- és médiaügyi miniszter a Sauer-vidéki Herscheidban jelentette be az új program elindítását.
A tervek szerint a projektben a digitális átállás miatt felszabaduló televíziófrekvenciák segítségével hoznák létre az új régiós LTE-hálózatot. Egész Európában ez az első ilyen jellegű kezdeményezés, amit támogat a tartományi kormány és a médiahivatal (LfM), valamint a Westdeutschen Rundfunk (WDR) és a Vodafone is.

"Egy darabka mobiltörténelmet írunk, hiszen először teszteli valaki a jövőbe mutató LTE technológiát valós körülmények között egy egykori televíziós frekvencián. A tesztnek köszönhetően egyrészt választ kaphatunk a még nyitott technikai kérdésekre, másrészt pedig előkészíthetjük a vidéki területek gyors internethozzáférésekkel való ellátását. A tartományi kormány a legnagyobb mértékben támogatja ezt a programot" - nyilatkozta Andreas Krautscheid. A projekt elindítását jelző jelképes piros gombot a miniszter, valamint Dr. Jürgen Brautmeier, az LfM igazgatóhelyettese; Heinz-Joachim Weber, a WDR gyártási és technikai igazgatója, illetve Thomas Ellerbeck, a Vodafone elnökségi tagja közösen nyomták le.

A teszt célja elsősorban annak megvizsgálása, hogy az új hálózat alkalmas-e médiatartalmak zökkenőmentes terjesztésére, milyen hibák merülnek fel, mekkora a rendszer hatótávolsága és a teljesítménye. "Számunkra természetesen az a legfontosabb, hogy az új technika ne zavarja meg az előfizetőink által nézett televízióadásokat. Emellett az internet is egyre fontosabbá válik a műsoraink terjesztésében" - mondta Heinz-Joachim Weber.

Az LTE technológia a jelenlegi mobil technológiáknál 5-10-szer nagyobb, akár 100 Mbps-os adatátviteli sebesség elérését teszi lehetővé és a korábbi megoldásoknál hatékonyabban használja ki a rendelkezésre álló sávszélesség-kapacitást. Ezenkívül alkalmas a VoIP-hívások lebonyolítására is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás