Spanyolország nem kapcsolná le a letöltőket
2009. november 10. 07:59, kedd
Angeles González-Sinde, spanyol kulturális miniszter közlése szerint kormánya nem fogja megszüntetni azon illegális letöltők internetkapcsolatát, akik többszöri figyelmeztetés ellenére sem hagynak fel jogsértő magatartásukkal.

Hirdetés

Angeles González-Sinde miniszter asszony erről egy televíziós műsorban beszélt. Mint mondta, kormánya nem tervezi az internet végfelhasználóival szembeni büntetőeszközök bevezetését. Véleménye szerint az elsődleges feladat inkább a kalóztermékek forrásának felderítése és a terjesztés megakadályozása kell, hogy legyen. A miniszter asszony hozzátette, a kalózkodás egy rendkívül komplex és fontos téma, amely bizonyosan szerepet kap a hat hónapos spanyol EU-elnökség tervezett vitaprogramjában.

Spanyolország annak ellenére határozott a szigorú szankció elutasítása mellett, hogy az Európai Unió a távközlési reformcsomagjában lehetővé tenné az internetkapcsolat felfüggesztésének nemzeti alkalmazhatóságát. A tervek szerint az EU bírósági határozatot nem, de az átlátható, fair és elfogulatlan végrehajtási rendszert megkövetelné az intézkedést bevezető tagállamoktól.

A spanyol kormány ezzel kapcsolatos elképzelései összhangban vannak a helyi jogvédő szervezet, a Kreatív és Tartalomszolgáltató Iparágak Koalíciójának (Coalición de Creadores e Industrias de Contenidos) és az internet-szolgáltatókat képviselő Redtel elképzeléseivel is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás