Üzleti ügyfeleknek bővít a Second Life
2009. november 9. 07:32, hétfő - Forrás: MTI
Üzleti ügyfelek felé bővít a Second Life közösségi portál, amely virtuális világában kínál biztonságos helyet a vállalati összejöveteleknek.

A Second Life Enerprise, azaz a Linden Lab vállalatoknak szánt terméke 55 ezer dollártól (10 millió forinttól) érhető el, és olyan cégek támogatását élvezi, mint az IBM, a Northrop Grumman fegyvergyártó, vagy az amerikai tengerészet Tengeralatti Hadviselés Központja (NUWC). Az IBM számításai szerint a Second Life több mint 320 ezer dollárt spórolt az informatikai vállalatnak azzal, hogy a legutóbbi konferenciáját a költséges üzleti utak kihagyásával a virtuális világban tartotta meg.

A vállalatoknak szánt verzióval lehetővé válik, hogy tűzfallal védett zárt rendszerekben is használni lehessen a közösségi portálként, játékként indult programot. Több mint 1400 cég, köztük iskolák, kormányzati szervek és más közintézmények használják már a virtuális világot elsősorban olyan tevékenységek helyettesítésére, amelyek egyébként az alkalmazottak utazását igényelnék.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás