5 éves a Firefox
2009. november 9. 16:26, hétfő
Ötödik születésnapját ünnepli a népszerű böngésző, amelynek fejlesztői aligha gondolták, hogy a szoftver ennyire sikeres lesz.

Hirdetés

A Firefox 1.0-s verziója 2004. november 9-én jelent meg és ezzel egy valódi sikertörténet vette kezdetét. Miközben az Internet Explorer folyamatosan veszít a népszerűségéből, a Mozilla Alapítvány programja fokozatosan növeli a piaci részesedését, ami napjainkban már 25 és 35 százalék közötti értékre tehető. "Utólag visszatekintve egy kis nonprofit szervezetként a Microsoft ellen fellépni őrültségnek tűnik. De éppen ezért tesz annyira büszkévé a Firefox mostani sikere. Már elértük két fő célunkat: választási lehetőséget adtunk a felhasználóknak és hozzájárultunk a webes innováció támogatásához. - jelentette ki Tristan Nitot, a Mozilla Europe elnöke.

"Az erős verseny természetesen nem teszi egyszerűbbé az életünket. Ráadásul a Chrome mögött álló Google - a Microsofttal ellentétben - egy olyan vállalkozás, ami teljesen a webbel együtt nőtt fel. Ugyanakkor olyan fejlődésről van szó, amit mi mindig is akartunk és amiből elsősorban a felhasználók profitálnak. Mi a folyamatra reagálva először is tovább fogjuk csökkenteni az egyes verziók kiadása közötti időt. A Google-lel kötött együttműködési szerződésünket tavaly három évvel meghosszabbítottuk. De felkészültünk arra az esetre is, ha ez a kooperáció hirtelen véget érne. Erről azonban egyelőre szó sincs, a Google is profitál a forgalmunkból és ennek köszönhetően még több forrást fordíthatunk a Firefox fejlesztésével kapcsolatos projektekre" - tette hozzá.

Nitat szerint az egyik leglényegesebb különbség, hogy minden vetélytársuk a tőzsdéken bejegyzett cég, ők pedig egy nonprofit szervezet. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztéseknél elsősorban a felhasználókra és a web nyitottságára támaszkodnak és nincsenek egyéb stratégiai érdekeik. Figyelembe veszik ugyanakkor az internetezők véleményét és érdekeit. Jól példázza ezt a Mozilla Weave technológia, amely lehetővé teszi, hogy a bizalmas és személyes adatok a mobiltelefon, a notebook és a PC szinkronizációjakor is védettek legyenek.

Nitat az interjúban kitért a várható megjelenésekre és újdonságokra is: "A Fennec egy teljes értékű Firefox-adaptáció, ami a következő 3.6-os Firefox változat motorjára épül és amit egy érintőképernyős funkcióval egészítenek ki. Ezenkívül a Firefoxban megszokott kiegészítések is használhatóak lesznek benne. Szóba került, hogy az 1.0-s verzióba integráljuk a Weave-technológiát, amely teljesen új lehetőségeket kínál a böngészőszinkronizációban. A mobil Firefox-kliens 1.0-s kiadása ez év végén jelenik meg és először a Maemo linuxos platformon lesz elérhető. Ilyet használ például a Nokia Internet Tablet N900. Ezzel párhuzamosan dolgozunk az Android és a Windows Mobile rendszerekkel kompatibilis változatain is."

Nitat leszögezte: a jövő sikeres böngészője mindenképpen kapu marad a világhálóhoz és ezzel a legfontosabb szoftver lesz egy számítógépben. Éppen ezért használatának egyszerűnek kell lennie és örömet kell okoznia. Ugyanakkor a felhasználók azt akarják érezni, hogy a böngésző az övék és az ő igényeiknek megfelelően személyre szabható - függetlenül attól, hogy a funkciókról vagy a kinézetről van szó. A Firefox fejlesztői ezért az új verziók kifejlesztésekor továbbra is ezeket a szempontokat fogják szem előtt tartani.

A StatCounter adatai szerint a Firefoxnak Európában már közel 40 százalékos piaci részesedése van. Németországban már a felhasználók kétharmada Firefoxot használ. A böngésző jelenleg 1,12 milliárd letöltésnél és 330 millió rendszeres használónál tart. A Net Applications felmérése szerint a szoftver globális piaci részesedése jelenleg 24,07 százalék, míg az Internet Exploreré 64,64 százalék. A harmadik a Safari 4,42, a negyedik a Chrome 3,58, míg az ötödik az Opera 2,17 százalékkal.

"A Mozilla sikere azért meglepő, mert a megjelenésekor az Internet Explorernek közel 100 százalékos piaci részesedése volt, és megvolt az az előnye is, hogy szabvány böngészőként előre volt telepítve minden Windowst futtató PC-n. A Safarira ugyanez volt igaz az Apple készülékeinek esetében, az Operának pedig innovációs előnye volt" - jegyezte meg Vince Vizzaccaro, a Net Applications alelnöke. A Firefox azonban jött és meggyőzött. Egyelőre még nem mindenkit, de az öt év alatt elért teljesítményre a fejlesztők így is méltán büszkék lehetnek.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 13. 16:35 | válasz | #34
mert nem bírtom kihagyni: 5 év alatt eljutottak oda, hogy az IE biztonságosabb mint a Tűzróka... :(( ez azért szánalmas.
Ja és a Chrome sem valami szuper, jelneleg az Opera a best.

"A tanulmány külön foglalkozik a böngészők biztonságával is, és meglepő módon az általában biztonságosnak tartott Firefoxban találták a legtöbb sebezhetőséget, az összes böngésző összes biztonsági réséből 44 százalékkal részesedik a Firefox. A második az Apple Safarija 35 százalékkal, és látványos növekedéssel a hibák számában tavaly óta (ennek az oka nagyrészt a böngésző iPhone-os verziója). A közvélemény szemében legkevésbé biztonságos Internet Explorer csak a hibák 15 százalékáért felelős, és alig 6 százalékos aránnyal az Opera számít ma a legjobbnak."

forrás: index.hu

sh0x  
2009. nov. 10. 22:18 | válasz | #33
Chromeban már benne van a HTML5 ..... :) erről ennyit
2009. nov. 10. 21:19 | válasz | #32
Egyáltalán van abban HTML5? :P Én asszem nemrég olvastam valahol hogy a chrome (lesz?) az első, amiben benne van (lesz).
Meg az még elég friss dolog, természetes ha bugos
2009. nov. 10. 21:17 | válasz | #31
Viszont a legtöbb "hivatalos" honlapot csak ie-re optimalizálják, aminek következtében sokszor csak azon működik... (Egyébként chromeon egész jól mennek azok is, ha nincs letiltva mint pl. az e-felvételinél, viszont pl az SZTE ETR-je firefoxon xar, pedig ez "az" opensourceos egyetem)
Cat 02  
2009. nov. 10. 19:37 | galéria | válasz | #30
Egyébként nektek meg html5 FF-szal ? Mert nekem pl audio tag nem ment =\|
djw  
2009. nov. 10. 18:59 | válasz | #29
céges környezetben bevállt az IE? :D ezt át kéne gondolnod... Az IE - az összes verziója - ipari hulladék. Szaványokat nem követ, hanem csinálni akar. A FF, bár túl van hájpolva (ennek ugye van magyar megfelelője is?), mégis követi a szabványokat és ha azt mondom, hogy 0px távolság, akkor FF-ban, operában, szafariban, krómban az 0px, IE-ben meg nem... akkóó... mi vált itt be?
2009. nov. 10. 16:57 | válasz | #28
Gondolom ez valami javascript benchmark lehet, ami kábé annyit jelent hogy a böngésző egy javascriptes oldal letöltése után mennyi idővel jeleníti meg azt, meg hogy mennyire szaggatnak rajta a különböző scriptek/animációk/egyéb giccsek.
2009. nov. 10. 15:16 | galéria | válasz | #27
És ez mit mutat? Egyik tengelyen sincs semmi. Jobb oktatási intézményeben az ilyen grafikonra mondják, hogy lószar.

Azt sem értem, hogy mit értetek böngésző sebességen. Arra verittek, hogy az egyik 1.6 a másik meg 1 sec alatt tölt be? A sávszél a döntő.
Ferrer  
2009. nov. 10. 14:43 | válasz | #26
5 éves a Firefox, szóval éljen a Safari
2009. nov. 10. 12:57 | válasz | #25
Fúj de utálom a FireFoxot...

Egyébként boldog szülinapot! :D:D

2009. nov. 10. 11:27 | válasz | #24
Ezt a sorrendet úgy érted, hogy a chrome a leg lassúbb?
2009. nov. 10. 11:26 | válasz | #23
Akkor miért kérdéssel kezdted? Egyébiránt tényleg szubjetív, de nekem meg pont az számít. Pont az, hogy melyiknél kell várnom, mire elindul, és mire megjelenít valamit, vagy melyiknél nem kell várni. EGy böngésző sebessége nálem ezt jelenti. Nem édekelnek a különböző táblázatok, csak azt, hogy melyik idegesít azzal, hogy még mondig csak várok, és melyik nem. Bár ez téged úgysem érdekel, és igazad is van
2009. nov. 10. 10:42 | válasz | #22
Ezeket az adatokat milyen körülmények között kapták? mert nálam, teljesen más. Nálam sebesség szerint: opera>ie8>ff>chrome. safarit mostanában nem próbáltam.
DjDano  
2009. nov. 10. 09:34 | válasz | #21
2009. nov. 10. 08:15 | válasz | #20
Mit jelent a lassú nálad? Nálam teljesen jó mindegyik de az FF-et használom mert megszoktam, az opera nem tetszett, mert körülményes volt a netscape után.
Bár a te szubjektív véleményed mondjuk pont nem érdekel.
2009. nov. 10. 06:03 | válasz | #19
Mondjon bárki-bármit, egy azon konfigon belül FF lasúbb, most már nem csak a Chrome-nál, de már a IE8-nál is. Persze aki rá van izgulva a FF kiegészítőire, az soha az életben nem fog mást hazsnálni. Aki viszont a böngészőt böngészészésre használja, az szépen lassan át fogtérni Chrome-ra. No persze vállalati környezetben meg marad az IE mert egyszerüen vannak feladatok, amiket csak azzal lehet elvégezni.
2009. nov. 10. 01:27 | válasz | #18
2009. nov. 10. 01:20 | válasz | #17
Mardel  
2009. nov. 10. 00:16 | galéria | válasz | #16
Ha ő "fikázik", akkor amit most írtál az mi?
Mardel  
2009. nov. 10. 00:14 | galéria | válasz | #15
http://en.wikipedia.org/wiki/Tabbed_document_interface
Narxis  
2009. nov. 10. 00:12 | válasz | #14
Ki nem szarja le, hogy ki tudta először? Fasznak kell fikázni, nem teljes az életed ha nem fikázhatsz valamit?

Opera élen jár dolgokban, nem tudja elérni, hogy használják a szarját, erre megy sírni az EU-hoz, hogy a csúnya MS elnyomja. Undorító.

szombi  
2009. nov. 10. 00:06 | válasz | #13
Opera jóval régebbi, évekkel korábban már tudta a TAB-os böngészést.
Azért nem terjedt el mert nem volt mögötte akkora hype hadjárat.
A profik és igényes júzerek használták, és nem a 12 éves kispistikék, akik még azt se tudták mi az a böngésző.

Céges környezetbe mégis az IE a menő, és ennek oka van.
Nem a vezetők meg rendszergazdák töketléensége miatt, hanem mert bevált és kész!
sh0x  
2009. nov. 09. 23:04 | válasz | #12
igy van:D anno ugy harangoztak be mindent mintha ők találták volna ki:D azt már joval előbb tudott mindent az opera mikor ez a hulladék még nem is létezett:D:D:D
Narxis  
2009. nov. 09. 22:22 | válasz | #11
Mindjárt leköplek én téged.
sh0x  
2009. nov. 09. 21:58 | válasz | #10
error. nyomj egy frissitést neki, nálam anno még 3.0 alpha channelnél volt crash..
Alexease   2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 03. 10. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 09. 21:48 | galéria | válasz | #9
Lehet, hogy nonprofit a tobbi meg ingyenes, de az ertelmetlen harccal sikeresen elertek, hogy a webfejlesztesek idejenek eleg nagy hanyadat a hibakereses, teszteles es a kompatibilitas vizsgalat viszi el... Tobbletmunka, tobblet penz, de osszessegeben bukik vele a fejleszto...

Ossze kellene terelni a cegek vezetoit, nyakon capni mindegyiket egy fagyott angolnaval, es kikenyszeriteni, hogy legalabb a programok ertelmezo resze legyen egyforma, szabvanyos.

Most nem erdekel, hogy melyik mennyire szabvanyos, mert elfogultsag nelkul mindegyik eppen annyira szar, mint amennyire jo...

szombi  
2009. nov. 09. 21:02 | válasz | #8
Foxi már rég nem a régi, szét van hype-olva az egész, ezért is használok Operát!
Solten   2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2007. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 09. 20:59 | galéria | válasz | #7
Ry0K3N  
2009. nov. 09. 19:23 | válasz | #6
az a Chrome ami 2 perc alatt összeomlott nálam? :D
azóta kerülöm azt a trágyát
Cat 02  
2009. nov. 09. 19:17 | galéria | válasz | #5
Amíg ennyi kiegészítő lesz hozzá, addig FF rulz!
Tudom h Chrome-hoz is van, de az non-official + erőforrásigényes
sh0x  
2009. nov. 09. 18:46 | válasz | #4
köp.


chrome ftw!
2009. nov. 09. 18:25 | válasz | #2
Boldog szülinapot rókaság! Azééé...lassan lehagy sebességre az IE ejnye ejnye!