Csak jövőre jön a GeForce 300
2009. november 9. 16:11, hétfő
A legújabb negyedéves beszámoló alatt kiderült, hogy jövő év elején futtatják majd fel a Fermi sorozatgyártását, vagyis valóban késik az új fejlesztés. A cég eközben az Intelből űz gúnyt saját oldalain.

Hirdetés

A Fermi első bemutatója óta nem volt világos, hogy az ATI Radeon HD 5000 sorozattal szembeszálló első kártyák mikor is jelennek majd meg a piacon. Többen már a kezdetektől fogva azt szajkózták, hogy késni fognak az első monstrumok, és a jelek szerint nekik volt igazuk - csak 2010 első negyedévében érkeznek majd az nVidia új jövevényei.

Az nVidia vezérigazgatója a beszámoló alatt elejtette, hogy az első negyedévben a szokásosnál jóval több 40 nanométeres szilíciumostyára lesz szükségük, ekkor futtatják majd fel ugyanis az új GeForce, Quadro és Tesla termékek gyártását. Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy idén már semmiképpen nem jelenik meg az új generáció nagy példányszámban, a váltásra várók tehát még néhány hónapot ki kell hogy bírjanak - a Fermi (NV60, G300, GT300) legkésőbb jövő tavaszig futhat be.

Mindenképpen érdekes, hogy a vállalati blogoldalon megjelent hivatkozások egy olyan internetes címre vezetik el a látogatókat, ahol az Intelt kifigurázó grafikák jelennek meg. A stílusosan Intel's Insides névre keresztelt rajzok a processzorgyártó piaci magatartása és sötét háttéralkui kapcsán meginduló vizsgálatok fontosabb részeit ábrázolják, a céget és annak vezetését kigúnyolva. Szerepet kapnak emellett a Moore-törvényt, a Larrabee fejlesztést, valamint az Intel marketingprogramját bemutató poénos alkotások, amelyek szintén nem festenek túlságosan jó képet a cégről.

Az nVidia valószínűleg azt szeretné elérni, hogy az Intel továbbra is a vásárlók célkeresztjében maradjon, ezzel is rontva imázsukat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 10. 19:24 | galéria | válasz | #19
baszebehu :DDD http://img692.imageshack.us/img692/4058/jewtel.png
2009. nov. 10. 18:34 | válasz | #18
nincs arca hozzá hogy beirja , olyan szintű nyáladzás folyik ott :D

http://prohardver.hu/tema/re_letezik_egyaltalan_a_fermi/hsz_1-50.html

ez a kedvencem:
"Én idióta miért nem szóltam amikor megjelent itt a cikk, hogy a hátoldalon nem is oda vannak forrasztva a tápcsatik. Pedig kapásból kiszúrtam mikor végignéztem a nyákot, mekkora lusta dög vagyok"

igazi zsurnaliszta palánta, ph! -n idomitották
2009. nov. 10. 17:42 | válasz | #17


Ahoy  
2009. nov. 10. 17:07 | válasz | #16
áLOOOLL :D ez melyik totyikba íródott ott? :D durva :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 10. 15:42 | galéria | válasz | #15
A szadesszel és maszoppal egyébként egyik céget sem lehet összehasonlítani, mert ha olyanok lennének, már rég csődbe mentek volna erős pénzszivárgás miatt...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 10. 15:39 | galéria | válasz | #14
Idézet a ph fórumról:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.
A világon ilyen böszmeséget még gpu tervező nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két hónapot. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl a g92 lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt az nvidia és a ageia közös vállalatirányítása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit három évig évig. Semmit.
Nem tudtok mondani olyan jelentős gpu fejlesztést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a 16x átneveztük a g92-es család tagjait
Semmit. Ha el kell számolni az az nvidia fanoknak, hogy mit csináltunk három év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a Fermi az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk..
2009. nov. 10. 14:28 | válasz | #13
összenő ami összetartozik, kékvörös :D
Ahoy  
2009. nov. 10. 14:02 | válasz | #12
Jah nekemis kb ezek a régi karikatúrák jutottak eszembe erről :D

Intel-SZDSZ annyira mégsem passzol, mert Intel egy nagy óriás, aki bármilyen genyóságot megtehet, és meg is tesz... SZDSZ meg egy apró lófing...kénszisszenés, hangyafos, még a kőliberális hippik is megutálták már :D

torrentpárti LMP + Kétfarkú kutya párt együtt, no ezek a kis országunk groteszk lelkiismerete :D
2009. nov. 10. 13:03 | válasz | #11
Ezeken a kommenteken mekkorát röhögtem :D

Egyébként az nvidia most éppen nagyobb g.ci mint az intel, meg azok a karikatúrák is elég szarok, nekem kábé az 1920-'30-as évek meg a magyarországi kommunizmus politikai fikázóhadjárataiban használtakra hasonlítanak a béna névtábláikkal...

Intel meg akkor már mér nem szdsz? Lopnak/csalnak/hazudnak is, kék is, egyértelmű, nem? :P

2009. nov. 10. 12:16 | válasz | #10
Visszaforgatnám. Aki nem forgat, rövid távon nem eszik.
2009. nov. 10. 12:15 | válasz | #9
Nem teljesen igaz, amit írsz, mert az Intel el tudj magát adni (ha még törvényellenesen is, de törvényesen is el tudja). Az MSZP erre képtelen (olyan szar kommunikációval egy almát nem tudnak eladni).

NV minden partnerét szétfikázza, holott ugyanazt csinálja. Ezért kapta meg a Fidesz titulust (de annyiban kijavítom ,hogy míg a fidesz más javából él, addig az NV magának harácsolta össze).
2009. nov. 10. 08:17 | galéria | válasz | #8
Így van.Felelős kormányzás.Ez lenne a lényege..DEhát ezt ugye egyik párt sem akarja...Valami oknál fogva...
Ahogy mondod, az nagy multiknál/cégeknél muszáj felelősen dönteni, mert nem marad következmények nélkül a rossz döntés...Itt igen..Ez van
2009. nov. 10. 02:00 | válasz | #7
One laptop per childből is kiszállt az intel. Szerintem jó hasonlat az mszp-s.
Azok dobnak be ilyeneket folyamatosan, új tulajdonos, devizahitelmentőöv, bullshit...
Az olyan lett volna mintha az intel egyszer a világnak akart volna kedvezni a szűk belterjes köre helyett. Nem is lesz az ilyenekből sosem semmi, nem tudnak mást adni mint ami a lényegük.
Ahoy  
2009. nov. 10. 01:16 | válasz | #6
Az MSZP csak szimplán dilettáns, vezetésre alkalmatlan f*szok gyülekezete.(Ahogy a többi is ilyen) Ez melyik cégre illik rá? :D Szerintem nemjó példa pártokkal hasonlítgatni a VGA piacot, mert egy országot (főleg Magyarországot) nem lehet kapitalistán kormányozni... Nem övék az ország, ezért nincs érdekük tenni érte, el lehet lopni magánérdekből mindent.

Azért pl egy nagy multinál, jól széttolják a pi*****t annak a vezérigazgatónak, aki rossz döntéseket hoz, vagy visszafejlődést hoz a cégnek.
2009. nov. 10. 01:07 | válasz | #5
"Tényleeg igaz a hazai összefüggés: NV=fidesz."

Ezt ki kérem magamnak, az ATI a piros logo ellenéresem leképezhető MSZP-be, mert jót csínálnak olcsón, míg ugyebár a szegfű meg rosszat extrém-drágán. Kb. az ha ezt vesszük, akkor az Intel: lefizetések, zsarolások, kartelezés; akkor Intel=MSZP.
Ahoy  
2009. nov. 10. 00:47 | válasz | #4
Most lett elegem ebből a mocskos multicégből... Pfúj. Amint tudom megveszem az 5850-est, sajnos magasabb áron, mintha már kijött volna a Spermi. :(

Szopó
2009. nov. 09. 19:05 | válasz | #3
próbáltam nem belevinni azt hogy mit gondolok erről , a tények beszédesek.

Visszakérdezek-
Ha te intel részvényes lennél akkor tartanád a markod az osztalékért , vagy mondanád inkább azt hogy nem fiúk forgassátok be kutatás fejlesztésbe.

-Csak ne basszátok el úgy mint a larabit


-???
2009. nov. 09. 18:53 | válasz | #2
Intel szívedhez az közelebb áll?

Más: pont az nv fikáz? A lefizetések, háttéralkuk nagymestere? Tényleeg igaz a hazai összefüggés: NV=fidesz.
2009. nov. 09. 18:14 | válasz | #1
ez sokkal érdekesebb mint a kifigurázás ,de az is frappáns

- aki nem értené, a money cannon arra vonatkozik, hogy az intel mindig mindenét kifizeti a részvényeseinek , hatalmas pénzek vándorolnak ki osztalék formájában, az nV pedig nem szeretné hogy őket ezzel a gyakorlattal egy kalap alá vegyék. Nagyon érdekes és nagyon tanulságos a sztori. Közben az x86 chip fejlesztést cáfolták, lehet szoftverből lenyomja a Fermi :)