Jessica Alba-plakát a Machetéből
2009. november 9. 09:39, hétfő
Nem csak a Tekken-filmet akarták eladni az American Film Market elnevezésű filmes vásáron, hanem Robert Rodriguez Machetéjével is házalt a gyártó, ami egyesek szerint arra utal, hogy a film nem kerül nagy stúdió által amerikai forgalmazásra, sőt valószínűleg csak DVD-n jelenik meg.

Klikk ide!Persze a Tekkennel ellentétben a Machete, hacsak nem kap nagyon jó kampányt, biztos, hogy nem érdekelne annyi embert, hogy mozikban legyen érdemes vetíteni. Ellenben a tékák közönsége, valamint a DVD-vásárlók minden bizonnyal sokkal jobban értékelnék Danny Trejo karakterének saját történetét.

A ComingSoon.net által az AFM-en lekapott Machete-konceptplakáton Jessica Alba látható, mint Sartana, és a kiadott szinopszis alapján annyit tudni, hogy a 2007-es Grindhouse egyik álelőzetesén alapuló alkotásban Machete összezördül egy drogbáróval (Steven Seagal), majd pedig megbízatást kap egy gyilkosság elkövetésére - a kiszemelt áldozat egy korrupt szenátor (Robert De Niro).

A feladat végrehajtásában pedig fura segítői is akadnak (Michelle Rodriguez, Cheech Marin, Lindsay Lohan) a renegát Machetének, no meg persze ellenfele is a dögös bevándorlási hivatalos ügynök személyében (Jessica Alba).
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. feb. 23. 21:07 | válasz | #14
mért érzem rögtön B kategóriásnak azt ami rögtön DVD-re jön ki ? pedig ilyen nevek mellett én simán befizetnék a mozira, bár ahhoz a storyt se ártana tudni bővebben :D
NEXUS6  
2009. nov. 11. 00:53 | galéria | válasz | #13
Ebben a műfajban a SH szerintem is a legjobb film.
De azért ez a műfaj tényleg nem arról híres, hogy akár egy Dízni kutyás, gyerekes, vicces családi mozival is versenyezhetne.

"viszont tekken színészeit nem ismerem, ..."
Hát ez az!
Ezzel szerintem marhára nem vagy egyedül!
2009. nov. 10. 15:53 | válasz | #12
Perzsa hercegére én is kiváncsi leszek! [#wow1
winnie  
2009. nov. 10. 15:37 | válasz | #11
"Nem is tudom, mondjuk Silent Hill?? :D "

a silent hill nem lett akkora siker. csak korrekt. a legsikeresebb a tomb raider. és a resident evil sem panaszkodhat, bár vicces, mert bevételben a silent hill többet tudott. de ezek azért lettek sikerek, mert átlépték a "játékadaptáció" skatulyát. majd jön a prince of persia és mindet lepipálja. bevételben. dettó azért, mert sokan azt sem tudják majd, hogy játékból készült.
winnie  
2009. nov. 10. 15:34 | válasz | #10
kevés pénzes film a tekken, még nyereséget is hozhat, nem hiszem, hogy a készítőknek nagy ábrándjaik lennének. nyilván nem lesz nagy eresztés, minden jel erre utal. viszont tekken színészeit nem ismerem, szóval róluk nem tudok nyilatkozni.
2009. nov. 10. 15:32 | válasz | #9
Nem is tudom, mondjuk Silent Hill?? :D
NEXUS6  
2009. nov. 10. 15:23 | galéria | válasz | #8
Nem azért mondom, de a Tekken nagyjából borítékolható bukás.
Mondjon már valaki olyan játékadaptációt, ami világraszóló siker lett, és csak a moziban tudott volna annyit hozni, hogy üzletileg is megérje.

Ha a Machete felnő a várakozásokhoz, akkor akár mint egy Tarantino film tudna teljesíteni.
Segal önmagában jelent annyit, mint a Tekken teljes színészi gárdája, pedig itt ő a leggyengébb.
2009. nov. 10. 09:58 | válasz | #7
És? Ne haragudj de hol említettem én a hsz-ben a "minőség" szót? Ezek a filmek hatalmas sikerek szoktak lenni? Na ki a hülye, aki a DOA, Streetfighter és Dragonball után még moziba mer küldeni egy ilyen filmet, azok se voltak kisebb nevek.

+ félreértesz, tőlem a Tekken 33 -at is adhatják a moziba, csak azt kérdeőjelezem meg, hogy a Tekken inkább moziba való mint a Machete, ha szemét akarnék lenni úgy is mondhatnám, hogy szar DVd-film mindkettő.
2009. nov. 09. 22:48 | válasz | #6
"Tekken-hát az ilyen filmek hatalmas sikerek szoktak lenni (DOA, Streetfighter),+ rendező hurka, színészek még hurkábbak. "

És? A DOA és Streetfighter is moziba került. Azt nem a minőség dönti el, hogy mi hova kerül, hanem a gyártó stúdió. Egy Danny Trejo-filmet naná, hogy nem moziznak le. Szerintem volt is róla szó, hogy olcsó DVD-film lesz, csak jelenne már meg. A Tekken viszont már csak a plakátból is látszik, hogy mozis. Ki az a hülye, aki egy ilyen nevet ne nyomatna moziba?
2009. nov. 09. 16:53 | válasz | #5
nem azt mondom menjen csak DvD-re, de nehogy már a Tekken inkább moziba való, hol él a cikkíró?
Zombee  
2009. nov. 09. 15:38 | válasz | #4
Ja. A Tekkein filmnek igen illusztris alkotógárdája van, arra már lehet mozis karriert alapozni :). Baromság. Igaz hogy nálunk De Niro és Al Pacino új közös filmje is csak DVD-n jött ki, de ettől azért még nagy név De Niro, meg azért a többiek is, bár Seagal is inkább DVD-n arat manapság. Rodriguez viszont mozis szinten is ér valamit, talán megdobhatja néhányuk karrierjét. Danny Trejo-t pedig nagyon bírom, hihetetlen, hogy nem készült még vele ilyen film, mindig eljátszatják vele a rosszarcú mexikóit, de már régóta főszerepért kiált ez a karakter.
2009. nov. 09. 15:26 | válasz | #3
szartana
2009. nov. 09. 15:08 | válasz | #2
"...Persze a Tekkennel ellentétben a Machete, hacsak nem kap nagyon jó kampányt, biztos, hogy nem érdekelne annyi embert, hogy mozikban legyen érdemes vetíteni..."

???????????????? Nem azt mondom ,hogy sikítva rohannék a moziba a Machete-filmre DE azért sztem csak többen megnéznék ezt a filmet. Eleve rendező-Rodriguez (vagy csak producer?) szereplők: Trejo, De Niro, Seagal, Alba stb.
Tekken-hát az ilyen filmek hatalmas sikerek szoktak lenni (DOA, Streetfighter),+ rendező hurka, színészek még hurkábbak.

A cikkíró hülye?
Yutani  
2009. nov. 09. 11:37 | válasz | #1
Jessica Alba, kirakom a falra!