A Budapest Mikroelektronika fejleszt szoftvert az ORFK-nak
2009. november 8. 09:07, vasárnap - Forrás: MTI
A határátlépőkön használatos biometrikus eszközökre az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által kiírt, hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzést a Budapest Mikroelektronika Zrt. nyerte egyetlen ajánlattevőként, nettó 122 millió forintos ajánlatával - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Hirdetés

A felek a szerződést már július 28-án megkötötték, de csak most tették közzé a tender eredményét. A munka három részből áll. Az első általános szoftver-fejlesztés, míg a második a vízumrendszerek összekapcsolása, a harmadik pedig a szoftver alkalmassá tétele az ujjlenyomat kezelésére, amelyhez 87 darab ujjlenyomat-vevő eszköz is tartozik.

Az ellenérték nettó 122 millió 480 ezer forint. Ebből az első rész a becsült 28 millió helyett 23,65 millió forintba kerül. A második részt 42 millió helyett 35,63 millióért vállalta a nyertes. A harmadik rész becsült ára 75 millió forint volt, ez végül 63,2 millió forintba kerül.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 10. 09:28 | válasz | #2
Hmm, alkotmányjogász-e vagy?

Kicsit elkéstél ezzel, július óta már csak ujjlenyomatos útlevelet adnak ki. Kivételek között olyanok szerepelnek mint pl. nincs ujja...
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 08. 11:58 | válasz | #1
alkotmányellenesnek nyílvánítom az ujjlenyomat vételét. alapvető emberi jogom, hogy a saját ujjam lenyomatát kizárólag a saját döntésem , belátásom szerint adjam ki, kivéve ha büntetőjogi eljárás keretében védem magam vele.