Két asztali platformmal készül az AMD
2009. november 7. 11:54, Szombat
Az új processzorok és chipkészletek érkezése két új asztali platform összeállítását is lehetővé teszi az AMD számára, 2010 közepe táján. Az Intel eközben tagadja, hogy kínai gyártókkal tárgyalt volna a Larrabee kapcsán.

Hirdetés

Ezúttal is tajvani források számoltak be a processzorgyártókkal kapcsolatos hírekről, egészen pontosan az AMD valószínű útitervéről, legalábbis ami az asztali platformokat érinti. Ezen platformokat a cég saját termékeiből állítják össze, a cél pedig, hogy komplett megoldást nyújtsanak az OEM-gyártóknak és forgalmazóknak, a lehető legkisebb fejfájást okozva a konfigurációk kialakításánál.



Azt már tudjuk, hogy a Thuban kódnéven készülő hatmagos (valószínűleg Phenom II X6 néven megjelenő) processzorok jövőre mindenképpen elkészülnek, mint ahogy az is kiderült, hogy 2,8 GHz lesz a plafon, legalábbis az első időszakban. Így tehát nem túl meglepő, hogy többek között ezekre épül majd a csúcskategóriába szánt Leo platform, amely egészen pontosan Phenom II chipeket, 890FX/GX + SB850 jelzésű chipkészletet, valamint az ATI Radeon HD 5000 sorozat tagjaként megjelenő grafikus vezérlőket tartalmaz majd. Nyilvánvaló, hogy kellemes teljesítményű konfigurációkat lehet majd ezen komponensekből összerakni.

A mainstream vonalon már jóval szerényebb teljesítményű összeállításokat készít el a cég, butított, lassabb termékek bevonásával, ahogy azt megszokhattuk. A Dorado platform ennek megfelelően Athlon II központi processzorokat, 880G + SB810 chipkészletet, valamint a HD 5000 család valamely tagját tartalmazzák majd, nyilván a gyengébb példányok egyikét-másikát. A megjelenési időpont a forrás szerint 2010 májusa, ám az AMD nem volt hajlandó kommentálni a hírt - kíváncsian várjuk az OEM-gyártók konfigurációit.

Az Intel eközben megtette ezt, ám ők a Larrabee kapcsán korábban megjelent pletykákat cáfolták. Állításuk szerint ugyanis nem tárgyaltak kínai gyártókkal a fejlesztés korai felhasználását illetően, ezzel egy időben azonban leszögezték, hogy semmi nem változott a megjelenést illetően, erre továbbra is a jövő év első felében számíthatunk - kérdés viszont, hogy miért kellett ilyen gyorsan tagadni a felröppent híreket.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 08. 21:11 | válasz erre | #39
mellesleg akinek a dx11 'next gen', az hazudik
2009. nov. 08. 21:08 | válasz erre | #38
Immerse yourself in game play:

* Get a commanding view of the action, and enjoy more control in real-time strategy games.
* Detect enemies sooner, react faster, and survive longer in first-person-shooter games.
* See enemy aircraft with peripheral vision, and fly with greater spatial awareness in flight combat simulators.
* Eliminate blind spots and feel a heightened sense of speed in racing games.

iszonyatos :D

aki ilyet összeir én tényleg kirúgnám a francba :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 08. 17:43 | galéria | válasz erre | #37
tudja a faszom. Majd kipróbálja valaki. Mellesleg vagy 6 féle AA módszer van jelenleg használatban...
Amúgy nemtudom hogy jön ide az AA... mellesleg én kakilok az aa-ra ;)
2009. nov. 08. 16:38 | válasz erre | #36
Sanyix segits, 5860*1080 zéró anti alias felbontás az kvázi milyen anti aliasolt felbontással egyenlő teljesitményügyileg? Ha ezt kiderited nekem én elismerem hoyg értesz hozzá
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 08. 16:18 | galéria | válasz erre | #35
ez nem jelent semmit. Belőlem sem veszett ki a kritikus szemlélet, pl a jó kurva anyjukat az amd-s fejlesztőknek hogy mit szüttyögnek a retek opengl/cl driverekkel hónapokon keresztül késve, amikor directx-ben meg mindig elsők, már hónapokkal a valós megjelenés előtt. De a kritikus szemlélet akkor is megvan, amikor azt mondom, hogy a pisix egy 386-os cpu szintű fizikát tud, borzalmasan semmit sem villant, éves lemaradásban van a cpu-n futó fizikai motorokkal szemben is.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 08. 16:13 | galéria | válasz erre | #34
mi a marketingbuziság abban hogy fél tucat monitort tud a kártya hajtani? Marketingbuziság pl a pisix, aminél fényévekkel jobb megoldások vannak és voltak már évek óta, de a monitorokat viszont tényleg tudja hajtani, ami már akkor nem marketing :)
2009. nov. 08. 13:03 | válasz erre | #33
na még kitalálnak eyefinity™ mellé még valami marketingbuziságot™ és jöhet a következő 5%
Jacek  
2009. nov. 08. 12:53 | galéria | válasz erre | #32
5%-al emelte a kartyak arat az AMD persze teheti mert nem tudnak annyit gyartani hogy eleg legyen:)
Ahoy  
2009. nov. 08. 11:47 | válasz erre | #31
Bocs benéztem, egy kamu bolt volt :(
Ahoy  
2009. nov. 08. 11:46 | válasz erre | #30
61 rugóért már van asus 5850.... szerintem csökkenget folyamatosan a partnerek-kereskedők versenye miatt! Konkrétan sztem argep.hu jóttesz a versenynek.
2009. nov. 08. 11:16 | válasz erre | #29
A legjobb lenne egy jó videochipet integrálni egy SPARC64 vagy akár PowerPC alapba, és elfelejteni ezt a szar Intel/AMD x86 rendszert is a picsába............. ezek az architektúrák is tudnak virtualizációt, futtatható lenne ugyanúgy minden, és menne tovább a fejlődés.
2009. nov. 08. 09:59 | válasz erre | #28
az nV azt mondta hogy az AMD manipulál a dx11-el. Miért ne lehetne szkeptikus hogyha ő tud jobbat?

Nekem tetszene ha a következő ilyen pisix demó multis shooter játékot szénné lehetne modolni. Wow , le is szarnám a dx11-es baromságokat elhihetitek.
Jacek  
2009. nov. 08. 08:48 | galéria | válasz erre | #27
Jok ezek a hajra AMD beszolasok! mivan mi ez focimeccs? mind a ketto multi ge.i!
Inkabb drukkoljatok a Ferminek hogy gamek alatt is usson, mert kulomben maradnak a magas arak:) jelen pillanatban nem csokken az ATI cuccok ara hanem no! es nem arfolyamkulombozetbol adodoan hanem arat emelt az AMD:)

Ahoy  
2009. nov. 08. 03:55 | válasz erre | #26
Szerintem meg tökmindegy így ennyi macifröcss,meg sör után. Jelenleg ami értékelne, ha a fermi tényleg olyan toszatul tudna mondjuk résztvenni egy sony vegas renderelésben, color correctionban, blender renderben vagy ilyesmiben. Amíg ez nincs, addig soha nem fogok fermit mégcsak gondolatban sem telepíteni a gépembe. Addig bizony 5850 lesz, és szépen vinni is fogja a gémeket, sőt még videót is tud konvertálni faszán. (és elnézést a hszért)
2009. nov. 07. 18:01 | válasz erre | #25
én nem szeretem a grafikaközpontúságot. Nekem a jelenlegi bőven elég lenne ha többi is stimmelne . Sajnos a "többi" viszont nem prioritás, sejthető hogy ha valaha is prioritás lesz akkor nem konzolon lesz az. Konzolon szerintem 3 prioritás van, elsődleges a CI'M, másodlagos a grafika, harmadlagos a tartalom. Szerintem ez igy tök szar, legalábbis az én elveimmel nem egyezik.
Ahoy  
2009. nov. 07. 17:52 | válasz erre | #24
Nekem az meggyőző, ha a kezedben van és leteszteled. Játékra is! Most már ugye tudjuk hogy van benne fix tesszellátoros egység is, szóval eddig vagy letagadták mert olyan trére sikerült, vagy nemtudom... mert nemhinném hogy mostmár módosítják nagyon a chipet. :S szóval totál ellentmondásos állításokat közölnek NV-ék. Dx11 fúj - DX 11 powa, Tesszelátor emulálva, tesszellátor fixen... mi jön még?
2009. nov. 07. 17:40 | válasz erre | #23
3. Megtapasztalhatunk -meg
2009. nov. 07. 17:36 | válasz erre | #22
nekem elég bizonyiték az amit leirtak az alapján minden magára valamit adó kutatóközpont és r&d cég "megtalálja a számitását", non-profit egyetemi dolgok meg főleg.
1. Ez utóbbi kutatásokat pedig általában publikálni szokták, a tehetséges figura meg elmegy olajbányászni v. biotech-ezni vagy akárhova, keres egy halom pénzt valami másik területen játékfejlesztés helyett.
2. Na most figyelj, a publikáció tovább él, megtalálja az útját valamilyen PC-s rétegjátékba!
3. Megtapasztalhatunk meg valami olyat amit egyébként a casual konzolos (ATI-s) közegben nem tehetnénk.
Ahoy  
2009. nov. 07. 17:21 | válasz erre | #21
Csak az nem világos, hogy hogy bírsz egy még csak elméletben létező terméket isteníteni? Ha mondjuk a kezedben lenne már, akkor akár megalapozott is lehetne.
2009. nov. 07. 17:07 | válasz erre | #20
tévedés, totál AMD pécét vettem tavaly, ha fanboy lennék kapásból nV-vel vettem volna. Pusztán az van ,hogy bennem maradt még kritikus szemlélet ami belőletek már kiveszett, és a hősies AMD-vel szemben is szkeptikusabb vagyok mint ti.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 07. 17:01 | galéria | válasz erre | #19
egyértelmű mi a helyzet már régóta. nv vérfanboy, viszont láthatóan az intelt az amd-nél is jobban utálja :D
2009. nov. 07. 16:43 | válasz erre | #18
jellemző hogy ti nem tudtok hozzászólni a cikkhez csak engem igyekeztek skatulyázni . Namost akkor ki a troll , én aki az infókat rakom be , vagy ti akik itt erőlködtök?
2009. nov. 07. 16:39 | válasz erre | #17
readswift, engem nem zavar, hogy teleböfögöd a fórumot a fermiddel, de ezt már csak fanbojkodásként tudom értékelni. hehe :DD
2009. nov. 07. 16:28 | válasz erre | #16
2009. nov. 07. 16:26 | válasz erre | #15
jeeee, találtam még , ez az nvidia.com egy aranybánya :D

2009. nov. 07. 16:11 | válasz erre | #14
jólvan bübüke tanits protokollt twitteren
2009. nov. 07. 15:30 | válasz erre | #13
offtopic
readswift, mostmár minden második cikkben megjelensz a fermi-vel.
elhisszük, hogy nagyon jó lesz, és az amd kismiska hozzá képest, de légyszi ne terjeszd már minden nem oda való helyen az igét. hagyjuk, hogy a cikkhez tartalmilag is kapcsolódó hozzászólások legyenek egy cikk alatt.
Amit csinálsz lassan már kimeríti a trollkodás fogalmát (troll).
2009. nov. 07. 15:05 | válasz erre | #12


nV éknél épp ezen laughabeeznek, még a link is az nv.com-ra mutat :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. nov. 07. 14:20 | galéria | válasz erre | #11
De. Az amcsik még csak most vizsgálják őket.
Ahoy  
2009. nov. 07. 14:16 | válasz erre | #10
Hát erre az "állítólagra" kíváncsi leszek... Biztos lesz még egy kész szava az intelnek is ehhez, nem úgy ismertük eddig őket, hogy bárkinek x86-os licenszet osztogatnak volna kedvtelésből :)
2009. nov. 07. 13:59 | válasz erre | #9
állitólag keresztlicenszelős perek miatt előfordulhat hogy x86 licensz üti az nV markát, az LRB sok nV-s patentet használ.
Ahoy  
2009. nov. 07. 13:26 | válasz erre | #8
Fermi már maga egy konfig, rádugod a tápot, meg az I/O eszközöket, nem kell ide processzor, meg ilyen baromságok ...
Ahoy  
2009. nov. 07. 13:20 | válasz erre | #7
Ja és szerintem egy Phenom II X4 3.2 Ghz-en ma az emberek 90%-át bőven kielégíti egy erős videókártyával.
Ahoy  
2009. nov. 07. 13:18 | válasz erre | #6
Hajrá AMD! Most nézek lapokat az ösztöndíjból hamarosan beizzítandó phenom II x4-es konfigomhoz :) Ilyenkor jön rá az ember, hogy megérte szívni vizsgaidőszakban :D Mellesleg az a jó, hogy egy jó kis alaplap 20K... integrált Radeon HD4200-al - amiben több shader van mint a laptopomban lévő HD3470-ben (kb ami kell játék bőven elment rajta) Plusz Ati Stream támogatásos, szal Media Espressoval már transkódolhatom is gyorsabban a videókat :)

Intel fronton meg mi van? 50K a legfosabb lap, amibe belemennek az aktuális 70 rugós (legolcsóbb) procik. Vagy max a P55, de az meg nagyon meg van csonkítva és nem szimpatikus.Már a foglalat miatt sem.

Szóval hajrá AMD :)
neoG  
2009. nov. 07. 12:55 | válasz erre | #5
Nem az EU büntette meg őket?És nem fellebbeztek ellene?Vagy ez egy másik történet?
2009. nov. 07. 12:45 | válasz erre | #4
ja és közben nagyon durva pert vesztett a kinai félvezetőgyár a taiwani TSMC-vel szemben, gyakorlatilag elbuktak mindenüket. Szokásos módszer, kémkedés önhatalmúlag beleszarás volt a probléma.
2009. nov. 07. 12:43 | válasz erre | #3
advanced processing unit 2011... wtf... addigra elözönli a világot a Fermi. Nem túllságosan komolyanvehető.
2009. nov. 07. 12:38 | válasz erre | #2
Most egy "kicsit" útálom az Intelt. Mármint, hogy lefizették és megzsarolták a PC gyártókat, hogy AMD-vel ne merjenek gépeket szerelni...meg is baszták őket USA-ban egyszer 1 milliárd dollárra és ázsiában pár millióra..ami persze nekik zsebpénz, és röhögnek rajta...de ha most ezek a 4 és 6 megos olcsó chipek kijönnek..és olcsón, akkor azért lesz min gondolkodniuk.
Hajrá AMD!
2009. nov. 07. 12:17 | válasz erre | #1
Azért kellett tagadni mert megalázó hogy még belépőszinten is leszarják a LRB-t.