Klaszter segíti a Nav N Go továbbfejlődését
2009. november 5. 12:56, csütörtök - Forrás: MTI
A navigációs és mobil szoftvereket fejlesztő Nav N Go Kft. csatlakozott a Mobilitás és Multimédia Klaszterhez annak reményében, hogy könnyebben tudjon fejlesztéseket megvalósítani.

Hirdetés

Vahl Tamás, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a klaszterhez azért is csatlakoztak, mert segítségével meg szeretnék őrizni versenyelőnyüket a nemzetközi piacokon. Eddig a cég mindent maga csinált, de most a továbbfejlődés érdekében nyitnia kell, s partnereket kell bevonnia fejlesztésekbe.

A Mobilitás és Multimédia Klasztert 2007-ben a magyar infokommunikációs iparág cégei, illetve több oktatási intézmény, valamint kis- és közepes vállalkozás azért hozta létre 100 millió forint befektetéssel, hogy ösztönözzék, összefogják Magyarországon a mobil és multimédiás fejlesztéseket, és segítsék a termékek piaci bevezetését. A klaszternek ma 62 tagja van. A klaszterben a szervezetek egyesítik kutatásfejlesztési erőforrásaikat, illetve érétkesítik a közösen létrehozott szolgáltatásokat és eredményeket.

Lemák Gábor, a klaszter igazgatója elmondta, az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az ötletek 80 százaléka alkalmatlan megvalósításra, így az eddigi 250-ből mintegy 50-et támogatott a klaszter. Ebből 23 jutott el pályázati szintig, s ebből hét 2,7 milliárd forint fejlesztési támogatást nyert pályázatokon, például uniós és más tőkealapokból. További 9 pályázatot most bírálnak el.

A magyar tulajdonú, 30 millió euró árbevételű Nav N Go 2005-ben alakult. A cég mintegy 250 embert foglalkoztat budapesti központjában, ahol a kutatás-fejlesztés, illetve a termék- és projekt menedzsment történik. A bevétel harmada Nyugat-Európából, másik harmada Észak-Amerikából, míg a fennmaradó harmad a világ többi részéből származik. Vahl Tamás úgy vélte, a cég szempontjából további növekedés Ázsiában és Dél-Amerikában várható.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás