![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Bécs feltételekkel támogatná a nyílt forráskódú programokat
2009. november 5. 16:30, csütörtök
Bécs vezetői ismertették azokat a követelményeket, amelyeknek - a támogatások elnyeréséhez - a nyílt forráskódú projekteknek meg kell felelniük.
"A projekt célja a kis- és közepes vállalkozások innovatív nyílt forráskódú programfejlesztéseinek, valamint a bécsi vállalatok támogatása" - hangsúlyozta Christian Bartik, a ZIT munkatársa. A pályázaton minden olyan helyi cég indulhat, amelynek legfeljebb 250 dolgozója van. A legfeljebb 50 alkalmazottal rendelkező vállalatok 35 százalékos, az 50-250 munkatársat foglalkoztató társaságok 25 százalékos támogatást kaphatnak. Emellett egyéni vállalkozók is beadhatják a pályázati anyagaikat. Első lépésként a ZIT megvizsgálja az összes beérkezett ajánlatot, majd egy versenyeljárást vezet be. 2010 február 22.-én és 23.-án meghallgatják a pályázaton indulókat, majd egy zsűri dönti el, hogy mely alkalmazás lenne a leghasznosabb a bécsi közigazgatásnak. A projektre 300 000 eurót különítettek el. Az egyes programok legfeljebb 25 000 euró támogatást kaphatnak, az időtartamuk maximum két év lehet. A pályázati anyagok benyújtási határideje december 22 éjfél. Vizsgálják többek között, hogy az adott szoftver mennyiben erősíti az innovációt, mekkora a gazdasági jelentősége, milyen üzleti modellt alkalmaz, mennyire hasznos Bécs városának, mennyire egyeztethető össze a nyílt forráskódú elvekkel, illetve, hogy mennyire használható hosszú távon. Minden szoftver forráskódját az OSOR.eu platformon kell nyilvánosságra hozni. A ZIT már megjelentette a pályázati irányelveket és követelményeket. Elsősorban a következő alkalmazásokra van igény: e-kormányzati dokumentumkitöltő, PDF digitális aláírási modul, geográfiai információs rendszer, merevlemez-titkosító. Ezenkívül az egyik legfontosabb alpályázat a Firefox meglévő céges rendszerekbe való integrálására vonatkozik. Christian Schwarzinger, az Open Source Experts Group munkatársa üdvözölte a pályázat kiírását, ugyanakkor úgy vélte: a döntéshozók nem igazán akarnak támogatni olyan megoldásokat, amelyek a meglévő rendszerekkel való együttműködést célozzák. Gerhard Göschl, a Microsoft biztonsági ügyekért felelős szóvivője viszont bírálta a pályázatot kiírókat, mondván a versenyből eleve kizárták a kereskedelmi szoftverek fejlesztőit. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |