Csak jövőre jön az Eee billentyűzet
2009. november 6. 16:10, Péntek
Bár az Asus eredetileg még idén piacra dobta volna az Eee család egyik legérdekesebb példányát, a friss hírek szerint erre mégsem kerül sor - a módosított változat csak jövő év elején jelenik meg.

Hirdetés

Brit források szerint ugyanis a cég a napokban lerántotta a leplet az újradolgozott példányról, amely az eredetihez képest néhány apró, ám annál fontosabb változással érkezik majd. A hardveres specifikációban nem számíthatunk jelentős módosításokra, az illetékesek inkább a használhatóság könnyítésére törekednek.



Ennek megfelelően például lecserélik a beépített kijelzőt, amely a hagyományosnak tűnő billentyűzet mellett, a jobb oldalon kapott helyet. Az 5 hüvelykes érintőképernyő mérete nem változik, mint ahogy marad az eddigi maximális felbontás is (800 x 480 pixel), maga a kijelző viszont sokkal jobban reagál majd a vezérlésre, emellett pedig támogatni fogja az Apple Magic Mouse esetében ismertetett speciális mozdulatokat, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló módon különböző funkciókat rendelhetünk majd az egyes ujjmozdulatokhoz.

A másik fontos változás a beépített Wi-Fi antennával kapcsolatos, ez ugyanis kikerül a burkolat alól, hogy a megjelenést követően külső kiegészítőként legyen megvásárolható. A cég szerint ezzel sokkal jobb vételi minőséget biztosítanak majd a hordozható megoldáshoz, ami nyilván kedvező válaszra talál majd a felhasználók részéről. Az egyéb hardveres részletek nem változnak, így marad az 1,6 GHz-es Atom N270 processzor, az 1 GB memória, a 16 vagy 32 GB-os SSD-meghajtó, valamint az integrált Intel GMA 950 grafikus vezérlő.

A módosított változat a hírek szerint 2010 elején érkezhet meg, vagyis egy évvel azt követően, hogy először bemutatkozott a 2009 eleji CES-fesztiválon.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 09. 05:56 | válasz erre | #5
Most halál komolyan kérdem: mire lesz ez jó? Mire lesz ideálisabb, mint egy eeepc? Mi a szart lehet látni azon a telefon kijelzőn, arról nem is beszélve, hogy milyen kényelmetlen helyen van. A hab az lesz a tortán, ha majd csak szemből látszik kontrasztosan a kép. Szerintem ez halálra ítélt fejlesztés, nem fogják vinni az emberek, csak egy-két olyan, aki megvesz minden szart, csak új legyen, és a szomszédnak még ne legyen.
kvp  
2009. nov. 07. 20:23 | válasz erre | #4
"akkor már egy laptop is c64 struktúrájú"

Ha nincs kijelzoje akkor igen. Viszont ez a keszulek annyira nem forradalmi amennyira annak tunik. A kis kijelzo pedig egyenesen egy folosleges dragito tenyezo, ami a gyakorlatban nem hasznalhato, legfeljebb touchpad-nek. Az egesz koncepcioval az a baj, hogy kulso dobozban sokkal olcsobb, jobb hutesu es egyszerubb pc-t lehet osszerakni, akar kisebb meretben is.

Viszont ha mar billentyuzet pc, akkor aminek talan lenne ertelme:
-jopar usb port (3-5 darab)
-kulon audio ki es bemenetek
-vga/dvi es kombinalt kompozit/svideo/komponens video kimenetek
-1-2 express card slot
-beepitett wifi/blutooth
-integralt trackpoint es/vagy touchpad
-mindezt olcso windows (xp home, xp embedded, win7 home vagy win7 business) licenszekkel
2009. nov. 07. 13:45 | válasz erre | #3
akkor már egy laptop is c64 struktúrájú...
2009. nov. 07. 12:35 | galéria | válasz erre | #2
ebbe hogy rakom bele a CD-t?
2009. nov. 06. 20:17 | válasz erre | #1
Látom visszatérünk a C64 struktúrához. Egyébként az ötlet jó és sokaknak tökéletesen meg is fog felelni.