Zeroes címmel jön a Crank készítőinek tévésorozata
2009. november 7. 09:46, szombat
Újabb filmes (illetve filmes duó) próbál meg alkotni valamit a tévé világában. Ezt lehet ambíciónak is nevezni, de a Neveldine/Taylor rendeződuó esetében lehet, inkább arról van szó, hogy filmjeik eddig nem arattak különösebb sikereket, pedig mindent lehet mondani rájuk, csak azt, hogy nem voltak eredetiek.

A két reklámfilmesből lett filmrendező eddig a Crank-filmekkel és a nálunk nemrég bemutatott Gamer - Játék a végsőkig című filmmel rukkolt elő, azonban bármennyire is olcsók voltak nevezett próbálkozások, az mindenképpen csalódás, hogy a három produkció összesen nem jövedelmezett 65 millió dollárt.

A páros éppen ezért tévésorozatot próbál készíteni, mégpedig az NBC csatornának, Zeroes címmel. A sorozat természetesen közel sem lenne tipikus, nem kell jogi vagy kórházas közhelyben gondolkozni, hiszen minden epizód egy-egy krízishelyzetet dolgozna fel, mégpedig úgy, hogy annak utolsó óráját látná a néző, 24-módra kvázi élőben. A páros egyelőre a pilot forgatókönyvét írja, melyből, ha megtetszik a csatornának, tavasszal készíthetik el az első részt, amely alapján később döntenek az illetékesek, hogy megvalósul-e sorozatformában.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 07. 19:51 | galéria | válasz | #2
Zeroes XD
xido  
2009. nov. 07. 19:11 | válasz | #1
Zeroes?...Mi ez?..Heroes,már eleve bukás esetén megfelelően elkeresztelve?