Az internet fejlődését is gátolja a kalózkodás
2009. november 4. 13:42, szerda
Egy pekingi internetes konferencián elhangzott előadás szerint a kínai kalózkodás nem csak a kreatív iparágakra van negatív hatással, de az egész online iparág működését ellehetetleníti, útját állva a fejlesztési lehetőségeknek.

Hirdetés

A napokban Pekingben megtartott, Kína legnagyobb internetes konferenciáján felszólaló Charles Zhang az internet fejlesztését akadályozó tényezőknek nevezte a kalózkodást és az illegális letöltést. Kína legrégebbi webcégének, a Sohu.com-nak a vezetője szerint az internet fejlettsége Kínában elérte azt a szintet, ahol a szellemi tulajdonjogok védelme nélkülözhetetlenül fontossá válik. E nélkül azonban a fejlesztések és a fejlődés üteme megtorpan, mivel a kalózkodás miatt nem áll majd elegendő szellemi és anyagi tőke az ipar rendelkezésére.

Zhang egyike azoknak a kisszámú, de egyre jelentősebb kínai médiaszereplőknek, akik folyamatosan lobbiznak a kormánynál a kalózkodási helyzet kezelése érdekében. Mindemellett a Sohu.com vezérigazgatójaként kezdeményező és vezető tagja annak a 110, főként online tartalomszolgáltatásban érintett jogtulajdonos által alkotott jogvédő csoportnak, amely az online kalózkodás elleni hatékonyabb fellépés érdekében szerveződött.

Zhang szerint a kalózkodás gyakorlatilag egy áttörhetetlen akadályt képez Kína filmipari fejlődése előtt is, hiszen a moziban bemutatott filmek alig 1-2 napos átfutási idővel elérhetővé válnak a feketepiacon. A szakember felszólalásában hangsúlyozta, az online kalózkodás helyzetének kezelésével a fizikai hordozókkal való visszaélések száma is csökkenthetővé válna.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 10. 21:35 | válasz | #4
Vagy inkább egyfajta természetes úton segít a kalózkodás kiszelektálni a gagyi szemetet? Igaz hogy pár értékes project is veszteséges lehet, de azokon semmi nem segít, mert az igénytelenség miatt buknak.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 07. 18:07 | válasz | #3
és mégis mit akarnak tenni az olyan programok ellen, mint a TOR és/vagy a torrent ?
jebela  
2009. nov. 05. 20:38 | válasz | #2
Én is arra vágyok mint titokban mindenki...kínai filmeket a mozikban.
Hegi90  
2009. nov. 04. 15:33 | galéria | válasz | #1
o rly?