A BitTorrent terjedését eredményezte a Pirate Bay bezárása
2009. november 5. 10:22, csütörtök
A népszerű fájlcserélő portál augusztusi, bíróság által elrendelt bezárása ugrásszerű növekedést eredményezett a hasonló portálok számában, ezekből azonban csak az átverésre építők maradtak fenn.

Hirdetés

A DtecNet tanulmányában október végén még arról olvashattunk, hogy a fájlcserélő forgalom drasztikus mértékben esett vissza a bezárást követően, ám ez csak nagyon rövid ideig tartott, amit gyors helyreállás követett. A McAfee most elkészítette saját verzióját az esetről, amiből kiderül, hogy számos új portál bukkant fel a Pirate Bay pótlása céljából, ami szervezett akcióra utal.

Mindenképpen érdekes, hogy a bezárást követő órákban több mint megnégyszereződött a regisztrált fájlcserélő oldalak száma, ez ugyanis 300-ról rögtön 1400-ra ugrott - hogy azután szeptemberre 400-ra csökkenjen vissza. Ez azt jelzi, hogy a felhasználók már készültek a komoly büntetésre, a cél pedig a kieső oldal gyors és hatékony helyettesítése volt, amit többé-kevésbé meg is oldottak. Az már más kérdés, hogy a Pirate Bay alig egy nap után visszatért, ezt követően pedig az újonnan felbukkant portálok hamarosan el is tűntek az internetes süllyesztőben, jelezve, hogy nagy részük valóban a bezárással állt kapcsolatban.

Legalább ilyen fontos azonban, hogy a újonnan felbukkant oldalak egy része kifejezetten az internetezők átverése céljából jött létre, hamis, számos esetben vírussal fertőzött állományokat terjesztve a világhálón. A nagy különbség, hogy ezen hamis oldalak a Pirate Bay feltámadását követően is visszamaradtak, vagyis készítőik nemcsak készültek a bezárásra, de úgy gondolták, hogy azt követően is sikeresek lesznek majd, elsősorban nyilván a kevésbé tájékozott fájlcserélők körében.

A napokban egyébként az Egyesült Királyságban érdekes fejleményre került sor, a háromlépcsős kalózellenes intézkedések életbe léptetése kapcsán ugyanis a Virgin Media közölte tanulmányának eredményeit, amelyek arra mutatnak rá, hogy a kalózmásolatok gyakori letöltését elismerő felhasználók több zenei tartalmat vásárolnak az interneten mint a laikusok - esetleges kizárásukkal, az internetelérések letiltásával tehát a zeneiparnak is ártanának.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 17. 23:48 | válasz | #14
Mindezt még az is segíti, hogy a Pirate bay az új bittorent technikának köszönhetően képesek tracker nélkül is üzemelni!
Szélessáv
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 06. 00:45 | galéria | válasz | #13
ezt ők sosem fogják beismerni.
bunny  
2009. nov. 05. 22:04 | válasz | #12
Vigyázz mit írsz, nekem simán kitörölte a hasonló hozzászólásaimat egy régi orosz vezető nevét viselő tulajdonos. Én annyit ott voltam az elején, hogy kevésen múlott, ne legyek benne :D Mondjuk nem bánom, hogy kimaradt ...
2009. nov. 05. 19:44 | válasz | #11
„Alapjáraton a letöltés bűn”
Ezt így kijelenteni elég merész dolog. A bűn az a gyilkosság, a lopás, stb.
Nem mindegy, mit töltesz le, és a letöltés után mit kezdesz vele.
2009. nov. 05. 18:10 | galéria | válasz | #10
a fórumozók egy része túl korlátolt, hogy felfogja, hogy milyen oldalon van, hiába emlékszik rá, a másik fele meg szimplán túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen rá.
BENCŐ  
2009. nov. 05. 16:58 | válasz | #9
LOL a warez csak úgy szivatja a szoftver rendőrséget:D
Sztem hagyák rá ezt a szarakodást úgyse mennek semmire,a warez mindig győz azt szevasz:D

[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 05. 16:39 | galéria | válasz | #8
SuperGamez :)

De előtte, ha jól tudom superwarez volt az oldal neve.
2009. nov. 05. 16:35 | válasz | #7
Miért, minek a rövidítése?
2009. nov. 05. 16:31 | válasz | #6
Alapjáraton a letöltés bűn (bizonyos törvények értelmében ami szerintem korrekt), de én a mai napig azt vallom hogy ha letöltök (esetleg) egy játékot, kipróbálom játszok vele pár hónapot, és utána megveszem, vagy éppen sokkal később megveszem az összes kiegészítővel együtt újra az már nem bűn. Ha mindenki így gondolkodna eltűnhetnének az efféle viták és okoskodások :-) Mert ok hogy letöltöd, de utána meg is veszed (ha meg nem veszed meg akkor úgy is DELETE ami senkinek se számít semmit). Én úgy gondolom hogy minden játékból kéne üzemképes demó ami nem 3 pálya meg stb, hanem terjedelmesebb, és ami nagyon fontos hogy a magyar színvonalra kéne csökkenteni azok árát. Nem 10-18 Ezerért árulni egy db DVD-t hanem mondjuk 5 ért a legújabb csúcsjátékokat. Fogadjunk h megnőne a kereslet és visszább szorulna a kalózkodás (természetesen el nem tűnne) ;) (persze ez csak hosszútávon jönne be a gyártóknak és a kiadóknak, bár a mai világ nem erről híres h ezt a vonalat támogassa). Szomorú örök macska egér játék ez... addig amíg vmelyik fél meg nem unja :-)
2009. nov. 05. 15:44 | válasz | #5
2009. nov. 05. 14:35 | válasz | #4
"Sokan még itt az SG fórumon is bigott módon kispolgárkodnak és elítélnek mindenkit aki letölt és élvez egy terméket amiért nem fizetett."

És már mindenki elfelejtette, hogy az SG minek is a rövidítése.
Kerub  
2009. nov. 05. 12:58 | galéria | válasz | #3
Virgin Media közölte tanulmányának eredményeit, amelyek arra mutatnak rá, hogy a kalózmásolatok gyakori letöltését elismerő felhasználók több zenei tartalmat vásárolnak az interneten mint a laikusok.

Na ez az ami a leglényegesebb szerintem az egész cikkben. Sokan még itt az SG fórumon is bigott módon kispolgárkodnak és elítélnek mindenkit aki letölt és élvez egy terméket amiért nem fizetett. Már pedig ahogy a Virgin tanulmányából is látszik (akik egyébként eddig eléggé kalózkodás ellenesek voltak), az hogy te letöltesz az nem azt jelenti h nem is kívánsz érte így úgy fizetni. Az h te megnézel otthon egy filmet az nem azt jelenti, hogy nem nézed meg moziban, veszed meg dvdn. Van aki szeret biztosra menni. Nem vesz meg látatlanban egy zenei albumot mert még a jól bevált együttesek is okoztak neki csalódást, így leszedi mp3 aztán ha úgy érzi megveszi utólag.

Szerintem az itt a baj hogy a jogvédők csak addig látnak amíg én elindítom a torrent letöltést és úgymond kicselezem őket, de azzal a részével már senki nem foglalkozik hogy mit csinál a az illető a film megtekintése után.

Én úgy látom, hogy a torrent, a warez egy hatékony eszköz a tudatos vásárló kezében. Nem szeretne zsákbamacskát venni és miután már épp elégszer érezte úgy hogy átverték egy jól felépített kampánnyal, úgy dönt hogy él ezzel a lehetőséggel.
Viszont - ahogy ez a Virgin kutatásából is kiolvasható - nincs vége a történetnek azzal, hogy elindítottam a torrentet.
Szerintem itt azzal van a jogvédőknek baja, hogy van egy lehetőség amivel kiszűrheti a vásárló azt amire nincs szüksége mindezt.
2009. nov. 05. 12:43 | válasz | #2
"Az már más kérdés, hogy a Pirate Bay alig egy nap után visszatért"
olvasd el a cikket! ;)
vice  
2009. nov. 05. 12:23 | válasz | #1
nekem az állítólagos bezárása után is megy a piratebay... na, most akkor mi van? :)