![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Népszerűek az e-osztálynaplók Ausztriában
2009. november 3. 12:37, kedd
Az osztálynaplóknak minden iskolában komoly szerepük volt. Ausztriában a hagyományos változatok helyét átvették az elektronikus társaik.
Stájerországban az illetékesek úgy döntöttek, hogy bevezetik az e-osztálynaplókat. A cél az volt, hogy egyrészt egy egységes rendszert hozzanak létre, másrészt azokat állandóan frissíteni lehessen, valamint hogy megkönnyítsék a tanárok életét is. Az e-osztálynaplókból már nem téphetnek ki lapokat a diákok, vagyis nem tüntethetik el a számukra kevésbé hízelgő osztályzatokat és bejegyzéseket. Ugyan a programban való részvétel nem kötelező, minden intézmény maga dönti el, hogy bevezeti-e az új megoldást. A fogadtatás pozitív: már minden harmadik középfokú iskolában, elsősorban a gimnáziumokban ezt a megoldást alkalmazzák. A tanárok minden fontos információt ezekben a számítógépes programokban jegyeznek fel. "Az osztálynaplókat így nem kell minden egyes alkalommal magukkal vinniük, hanem elég csak az adott osztályban leülniük a tanári PC elé. Mindez azt jelenti, hogy ha például a szülőkkel folytatok megbeszélést, később azonnal átküldhetem nekik az erről készült digitális feljegyzéseimet" - közölte Gerd Steiner, a tartományi iskolatanács illetékes szakfelügyelője. "A váltás óta jelentősen nőtt a bejegyzési fegyelem. Ráadásul az egész rendszer a korábbinál sokkal jobb, jóval konstruktívabb és gyorsabb" - összegezte a tapasztalataikat Fritz Malli, a BORG Deutschlandberg iskola igazgatója. Az új rendszer bevezetése egy 500 diákos iskolának körülbelül 600 euróba kerül. A programot és a váltást átképzésekkel támogatja a tartományi iskolatanács. Az oktatási szférában nem ez az egyetlen érdekes informatikai fejlesztés: 2006-ban egy kis amerikai cég reklámokkal kiegészített, ingyenes elektronikus tankönyveket tett elérhetővé a tanulók számára. Idén áprilisban pedig berlini diákok egy olyan iskolatáskát fejlesztettek ki, amely egy tankönyv vagy füzet hiánya esetén riaszt. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|