Kamu volt a Michael Jackson-film kampánya
2009. november 2. 18:38, hétfő
Ahogy az várható volt, a Michael Jackson-féle This Is It esetében, akárcsak a tavaly Hannah Montana koncertfilmnél, ezúttal is csak a beetetést szolgálta a kampány, miszerint csak limitált ideig lesz látható a film a mozikban.

Hirdetés

Míg a Hannah Montana-koncert esetében a Disney egy hetet ígért, majd azt toldotta meg határozatlan időre szóló vetítéssel, a This Is It-nél a 2 hetesből lesz minimum 4 hetes, Hálaadásig szóló vetítés - Amerikában, Kanadában és a világ legtöbb országában.

Ez a "toldás" valószínűleg, ha siker a film, azért, ha bukás, azért következett volna be, de egyelőre nem beszélhetünk különösebb sikerről, hiszen jóval nagyobbak voltak a Sony elvárásai annál a 21 millió dolláros nyitóhétvégénél, amit a This Is It produkált 3481 moziban. (Összehasonlításul a Hannah Montana 3D-film koncert dokumentumfilm 3 nap alatt 683 moziban hozott 31 millió dollárt.) A kommunikáció ezzel szemben természetesen hatalmas érdeklődésről beszél, melyet a stúdió nem hagyhat figyelmen kívül és csakis a nézői igényeket szem előtt tartva tartják tovább moziban a filmet.

Ezzel szemben a Sony, mely 60 millió dollárt fizetett ki a filmért, 2 hét alatt Amerikában még a vételárat is alig kapná vissza, nem beszélve a reklámozás költségeiről, így nem csoda (és végképp nem elítélendő), ha a stúdió szeretne még egy kis bevételt. Más kérdés, hogy a "limitált idejű vetítéssel" kecsegtető kampányokat ezentúl nem biztos, hogy beveszik a nézők. (A Sony célja természetesen az volt a trükkel, hogy minél többen nézzék meg az első napokon, hogy minél hamarabb maximalizálhassák bevételüket és lássák, hogy mennyi sajtolható ki a This Is It-ből.)

Jó hír viszont, hogy a This Is It világszinten már 100 millió dollárnál tart, így mindenképpen minden idők legsikeresebb koncertfilmje lesz, hiszen bár Hannah Montana egyelőre Jackson filmje előtt van az amerikai toplistákon, azt tavaly kevés ország kevés mozijában mutatták be. (Megint más kérdés, hogy koncertfilm nagyon ritkán kerül mozikba és akkor is csak kevésbe.)
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 07. 13:59 | válasz | #22
Nyilván (sajnos) a bevétel a lényeg a Sony-nak. Mint ahogy ált. minden cégnél. Amúgy a film nagyon jó lett, lehet elmegyek mégegyszer rá. :) Pedig nem pop-ot hallgatok. Michael azonban maradandót alkotott mind zeneileg, mind előadásmódban. Sajnos a turnét élőben már nem láthatjuk, pedig tuti, hogy orbitálisat ütött volna. Sajnálom szegényt, mert a hihetetlen sikerek ellenére, sztem a "munkatársai", és a közönségen kívül más nem nagyon szerette. Sztem a családja se tudta megbecsülni. Csak a minél több pénzt szívjunk le róla, és hagyjuk a szarban...
NEXUS6  
2009. nov. 05. 09:20 | galéria | válasz | #21
Szerintem is ott kezdődik a dolog, hogy nem most kéne ezt erőltetni, ha igazán korrektek akarnak lenni a sztárhoz, a családhoz, az ismerősökhöz, a rajongókhoz és a szakmához. hanem egy év múlva minimum.

A média önmagát gerjesztve próbálja hisztériáig fokozni az emberek kíváncsiságát, együttérzését és kielégítetlen rajongását.

Az egész mögött pedig tényleg egyetlen dolog van, hogy Jacko emlékéből, és az emberek érzelmeiből minél több pénzt sajtoljanak ki.

Majd megveszem 500 Ft-os DVD-n jövőre a Tecso turkálóból, mert tuti, hogy ott fog kikötni.
2009. nov. 04. 17:22 | válasz | #20
Mint itt lentebb írták nem koncert hanem dokumentumfilm.
2009. nov. 03. 22:20 | válasz | #19
azé fasza h egy jacko filmtől sikerül eljutni odáig már megint h "dehát ez az ország már csak ilyen..." amúgymeg alapból hülye kérdés h mi az a this is it hát a címe bazdmeg mintha a godzilláról tudtad volna h mi az a címe alapján... bár nem láttam a filmet de a netgeon és társain dokumentum filmek vannak ez meg amennyire tudom koncert amiket szoktak kiadni dvd-n is például. moziba ritkaság mert ha élő ember és annyira érdekel akkor nyilván élőben nézem meg nem pedig moziban fogok tombolni rá...
2009. nov. 03. 21:53 | válasz | #18
Egyébiránt nekem furcsa, hogy egy ilyen moziban megy, ez nem a National Geon vagy Spektrumon kéne menni? Vagy tökmáshogy van megcsinálva? (Nem vágom)
2009. nov. 03. 21:48 | válasz | #17
Köszi a választ mert #2 és #3 kollegával ellentétben én sem tudtam, hogy pontosan mi ez csak annyit hogy valami Jacko film. Nem értem, hogy attól miért tahó paraszt valaki mert nem tudja dehát ez az ország már csak ilyen...
2009. nov. 03. 13:42 | válasz | #16
"Magyarországon sem olyan nagy siker" - 48 ezer néző 5 nap alatt szerintem elég jó, tekintve, hogy az ősszel csak egy film hozott egy hétvégén hasonló eredményt, az is 3D-s volt.
Nonix  
2009. nov. 03. 13:16 | válasz | #15
ez a "2 hétig megy moziban duma" egy vicc, senki se gondolta ezt komolyan..
Hegi90  
2009. nov. 03. 09:07 | galéria | válasz | #14
őt legalább tudom onnnan, hogy tesóm rajong érte.
Valami csaj akinek van valami műsora az egyik gyerekcsatornán

és igen fikázom a jackson filmet, mert egy tahó paraszt vagyok, és annyira nem érdekel az, sőt hányok attól, ha valaki egy ember halálán akar meggazdagodni, és még rá is hypol.
2009. nov. 03. 01:21 | válasz | #13
ize...21 millio dollar,1 hetvege alatt 3481 moziban (Jacko) vs. 3 nap alatt 683 moziban 31 millio (Montana)...ki lehet jelenteni,hogy nincs ra igeny..szaruuuuul teljesit....(tokmindegy,hogy jo-e vagy sem..bevetelt nem produkal...vili?)
mjjmoa  
2009. nov. 02. 23:14 | válasz | #12
sajnos nem ertelek. mint irtam a Sony egy penzszivattyu. persze hogy csak minnel tobb penzt akarnak kisajtolni a filmbol. miert lepodtek volna meg? Ez egy oriasi gepezet.
de viszont ez tenyleg igy volt, 2 hetet hirdettek meg utana kozoltek hogy szo lehet hosszabitasrol is. De ez elegge regi tema.
olvastam a sony remenyeit a filmmel kapcsolatban. oszinten, nem erdekel.
A jegyarusitassal kapcsolatban csak annyit tudnek mondani hogy ugyanez zajlott le az elmaradt londoni koncertekkel kapcsolatban is. Honapokkal elotte kellett megvenni a jegyet. Ez csupan felhajtas volt semmi mas.

Egy dolog meg. Miert gondolod hogy en vedem a Sonyt? mert nekem ez jon le a kommentedbol.
A film jo.. es megegyszer, csak azert mert a Sony ratette a mancsat az anyagra attol fuggetlenul ez nem egy Sony produkcio. Es a remenyeik nem igazan erdekelnek.
Ha nem lattad meg, menj el, nezd meg utana mondj velemenyt. Ha lattad akkor elfogadom az osszes kritikadat... "ha nincs ra igeny"...
neoG  
2009. nov. 02. 22:43 | válasz | #11
Engem Hannah Montana érdekelne.Ki a rosseb az?
2009. nov. 02. 22:33 | válasz | #10
Persze. Ha nincs rá igény. Mindjárt leírod azt is, hogy a Sony lepődött meg legjobban, hogy ennyi embert érdekel a film. Olvastad, hogy mekkora bevételeket vártak? Meg hogy milyen filmekhez hasonlították?

Szerinted miért volt ez a kéthetes kamu? Miért nem normál mozifilmként forgalmazták, hogy bárki megnézhesse? Nyilván azért indult el a jegyárusítás már egy hónapja, hogy csak a premier után 3 nappal, mikor kijönnek az első hétvégi adatok, akkor tudják, hogy van rá igény.

El kell fogadnod, hogy a Sony sajnos ezt nagyon benézte. Most pedig menteni akarják, ami menthető, a 3-4. héten is biztos be fog folyni pármillió. Aztán, amikor meghosszabbítják az 5-6. hétre, akkor is jön majd pár. Az, hogy egy Hannah Montana népszerűbb, mint MJ, az igaz, hogy ciki (a nézőknek).

Nem véletlen, hogy csak Amerikában hosszabbítják meg. Oké, Magyarországon sem akkora siker, de itt legalább nincs szó arról, hogy plusz heteket kérnek.
mjjmoa  
2009. nov. 02. 22:24 | válasz | #9
Nincs itt semmifele trukk. Mar a kampany ideje alatt szo volt arrol hogy a film 2 hetig megy es ha van ra igeny akkor meghosszabitjak. Nem tudom hogy a cikk iroja miert csak most ir errol.
Hannah Montana pedig nem hozott 101 milliot. Sajnalom de a "This is it" az elso a koncertfilmek teren.
A "This is it", kedves Hegi90, pedig a koncertsorozat neve lett volna (London, 2009. Juliusi kezdessel, O2 Dome) ami talan annyit takar, hogy "ennyi, ez az, ez az utolso fellepes.." Sajnos ehelyett kaptuk a filmet ami Jackson szemelyes felveteleibol lett osszevagva, mintegy potlando az elmaradt koncertet.
A film egyebkent jo, szerintem Kenny Ortega mesterien megvagta az anyagot.Persze, nem hasonlithato ossze egy "live" koncerttel de nagyszeruen visszaadja azt az erzest, amit az elmaradt "This is it" koncert adhatott volna a rajongoknak es minden erdeklodonek. Ajanlom mindazoknak akik valaha is egy cseppet is erdekelt MJ zeneje. Viszont nem ajanlom azoknak akik eleve eliteltek es semmibe sem neztek. Azok most sem fogjak megerteni miert jo ez a film.

Nem tudom mennyire fontos az hogy hany millios bevetelnel tart a film, szerintem ez nem is erdekes. Mig Jackson elt 50 telthazas eloadasra kapkodtak el a jegyeket es ez magasan felette van annak amit a Sony remelt a filmtol.
De az akkor egy Michael Jackson produkcio volt. Ez mar csak Sony "penzszivattyu". ... Sok rajongo eliteli a Sony Musicot.. de ez megint egy masik tortenet.
2009. nov. 02. 21:56 | válasz | #8
Jól tudod, 60 milliót írnak a cikkben is:)
pixx  
2009. nov. 02. 21:51 | válasz | #7
Lehet ez volt a terv, de a gyenge kezdés után biztos meggondolták magukat, ha jól tudom elég sok milliót fizetett ezért a Sony...
2009. nov. 02. 20:25 | válasz | #6
Jackson utolsó nagyszabású koncertjének előkészületi közben felvett videóanyagok összeollózása filmmé
2009. nov. 02. 20:21 | válasz | #5
Tegye fel a kezét aki nem tudta előre hogy ez lesz.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 02. 20:15 | galéria | válasz | #4
:D
Kelta  
2009. nov. 02. 20:05 | válasz | #3
Nos, lehet hogy nem értesz a net kezeléséhez(ma kezdted)és gözöd sincs a pl: google keresöröl...

valószinübbnek tartom, hogy jáccod az agyad, és lefikázod a müvet evvel,
"tököm se tuggya miez?" dumával...
holott valszeg pontosan tudod, vagyis szimlán t@hó vagy.
ennyit rólad, és nem nem kell válaszolj, ugyis törlik.
kirol   2005. 02. 27. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 02. 27. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 02. 27. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 02. 27. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. nov. 02. 19:48 | galéria | válasz | #2
Szánalmas ez a trükk!
Hegi90  
2009. nov. 02. 19:45 | galéria | válasz | #1
Valaki mondja már el, hogy mi a tököm ez a This is it