Blu-ray meghajtóval jöhet a Wii 2
2009. november 2. 11:04, hétfő
A Nintendo francia részlegétől szivárogtak ki belső használatra szánt részletek, amelyekből arra következtethetünk, hogy a játékosok mellett a filmrajongókra is gondolnak a cégnél.

Hirdetés

Az angol nyelvű internetes lapok francia forrásra hivatkozva számoltak be a hírről, miszerint a Wii utódja Blu-ray meghajtóval érkezik majd valamikor jövőre. Egészen pontosan a Nintendo France egyik marketinges munkatársától származik az értesülés, ebből pedig többek között azt is megtudhatjuk, hogy 2010-ben világszerte mindenütt egyazon napon rajtol majd el az új konzol.

A Wii 2 tehát beépített Blu-ray lejátszóval jelenik meg, ez pedig nemcsak az új formátumra támaszkodó kiadványok használatának céljából valósul meg, a cég ugyanis ezzel egy időben a kalózmásolatok terjedését is szeretné visszaszorítani, minimalizálni, nyilván az integrált másolásvédelmi funkciókra támaszkodva. A támogatott felbontások között a 720p és 1080p is megtalálható, ez pedig arra utal, hogy a nagyfelbontású alkotásokkal sem lesz gondunk, teljes méretben élvezhetjük majd azokat. A Nintendo ráadásul speciális akciót indít majd a megjelenéshez közel, amelynek keretében becserélhetjük a meglévő Wii készülékeket, hogy ily módon olcsóbban juthassunk a második generáció egy-egy példányához.

A hivatalos debütálásra a forrás szerint valamikor 2010 harmadik negyedévében kerül majd sor, vagyis közel egy évünk van még felkészülni arra. A megjelenést minden régióban egyazon napra időzítik majd, ezt pedig hatalmas marketingkampány előzné meg, hogy kellőképp nagy felhajtást keltsenek az utód körül. A Wii eddigi sikerei révén arra számíthatunk, hogy a Nintendo ismét nagy sikert arat, ám ehhez nem ártana tudnunk, hogy egészen pontosan milyen technikai paraméterekkel érkezik a konzol.

A fenti hír valódiságát természetesen minden további nélkül kétségbe vonhatjuk, ám az angol MaxConsole igencsak megbízható forrásként írja le a francia magazint, amely a korábbiakban számos, később valósnak bizonyuló mendemondával segítette ki őket.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Adamul  
2009. nov. 05. 19:40 | válasz | #16
Hmm köszi a választ, a címeket tartalékolom wiii vásárlás esetére! :)
2009. nov. 05. 14:14 | galéria | válasz | #15
csórók az ismerőseid :)
viccet félre téve én is itt élek és azzal gondolom nem mondok újat, hogy itt nem divat este behúzni a függönyt és simán belátni a nappalikba
hát én minden második házban hatalmas lcd-t vagy plazmát látok a falon
2009. nov. 05. 09:09 | válasz | #14
Hát elég egyszerű a warez egy softmoddal, és ha vennél egy wiit, akkor ezeket érdemes beszerezni: Star Wars The Clone Wars: Lightsaber Duels, Super Smash Brosh Brawl, Mario Kart wii, Super Mario Galaxy, The Legend Of Zelda Twilight princess, Okami (ps2ről), No more heroes, Resident evil umrella chronicles, Resident Evil: Darkside chronicles, Resident evil archives sorozat, Trauma Center: Second Opinion, Metroid Prime 3:corruption, The Conduit, Samurai Warriors: Katana, Tales of Symphonia: Dawn of the New World, Super Paper Mario, Final Fantasy Crystal Chronicles: The Crystal Bearers, Monster Hunter 3, Final Fantasy Crystal Chronicles: My life as a king, Final Fantasy crystal chronicles: my life as a darklord, Opoona, Battalion Wars 2, Fire emblem radiant dawn, SimCity Creator, Harvest Moon: Tree of Tranquility, Sonic and the Secret Rings, Wario Land: Shake It!, Juon, Endless Ocean, Endless Ocean 2, Zack & Wiki: Quest for Barbaros' Treasure, Lost in Blue: Shipwrecked, wing island, Animal Crossing City folks, Tenhu 4, Fatal Frame 4, castlevania judgment, mad world, no more heroes 2, klonoa: Door to Phantomile, final fantasy crystal chronicles: echoes of time, another code, sin and punishment 2, Dragon Quest 10, samurai warriors 3, Calling, Dead Space: Extraction, Fragile, Broken Sword: The Director's Cut, Cursed mountain, Deadly Creatures, Forever Blue 2: Beautiful Ocean, Pikmin 3, Red Steel 2, Rune Factory Frontier, Rygar: The Battle of Argus, Star Wars Battlefront III, Swords of Legendia, Manhunt 2

Bár az ilyen wiifit/wiisports szerűségek is jók (valamire), de nem ezekért vettem a wiit.
Adamul  
2009. nov. 04. 18:33 | válasz | #13
Ha konzolról van szó én is max a wii-n gondolkoznék el. Hátráltatja a dolgot h a környezetemben senkinek sincs, én meg eléldegélek nélküle, révén hogy nem vagyok nagy játékos, viszont szívesen kipróbálnám, tekintve h 'interaktivizálja' a dolgot ezzel a minden irányú érzékeléssel, szerintem a többi konzolhoz képest ennyivel többet nyújt, bár nagy tvn nézném én is szal egy szebb grafikának azért örülnék. Pont mostanába gondolkoztam el h esetleg távlatilag jó lenne venni, de ha jön a next gen akkor nem biztos h érdemes... Amúgy akinek van mit tud mondani a játékokról(szal mennyire van ott warez)? (mert nemigen lenne db-onént tizenezrem rájuk...)
2009. nov. 04. 17:40 | válasz | #12
Nekem meg minden második ismerősömnek FullHD tévéje van otthon. Itt magyarországon. Akkor most ebből mire következtetünk? Semmire :D
2009. nov. 04. 14:41 | válasz | #11
Azert erzek nemi ironiat...bizonygatod,hogy szamit a grafika (ami totalis zoldseg,csak grafikara epulo programoknal igaz es ott sem mindig..hasonlattal elve,olyan mintha azt bizonygatnad,hogy a filmeknel csak a latvany szamit..hat persze...),aztan benyogod,hogy a 2 hiper-szuper hd (ami szinten nem teljesen igaz,mert rengeteg jatek sub hd felbontasu)konzolbol OSSZESEN fogyott annyi,mint a "gyengebb" 3.-bol..kinos,nem?
HDTV..persze-persze..veszettul elszaporodott...(angliaban elve 1! ismerosom sincs akinek true-hd tvje lenne es olyan 2 akinek hd-ready ..es itt helyiekrol beszelek,nem hozzam hasonlo vendegmunkasokrol..persze az is igaz,hogy ezt nem lehet alapul venni:D)
BENCŐ  
2009. nov. 03. 23:30 | válasz | #10
De faxa,fogadok ezután nem fognak kiadni a sima wiire játékokat,köszi nintendo remélem a chipelt+softmodolt wiimet is viszaveszitek majd
Adhatom el a wii-t is majd.
Valszeg veszek 1 xbox 360-at arra meg ott lesz a natal.

2009. nov. 03. 11:12 | válasz | #9
"A HD konzolok grafikája is jelentősen változott, ami pár éve még csúcsnak számított, ma már éppen elmegy kategória."

Na igen, de azért a wii grafikája is változik, a conduit, a monster hunter 3, a fatal frame 4 pl idei, és azért pár éve még nem voltak ilyen szép játékok wiire, oké hd hd konzol minőség, de kis tulzással lehet mondani hogy nem sokkal rosszabb mint a hd konzolok képe sima SD TVn.
NEXUS6  
2009. nov. 03. 11:00 | galéria | válasz | #8
"Ha tényleg számottevően számítana a grafikai teljesítőképesség, akkor a Wii már a megjelenésekor eleve elvérzett volna a piacon, azóta meg semmi sem változott, ugyanazok a vetélytársai, tehát pont ugyanannyira elavult mint akkor. A Wii nem lett csúnyább, a versenytársai pedíg nem lettek szebbek."

És persze ez mindíg így lesz, ugye?:)
Azért a másik két HD konzolból összesen kb azért annyi fogy, mint a Wii-ből, ma már inkább több is. Vagy is valakinek igen is számít a grafika.
4 évvel ezelött inkább kevesebb háztartásban volt HDTV, ma meg inkább többségben vannak, szal alapvetően változott a háttér. A Wii képességei ilyen szempontból nem biztos, hogy kielégítik az átlagos igényeket.
A HD konzolok grafikája is jelentősen változott, ami pár éve még csúcsnak számított, ma már éppen elmegy kategória.

"A Wii egész eddíg figyelemre méltóan bővítette a gamerek létszámát a korábbi generációkhoz képest. Ebben az évben annyi történt hogy erre képtelenek voltak."
Hát ez az!
A többiek teljesítménye viszont nem romlott.

"A lényeg az, hogy nem a "korszerűbb" gépek győzték le, (és nem is azokka kell versenybe szállniuk, hanem a közönnyel), senki nem hódította el a célközönségüket, a Sony és a Microsoft legfeljebb annak örülhetnek hogy döglődik a szomszéd tehene."
Senki nem mondta, hogy valaki is legyőzte a Wii-t. Mondjuk a PS3 Slim kiadása óta egy hónapig uralta a piacot. Igaz ezt úgy tudta megtenni, hogy a Wii eredményei jelentősen elmaradnak a tavalyihoz képest.
Azonban úgy tűnik annyi van, hogy más a célközönség, és amiről eddig beszéltek valószínűleg nem igaz!
Arról volt szó éveken keresztül, hogy a PS2 hatalmas sikerét, és vásárlóbázisát a Wii még tovább bővíti, az un. casual réteg felé.
Szerintem meg az történt, hogy a PS2 hegemóniájával, és egységes vásárlóközönségével szemben most egy jelentősen színesebb piac van. De ez nem lényegesen nagyobb, hanem csak szegmentáltabb.
Az elsők a hardcore gémerek voltak, akik az X360 megjelenésekor azonnal új gépet vettek. Az X360 igen csak jól teljesített azért az első időben. A Wii vásárlói egy másik réteg volt, hihetetlen agailitással fordultak a Wii felé, ami azonban kezd lendületet veszíteni.

Az előző generáció vásárlóbázisát kb 200 millió emberke jelentetette, ebből 130-at elvitt a PS. A mostani bázis az új piacok belépésével tovább bővült, kb 100-120 millió gép már elkelt, még kb ugyan ennyi van hátra. A kérdés az, hogy ki szerepel jól a második félidőben.

A Sony már beállította az új játékosát a Slimmel, és pontokat szerzett. Most a többiek jönnek, de persze maradhatnak a régi, egyre fáradtabb csapatnál is.
2009. nov. 03. 09:24 | válasz | #7
Azt el tudom képzelni, hogy a nintendo már tervezi a következő generációs konzolját, az meg egyértelmű, hogy lesz benne blu-ray, meg HDben fognak futni rajta szépen a játékok, hiszen már nem olyan drága az a technológia mint 2006ban volt, meg új gépben valami újdonság kell, de csak új irányítás nem lesz elég, hisz az a konkurenciának is lesz, de a 2010es indulás tényleg korai, akkor hogyan adják ki a japán piacon a legfontosabb játékukat a Dragon Quest 10et sima wiire, mikor a DSes DQ9et is 3 évig kellett fejleszteni. Szerintem előbb lesz a wii 150 dollár, majd 100, és ha már úgy sem fogy akkor jön a Nintendo N6 (egyenlőre nevezzük így, amíg a gamecubenál nem szivárgott ki a Dolphin kódnév, addig N4 néven emlegették a neten, a wiinél a revolution kódnév előtt meg N5 néven volt emlegetve).
2009. nov. 03. 07:30 | válasz | #6
Egy kis pénz a Sony'nak
Ruley  
2009. nov. 03. 00:00 | válasz | #5
"Milyen eladások várhatók jövőre, vagy 2 év múlva?"
Az nagyon sok mindentől függ, többek között attól hogy lesz e még olyan sikeres játékuk mint a Wii Sports és a Wii Fit, attól hogy a Motion+ elég támogatottságot ér-e el, stb, stb.

De nem hiszem hogy ezt idáig lehetne egyszerűsíteni hogy "hú, most hogy így megint meggondolom jaj de elavult lett így hirtelen 2009-re a Wii".
Ha tényleg számottevően számítana a grafikai teljesítőképesség, akkor a Wii már a megjelenésekor eleve elvérzett volna a piacon, azóta meg semmi sem változott, ugyanazok a vetélytársai, tehát pont ugyanannyira elavult mint akkor. A Wii nem lett csúnyább, a versenytársai pedíg nem lettek szebbek.
Ha legalább PC-n rendszeresen jöttek volna a legújabb hardverhez igazodó játékok amik magasabbra teszik a mércét, de még az sem.

Ezek a tavaly januártól októberig tartó hardvereladások:
Wii: 15.2 millió
360: 6.00 millió
PS3: 6.92 millió

Ezek pedíg az ideiek:
Wii: 11.7 millió
360: 6.28 millió
PS3: 7 millió

A Wii egész eddíg figyelemre méltóan bővítette a gamerek létszámát a korábbi generációkhoz képest. Ebben az évben annyi történt hogy erre képtelenek voltak. Talán mert a Wii music nem lett az a Wii Fit fajta jelenség mint amire számítottak, talán több játékot terveztek idénre csak elszámolták magukat, talán tényleg ekkora az össz. célközönsége.
A lényeg az, hogy nem a "korszerűbb" gépek győzték le, (és nem is azokka kell versenybe szállniuk, hanem a közönnyel), senki nem hódította el a célközönségüket, a Sony és a Microsoft legfeljebb annak örülhetnek hogy döglődik a szomszéd tehene.

http://vgchartz.com/hwtable.php?cons[]=Wii&cons[]=PS3&cons[]=X360®[]=Total&start=39817&end=40111
http://vgchartz.com/hwtable.php?cons[]=Wii&cons[]=PS3&cons[]=X360®[]=Total&start=39453&end=39747
NEXUS6  
2009. nov. 02. 22:42 | galéria | válasz | #4
Idén 40%-kal kevesebb Wii fogyott mint tavaly. A két konkurens, és igazi HD minőségű konzol már kezdi befogni.

Milyen eladások várhatók jövőre, vagy 2 év múlva?

Ha a Nintendo nem lép idejében, akkor 2-3 év múlva lesz egy minden szempontból elavult gépe, amely a PS2-vel együtt megy a sírba.

Akkor mit csinál?

Ha ő is A BD mellett dönt, akkor mondhatni sztenderdé válik és az X360, a maga DVD meghajtójával egyből elavulttá teszi, szinte kiüti a piacról. Egy ellenféllel kevesebb.

A kis Márió tud meglepetéseket okozni a konkurenciának, bár néha a vásárlóközönségének is. :)
2009. nov. 02. 20:24 | válasz | #3
Tök jó hogy a wii célcsoportja bizonyítottan tojik pixelszámokra, bár inkább az lehet az ok hogy komolyan veszik a Natalról szóló híreket és megakarják előzni a nagy lemaradást...
Ruley  
2009. nov. 02. 18:46 | válasz | #2
Na ne.
Ha csak annyit írtak volna hogy a következő Nintendo konzolban Blu-ray lejátszó lesz, akkor azt mondtam volna hogy baromi valószinűtlen, de ezzel a 2010-es megjelenéssel együtt bátran állíthatom hogy úgy kamu ahogy van.

De kérem! 2010 Q3? Addíg még a negyedik életévét sem tölti be a mostani Wii!
Most komolyan azt akarják nekem beadni, hogy minden idők leggyorsabban fogyó konzolja, ami sikeresebbnek ígérkezik mint a PS2 volt, és és olyan tempóban fogy még mindíg, mint a konkurensei együttvéve, mindössze négy évig bírná állva, vagyis kb. addíg mint az eredeti Xbox? És még kevesebb ideig mint a Gamecube???

Hogy már ne is említsem azt a rendszeresen visszatérő baromságcsomagot, ami szerint a Nintendo-nak minél előbb ki kell adnia a saját válaszát a PS3-ra, mert az ugye annyival előrébb tart náluk. Vagy mi.
vax  
2009. nov. 02. 18:22 | válasz | #1
Hát szerintem eléggé nagy ballépés lenne. Még igazán be sem érett a technológia és újat kiadni. Főleg ha az is csak egy árnyalatnival lesz erősebb.... Bár az is igaz, hogy személy szerint néhány game miatt vettem wii-t.