Butított iPhone-t árul az Apple Kínában
2009. október 30. 17:46, péntek - Forrás: MTI
Csökkentett tudással és a feketepiaci árhoz képest lényegesen drágábban mutatkozott be az iPhone Kínában.

Hirdetés

A világ legnagyobb mobiltelefon-piacának számító országban Pekingtől Tibetig mintegy kétezer üzletben kezdték meg pénteken az Apple telefonjának árusítását. Az Apple kínai partnere a China Unicom távközlési vállalat három év alatt 5 millió iPhone eladását tervezi, a telefontársaság azonban ezt az információt nem erősítette meg. A Kínában bemutatott készüléket azonban megfosztották az egyik legalapvetőbb tulajdonságától, a telefonhálózatok kikerülését lehetővé tévő Wi-Fi kapcsolattól, amely a kínai távközlési szabványok miatt egyetlen legálisan beszerezhető okostelefonban sem lehet.

Az Apple készülékének kínai bevezetése többek között a Wi-Fi hiánya és az internetezést, a gyors adatforgalmat lehetővé tévő 3G-hálózatok kiépítése miatt is késlekedett. Az iPhone ára tudástól függően 4999 és 6999 jüan (135-199 ezer forint) között alakul, azaz húsz százalékkal drágábbak, mint a Hongkongból, vagy az Egyesült Államokból beszerzett Wi-Fi kapcsolattal rendelkező készülékek. Számítások szerint a külföldről származó és kikódolt valódi iPhone-okból már 1,5-2 millió darab lehet Kínában. Ezek a telefonok pedig további kihívást jelenthetnek a Unicom előfizetésével kapható készülékeknek.

Vannak, akik szerint a kínaiak nemtetszését fogja kiváltani a vezeték nélküli internetkapcsolat hiánya, mások viszont nem aggódnak emiatt, mondván úgysem népszerűek még a netezést lehetővé tévő Wi-Fi HotSpot-ok. A telefon népszerűsége már csak attól függ, hogy a Unicom előfizetői a 3G-hálózatokat használva milyen áron csatlakozhatnak a világhálóra, mert a magas telefonszámla sokakat eltántorítha az iPhone vásárlástól. Kínában a több mint 650 millió mobiltelefon használó közül az Unicom 143 millió a China Mobile pedig 508 millió előfizetővel rendelkezik.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 31. 02:02 | válasz | #1
"Kínában a több mint 650 millió mobiltelefon használó közül az Unicom 143 millió a China Mobile pedig 508 millió előfizetővel rendelkezik."

Ennek fényében érdekes, hogy miért épp a Unicom-al paktált le az Apple.